Péntek óta két fiatalt gázolt halálra a vonat, a MÁV videóban könyörög az embereknek, hogy figyeljenek oda

Csak az elmúlt három napban két fiatalt gázolt el a vonat, ezért a MÁV ismét felhívást és kisfilmet tett közzé, melyben arra kérik az embereket, hogy ne szegjék meg a szabályokat, és ne lépjenek a tilos jelzés ellenére az érkező vonatok elé. Emellett nyomatékosan kérik a szülőket és a pedagógusokat, hogy minden lehetséges eszközzel hívják fel a fiatalok figyelmét a vasúti közlekedés veszélyeire – olvasható a MÁV-csoport honlapján.
A MÁV tájékoztatása szerint a telefonját nyomkodta és zenét hallgatott, ezért nem figyelt a veszélyre az a 16 éves fiatal, akit ma gázolt halálra a vonat Gyálon, egy labirintkorláttal ellátott vasúti átjáróban, pénteken pedig egy 14 éves lány szaladt át a tilos jelzés ellenére az érkező vonat előtt, az ő életét sem lehetett megmenteni. Idén a MÁV hálózatán már 56 baleset történt vasúti átjáróban, amelyek során tizenöten vesztették életüket. Legutóbb éppen a múlt héten halt meg egy sínekre hajtó autós Cegléden, de augusztusban szinte minden hétre jutott egy halálos baleset.
A MÁV az idén emiatt már sokadik alkalommal hívta fel a figyelmet arra, hogy a vasúti síneken való figyelmetlen átkelés és a szabályok megszegése könnyen halállal végződhet, vagy súlyos, maradandó sérüléseket okozhat. Ezúttal Molnár Péter mozdonyvezetővel próbálják jobb belátásra bírni az embereket, aki már nyolc alkalommal gázolt, minden esetben a közlekedők figyelmetlensége miatt. A mozdonyvezető a MÁV videójában hangsúlyozta, ilyenkor nem tudnak megállni, a vonat féktávolsága többszáz méter, hirtelen megállítása esélytelen.
(telex)
Bal-Rad komm: Hát mit lehet még hozzáfűzni EHHEZ A TRAGIKUS FELHÍVÁSHOZ? SEMMIT!

Max az amúgy is lassúnak tartott vonatok a vasúti átjáróknál lassítva hangjelzést adjanak.
teloval a sineken ? Smartzombik. mátol elérhetö a digitális állampolgárság.
Augusztus 11.-én ugyanezen az oldalon megemlítik hogy
” Sajnálatos módon nőtt a vasúton történt öngyilkosságok száma is: idén eddig 73 személy döntött úgy, hogy a síneken vet véget az életének (a tavalyi év azonos időszakában 52 öngyilkosság, vagy annak kísérlete történt). ”
https://www.mavcsoport.hu/mav/elrettento-statisztika-jelentosen-emelkedett-balesetek-szama-vasuton
Ott ki a felelős?