Bíróság elé kerültek a vajda lemészárlását tervelgető „qrmánytagok”

A Budapest Környéki Törvényszéken csütörtök délelőtt tartottak előkészítő ülést hét személy ügyében, akiket alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészülettel és más bűncselekményekkel vádol az ügyészség.
Posta Imrét és hat társát, akik a „Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának” nevezve magukat, szervezett csoport hoztak létre, azért állították bíróság elé, mert a vád szerint állami vezetők, bírók és politikusok megölésére biztatták a tagjaikat.
Az ügyészség szerint a csoport bírói hatalommal ruházta fel az egyik vezetőjét, míg egy másik személyt a végrehajtó hatalom megszervezésével bíztak meg, sőt egy új „alkotmányt” is megfogalmaztak. Posta 2019-ben ismerkedett meg az ügy II. rendű vádlottjával, K. Áronnal és a III. rendű vádlottal. A társaság gyűléseken és interneten toborzott további tagokat. 2021-ben ez a kör 33 közéleti szereplőre és politikusra mondott ki halálos ítéletet. A 2021. szeptemberi kulcsi találkozón készült felvételnek az a felirat is olvasható, hogy „Orbánt megölni nem kell félnetek, jó lesz”.
A bírósági ülésről tudósító Blikk szerint a vádlottak a vád ismertetése közben a fejüket csóválva mosolyogtak az elhangzottakon. Az ügyész az indítványában azt kérte, hogy a bíróság beismerése esetén ítélje Posta Imrét és K. Áront 8 év fegyházra, a többieket pedig 6, illetve másfél évre küldenék rács mögé.
A négydiplomás Posta Imre, aki a köztársasági őrezred pszichológusaként is dolgozott, azt mondta, hogy a vádat megértette, de nem fogadja el.
Nem én követtem el a bűncselekményeket, néhány közszereplő állhatna itt helyettem
jelentette ki Posta. Hozzá hasonlóan sem K. Áron, sem a többi vádlott nem ismert el semmit a vád állításai közül. (24.hu)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: „…A négydiplomás Posta Imre, aki a köztársasági őrezred pszichológusaként is dolgozott…”
-Járja egy mondás vajdaság közispotályainak pszichiátriai osztályain, miszerint: „a zárt osztályon kezelteket MINDÖSSZE ANNYI KÜLÖNBÖZTETI MEG az osztályt vezető főorvostól, hogy az osztály kulcsa az utóbbi zesebében van!”
„…A társaság gyűléseken és interneten toborzott további tagokat. 2021-ben ez a kör 33 közéleti szereplőre és politikusra mondott ki halálos ítéletet. A 2021. szeptemberi kulcsi találkozón készült felvételnek az a felirat is olvasható, hogy „Orbánt megölni nem kell félnetek, jó lesz”…”
-Hááát…- Drága Felejim! Aki Döbrögisztánban az INTERNETEN TOBOROZ A VAJDA VÉRÉRÉRE SZOMJÚHOZÓKAT, azt börtönre ítélni eleve nagy marhaság! Az ilyen egyén(eke)t legfeljebb „csendes őrül(tek)tnek” szabadna nyilvánítani! Az(ok) meg ártalmatlan(ok)!


https://www.youtube.com/watch?v=hpb-bZQcmrw&ab_channel=AndreaEditFaltusz
Rossz helyre van kitéve a vessző !