“Psichológiai szűrés volt csak” bővebben

"/>

Psichológiai szűrés volt csak

Diákok ellátás nélkül a határon? – megszólalt a rendőrfőkapitány

Az ATV írta meg, hogy tudomásuk szerint próbaidős hallgatókat küldtek a miskolci és az adyligeti rendészeti iskolából a déli határra ennivaló és plusz juttatás nélkül.

A fiatalokkal a szállásukon közölték, hogy semmilyen élelmezésben nem fognak részesülni – olvasható a cikkben.

Papp Károly országos rendőrfőkapitány a Független Rendőr Szakszervezet főtitkárának írt válaszlevelében azt írja, több rendészeti szakgimnáziumból előzetes értesítés alapján rendeltek át tanulókat szakmai gyakorlatra három határ menti megyébe.

A Miskolci Rendészeti Szakgimnázium érintett tanulóinak átrendelése nem soron kívül történt, a tanulók az új tanítási évvel kapcsolatos információkról előzetesen értesültek – tájékoztatott Papp.

A főkapitány azt is hozzátette, szakmai gyakorlat idején az állománynak
térítésmentesen biztosított a szállás, és a tanulók napidíjat kapnak.

Az országos rendőrkapitány, a police.hu oldalon közzétett levelében az olvasható: a moduláris rendőri alapképzés részeként a másodéves tanulók meghatározott óraszámban szakmai gyakorlaton vesznek részt.
(Forrás: propeller)

Bal-Rad komm: Bámulatos főkapitányi megnyilatkozás. Igaz a lényeget illetően – miszerint miért NEM KAPTAK ENNI a gyerekek? – semmit nem tudhattunk meg.

Így aztán csakis arra tudunk gondolni, hogy a moduláris képzés keretében a vezénylés első két napján tűrőképesség-felmérő gyakorlat történt. Aki ezt kibirta, az a továbbiakban már kapott ellátmányt. Abból már rendőr lehet. Pszichológiai szűrés volt.

Ezekről a dolgokról viszont ELŐZETESEN ÉRTESÍTVE lettek. Semmi riadó vagy FHKSZ! Minden a közölt tanmenet szerint történt!

Mondhatnánk azt is, hogy van Döbrögisztánban ezernyi más, ennél fontosabb probléma. Mit foglalkozunk ilyen bagatell ügyekkel, hogy néhány gyerek éhezett két napon keresztül?

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Psichológiai szűrés volt csak” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Te mikor nem ettél 2 napig?
    Kiirjuk a cimed neved és hogyan élsz?

    Fütött lakásbol jo körülmények közt jolakottan osztod az észt.

  2. “Szeptember 01-től 29-ig gyakorlaton vesz részt”
    Harmadikától mit evett?Fényevő lett vagy mit gondolt mire adták a napi illetményt!
    Na ilyenek miatt van ilyen vélemény a redőrökről!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com