„…ha JÖN A VONAT…!” bővebben

"/>

…ha JÖN A VONAT…!

Péntek óta két fiatalt gázolt halálra a vonat, a MÁV videóban könyörög az embereknek, hogy figyeljenek oda

Csak az elmúlt három napban két fiatalt gázolt el a vonat, ezért a MÁV ismét felhívást és kisfilmet tett közzé, melyben arra kérik az embereket, hogy ne szegjék meg a szabályokat, és ne lépjenek a tilos jelzés ellenére az érkező vonatok elé. Emellett nyomatékosan kérik a szülőket és a pedagógusokat, hogy minden lehetséges eszközzel hívják fel a fiatalok figyelmét a vasúti közlekedés veszélyeire – olvasható a MÁV-csoport honlapján.

A MÁV tájékoztatása szerint a telefonját nyomkodta és zenét hallgatott, ezért nem figyelt a veszélyre az a 16 éves fiatal, akit ma gázolt halálra a vonat Gyálon, egy labirintkorláttal ellátott vasúti átjáróban, pénteken pedig egy 14 éves lány szaladt át a tilos jelzés ellenére az érkező vonat előtt, az ő életét sem lehetett megmenteni. Idén a MÁV hálózatán már 56 baleset történt vasúti átjáróban, amelyek során tizenöten vesztették életüket. Legutóbb éppen a múlt héten halt meg egy sínekre hajtó autós Cegléden, de augusztusban szinte minden hétre jutott egy halálos baleset.

A MÁV az idén emiatt már sokadik alkalommal hívta fel a figyelmet arra, hogy a vasúti síneken való figyelmetlen átkelés és a szabályok megszegése könnyen halállal végződhet, vagy súlyos, maradandó sérüléseket okozhat. Ezúttal Molnár Péter mozdonyvezetővel próbálják jobb belátásra bírni az embereket, aki már nyolc alkalommal gázolt, minden esetben a közlekedők figyelmetlensége miatt. A mozdonyvezető a MÁV videójában hangsúlyozta, ilyenkor nem tudnak megállni, a vonat féktávolsága többszáz méter, hirtelen megállítása esélytelen.


(telex)

Bal-Rad komm: Hát mit lehet még hozzáfűzni EHHEZ A TRAGIKUS FELHÍVÁSHOZ? SEMMIT!

CSAK CSATLAKOZHATUNK HOZZÁ!

VIGYÁZZATOK MAGATOKRA DRÁGA GYERMEKINK!

“…ha JÖN A VONAT…!” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Max az amúgy is lassúnak tartott vonatok a vasúti átjáróknál lassítva hangjelzést adjanak.

  2. teloval a sineken ? Smartzombik. mátol elérhetö a digitális állampolgárság.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com