(1879-2023. 12. 21)
(idézet: Sztálin – Rövid Életrajz)
XI
EZERKILENCSZÁZNEGYVENEGY június 22-én a hitleri imperialista Németország durván megsértette a megnemtámadási egyezményt és váratlanul, hitszegő módon megtámadta a Szovjetuniót. A háború fordulópontot jelentett a Szovjetek országa fejlődésében. A békés építőmunka időszaka végétért. Megkezdődött a német területrablók ellen viselt háborúnak, a szovjetnép felszabadító Honvédő Háborújának időszaka.
A Szovjetunió népei minden erejének az ellenség visszaverése érdekében való gyors mozgósítása céljából, a SzK(b)P Központi Bizottsága és a Szovjetunió Népbiztosainak Tanácsa 1941 június 30-án elhatározta, hogy Állami Védelmi Bizottságot alakít, amelynek kezében összpontosul az államhatalom teljes egésze. Az Állami Védelmi Bizottság elnökévé Joszif Visszarionovics Sztálint nevezték ki.
A dolgozók vezére és tanítója — Sztálin elvtárs állt a Szovjetunió Fegyveres Erőinek élére, ő vezette a szovjetnép harcát a legádázabb és álnok ellenség, a német fasizmus ellen.
A hitleri Németország a Szovjetunió elleni rabló, hódító háborúját számára kedvező körülmények között kezdte meg. A hitleri hadsereg már teljesen mozgósítva volt és a Nyugat-Európában viselt háborúban szerzett tapasztalatokkal rendelkezett. Százhetven német hadosztály, harckocsik és repülőgépek ezreivel felfegyverezve vonult fel a Szovjetunió határaihoz és váratlanul rárontott a Szovjetek országára. A békeszerető Szovjetunió Fegyveres Erői a háború elején kedvezőtlen helyzetben voltak. A hirtelen rajtaütés előnyeit kihasználó ellenség számbeli és technikai fölényének nyomása alatt a Szovjethadsereg kénytelen volt harcolva visszavonulni az ország belsejébe.
A hitleri seregeknek a háború első tíz napja alatt sikerült elfoglalni Litvániát, Lettország jelentékeny részét, Bjelorusszia nyugati részét, Nyugat- Ukrajna egy részét. A Szovjetunió felett komoly veszély tornyosult.
1941. július 3-án Sztálin elvtárs rádióbeszédben fordult a szovjetnéphez, a Vörös Hadsereg és a Hajóhad harcosaihoz. Ebben a történelmi jelentőségű beszédben Sztálin elvtárs a folyamatban levő eseményéket mély elemzés alá vette és kijelölte a hadseregnek és a népnek a szocialista haza védelmében teljesítendő feladatait.
Sztálin elvtárs a kialakult hadi helyzetről elmondta a komor valót, felhívta a szovjetembereket arra, hogy értsék meg a hazát fenyegető veszély egész nagyságát és rázzák le magukról a békés építőmunka hangulatát. Sztálin elvtárs figyelmeztetett arra, hogy a szovjetemberek közt nem szabad lábra kapnia a gondtalanságnak, nemtörődömségnek, hogy a harcban nem szabad félelmet ismerniök, hogy soraikban nem lehet helye a sopánkodóknak, pánikterjesztőknek és szökevényeknek.
Sztálin elvtárs feltárta a hitleri Németország célját a Szovjetunió ellen előkészített háborúban. „Az ellenség kegyetlen és kérlelhetetlen. Célja az, hogy magához ragadja verejtékünkkel öntözött földjeinket, hogy megkaparintsa munkánkkal szerzett gabonánkat és kőolajunkat. Célja az, hogy visszaállítsa a földesurak uralmát, visszaállítsa a cárizmust, hogy szétrombolja az oroszok, ukránok, bjelorusszok, litvánok, lettek, észtek, üzbekek, tatárok, moldovánok, grúzok, örmények, azerbajdzsánok és a Szovjetunió többi szabad népének nemzeti kultúráját és nemzeti államiságát, hogy elnémetesítse s a német hercegek és bárók rabszolgáivá tegye őket. Tehát a Szovjetállam életéről és haláláról, a Szovjetunió népeinek életéről és haláláról van szó, arról, hogy szabadok maradjanak-e a Szovjetunió népei vagy rabszolgaságba süllyedjenek.”
A Szovjetuniónak a fasiszta Németország ellen viselt háborúja céljait meghatározva, Sztálin elvtárs rámutatott arra, hogy ez a háború az egész szovjetnép nagy háborúja a német fasiszta hadak ellen.
Az egész nép Honvédő Háborújának a célja nemcsak az, hogy az országunk felett tornyosuló veszélyt megszüntesse, hanem az is, hogy segítséget nyújtsunk Európa összes népeinek, melyek a német fasizmus igáját nyögik.
Sztálin elvtárs prófétai előrelátással megmondotta, hogy ebben a felszabadító háborúban a szovjetemberek nem lesznek egyedül. „Hazánk szabadságáért viselt háborúnk egybe fog olvadni Európa és Amerika népeinek függetlenségükért, demokratikus szabadságjogaikért folytatott harcával. Egységfrontja lesz ez azoknak a népeknek, amelyek harcolnak a szabadságért, az ellen, hogy Hitler fasiszta hadseregei leigázzák és leigázással fenyegessék őket.”
Az élet igazolta Sztálin elvtársnak ezt a jövőbelátását. 1941 július 12-én Anglia „Egyezményt” kötött a Szovjetunióval „A Németország ellen folyó háborúban való együttműködésről”. Később (1942 júniusában) az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió aláírták az „Egyezményt az agresszió elleni háború folyamán egymásnak nyújtandó kölcsönös segítségre vonatkozó elvekről”. Kialakult az angol-szovjet-amerikai koalíció, amely az olasz-német koalíció szétzúzását tűzte ki céljául.
Sztálin elvtárs felszólította a szovjet népet, hogy állítsa át egész munkáját a háború követelményeinek megfelelően, rendeljen alá mindent a front érdekeinek és annak a feladatnak, hogy megszervezzék az ellenség megsemmisítését. A Vörös Hadseregnek és Hajóhadnak és a Szovjetunió minden polgárának kötelessége minden talpalatnyi Szovjetföldet védeni, kötelessége minden egyes városért és faluért utolsó csepp véréig harcolni. Sztálin elvtárs rámutatott arra, hogy meg kell szervezni minden téren a Vörös Hadsereg támogatását, meg kell erősíteni mögöttes területét, el kell látni a hadsereget fegyverzettel, lőszerrel, élelmiszerrel.
Sztálin elvtárs utasítást adott, hogy a Vörös Hadsereg csapatainak kényszerű visszavonulása esetén nem szabad otthagyni az ellenségnek egyetlen mozdonyt sem, egyetlen vasúti kocsit, egyetlen kilogramm gabonát, egyetlen liter benzint sem. Sztálin elvtárs felhívta a népet partizánosztagok szervezésére, arra, hogy az ellenség hátában folyó partizánháborút egyesítsék a Vörös Hadsereg hadműveleteivel.
„A nép minden erejét vessük harcba az ellenség szétzúzására!
Előre, a győzelemért!” — mondotta Sztálin elvtárs.
A párt felhívására a Szovjetunió minden népe a haza védelmére kelt.
Az egész népgazdaság, valamennyi párt-, állami és társadalmi szervezetnek a háború követelményeinek, a front szükségleteinek megfelelő átszervezése gyorsan és erélyesen ment végbe. A front és a hátország egységes elválaszthatatlan harci táborrá alakult át. Az egész szovjetnép szilárdabban, mint valaha egyesült és tömörült a bolsevik párt és kormány köré.
Rövid idő alatt az egész ipart átállították a honvédelemhez szükséges termékek gyártására. Az ellenség által fenyegetett kerületekből a kiürítés során az ipari üzemek ezreit telepítették át a hátországba, ahol azután folytatták munkájukat. Az ország keleti vidékein sikeresen folyt a védekezés céljait szolgáló új ipari üzemek építése. A Vörös Hadseregbe új utánpótlások olvadtak be. A front mögötti terület városaiban és kerületeiben népfelkelő osztagok alakultak. Az ellenség által ideiglenesen megszállt területeken mindjárt a háború első napjaiban működni kezdtek a népbosszú harcosai — a vakmerő-szovjetpartizánok.
1941. július 19-én a Szovjetunió Legfelsőbb Szovjetjének Elnöksége Joszif Visszarionovics Sztálint a Szovjetunió Honvédelmi Népbiztosának nevezte ki. Sztálin elvtárs óriási munkásságot fejt ki a szovjet Fegyveres Erők megerősítése érdekében. Az ő vezetése alatt valósította meg a Szovjethadsereg az aktív védelem taktikáját, amelynek az volt a célja, hogy az ellenfelet felőrölje, emberállományát és technikai felszerelését a lehető legnagyobb mértékben pusztítsa és a támadásba való átmenet feltételeit előkészítse.
A hitleri hadsereg parancsnokság, amely a Szovjetunió villámgyors szétzúzására, Moszkva és Leningrád gyors elfoglalására számított, a német hadseregnek emberanyagban és technikában szenvedett óriási veszteségeivel nem törődve dobta tartalékait a szovjet-német frontra. Októberben a németeknek roppant veszteségek árán sikerült a moszkvai területre behatolniok.
Az 1941-es hadjárat egész ideje alatt ekkor állt elő a legveszedelmesebb helyzet. Moszkva felett halálos veszedelem tornyosult. 1941. október 19-én az Állami Védelmi Bizottság elnökének, Sztálin elvtársnak aláírásával megjelent rendelet alapján Moszkvában kihirdették az ostromállapotot. Sztálin elvtárs dolgozta ki és fényesen meg is valósította a főváros védelmének tervét, a német csapatok Moszkva alatti szétverésének tervét.
Az ellenség közvetlenül Moszkva előtt állott. 1941 november 6-án, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 24. évfordulója alkalmából, Moszkvában mégis megtartották a dolgozók küldöttei Moszkvai Szovjetjének, Moszkva városa párt- és társadalmi szervezeteivel együtt rendezett hagyományos ünnepi ülését. Az ünnepi szónok Sztálin elvtárs volt.
Sztálin elvtárs előadásában összefoglaló képet adott a háború négyhónapos menete eredményeképpen kialakult helyzetről. A hadsereg és a nép vezére zordon nyíltsággal megmondta, hogy az országot fenyegető komoly veszedelem nem csökkent, hanem még fokozódott. Ugyanakkor azonban Sztálin elvtárs páratlan éleslátással megmondta, hogy a német imperialisták és hadseregük megsemmisítése elmaradhatatlan.
A német fasiszta területrablóknak az a terve, hogy „villámháború” útján másfél-két hónap alatt „végeznek” a Szovjetunióval, végleg kudarcot vallott. Nem vált be a német fasiszta stratégáknak az a számítása sem, hogy a Szovjetunió ellen egy általános koalíciót fognak majd létrehozni, hogy a Szovjetunió el lesz szigetelve, a szovjetrendszer, a mögöttes szovjetterület meg fog inogni, a Vörös Hadsereg és a Vörös Hajóhad gyengének fog bizonyulni.
Sztálin elvtárs, feltárva a Vörös Hadsereg ideiglenes balsikereinek okait, rámutatott arra, hogy e balsikerek egyik oka az, hogy Európában nincs második front. Másik oka az, hogy a Vörös Hadseregnek nincsen elegendő harckocsija és részben repülőgépe, jóllehet minőség tekintetében harckocsijai és repülőgépei felülmúlják a németekéit.
Sztálin elvtárs azt tűzte ki feladatul, hogy a németek számbeli fölényét harckocsikban és repülőgépekben küszöböljük ki s evvel egyúttal gyökeresen javítsuk meg hadseregünk helyzetét.
A vezér ez utasításának óriási jelentősége volt a háború kimenetele szempontjából. A szovjetipar teljesítette ezt az utasítást és hónapról-hónapra egyre több repülőgépet, tankot és tankok elleni harci eszközt gyártva, a háború folyamán megszüntette az ellenség hadfelszerelésben való számbeli fölényét.
Sztálin elvtárs letépte a hitleristákról a „nemzeti szocializmus” álarcát, az egész világ színe előtt leleplezte a nemzeti szocialista pártot, mint a legragadozóbb imperialistáknak, a demokratikus szabadságjogok ellenségeinek pártját, mint a középkori reakció és feketeszázas pogromok pártját, mint a minden emberi mivoltukból kivetkezett és fenevadak színvonalára süllyedt gyilkosok pártját.
„S ezek az állati erkölcsű lelkiismeretlen és becstelen emberek arcátlanul fel mernek hívni a nagy orosz nemzet, Plechánov és Lenin, Bjelinszkij és Csernysevszkij, Puskin és Tolsztoj, Glinka és Csajkovszkij, Gorkij és Csehov, Szecsenov és Pavlov, Rjepin és Szurikov, Szuvórov és Kutúzov nemzetének megsemmisítésére . . .”
Sztálin elvtárs felhívta az egész szovjetnépet a hadsereg és hajóhad támogatásának további fokozására, a front segítése érdekében való önfeláldozó munkára és kitűzte a feladatot, hogy a német fasiszta területrablókat ki kell irtanunk. „A német rablók irtóháborút akarnak a Szovjetunió népei ellen. Nos, ha a németek irtóháborút akarnak — megkapják” — mondotta Sztálin elvtárs.
Sztálin elvtárs szavai: „A mi ügyünk igaz ügy — a győzelem a miénk lesz!” kifejezték minden szovjetember gondolatát, törekvését és mélységes meggyőződését, hogy az ellenség megsemmisítése elmaradhatatlan.
1941. november 7-én Moszkvában, a Vörös-téren lefolyt a Vörös Hadsereg csapatainak díszszemléje. A Lenin-mauzóleum szónoki emelvényéről Sztálin elvtárs a Vörös Hadsereg nagy felszabadító hivatásáról beszélt, és útnak bocsátva a vörös harcosokat, partizánokat és partizánnőket, e szavakat intézte hozzájuk: „Lelkesítsen benneteket ebben a háborúban nagy elődjeink: Alexandr Njevszkij, Djimitrij Donszkoj, Kuzma Minjin, Djimitrij Pozsarszkij, Alexandr Szuvórov, Michail Kutúzov hősi példaképe! Vezéreljen benneteket a nagy Lenin győzedelmes zászlaja!”
Még nagyobb szilárdság és kitartás, még erősebb csapások az ellenségre — ez volt a Vörös Hadsereg válasza vezérének szavaira.
Sztálin elvtárs személyesen vezette Moszkva védelmét, közvetlenül irányította a Vörös Hadsereg műveleteit, lelkesítette a harcosokat és parancsnokokat, figyelemmel kísérte a szovjetfőváros előterepe védelmi művei építésének menetét.
Decemberben Sztálin elvtárs parancsszavára a német csapatokat váratlanul több, Moszkva körzetében összpontosított szovjethadsereg rohanta meg. A németek, makacs harcok után, nem bírtak ellenállni ennek a hatalmas nyomásnak és bomlott rendben hátrálni kezdtek. A szovjetcsapatok tovább kergették a szétvert német hadcsoportokat és a télfolyamán helyenként több mint 400 kilométernyire nyomultak nyugat felé. Moszkva bekerítésének és bevételének hitleri terve kudarccal végződött.
A német fasiszta csapatok szétverése Moszkva alatt a háború első esztendejének döntő hadi eseménye és a második világháború folyamán a németek első nagy veresége volt.
Ez a vereség mindenkorra szétfoszlatta a német hadsereg legyőzhetetlenségéről terjesztett hitlerista legendát.
A németek szétverése Moszkva alatt megmutatta a Sztálin elvtárs által a támadó hadműveletek céljára kidolgozott stratégiai terv fölényét a németek stratégiájával szemben.
Az 1942. február 23-án kiadott 55-ös számú parancsban Sztálin elvtárs a háború elmúlt nyolc hónapjának legfontosabb eredményeként azt emelte ki, hogy a németek elvesztették azt a katonai előnyüket, amellyel a Szovjetunió elleni hitszegő és váratlan támadás révén rendelkeztek.
„A német fasiszta csapatok a hirtelen rajtaütés és váratlanság mozzanatát, mint tartalékot már teljesen kimerítették. Ezzel megszűnt a hadviselés feltételeinek az az egyenlőtlensége, amelyet a német fasiszta támadás váratlansága hozott létre. A háború sorsát most már nem olyan mellékkörülmény fogja eldönteni, mint a váratlanság mozzanata, hanem állandóan ható tényezők: a hátország szilárdsága, a hadsereg szelleme, a hadosztályok mennyisége és minősége, a hadsereg felszerelése, a hadsereg parancsnoki állományának szervező képessége.”
Sztálin tétele a háború állandóan ható tényezőiről, mint döntő tényezőkről, teremtő továbbfejlesztése volt a marxista-leninista haditudománynak, amely azt tanítja, hogy a háború menete és kimenetele közvetlen szerves kapcsolatban van az állam gazdasági és politikai fejlődése fokával és jellegével, az állam ideológiájával, káderei felkészültségének és érettségének fokával.
A háború állandóan ható tényezőiről szóló sztálini tételnek óriási elméleti és gyakorlati jelentősége van. E tényezők számbavétele és helyes felhasználása módot ad arra, hogy a katonai és szervező munkában a főfigyelmet azoknak az alapvető feladatoknak megoldására fordítsák, amelyektől a háború sorsa függ.
Sztálin elvtárs rendkívüli jelentőséget tulajdonít annak, hogy a parancsnokok és katonák elsajátítsák a hadviselés művészetét. Az 1942. május 1-i parancsban Sztálin elvtárs kiemelte, hogy a Vörös Hadsereg mindennel rendelkezik, ami ahhoz szükséges, hogy az ellenséget szétverje és a szovjetek országából kiűzze. „Csak egy dolog hiányzik: a hozzáértés, hogy teljes mértékben kihasználja az ellenség ellen azt az elsőrendű technikai felszerelést, amelyet hazánk rendelkezésére bocsát. Ezért a Vörös Hadseregnek — harcosainak, géppuskásainak, tüzéreinek, aknavető katonáinak, tankistáinak, repülőinek és lovasainak feladata az, hogy képezzék magukat a hadviselés művészetében, hogy kitartóan tanuljanak, tökéletesen kitanulják fegyverük kezelését, hivatásuk mestereivé legyenek, és ily módon meg tanulják biztos kézzel verni az ellenséget. Csakis így lehet elsajátítani az ellenség legyőzésének művészetét.
És Sztálin elvtárs ezután is, a háború egész tartama alatt folytonosan hangsúlyozta a hadimesterségben való tökéletesedés szükségességét, azt, hogy milyen fontos egyre jobban kitanulni és egyre több hozzáértéssel felhasználni a hadfelszerelést, elsajátítani a hadvezetés művészetét, az ellenség legyőzésének művészetét a modern haditudomány minden szabályának megfelelően. A Vörös Hadsereg ezeket az útmutatásokat megszívlelte, szívós és kitartó munkával elsajátította a hadviselés mesterségét és megtanulta, hogyan kell biztos kézzel verni az ellenséget.
1942 nyarán a németek, kihasználva azt, hogy Európában nem volt második front, minden tartalékukat, beleszámítva szövetségeseik csapatait is, átdobták a szovjet-német arcvonalra és délnyugati irányban igen nagy erőket összpontosítottak.
A német hadvezetőség azt a benyomást akarta kelteni, hogy a német csapatok nyári támadásának fő, nem pedig mellékes célja Groznyj és Baku kőolajkörzeteinek elfoglalása. Sztálin elvtárs azonban idejében átlátott a német hadvezetőség tervén. A támadás főcélja — állapította meg Sztálin — az volt, hogy kelet felől megkerüljék Moszkvát, elvágják a volgai és uráli hátországtól és azután lecsapjanak Moszkvára és ezzel 1942-ben be is fejezzék a háborút.
A Szovjet Fegyveres Erők legfelsőbb főparancsnokának, Sztálin elvtársnak parancsára a szovjetcsapatok elállták az ellenség elől az észak felé, Moszkva hátába vezető utakat. 1942 júliusának közepén a németek támadást kezdtek Sztálingrád ellen, arra számítva, hogy egy csapásra elfoglalják majd a várost, kettészakítják a szovjetfrontot és folytathatják az előnyomulást a Volga mentén északra, Moszkva megkerülésére. Sztálin elvtárs megparancsolta, hogy Sztálingrádot mindenáron meg kell védeni. 1942. október 5-én Sztálin elvtárs a sztálingrádi arcvonal parancsnokának kiadta a parancsot: „Követelem, hogy Sztálingrád védelmére megtegyen minden intézkedést. Sztálingrádot nem szabad az ellenségnek átengedni.”
Sztálingrád falainál megkezdődött a háborúk történetének legnagyobb csatája. A Vörös Hadsereg hősiesen védte a Sztálin nevét viselő híres volgai várost. A sztálingrádi harcokban feléledtek az 1918-as caricyni hősköltemény hagyományai. A harcok kellős közepén a sztálingrádi arcvonal katonái, parancsnokai és politikai megbízottjai levelet intéztek Sztálin elvtárshoz. Eskü gyanánt hangzott minden egyes szava: „Hadi zászlaink előtt, egész Szovjetország színe előtt esküszünk, hogy nem fogunk szégyent hozni az orosz fegyverek dicsőségére, harcolni fogunk a végső lehetőségig. A Te vezetésed alatt győztek apáink a caricyni csatában, a Te vezetésed alatt győzni fogunk most is a Sztálingrád alatti nagy viadalban!”
Éppen azokban a napokban, amikor az ellenség előretört Sztálingrád faláig és behatolt a Kaukázus előhegyei vidékére, ünnepelte a Szovjetország a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 25. évfordulóját. 1942. november 6-án a Moszkvai Szovjet ünnepi ülésén Sztálin elvtárs mondott beszédet.
Sztálin elvtárs részletesen jellemezte a szovjet állami és pártszerveknek az elmúlt év folyamán a békés célokat szolgáló építőmunka terén, az arcvonal mögöttes területeinek megerősítése érdekében és a Vörös Hadsereg védekező és támadó műveleteinek végrehajtása terén kifejtett tevékenységét.
A hátországban végzett szervező munkát jellemezve, Sztálin elvtárs kiemelte, hogy a háború alatt a hadi és polgári iparnak az ország keleti vidékeire való áttelepítésével, a frontot ellátó üzemek munkájának átszervezésével és gyökeres megjavításával kapcsolatban rendkívül nehéz és bonyolult szervevező munkát kellett elvégezni. „El kell ismerni — mondotta Sztálin elvtárs —, hogy országunknak még sohasem volt ilyen szilárd és szervezett mögöttes területe.”
Annak a ténynek okait magyarázva, hogy 1942 nyarán a németek komoly taktikai sikeréket értek el, Sztálin elvtárs kiemelte, hogy a németeknek az európai második front hiánya adott módot arra, hogy délnyugati irányban nagy erőtúlsúlyt hozzanak létre.
Történelmi szempontból szemügyre véve az európai második front kérdését, Sztálin elvtárs a következő jellemző számadatokat hozta fel: Az első világháborúban a két fronton háborút viselő Németország az orosz front ellen a német és a Német országgal szövetséges haderőknek mindössze 127 hadosztályát állította ki. A mostani háborúban az egy fronton háborút viselő Németország a szovjet-német frontra 240 hadosztályt vetett, vagyis csaknem kétszer annyit, mint az első világháborúban.
Csak a Szovjethadsereg és a partizánok hősiessége, a hátországi szovjet hazafiak önfeláldozó munkája és Sztálin elvtársnak, a Szovjethaderők Legfelsőbb főparancsnokának, a párt és a Szovjetállam vezetőjének helyes vezérlete küzdhette le a hitleri hadak betörésének visszaverése során felmerült óriási nehézségekét. Sztálin elvtárs a Szovjetország, a szovjet nép és hadserege teljesítményei láttán átérzett roppant büszkeséggel mondotta:
„Azt hiszem, hogy egyetlen más ország, egyetlen más hadsereg sem bírta volna ki a német fasiszta haramiák és szövetségeseik elvadult bandáinak ilyen nyomását. Csak a mi Szovjet országunk és csak a mi Vörös Hadseregünk képes kibírni ilyen nyomást. És nemcsak kibírni, de képes azt le is küzdeni.”
Sztálin elvtárs azt a feladatot tűzte a Vörös Hadsereg elé, hogy ne engedje az ellenséget tovább előre nyomulni, kitartóan és fáradhatatlanul készítse elő az ellenségre mérendő csapást.
A Vörös Hadsereg és az egész szovjet nép a legnagyobb lelkesedéssel fogadta vezérének és hadurának szavát. A munkások és kolhozparasztok milliói még buzgóbban növelték a front számára a hadi gyártmányok s a hadsereg számára az élelmiszerek termelését. A tambovi kolhozparasztok és parasztasszonyok kezdeményezésére széleskörű gyűjtési mozgalom indult meg a Vörös Hadsereg alapja számára.
A győzelem megingathatatlanul biztos érzésével töltötte el a szovjet embereket a Honvédelmi Népbiztosnak, Joszif Visszarionovics Sztálinnak 1942. november 7-i parancsa. „Az ellenség egyszer már tapasztalta a Vörös Hadsereg csapásainak erejét Rosztovnál, Moszkvánál, Tjichvinnél. Nincs messze a nap, mikor az ellenség meg fog ismerkedni a Vörös Hadsereg újabb csapásainak erejével. Lesz még ünnep a mi utcánkban is!”
Sztálin elvtárs e szavait fényesen igazolta a németek megsemmisítése Sztálingrádnál.
A bölcs hadvezér, akinek nevével ajkukon mentek csatába a szovjet harcosok, előre látta az eseményeket s a maga acélos akaratának alárendelte az óriási viadal menetét.
1942. november 19-én Sztálin parancsára a Szovjetcsapatok Sztálingrád alatt támadásba mentek át. A német seregek oldalba, majd hátukba kapták a csapást. Az oldaltámadások Sztálin elvtárs vezetése alatt kidolgozott és megvalósított stratégiai terve a Vörös Hadsereg új fényes győzelmét hozta meg. A szovjet csapatok rövid idő alatt Sztálingrád körzetében bekerítették, részben megsemmisítették, részben foglyul ejtették a németek 300.000 főnyi hadseregét.
A nagy háborúk történetében ez a győzelem a legkimagaslóbb helyet foglalja el. A sztálingrádi csata a hadművészet remeke; új példáját nyújtotta az élenjáró szovjet hadtudomány tökéletességének. Az itt kivívott történelmi jelentőségű győzelem a sztálini stratégiának és taktikának ragyogó diadala. Diadala az ellenség szándékain éles szemmel átlátó, az ellenség kalandori stratégiájának gyenge pontjait kiaknázó nagy hadvezér zseniális tervének és bölcs előrelátásának.
Sztálin értékelése szerint „Sztálingrád volt a német fasiszta hadsereg alkonyulata. A sztálingrádi véres tusa után, mint ismeretes, a németek nem tudtak többé magukhoz térni.”
Kezébe ragadva a kezdeményezést a sztálingrádi csata napjaiban, a Szovjet Hadsereg folytatta támadó hadműveleteit. Megkezdődött az ellenség tömeges kiűzése a Szovjetországból.
Az 1943 február 23-án kiadott parancsban Sztálin elvtárs, csapataink sikereit és a szovjet emberek hősiességét jellemezve, kiemelte: „Népünk örökké emlékezni fog Szevasztopol és Odessza hősi védelmére, a Moszkva környékén és a Kaukázus hegységeinek nyúlványai közt, a Rzsev körzetében és Leningrád alatt lefolyt kemény harcokra, a háborúk történetének legnagyobb csatájára Sztálingrád falainál.
Ezekben a nagy csatákban vitéz harcosaink, parancsnokaink és politikai megbízottaink hervadhatatlan dicsőséggel övezték a Vörös Hadsereg harci lobogóját és szilárd alapot vetettek a német fasiszta seregek feletti győzelem számára.”
Ugyanakkor a Szovjet Fegyveres Erők legfelsőbb főparancsnoka óva intette a Szovjethadsereg harcosait és parancsnokait attól, hogy a sikerektől elkapassák magukat. Sztálin elvtárs felszólította őket, hogy erősen véssék emlékezetükbe a nagy Lenin intését: „Az első dolog, hogy ne kapassuk el magunkat a győzelemtől és ne kérkedjünk — a második dolog, hogy megszilárdítsuk a győzelmet — a harmadik, hogy végleg leverjük az ellenséget.
Az 1942—1943-as téli támadó hadjárat eredményeképpen a szovjetcsapatok nemcsak azokat a taktikai sikereket semmisítették meg, amelyeket az ellenség 1942 nyarán ért el, de kezdték felszabadítani azokat a területeket is, amelyeket a németek még a háború elején foglaltak el.
A szovjetállam nagy elismeréssel adózott a Szovjetunió Fegyveres Erői legfelsőbb főparancsnoka, Sztálin elvtárs kiváló érdemeinek. 1943. március 6-án a Szovjetunió Legfelsőbb Szovjetjének Elnöksége Joszif Visszarionovics Sztálinnak a Szovjetunió Marsallja katonai rangot adományozta.
1943 nyarán a németek, vereségeik és óriási veszteségeik ellenére, új támadást indítottak. Sztálin elvtárs idejekorán átlátott az ellenség tervén, hogy az kétfelől — Orjol és Bjelgorod körzetéből — jövő csapással akarta a kurszki front kiszögellésében összpontosított szovjetcsapatokat bekeríteni és megsemmisíteni, hogy aztán majd Moszkva ellen intézzen támadást.
Július 2-án Sztálin elvtárs az orjol-kurszki irányban elhelyezett haderők parancsnokságát figyelmeztette arra, hogy július 3-a és 6-a között támadást várhatnak a németek részéről. És amikor július 5-én a német fasiszta csapatok nagy erőkkel támadásba mentek át az orjol-kurszki s bjelgorodi irányban, a Szovjetcsapatok elkeseredett ellenállásába ütköztek. A német támadás terve összeomlott — a szovjetvédelem erősebbnek bizonyult.
A híres kurszki csata eredményeképpen a szovjetcsapatok, miután felőrölték a válogatott fasiszta hadosztályokat, óriási vérveszteségeket okozva nekik, áttörték az ellenség arcvonalát és ellentámadásba mentek át.
Július 24-én a legfelsőbb főparancsnok, a Szovjetunió Marsallja, Joszif Visszarionovics Sztálin parancsot adott ki a németek júliusi támadása felszámolásának befejezése alkalmából. A parancs megállapította, hogy a német nyári támadási terv teljes kudarcot vallott és „ezzel egyúttal szétfoszlott az a legenda, hogy nyáron a németek mindig sikerrel támadnak, míg a szovjet csapatoknak állítólag visszavonulóban kell lenniök.”
A Szovjethadsereg támadása sikerrel folytatódott. 1943. augusztus 5-én a szovjet csapatok visszafoglalták Orjolt és Bjelgorodot. A Legfelsőbb fő- parancsnok, a Szovjetunió Marsallja J. V. Sztálin külön parancsban emelte ki a szovjet csapatok ez újabb kiváló győzelmét. Hazánk fővárosa Moszkva, ágyúsortűzzel köszöntötte az Orjolt és Bjelgorodot felszabadító dicső csapatokat. Azóta a moszkvai üdvlövések nálunk a háborús évek hagyományává lettek.
A németek szétzúzása Kurszknál döntő jelentőségű volt a háború további menete számára. „Ha a sztálingrádi csata — mondja Sztálin — a német fasiszta hadsereg alkonyának előhírnöke volt, a kurszki csata a német hadsereget katasztrófa elé állította.”
A kurszki csatával, a németek orjoli felvonulási területének felszámolásával a Szovjethadsereg új hatalmas támadása kezdődött. 1943 novemberéig csapataink a németek által ideiglenesen megszállt szovjet területnek csaknem kétharmad részét visszafoglalták.
A Szovjetunió Legfelsőbb Szovjetjének Elnöksége 1943. november 6-án Sztálin elvtársat a Vörös Hadsereg hadműveleteinek a német területrablók elleni Honvédő Háborúban való helyes vezetéséért és az elért sikerekért az elsőfokú Szuvórov rendjellel tüntette ki.
Az 1943-as támadás során a szovjet csapatoknak nagy segítségére voltak a partizánok. Sztálin elvtárs felhívása, hogy „szítsuk az egész népet felölelő partizánmozgalom lángját az ellenséges arcvonal mögött, pusztítsuk az ellenséges hátországot, irtsuk a német fasiszta gazembereket”, hatalmas partizán mozgalmat váltottak ki.
A partizánok derekasan működtek a németek arcvonala mögött, tönkretették közlekedési utaikat, irtották a fasiszta katonákat és tiszteket. Sztálin irányította a partizán mozgalmat és időnként tanácskozásra hívta össze Moszkvába a partizánosztagok parancsnokait.
A szovjetnép és hadserege által kivívott történelmi jelentőségű győzelmek felséges képét rajzolta meg Sztálin elvtárs abban az előadói beszédben, amelyet a Moszkvai Szovjet 1943. november 6-i ünnepi ülésén mondott.
“Kádár János Marxista Elektronikus Könyvtár”
KJMEK: kjmek.on.hu – link: https://mega.nz/folder/
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!