Meztelen a király, avagy a vajda és Csányi Sándor
A múlt hét legizgalmasabb gondolata kétségkívül Csányi Sándortól, az OTP elnök-vezérigazgatójától hangzott el. A magyar gazdaság utolsó mohikánja ő, aki még megengedheti magának, hogy azt mondja, amit gondol és emellett igazi gazdasági erővel rendelkezik. Ezért nagyon érdemes odafigyelni szavaira, páratlan autonómiája és tudása megkerülhetetlenné teszi.
Ha valakit ma megkérdeznek Magyarországon, hogy minek köszönhető nálunk az elszabadult infláció, akkor nagy eséllyel azt a választ kapjuk, hogy a brüsszeli szankciók miatt történik. Jól működik tehát a kormánypropaganda, amire több százmillió forint adófizetői pénz ment el és még nincs vége. Az állítás ugyanakkor formállogikailag sem stimmelhet, hiszen a többi európai országot ugyanúgy érintik a szankciók, mint minket, mégis átlagosan fele akkora az uniós infláció, mint a magyar. Ezt persze a gazdaságilag dörzsöltebbek igazán tudják, még a fideszesek is, de a valóságról az utóbbiaknak hallgatniuk kell. Most először fordult elő, hogy egy potentát e kérdésben ki meri mondani: a király meztelen.

Lehet, hogy kevesebbet kellett volna költeni a 2022-es országgyűlési választások előtt, mert azért a fogyasztói árindex nem egyenlő a háborús inflációval.
Csányi Sándor nagyon pontosan fogalmazott az Indexnek. A háborús infláció nagyságát kiválóan mutatja az uniós átlag, a magyar fogyasztói árindexben pedig azontúl vastagon benne van a választási költségvetés ára. Orbán Viktor nem bízta a véletlenre újraválasztását. Csányi Sándor szavaiban még az a gondolat is részben fellelhető, hogy ennyit szerencsétlenkedő ellenzék mellett kevesebbet is elég lett volna kivenni Orbánéknak az állami költségvetésből önmaguk újraválasztása érdekében. Ennek ára a banki különadókon keresztül egyébként közvetlenül Csányi Sándor zsebét is érinti, de ezért nem igazán haragszik.
El tudom fogadni, hogy plusz terheket rójanak átmenetileg a bankszektorra vagy bármely más szektorra annak érdekében, hogy helyreálljon a gazdasági egyensúly.
A végső választási számla persze az embereknél landol az infláción keresztül és nem olcsó ez nekünk. A választások idején, 2022 április 3-án már jó ideje dörögtek a fegyverek keleten, emlékeztetőül 2022. február 24-e óta, így csak a hülye nem tudta, hogy jön a háborús infláció, vagyis az állami költekezésnek satuféket kellene nyomni. Ehhez képest a választások miatt gázt adtunk, így nem véletlen, hogy most ott álldogálunk az inflációs rangsor utolsó helyén és nagyon nézzük, hallgatjuk a kormánypropaganda által válaszként kínált sületlenségeket a fogyasztói árindex száguldásának okáról.

Sokba került tehát nekünk Orbán Viktor újraválasztási kampánya, aminek fedősztorija most a közbeszéd tematizálása a „dollárbaloldalról”. A két összeg, amit a kampányukra fordítottak az üzekedők persze köszönőviszonyban nincs egymással, de ez ma már semmit nem jelent a rögvalóságtól elszokott közönségnek. Egyharmad mindentől függetlenül ideszavaz, másik harmad oda, harmadik harmad pedig megundorodva a magyar politikától egyszerűen befordult saját világába, hogy ott találja meg a boldogságot. A társadalom háromfelé szakítása tökéletesen sikerült és ez a helyzet hosszútávon garantálja Orbán Viktor hatalmát. A király tehát marad, akár meztelen, akár nem és akármit is mond a magyar gazdaság mohikánja. És ezt persze ő is tudja, így még azt sem kell feltételeznünk, hogy nagy kockázata lenne mostani igazmondásának. (piacesprofit.hu)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: „…ennyit szerencsétlenkedő ellenzék mellett kevesebbet is elég lett volna kivenni Orbánéknak az állami költségvetésből önmaguk újraválasztása érdekében. Ennek ára a banki különadókon keresztül egyébként közvetlenül Csányi Sándor zsebét is érinti, de ezért nem igazán haragszik…”
-Miért is haragudna? Hiszen ezeket a banki KÜLÖNADÓKAT IS a magyarokra hárítják át a bankok, tehát ŐK KÁROSODÁS NÉLKÜL megússzák a minimális zsebkarcsúsítást! Amiért természetesen Csányi is benyújtja majd a cechet a vajdának! Aki persze boldogan fogja fizetni a számlát az ő láthatatlan kiályi gúnyáját összefércelőknek – így Csányinak is!
EGÉSZEN ADDIG FOG EZ ÍGY ZAJLANI, AMÍG „EZT AZ ELLENZÉKET” EGY VALÓDI NÉPPÁRTI POLITIKAI ERŐ EL NEM KERGETI! (De sajnos van egy ennél sokkal rosszabb „megodási” verzió is!)

