Kedves olvasóink!
balrad.ru admin problémái miatt a blog néhány napig – elképzelhető – kevesebb tartalommal fog megjelenni. Kérem megértésüket.
admin
Kedves olvasóink!
balrad.ru admin problémái miatt a blog néhány napig – elképzelhető – kevesebb tartalommal fog megjelenni. Kérem megértésüket.
admin
Szerdán szavazott az Európai Parlament (EP) egy korrupcióról és emberi jogokról szóló jelentésről, ami arról szólt, mit lehet tenni ezekben az ügyekben az unión kívüli országokban.
Ehhez a jelentéshez egy portugál baloldali képviselő, Ana Gomes fűzött egy módosító javaslatot, aminek az volt a lényege, hogy az EP vizsgálja ki az azeri megvesztegetési pénzalap ügyét. Ebből a forrásból Magyarországra is jutott 7 millió dollár, éppen mikor kiadtuk a baltás gyilkost Azerbajdzsánnak, ahol aztán szabadon engedték és hősként ünnepelték.

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter a botrány kirobbanása után azt mondta, hogy
„sumák, aki az azeri pénzt összeköti a baltás gyilkossal”
Később pedig az is kiderült, hogy a pénzalapból egy olyan nyírségi kukoricás cégnek is fizettek, aminek fő tulajdonosa a fideszes nyíregyházi polgármester kabinetvezetője.
Ez persze csak a sztori magyar szála, egész Európában egy rakás ország, politikus, és egyéb döntéshozó érintett az azeri vesztegetési ügyben.
Most a portugál képviselő úgy okoskodott, hogy ha uniós országok vezetői fogadnak el pénzeket egy Azerbajdzsán kaliberű diktatúrától, akkor annyira nem tudnak hitelesen fellépni a más országokban tapasztalható korrupció és emberi-jog sértések ellen, ezért csatolta az azeri ügy parlamenti vizsgálatára vonatkozó javaslatát a szerdai jelentéshez.
Mikor viszont az említett vizsgálódós módosítóról kellett szavazni, akkor a fideszes képviselők nemet nyomtak, a jobbikosok pedig tartózkodtak az Európai Parlamentben.
A módosító javaslat egyébként a Fidesz és a jobboldali néppárti képviselők többségének „NEM” szavazat ellenére átment, így vizsgálódhat majd az Európai Parlament az azeri csúszópénzek ügyében.
(Forrás: 444)
Bal-Rad komm: „…Felmerül a gyanúja annak, hogy a Gyurcsány és Botka ügyvédje által költségvetési csalással megszerzett csaknem 3,5 milliárd forint jelentős része az MSZP és a DK pártkasszájába került amit Czeglédy Csaba eltüntetett…” nyerítette mintegy rátromfolva a brüsszeli hírre – és ellensúlyozva annak ESETLEGES honi hatását Budai Gyula hordavitéz.-tudósít az Origo.
Döbrögisztán póri népsége meg már nem is legyint. Tudomásul veszi. Holnap legalább négy újabb hasonló dolgot fog hallani!
Hej régi szép idők! Amikor azért köpködtünk, mert a hírek szerint a Czinege honvédelmi miniszter katonákkal építtette sehol nem létezett villáját!
Az élet megy tovább! Holnap is nap lesz!
Változás legfeljebb a közvéleménykutatási adatokban lesz! Megint nőtt az útálkozók tábora!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Megérkezett az összefonódásról a Gazdasági Versenyhivatal állásfoglalása is.
Szerdán a Gazdasági Versenyhivatal közzétette döntését egy pár hónappal ezelőtti Mészáros-tranzakcióval kapcsolatban. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a BLT Group Zrt. (melyben a Konzum Nyrt. kisebbségi tulajdonos) felvásárolta a legnagyobb turisztikai vállalatot, a Balatontourist csoportot. Ennek eredményeként hozzájuk kerül mintegy 12 vízparti kemping, ahol tavaly 183 ezer vendég fordult meg, csoportszinten 1,7 milliárd forintos árbevételt generálva.
Az ügylethez szükség volt a Gazdasági Versenyhivatal engedélyére is, mely szerdán meg is született. Eszerint a versenyhivatal úgy döntött, hogy a BLT Group Balatontourist csoport feletti közvetlen egyedüli irányításszerzésével megvalósuló összefonódás „nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt az érintett piacon”.

A Konzumnak nem ez volt az első turisztikai felvásárlása, hiszen tavaly a Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozó Hunguest szállodalánc 14 szállodáját is megszerezte.
(mfor)
Bal-Rad komm: Összefonódás?! Miféle összefonódás?!
Az pedig csupán VÉLETLEN, hogy az Új Nemmzetthy Turizmusfejlesztési Stratégia keretében a 2030-ig terjedő időszakban előirányzott fejlesztési források: 574,6 milliárd forint hazai költségvetési forrás és 253,6 milliárd forint uniós fejlesztési forrás.
Amiből a Jó Lórinc Komának (!) is leesik majd némi fejlesztési zsé.
Ha valaki galád módon arra gondolna, hogy…

Mert aki „ARRA” gondol! – az minimum téved!
Tudás, szorgalom, szerencse és pénz kérdése az egész. A Jó Lőrinc Koma pedig dúskál ilyen kellékekben. Hát hogy 2010 – óta?
Addig csak szunnyadt benne a tehetség! De akkortól hagyta magát kibontakozni!
Még hogy összefonódás?! Rossz az aki rosszra gondol!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Csaknem tizenötezren kezdték el doktori tanulmányaikat az elmúlt öt évben; és évente mintegy ezeregyszáz-ezerkétszáz hallgató szerez PhD-t – írja a Magyar Hírlap.
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a két legnépszerűbb terület – több mint 3-3 ezer hallgatóval – a bölcsészettudomány és a társadalomtudomány. A legkevesebben a hittudományt választják doktori képzésre, az elmúlt öt évben összesen százhetvenkilenc PhD-hallgatót regisztráltak.
(penzcentrum)
Bal-Rad komm: Bizony elengedhetetlenül nagy szükség van bölcsekre. Meg szociológusokra! Belőlük lesznek a politikusok meg az újságírók!

Mérnökemberekre kevésbé.
A hittudományi oktatatást meg a Fidelitas bonyolítja. Családi alapon.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
A magyar gazdaság makroszámai ma már jók, az összkép ugyanakkor sokkal árnyaltabb ennél – tartja számos közgazdász. Ők elsősorban arra hívják fel a figyelmet, hogy túl nagy szerep jut az összteljesítményt tekintve néhány ágazatra, ezért bármiféle ezeket érintő negatív hatás azonnal meglátszik az egész magyar gazdaság mutatóin. Hogy ez mennyire így van, azt jól érzékeltetik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss ipari termelési adatai.
A KSH második gyorsbecslése szerint ugyanis idén júliusban a hazai ipar teljesítménye 4,2 százalékkal múlta alul a májusit, és ez még akkor is jelentős visszaesés, ha tavaly júliushoz képest még mindig 0,2 százalékkal emelkedett a termelés. A zuhanás okát egyértelműen abban látják a szakértők, hogy kisebb sebességi fokozatra kapcsoltak a magyarországi autógyárak, és ez az egész ipar teljesítményére rányomta a bélyegét. A júliusi magyar visszaesés a második legnagyobb mértékű volt az Európai Unióban. A szintén erős autóiparral rendelkező Csehország produkálta a legnagyobb, tízszázalékos mínuszt. Az autógyártásban ugyancsak erős Szlovákia 3,3 százalékos visszaesést produkált júliusban a májusi mutatóhoz képest.

Lapunk megszólította a friss adatok kapcsán Csath Magdolna közgazdászt. Szerinte rossz hír, hogy nemcsak a termelésben, de a rendelésállományban is visszaesés látható, ami mögött a szezonális hatások mellett a dízelüzemű járművek iránti kereslet csökkenése is megmutatkozik. Csath Magdolna fontos eredménynek nevezte ugyanakkor, hogy az informatika, az elektronika, illetve az élelmiszeripar teljesítménye növekedni tudott. – Ez azt mutatja, hogy ezeket a területeket érdemes lenne megerősíteni, és ezzel csökkenteni a járműgyártástól való függőségünket – jelentette ki.
Szintén az autóipar szerepét emelte ki kommentárjában a K&H Bank vezető elemzője. Németh Dávid szavai szerint a gyenge eredmény egyértelműen a járműgyártásban bekövetkezett visszaesésnek köszönhető, ám az összkép szerinte is vegyes: vannak jól teljesítő alágazatok, de a rendelésállomány egyelőre kedvezőtlenül alakul. – Az autóiparban nyáron szoktak lenni a szabadságolások, ezért fontos kérdés, hogy az ágazat augusztusi teljesítménye milyen lesz. Ezek ismeretében lehet majd csak megmondani, hogy tartós vagy átmeneti lassulásról van-e szó. Több alágazat viszont jól szerepelt, a gépgyártás, a gumigyártás és az elektronikai termékek gyártása nőtt a júliusi adatok szerint – hangsúlyozta az elemző, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy az ipar összesített rendelésállománya csökkent, mégpedig éves szinten 2,9 százalékkal, ami a jövőbeli teljesítményt is kedvezőtlenül érintheti. Németh Dávid szerint az ipari teljesítmény az év második felében valamelyest javulhat, és 2017 egészében 4 és 5 százalék közötti bővülésre lehet számítani.

A KSH tegnapi gyorsjelentése szerint az év első hét hónapjában a termelés 4,8 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában. A vizsgált időszakban a feldolgozóipari termelés 28 százalékát adó járműgyártásban a kibocsátás 7,9 százalékkal elmaradt a tavaly júliusitól. A járműipar mellett a vegyipar termelése 7,7, a gyógyszeriparé 5,9 százalékkal múlta alul az egy évvel korábbi teljesítményt. A feldolgozóiparból 11 százalékkal részesülő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása ugyanakkor 4,9 százalékkal nőtt.
(mno)
Balrad komm: Óh! A „MAGYAR GAZDASÁG!” Az „X; Y; Z; – Hungary Összeszelde Kft”-k tömkelegére, meg szolgáltatókra gondolnak?
Amelyeket Döbrögisztán qrmánya stratégiai partnerré fogadva stafírungol évről-évre?
És mitől magyarok?
Jah! Hogy Döbrögisztánterületén működnek? Meg többnyire magyar biorobotok termelik bennük a profitot? A tulajdonosoknak? Amit azok ilyen-olyan qrmányzati kiegészítésekkel szabadon ki is visznek Döbrögisztánból?
Nem számít! Csak a nyugdíjkasszát még egyensúlyban tartsák!
„…Több alágazat viszont jól szerepelt, a gépgyártás, a gumigyártás és az elektronikai termékek gyártása nőtt a júliusi adatok szerint…”
– Úgymint a DIGÉP vagy a CSEPELI SZERSZÁMGÉP? Vagy a TAURUS, vagy a BRG? És még hosszan sorolhatnánk! A MÚLTAT! Ami VALÓBAN MAGYAR VOLT!
Jah! Hogy „AZ” csak VOLT? EMLÉKSZIK MÉG CSATH DOKTORNŐ? (Arra is emlékszik még, hogy VOLT ITT EGY SAJÁT ORSZÁG? Jah! Hogy az orosz okkupáció volt!)
De van helyettük „…Hungary Kft”! Döbrögisztán Kolónia területén.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Ezt a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 című, most megjelent előterjesztésben javasolja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Megjelent a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030, az állami turizmusirányítás célrendszerét és eszközrendszerét 2030-ig meghatározó alapdokumentumot a kormány honlapján tették közzé.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által benyújtott előterjesztés véleményezési határideje szeptember 27. A Nemzeti turizmusfejlesztési stratégiában foglaltak megvalósulásának folyamatos nyomon követése, monitoringja az állami turizmusirányítás csúcsszervének, a Magyar Turisztikai Ügynökségnek a feladata.
A stratégia megvalósításához a 2030-ig terjedő időszakban előirányzott fejlesztési források: 574,6 milliárd forint hazai költségvetési forrás és 253,6 milliárd forint uniós fejlesztési forrás.
A stratégia szerint a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma országosan eléri az ötvenmilliót, a 2016-os 27 millió 629 ezer után.
Magyarország helyezése a turizmus versenyképességi világranglistáján (WEF ranglista) a 2016-os 49. helyezéshez képest a 30. lesz 2030-ban. A turizmus közvetett és közvetlen hozzájárulása a GDP-hez 16 százalékra nő, és 450 ezer embert fog foglalkoztatni. A Kisfaludy szálláshelyfejlesztési konstrukció keretében felújított szobák száma eléri a 30 ezret 2030-ra a dokumentum szerint.
A stratégia helyzetelemző része szerint az elkölthető jövedelem emelkedésével, új térségek és csoportok turizmusba való bekapcsolódásával, illetve a fogyasztói szokások változásával a turizmusban várhatóan jelentős növekedés lesz 2030-ig. Térségi átrendeződés is várható, míg Nyugat-Európa jelentősége küldőpiacként és fogadópiacként egyaránt csökken a következő 10-15 évben, addig a küldőpiacok körében felértékelődik Kína és Délkelet-Ázsia, a fogadópiacok esetén pedig növekszik a kereslet korábban kevésbé keresett desztinációk, közöttük Közép-Európa országai iránt. További trend lesz, hogy az utazók egyre inkább egyedi, autentikus élményt, nem pedig terméket, szolgáltatást keresnek.
A stratégia szerint a megosztáson alapuló gazdaság gyors terjedése drasztikus átalakulást eredményezett például a szálláshely-szolgáltatás, személyszállítás terén, mely változásokat eddig csak korlátozottan volt képes követni a szabályozási környezet. Várhatóan a következő 10-15 éves távlatban a sharing economy tovább terjed, új formái, üzleti modelljei pedig jelentős hatással lesznek a turizmus ágazatára is.
(mfor)
Bal-Rad komm: Ügyesen felépített, hosszútávú családi stratégia a „saját lábon” állás anyagi garantálására. A CSALÁDNAK egy fillérjébe nem kerül, viszont tejel. Remekül!
De valami kimaradt a CSALÁDI NEMMZETTHSTRATÉGIÁBÓL!
A Népi Idegenforgalmi Utazásszervező, mint konkurens vállalkozás! Igaz, ez a NIUSZ csak egyirányú utazások lebonyolítását intézi MAJD!

Szibéria kies vidékeire! De pármillió „vendégéjszakával” földobja a vidék idegenforgalmát.


Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Nemzeti konzultáció lesz a „Soros-tervről” – írta szerda este az Origo a Fidesz velencei frakcióüléséről szóló cikkében.
Az „Orbán Viktor: Ha harmadszor is nyerünk, a Soros-terv elbukik” című írás szerint a miniszterelnök azt mondta, hogy az ellenzék nem ura önmagának, „kívülről mozgatják őket”.
Az Európai Bíróság döntéséről a kormányfő közölte, hogy a „Soros-terv jelenti az igazi veszélyt”. Brüsszel megpróbálja végrehajtani Soros akaratát, de ezt a tavaszi választáson meg lehet akadályozni – írta az Origo.
„Ha az emberek mellénk állnak, ha harmadszor is nyerünk, Brüsszel nem tud legyőzni minket, a Soros-terv elbukik” – idézte Orbán Viktort az internetes lap.
„A miniszterelnök azt mondta a frakció előtt, hogy a legfontosabb ma a Soros-terv elleni küzdelem, mert fel akarják gyorsítani Brüsszelben az állandó bevándorlási mechanizmus elfogadtatását. Ezért lesz nemzeti konzultáció a Soros-tervről” – írta az Origo.
(atv)
Bal-Rad komm: Döbrögisztán lakossága fogva van tartva, és állandó zsarolásnak van kitéve. Egy szemenszedett politikai gonosztevő hatalmi tébolya nem csak a jelent, hanem a jövőt éli fel éppen.
Amennyiben berzenkedik Döbrögi a „Soros – EU – terv” ellen, akkor tessék: HA AZ EU A LÉTÜNKRE TÖR, NÉPSZAVAZÁST KELL KEZDEMÉNYEZZEN az EU – ból való távozásra!
Egy népszavazás tiszta vizet öntene a pohárba! Vagy-vagy!
Persze egy vagy-vagy lehetőség Döbröginek nem felel meg! AZ ÉRDEKEI ELLEN HAT! Természetesen a személyes érdekei ellen.
Amik miatt egy teljes országot hergel és zsarol immáron két esztendeje napi 25 órán keresztül, miközben a migránsok itt vannak, és folyamatosan érkeznek!
Most ismét KONZULTÁLNI AKAR a magyarokkal, egy JOGILAG ŐT SEMMIRE NEM KÖTELEZŐ politikai cirkuszelőadás keretében!
A legszomorúbb az, hogy ezt megteheti! BÁRMIT MEGTEHET AMIT KITALÁL!
A döbrögisztáni választók 25 százaléka ERRE BIZTOSÍTOTT NEKI jogot!
Nem ártana már végre VALÓDI KONZULTÁCIÓBA KEZDENI VELE!
VALÓDI, NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSŰ KONZULTÁCIÓBA!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A szegedi nyugdíjasok egy csoportja „zarándoklatot” hirdettek Vona Gábor és a „balliberális ellenzék” módszerei ellen – írta meg a szegedma.hu.
A civil szerveződéshez csatlakozott Nógrádi Tibor a Fidesz szegedi alapszervezetének az elnöke is.
A Dobák Lászlóné által meghirdetett Mária-napi zarándoklat a Szent Rókus templomkertből indult. Itt a főszervező beszédet mondott: kifejtette, hogy „a megbocsájtás és az ítélkezés az Isten dolga, viszont ők nem felejtenek.”

A menet egyik idős résztvevője, egy bevásárlókocsit is magával hozott, amelyben egy nemzeti színű koszorú volt. A bevásárlókocsit és a koszorút imádságok és éneklés után elhelyezték a Szűzanya szobránál az egybegyűltek. Kimondták, a „szeretet koszorúja a rágalom és gyűlölködés elleni szimbolikus fellépést szolgálja”.

A portál emlékeztet rá, hogy a Jobbik vezetője, Vona Gábor nemrég egy Facebook-posztjában az utcafórumán megjelenő nyugdíjasokról, hogy ők azok, „akiknek a szemükben gyűlölet lobogott, a szájukból pedig a szennyvíz folyt, miközben húzták a kis bevásárló kocsijukat és a TV2-s hazugságokat ismétlik”. (A teljes szövegben Vona Gábor mellesleg tisztelettel nyilatkozott az idős korosztályról. Ugyanakkor arra reagált, hogy szerinte míg máshol a fiatalok, nálunk a kormány propagandája miatt éppen az idősek radikalizálódnak.)
Az ötvenfős csoport ezután átvonult a Széchenyi téren található Szent István és Gizella szoborhoz, majd a Dóm téren a Magyar Pieta szobránál fejezte be útját – írta a helyi portál.
(nepszava)
Bal-Rad komm: Bámulat!
„…A civil szerveződéshez csatlakozott Nógrádi Tibor a Fidesz szegedi alapszervezetének az elnöke is…” – még bámulatosabb!
De még hogy a horda nyögdíjaskommandója már zarándoklattal egybekötött Vonaűző meg libsiútáló szeánszot szervez? – ez már mindennél bámulatosabb! ÉS SPONTÁN!
Tényleg igaz: Mire megvénülünk…-meghülyülünk! Ki hamarabb, ki később!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

-Terrorcselekménnyel vádolnak két huszonéves magyar fiatalt, akik azon tanakodtak az interneten, hogyan tudnának csatlakozni az Iszlám Államhoz.
-Egyikük ezt annyira komolyan vette, hogy 2015-ben tényleg elindult Szíriába, hogy munkát vállaljon az ISIS-nél, de a kalandot egy életre megemlegette.
-Másikuk pedig a nizzai terrortámadás után úgy gondolta, jó ötlet kommentekben kamionos terrorcselekménnyel fenyegetőzni.
-Őt maga Vona Gábor jelentette fel.
„Aki csatlakozni akar az Iszlám Államhoz, írjon privátban”
Ilyen és ehhez hasonló Facebookos kommentekkel indult az az ügy, amelynek a vége az lett, hogy két magyar fiatalt terrorcselekmény bűntette miatt bíróság elé állítottak szerdán Székesfehérváron. A 25 éves Viktor és a 21 éves Dániel az arab terrorszervezet videóit nézte a Youtube-on, majd egymást hergelve leveleztek a gyakorikerdesek.hu-n, hogy el kellene menniük Szíriába, és be kellene állniuk katonának az Iszlám Államhoz.
Mi visz rá két magyar fiatalt, hogy egy terrorszervezetről álmodozzon, és miért nem olyan jó ötlet ez?
Védelmi feladatokat ajánlottak neki
Számos történetet hallani Nyugat-Európából olyan fiatalokról, akik kapcsolatba kerültek az interneten a Közel-Keleten működő Iszlám Állammal, amely terrorszervezetként párhuzamos államot próbál létrehozni Irak és Szíria határán, és amely lényegében az összes, Európában a közelmúltban történt terrortámadásért vállalta a felelősséget (amelyekben civilek százai veszítették életüket). Ezeknek a fiataloknak egy része ki is utazott Szíriába, hogy beálljanak katonának az ISIS-hez, de nem minden esetben alakultak úgy a dolgok, ahogy elképzelték, mert volt, akit a terroristák egyszerűen rabszolgasorba vetettek.
A móri származású, akkor még 23 éves Viktor valószínűleg nem tudott ezekről az esetekről, amikor 2014 őszén elkezdte nézegetni a Youtube-on az Iszlám Állam propagandavideóit. Például egy olyat, amelynek a nyitóképén felrobbantottak egy amerikai harckocsit. Viktor először nem értette, pontosan kik és miért harcolnak egymással a Közel-Keleten, de egy szívélyes kommentelő, akinek az ISIS zászlaja volt a profilképe, elmagyarázta neki, hogy a nyugati katonák milyen szörnyűségeket művelnek az országukban, majd meg is invitálta őt Szíriába, ahol bizonyosan tudna neki munkát adni. „Védelmi feladatokat” – írta.
Meg is beszélték, hogy Viktor kiutazik, de akkor még visszakozott. Aztán pár hónap múlva, 2015 elején mégis megvette a repülőjegyet Isztambulba. Ekkor találkozott az interneten, a gyakorkerdesek.hu-n egy Albertodelrió nevű felhasználóval. A vád szerint ez a felhasználó volt az akkor még csak 19 éves, Győr közeléből származó Dániel.
A fiú az Iszlám Államhoz való csatlakozás után érdeklődött, Viktor pedig szívélyesen felajánlotta neki, hogy tartson vele, az utazáshoz csak egy útlevélre és egy húszezer forintos repülőjegyre van szüksége. Az hamar kiderült, hogy a két fiú egyáltalán nincs egy hullámhosszon, még ha mindketten érdeklődtek is az Iszlám Állam után.
Egyrészt egy darabig Viktor rendőrnek hitte Dánielt, majd Dániel kijelentette, nem hiszi, hogy a terrorelhárítás emberei a Gyakorikérdéseken nyomoznának lehetséges elkövetők után. Ez utólag, a tárgyalóteremben különösen derűsen hatott, a többek között a Gyakorikérdeseken tett bejegyzései miatt terrorcselekménnyel vádolt Dánieltől.
Az is hamar kiderült, hogy Dánielnek se útlevele, se pénze, de komoly szándéka sincs az utazásra, sőt, a terrorszervezetről is teljesen mást gondolnak.
-Én nem vagyok az erőszak híve – írta Dániel.
Akkor hogyan akarsz csatlakozni?- kérdezte Viktor.
-Csak kíváncsi voltam, hogyan reagálsz – válaszolta Dániel.
A móri fiatal eljutott Szíria határáig
A beszélgetés hamarosan megszakadt közöttük. Dániel maradt Magyarországon, Viktor azonban tényleg nekiindult a világnak. Elrepült Isztambulba, ahol azonban hiába várta összekötőjét, akinek még képet is küldött magáról, az nem bukkant fel. Pénze alig volt, még a hazautazást se biztos, hogy meg tudta volna oldani, így elhatározta, hogy nekivág Törökországnak, hogy eljusson Szíriába. Akkor volt életében először külföldön. Volt, ahol szállodában aludt, volt ahol az utcán, de pár nap múlva valóban eljutott a déli országrészbe.
Ott azonban a török hatóságok gyanús viselkedése miatt lekapcsolták, majd két hónapra bevágták egy, a szíriai határhoz közeli börtönbe. A rendőrségen tett vallomása szerint ott az őrök és a rabtársai verbálisan és fizikailag is bántalmazták, egyszerűen azért, mert nem volt muszlim. Végül a hatóságok visszatoloncolták Magyarországra.
A tárgyalásra kockás ingben érkezett, katonásan kívánt Jónapot!-ot, vallomást tenni azonban nem volt hajlandó.
Dániel Viktor teljes ellentettje volt. Öltönyben érkezett, és végig egy kiskamasz fiú benyomását keltette. A vádirat szerint ő 2016-ban, a nizzai terrortámadás utáni napokban aktivizálta magát a Facebookon: kommenteket írt Vona Gábor, a Jobbik elnökének oldalára. Az ügyészség össze is szedett ezekből párat, amelyeket Mohamedmagyar néven írt:
„Ennek a bolygónak az ura az ISIS lesz, ez csak idő kérdése.”
„Hamarosan szerezni fogok egy kamiont magamnak és futhatnak a hülye emberek.”
„A nyakba lesz szúrva a kés.”
Az uszító hangnemű kommentek miatt végül Vona Gábor tett feljelentést a rendőrségen.
Az öngyilkossághoz hasonló szökési kísérlet volt
Sem Viktor, sem Dániel nem tettek vallomást a bíróságon, korábbi vallomásaikból viszont kiderül, hogy súlyos problémákkal küzdő, az életüket teljesen kilátástalannak látó fiatalokról van szó.
Viktor nőtlen, munkanélküli férfi volt, aki a szüleivel élt Móron, és a szorongásai miatt pszichiátriai kezelésekre járt, gyógyszert szedett.
„Elfogadom, amit elkövettem. Megpróbáltam kimenni, abban az időben nagyon rossz mentális és családi körülmények között voltam. Kilátástalannak láttam a jelent” – mondta. Hozzátette, hogy még öngyilkossági kísérlete is volt.
Úgy gondolta, hogy az iszlám közösség lesz majd, amely befogadja, és egy mély lelki hullámvölgyében fordult a terrorszervethez. „Nem az eszmeisége vonzott, ez az öngyilkossághoz hasonló szökési kísérlet volt” – mondta. Hozzátette azt is, hogy mindezt most már nagyon szégyelli. Főleg, hogy a törökországi élményei teljesen megváltoztatták a hozzáállását.
A börtön a határ mentén volt, azt mondta, hallotta a lövéseket, látta a sérülteket. „Sok menekült, kosz, por, a legrosszabb, amit el lehet képzelni” – mondta. Ez és a börtönbeli rossz élményei is hozzájárultak szerinte ahhoz, hogy most már ne akarjon csatlakozni a terrorszervezethez, igaz, pár videót az interneten azóta is megnézett róluk.
Egyszerre érdekelte Hitler és az ISIS
Dániel Viktornál szótlanabb volt a rendőrségi kihallgatáson is, először például még azt is tagadta, hogy köze lenne a kommentekhez, később azonban már nem tagadta, hogy azok az ő bejegyzései. A fiút a bíróságon elhangzottak alapján régebben állatkínzással vádolhatták, ezt azonban végül nem tudták rábizonyítani, így büntetést sem kapott. Ahhoz viszont elég volt, hogy kicsapják a középiskolából, amelyet később már nem is végzett el.
Szüleinél lakott, és egyre szélsőségesebb oldalakat látogatott az interneten. Jellemző, hogy a vád szerint a gépét sokszor Hitler vagy a norvég tömeggyilkos, Anders Behring Breivik nevén használta.
A vallomásában az állította, hogy egy jobb élet reményében kereste a kapcsolatot az Iszlám Államhoz, de a beszélgetés során az is kiderült, hogy tulajdonképpen fogalma sem volt arról, mi az az Iszlám Állam, és mit csinál.
„Egyetért az Iszlám Állam módszereivel?” – kérdezte tőle a rendőr.
„Nem tudom, ott kiderült volna” – válaszolta.
„Egyetért a terrorista módszerekkel?”
„Nem tudom, még nem csináltam olyat.”
Végül azt mondta, hogy a kamionos támadással való fenyegetőzés és a többi komment csak trollkodás volt a részéről, amellyel bosszantani akarta az embereket. „Nem volt realitása annak, hogy kimenjek. Megbántam, szeretnék bocsánatot kérni és megváltozni” – mondta.
A két fiú ügyében csak később hoz ítéletet a bíróság. Viktor ügyvédje a tárgyalás szünetében újságírói kérdésre elmondta, a legalacsonyabb büntetési tétel kiszabására számít. „A bíróságnak mérlegelnie kell ennek az ügynek a komolyságát, és a védencem személyiségét. Szerencsétlen sorsú, mentálisan labilis ember” – mondta.
(444)
Bal-Rad komm: Egyszerűen vérfagyasztó történet! És még vérfagyasztóbbra kerekedhetne, ha kiderülne: vajon hány ilyen kilátástalan, kallódó élethelyzetbe került fiatal van. Akik egyszerre érdeklődnek Hitler és az ISIS iránt. Meg Breyviket éltetik.
A legérdekesebb kérdés pedig az, hogy HOGYAN KERÜLNEK MAGYAR FIATALOK ILYEN ÉLETHELYZETEKBE?
Bár sejtjük!
És akkor most ők bűnözők? Vagy csak bűnösök?
Inkább áldozatok!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Tegnapi „napi migráncsos” cikkünkben megjegyeztük, hogy az érkező fiatal kanmigráncsok lehet hogy fizikailag is, és lelkileg is edzettebbek, mint mi.
Az alábbi videot elnézve BIZTOSRA VEHETJÜK, HOGY EDZETTEBBEK!
Bár a video a balrad.ru-n nem nézhető, a Watch on Facebook – További tudnivalók-ra kattintva a feltöltő Fb. profijára navigálhatunk, és ott a maga valóságában meggyőződhetünk: ilyen – és kellő időben elkezdett edzés után persze hogy kitartóbbak mint mi. Fizikailag is, lelkileg is!
https://www.facebook.com/fulvio.giardini.1/videos/10209755248950112/#

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!