„Vészhelyzet?” bővebben

"/>

Vészhelyzet?

Rossz hír jött Brüsszelből – mi lesz Döbrögisztánnal/ból?

Az Európai Bizottság nem fogadja el a kormány módosításait – tette közzé vasárnapi nyílt levelében, brüsszeli forrásaira hivatkozva Ujhelyi István EP-képviselő, amelyet a 168.hu szemlézett.

„Rossz hírt hozok” – olvasható Ujhelyi István EP-képviselő vasárnap közzétett levelében. „Bár ne lenne igazam és ott tartanánk, hogy az Orbán-kormány végrehajtotta már a szükséges jogállami módosításokat, visszanyeste a NER legrücskösebb csápjait és jöhetnek végre a fideszes bűnök miatt évek óta befagyasztott források. De még mindig nem jönnek és ahogy értesültem: egy darabig még biztosan nem is fognak. Ami kifejezetten súlyos probléma, hiszen a magyar gazdaságnak és a magyar családoknak elengedhetetlen szüksége van ezekre a támogatásokra. Világos és egyértelmű: az, hogy ide jutottunk és továbbra sincs megnyugtató lezárása a folyamatnak, kizárólag az Orbán-kormány felelőssége és hibája” – írja Ujhelyi.

,,Rossz hírt hozok, mert brüsszeli információm szerint mind a helyreállítási alap pénzei, mind pedig a hagyományos uniós hétéves költségvetés forrásai körül tovább húzódik a bizonytalanság, az Európai Bizottság ugyanis a héten döntött és nem fogadta el a Fidesz-kormány által – többek között az alapítványokba kiszervezett egyetemek kuratóriuma kapcsán tett – módosításokat és vállalásokat” – olvasható a bejegyzésben.

Mindez pedig súlyos következményekkel járhat, ugyanis a közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó jelenlegi magyar szabályozás átfogó reformja egyrészt feltétele a helyreállítási alap forrásainak kifizetéséhez teljesítendő úgynevezett “szupermérföldköveknek”, másrészt pedig a jogszabály átalakítása szintén nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a modellváltáson átesett egyetemek hozzáférhessenek a hagyományos hétéves költségvetés Erasmus+ illetve Horizon forrásaihoz.

,,Nem lesz tehát elegendő, hogy a közvagyon-jellegét elvesztett egyetemek felett rendelkező alapítványokból a miniszterek kiszállnak, nyilvánvalóan ennél szélesebb körű és meggyőzőbb lépéseket várnak, ahogyan azt a Bizottság többször jelezte már a Karmelitának. Tökéletesen látszik, hogy Orbánék megint kuruckodnak, megpróbálják „okosba” megoldani a megegyezést az Unióval, amolyan jól ismert fideszes „jut is, marad is” alapon” – írja a politikus.

                         (atv)

Bal-Rad komm: AMENNYIBEN IGAZ A FENTI HÍR? – az bizony NEKÜNK – EGYSZERŰ PÓRMAGYAROKNAK! – A LEHETŐ LEGROSSZABB HÍR!

Döbrögisztán vajdaság működtetése IS pénzbe kerül! Az mindenki számára világos, hogy SAJÁT GAZDASÁG NÉLKÜL, AZ EGYKORI MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG GAZDASÁGÁNAK ÉS PIACAINAK FELSZÁMOLÁSÁÉRT – ELHAPPOLÁSÁÉRT a politikai gonosztevőinknek járó uniós júdáspénzek nélkül NEM HOGY DÉZSMÁRA NEM JUT PÉNZ, DE MÉG AZ ALAPSZINTŰ MŰKÖDÉSRE SEM!

NEM LESZ PÉNZ KÖZOKTATÁSRA, KÖZEGÉSZSÉGÜGYRE, NYUGDÍJAKRA, SZOCIÁLIS KIADÁSOKRA SEM! AZ INFRASTRÚKTÚRÁK FENNTARTÁSÁRA SEM!

A MESTERSÉGESEN FÖLTURBÓZOTT INFLÁCIÓ NYOMÁN a költségvetésbe befizetett horribilis mértékű ÁFA bevételek nagyon gyorsan elkopnak! Persze a büdzsé bevételeit lehet szinten tartani – EGY IDEIG! IMPORTMELÓSOKKAL IS KI LEHET TERJESZTENI A BEFIZETŐI KÖRT! Sőt! A „versenyképesség” TOVÁBBI NÖVELÉSÉVEL IS elérhet a qrmány némi eredményeket, ám ezekkel csak a társadalmi elégedetlenséget lehet növelni! 

A jelek szerint Brüsszel elhatározta, hogy véget vet(tet) a vajda oszáglásának! A MAGYAROKRA BÍZVA A DOLGOK ELINTÉZÉSÉNEK MÓDJÁT! Aztán a rendezést követően majd ismét fizeti a júdáspénzt a NYERTES – ám hozzá hűséges! – politikai bűnbandának! Az a júdáspénz pedig talán elegendő lesz a MARADÉK MAGYAROK lenyugtatására, és az IDE ÉRKEZŐK ELHELYEZÉSÉRE! 

Az IDE ÉRKEZŐK pedig majd érdelődve figyelik, hogy a MARADÉK MAGYAROK miért acsarognak – köpkönek egymásra! Ordítozva, hogy TI VAGYTOK AZ OKAI MINDEN BAJNAK – ROSSZNAK!

PEDIG HÁT AZ IGAZSÁG AZ AZ, HOGY MI AKARTUK HOGY ÍGY LEGYEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com