ELSŐ RÉSZ
(idézet: Horthy – Vas Zoltán)
1913 novemberében Horthy sorhajókapitánnyá lép elő. Ez ezredesi rangnak felel meg. Abban a társadalmi körben, amelyben ő mozog, és a tengerészetnél, ahol a tengerésztisztek számon tartják az előléptetéseket, nagy meglepetés ez, hiszen őfelsége mindössze két esztendeje nevezte ki fregattkapitánynak.
Az udvari pletyka szerint mindez nem érthetetlen, nem is meglepetés. Horthy ugrásszerű előléptetésének még akkor is a felesége a kijárója, ha már nem találkozik Károly főherceggel.
Horthy mostani kinevezésekor a háttérben áll Auguszta főhercegnő is. Tisza szívesen támogatja a reformátusokat, köztük a régi baráti családot, a Horthyakat az előmenetelben. Nélküle Horthy bátyja, István nem lehetne a székesfehérvári huszárezred parancsnoka. Öccse, Szabolcs, Szolnok megye főispánja. A Tisza-rendszer oszlopos tagja Horthy Jenő is, aki felesége Bethlen Rózsa grófnő révén nagybirtokos.
1913 novemberében lejár Horthy négyéves szolgálati ideje az udvarban. Vissza kell térnie a tengerészethez. Paar gróf főhadsegéd javaslatára – ismét messzemenő pártfogásra – Ferenc József fél évvel meghosszabbítja szárnysegédi szolgálatát.
- május 1-vel megszűnik eme beosztása.
Mielőtt visszatérne a tengerészethez, két hónap szabadságra megy. Elköltözik a kastély szolgálati lakásából. Megszokta azonban Bécset. Itt remél tengerészeti karriert, amit ő is, de még inkább a felesége készít elő. Ezért, bár saját villájuk van Polában, nem költöznek vissza. A Bécs melletti előkelő Badenben bérelnek villát.
A nagyhatalmak imperialista politikája következményeként a már régen érlelődő világháború kitörése 1914 nyarán jut el a kirobbanásig. Anglia-Franciaország a két nagy ipari vezető és egyben imperialista nagyhatalom uralta a világ nagy részét. Ipari fejlődésében Németország az elmúlt fél évszázadban utolérte Angliát és Franciaországot. Velük versenyben Németország új piacokat és nyersanyagforrásokat igényel. Ezekhez a világ újrafelosztásával juthat.
Németország a rohamos ipari fejlődése következtében ekkor már a legerősebb szárazföldi katonai hatalom. Céljául tűzi ki, hogy Angliát az európai kontinenstől elszigeteli, majd szárazföldi úton előrenyomul India felé. Fenyegetve ezzel az angolok e legnagyobb és legértékesebb gyarmatát, a német imperializmus szövetségese Ausztria-Magyarország.
Az angol imperializmus célja az, hogy megvédje világuralmi vezető szerepet és óriási gyarmatbirodalmát. Szövetségese ebben Franciaország, amely a második legnagyobb gyarmatbirodalom. Vissza akarja szerezni az 1870-71-es porosz-francia háború idején elvesztett Elzász-Lotharingiát és részesedni akar a német gyarmatokból. Az angolok által vezetett nagyhatalmi szövetség harmadik résztvevője a cári Oroszország.
1914 nyarán a két világhatalmi imperialista rendszer között a Balkán-félsziget és mindenekelőtt Szerbia miatt alakul ki háborús nemzetközi válság. Németország és Ausztria-Magyarország a Balkán-félszigeten és Törökországon át kíván eljutni a Közel-Kelet olajtermelő országaiba. Útjuk első állomásaként tervezik az ekkor mindössze négymillió lakosú Szerbia meghódítását.
Ausztria-Magyarország annyiban is érdekelt e hódító tervekben, mert továbbra is rabságban akarja tartani a területén élő, függetlenségre törő mintegy harmincmillió szláv és egyéb nemzetiségű elnyomott lakosságot. Magyarország közel 20 millió fős lakosságának mintegy a fele nem magyar nemzetiségű. A cári Oroszország sajátos külön pánszláv és imperialista érdekből támogatja a monarchia szomszédságában kialakult nemzeti államokat, mindenekelőtt Szerbiát. Elősegíti az elnyomott nemzetiségek ama törekvését is, hogy kiválva a monarchiából, önálló nemzeti életet éljenek. Oroszország e jelszóval akar előrenyomulni a Balkánon.
Oroszország az Osztrák-Magyar birodalomhoz tartozó szláv- lakosságú Galícia és Bukovina meghódítására is törekedett. Törökország ellen is fellépett annyiban, hogy az orosz hadiflotta a Fekete-tengerről a Boszporusz tengerszoros elzárt vizein át kijuthasson a Földközi-tengerre.
Ausztria-Magyarország, hogy megakadályozza az orosz hódító terveket és saját hódító célját elérje a Balkánon, sorsát a császári Németországhoz kötötte.
Anglia-Franciaország-Oroszország – együttes nevükön az antant hatalmak – ellenzik Németország és Ausztria – együttes nevükön a központi hatalmak – hódító politikáját a Balkánon és bárhol a világon. Célkitűzésük, hogy megtörjék Németország szárazföldi és tengeri hatalmát és a vele szövetséges Ausztria-Magyarországot.
Az egyébként egymással szembenálló országok uralkodó körei egyformán célkitűzésüknek tekintik felhasználni a háborút belső politikai helyzetük megszilárdítására. Le akarnak számolni a forradalommal fenyegető szociáldemokrata munkásmozgalmakkal és a világszerte szélesen terjedő nemzeti függetlenségi törekvésekkel.
Az imperialista nagyhatalmak mindeme ellentéte vezet ahhoz, hogy a világháború kirobbanása számos okból megtörténhet. Ferenc Ferdinánd, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse, és Conrad von Hötzendorf báró, az osztrák-magyar hadsereg vezérkari főnöke, azzal indokolja Ferenc József császárnál, hogy indítsanak háborút Szerbia ellen:
– Ha csapataink bevonulnak Belgrádba és ott mi leszünk az urak, biztosítjuk ezzel befolyásunkat az északnyugati Balkánon és általában a Balkánon. Most kell leszámolni Szerbiával, mert ha elhalasztják, a monarchia rövidesen egyidejűleg keveredik háborúba Oroszországgal, a balkáni államokkal és az egyelőre még a háborúra fel nem készült Angliával és Franciaországgal. Velük tart majd Olaszország is, amely igényli az Adria menti olasz lakosságú osztrák területeket és emiatt máris kétes értékű a szövetsége Németországgal és Ausztria-Magyarországgal.
Horthy mint részben közvetlen szemtanú számol be a világháború kitörésének eseményeiről, őfelsége egykori szárnysegéde még ötven esztendő múltán is mentegeti könyvében azt a Habsburg-rendszert, amely évszázadokon át megakadályozta Magyarország függetlenségének elnyerését, és az első világháború nagy áldozatokat követelő vérözönébe taszította a birodalmat és vele a magyar népet.
Horthy 1914. június 28-án, vasárnap, kéthónapos szabadságát befejezve, Bécsből gépkocsin Székesfehérvárra érkezik látogatásra bátyjához, Horthy Istvánhoz, az ott állomásozó 13. huszárezred parancsnokához. Fivére aggodalmat sejtető arccal fogadja. Elmondja: éppen most érkezett a megdöbbentő hír: meggyilkolták a Bosznia-Hercegovinába látogató Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét.
Horthy szerint e látogatás nem a kellő időben történt. Ferenc Ferdinánd éppen a szerbek nemzeti ünnepén tartotta bevonulását Szarajevóba. E napon a szerb nép az 1389. rigómezői ütközetre emlékezik, és nemzeti érzésének szenvedélyes módon ad kifejezést. A városháza felé tartó ünnepi bevonulás alkalmával történt az első merénylet. A gépkocsik sorába bombát vetettek. Ekkor csak a trónörökös szárnysegéde sérült meg.
A főherceg gépkocsija a városházáról visszatérőben befordult egy mellékútra. Csak lassan haladhat az előtte szétváló, sűrű tömegben. Ezt az alkalmat használja fel Gavrilo Princip szerb diák. A gépkocsi közvetlen közelébe férkőzik, és pisztolyából két lövést ad le a főhercegi párra. Hohenberg hercegnő haldokolva hanyatlik férje vállára, aki maga is halálos sebet kap.
Maugrin budapesti francia főkonzul két nappal a szarajevói merénylet után azt jelenti Viviani külügyminiszternek: a trónörökös és felesége meggyilkolásának híre Budapesten nem okozott olyan megdöbbenést, melyet mély szomorúságnak lehetne nevezni. A közönség falja az újságokat, de bajos volna nála mélyebb érzelmeket felfedezni. Csupán néhány, a középületekre kitűzött fekete lobogó jelzi a gyászt, és hogy a vendéglőkben és kávéházakban nem szól zene, ami nélkül pedig Pesten nincs élet.
Horthy emlékezésein sem érződik, hogy különösebben gyászolná Ferenc Ferdinánd váratlan halálát. Nem kell tovább alakoskodnia. Újból ideáljának és családja nagy barátjának mondhatja Tiszát. Egyébként is csak előnyt jelenthet számára a trónörökös meggyilkolása. A rangján aluli házasság miatt nem Ferenc Ferdinánd gyermekei közül kerül ki a trónörökös. Ezen, ha megérte volna uralmát, bizonyára változtatott volna. Ez most már nem történhet meg. – Utóda Károly főherceg.
Szerte a birodalomban találgatják, mit várhatnak az új trónörököstől, a fiatal Károly főhercegtől? Tulajdonképpen semmit sem tudnak róla. Eddig keveset szerepelt a nyilvánosság előtt.
Horthyéknak nincs mit találgatniok. Károly főherceg irántuk érzett meleg barátsága, s most ehhez még a váratlan trónöröklése, gyors karrierjük biztosan remélt záloga.
A nemzetiségek szabadságát elnyomó és Szerbia ellen régóta háborúra készülő Ausztria-Magyarországnak a merénylet alkalmat ad a katonai leszámolás diplomáciai előkészítésére.
Ferenc József császár-király kikéri Vilmos császár véleményét. Válaszként tudtul adja, hogy Németország feltétlenül támogatja a monarchiát katonai akciója esetén, amelyet meg is követel szövetségesétől.
- július 23-án Ausztria-Magyarország provokáló hangú jegyzéket juttat el Szerbiához. Ennek feltételeit még elküldői is elfogadhatatlannak tartják. A szerb kormányt vádolják a trónörökös elleni merénylet megszervezéséért. Háborús fenyegetéssel követelik a merénylet – állítólag Belgrádban tartózkodó – szervezőinek megbüntetését. A vizsgálatot Ausztria-Magyarország küldöttei akarják elvégezni. Számos egyéb megalázó politikai feltételt is szabnak, amellyel beavatkoznak Szerbia belügyeibe. E feltételek elfogadása Szerbia függetlenségének feladását jelentené. Ausztria-Magyarország részéről ez a politika egyenes folytatása az osztrák-magyar háborús körök eredeti céljának, Szerbia meghódításának, aminek Ferenc Ferdinánd volt a legfőbb hirdetője.
Szerbia 1914. július 15-én oly módon válaszol Ausztria-Magyarország követeléseire, hogy engedményekkel lehetővé tegye a tárgyalásokat, és megakadályozza a háborút. Ennek érdekében a monarchia több súlyos követelését elfogadja. Azt azonban, hogy a vizsgálatot Belgrádban az osztrák-magyar hatóságok kiküldöttei folytassák a merénylet ügyében, mint az ország függetlenségét durván sértő követelést visszautasítja. Erre a monarchia megszakítja diplomáciai kapcsolatait Szerbiával. Már csak a hadüzenet formai bejelentése marad hátra.
Diplomáciailag az antant hatalmak sem tétlenkednek. Oroszország és Franciaország kijelenti: kész segítséget nyújtani Szerbiának Ausztria-Magyarország háborús fenyegetésével szemben. Az viszont, hogy Németország kiáll Ausztria-Magyarország mellett, bizonyossá teszi: Anglia támogatja Szerbiát.
Ausztria-Magyarországnak emiatt kell még most, az utolsó pillanatban is mérlegelnie a kialakult világhatalmi helyzetet, hogy háborúban a kicsinyke Szerbia miatt szembekerülhet az ország erejét meghaladó angol, francia, orosz világblokkal. Ferenc József császár, hogy ezt elkerülje, hajlandó lenne elfogadni Szerbia békülékeny válaszát. Németország azonban minden befolyását latba veti, hogy rábírja Ferenc Józsefet a hadüzenetre. A német nagyvezérkar ezt az időszakot, 1914 nyarát tartja a legalkalmasabbnak a világháború kirobbantására. Fegyverkezésével ekkor már előbbre jutott, mint Anglia és Franciaország. Úgy véli, ha ezek időhöz jutnak, a legközelebbi három-négy évben utolérik a felkészülésben. Akkor nem valósulhat meg a Nagy-Németország terv, hogy az elfoglalt területeken egyedül a németek fognak uralkodni, ők gyakorolják a politikai jogokat, földet szerezhetnek. Érezni fogják, hogy a felsőbbrendű fajhoz tartoznak: megengedik, hogy az alantas munkát az uralmuknak alávetett külföldiek végezzék el.
- Vilmos német császár emiatt nem akarja, hogy Ausztria-Magyarország elfogadja Szerbia békülékeny válaszát.
A népek, ahogy telnek a napok, remélik: legalább annyiban elsimul Ausztria-Magyarország és Szerbia ellentéte, hogy ebből nem keletkezik világháború.
- Vilmos császár azonban nem akar békét. Most már Ferenc József sem. Még nem érkezik meg a német császár hivatalos válasza, hogy háború esetén teljes erővel támogatja a birodalmat, amikor Ferenc József behívatja Conrad von Hötzendorfot, a vezérkar főnökét, hogy meghallgassa tervét a Szerbia elleni támadásra. Az uralkodó mindenben egyetért vele, csak azt kérdezi meg tőle:
– Biztos-e ön Németország támogatásában?
A vezérkar főnöke azt feleli: minden órában várják Vilmos császár igenlő válaszát. Megkérdezi őfelségét: – Ha Vilmos császár válasza az, hogy Németország mellettünk áll, akkor háborúba megyünk Szerbia ellen?
– Akkor igen …
A válasz megérkezik. Őfelsége Vilmos császár a Balkánon fennálló nehézségek legradikálisabb és legjobb megoldását a Szerbia ellen irányuló rögtöni beavatkozástól várja. A nemzetközi viszonyok szerint is a mostani időpontot kedvezőbbnek tartja egy későbbinél.
Az osztrák és a magyar kormány július 7-i közös minisztertanácsán Berchtold gróf, a monarchia külügyminisztere hivatalosan bejelenti: Németország azonnali akciót kíván. Ellenkező esetben a katonai szövetség felbontását helyezi kilátásba.
Ausztria-Magyarország részéről a hadüzenet egyelőre mégis elmarad.
Tisza István akkori magyar miniszterelnökről ekkor terjed el az a legenda, hogy ellenezte a hadüzenetet. A későbbi Horthy-korszak történelme is így tanítja. A valóság az, hogy Tisza akarta a háborút. Csak nem most, Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkolása alkalmából.
Amikor Ferenc József megkérdezi Tisza véleményét a Szerbia elleni háború megkezdéséről, írásban válaszol. A nemzetközi helyzetet, a katonai erőviszonyokat – úgymond – nem tartja alkalmasnak a háborús leszámolásra. Aggasztja Románia magatartása is, hogy esetleg háborút indít Erdélyért. Ha a trónörökös meggyilkolása valóban kedvező okot ad is a háború megindítására, ezt mégis el kell halasztani. Nem az ok a fontos. Ha eljön a rajtaütés mostaninál megfelelőbb időpontja, a legkülönbözőbb kérdésekből lehet háborús okot kitalálni. Egyelőre a legsürgetőbb feladat olyan helyzetet teremteni a Balkánon, amikor az erőviszonyok Ausztria-Magyarországra nézve háború esetére kedvezőbbek lesznek, mint a jelenlegi.
Berlinben várják közben a monarchia Szerbia elleni akcióját. Amikor ez Tisza ellenzése miatt nem történik meg, Vilmos császár közli Ferenc Józseffel: Németországban nem értenék meg, ha az adott alkalmat elszalasztanák, anélkül hogy csapást mérnének Szerbiára.
Tisza még ekkor is megmarad amellett, hogy a háborúval várni kell. Attól tart – indokolja hogy Románia csatlakozik az antanthoz, és hadseregével bevonul Erdélybe. A románlakta vidéken felkelés tör ki, és oldalba támadják a Szerbia ellen harcoló osztrák-magyar hadsereget. Ez vereségére vezetne. Út nyílna az ellenség előtt Budapest és Bécs felé, ami máris eldöntené a háború kedvezőtlen kimenetelét.
Július 14-én Tisza Bécsbe utazik. Berchtold gróf közös külügyminisztertől megtudja, hogy Románia biztosan semleges marad. Ezek után Berchtold még aznap megelégedéssel jelenti az uralkodónak: a Szerbiának adandó háborús ultimátum tekintetében Tiszával teljes megegyezés jött létre … A Belgrádhoz intézendő jegyzék Tiszával megbeszélt szövege olyan, hogy a háborús döntés valószínűségével kell számolni.
Ugyanaznap Tisza felkeresi Németország bécsi nagykövetét, és magát mentegetve, amiért eddig feltartóztatta az eseményeket, kijelenti: – Nehezen határoztam el magam arra, hogy a háborút ajánljam, de most szilárdan, minden erővel helyt fogok állni a monarchia nagyságáért …
Tschischky német nagykövet ezt szó szerint jelenti Vilmos császárnak, aki annál a mondatnál, miszerint Tisza most már szilárdan kiállt a háború mellett, a jelentés szélére odaírja: – Végre egy férfi!
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni