„A nadrágszíj MEGhúzása helyett inkábba nadrágszíj KIhúzása! (Kellene!)” bővebben

"/>

A nadrágszíj MEGhúzása helyett inkábba nadrágszíj KIhúzása! (Kellene!)

„Nem tudom, hogy a mai döbrögisztáni bérekkel hogyan lehet kifizetni ezeket az árakat”

GettyImages-1227141727
A svájci közszolgálati televízió készített riportot a magyar élelmiszer-infláció hatásairól. Ebben három magyar embert szólaltattak meg: egy édesanyát, egy nyugdíjast és egy családapát. Emellett Bod Péter Ákos közgazdász, valamint Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség elnöke is megszólalt.

A budapesti nyugdíjas könyvelő volt, most pedig a magas élelmiszerárak miatt neki is számolgatnia kell minden alkalommal, amikor a szupermarketben vásárol.

Keresem a kedvezményeket, és meghúzom a nadrágszíjat, amennyire csak tudom

– mondta.

Bevásárlókosarában csirkemell és napraforgóolaj van, két olyan alapvető élelmiszer, amelyek árát a magyar kormány 2021 októberében befagyasztotta. „Ezek a befagyasztott árak legalább egy kicsit segítenek” – mondta a nyugdíjas nő.

A jövedelem egyharmada élelmiszerre megy el

Egy másik megkérdezett, egy 47 éves családapa jövedelmének több mint egyharmadát élelmiszerre költi. „Nem tudom, hogy a mai magyarországi bérekkel hogyan lehet kifizetni ezeket az árakat. A kormány által kiszabott hatósági árak nem változtatnak semmin. Az üzletek a többi termék árát emelik” – vélekedett a családapa.

„Jó lenne. De nem lehet. Minden más termékkel verseny van” – mondta Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) elnöke. Az egyes üzletek tehát nem emelhetik csak úgy az árakat – számolt be a svájci közszolgálati televízió.

„Az alapvető élelmiszerek befagyasztott árai különösen a kisebb boltok számára jelentenek problémát” – mondta Neubauer. – Ennek az az oka, hogy

A KISBOLTOKNAK ALAPVETŐEN KICSI AZ ÁRRÉSÜK, TEHÁT MOST OLYAN ÁRON KELL ÁRULNIUK A TERMÉKEKET, AMI NEM FEDEZI A KÖLTSÉGEIKET – AZAZ A LÉTÜKET VESZÉLYEZTETI.

„A rögzített árak választási ajándéknak számítanak”

Bod Péter Ákost, a Magyar Nemzeti Bank volt vezetőjét is megkérdezte a lap. Ő nem hiszi, hogy a rögzített árak valóban enyhítik a lakosság nehéz helyzetét. Csak torzítják az árszerkezetet, és végső soron ártanak a gazdaságnak.

„A fix árak mindenekelőtt Orbán Viktor ajándéka a választóinak” – mondta Bod Péter Ákos, akire a lap „kormányellenes közgazdászként” hivatkozik.

Az infláció már a tavalyi választások előtt is problémát jelentett a magyar kormány számára

– fogalmazott.

Bod Péter Ákos szerint a magyar miniszterelnök kizárólag az Európai Unió Oroszország elleni szankcióit okolja az emelkedő árakért, pedig az ársapkákat még azelőtt vezették be, hogy Oroszország megtámadta volna Ukrajnát.

A rossz iparpolitika az áremelkedés oka?

A közgazdász Orbán iparpolitikájában látja az egyik fő okát annak, hogy Magyarországon az elmúlt egy évben jobban emelkedtek az árak, mint bárhol máshol Európában.

Szerinte az autókat, hűtőszekrényeket vagy gumiabroncsokat gyártó nagyüzemek támogatása hozzájárult ahhoz, hogy a magyar gazdaság rendkívül sok energiát fogyaszt, és teljesen függ az orosz gáztól. Ez a gáz most sokkal drágább, mint korábban volt, ami az élelmiszerárak rohamos emelkedéséhez vezet.

A következményeket a budapesti szupermarketben egy ápolónő nyugtáján látták a riportban.

Az árak tovább emelkednek, és nem csak az élelmiszerek esetében

– vallotta a 30 éves ápolónő, aki egy nyolcéves kislány édesanyja.

A riport szerint a nő nem tudja, hogyan finanszírozza a meglévő életet, ugyanis már ma is két munkahelye van neki és a férjének is. A kórházban végzett munka után lakásokat és irodákat takarít. Szeretne még többet dolgozni, de ez nem lehetséges.                                                                                            (index)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: „…A budapesti nyugdíjas könyvelő volt, most pedig a magas élelmiszerárak miatt neki is számolgatnia kell minden alkalommal, amikor a szupermarketben vásárol. Keresem a kedvezményeket, és meghúzom a nadrágszíjat, amennyire csak tudom…”

-Valahol ebben a képben lelhető fel Döbrögi vajda bizodalma, AZ Ő HATALMÁRA NÉZVE!

A NYUGDÍJAS – mint aki az ő hiszékeny, naiv szavazója! Aki elhiszi a hazug qrmányzati propaganda által óránként a pofájába üvöltött „megvédjük a magyar embereket, a magyar családokat, a magyar nyugdíjasokat”!

A KEDVEZMÉNY – is biztosított számára! Az ársapkás csirke – farhát!

HÁLÁBÓL tehát INKÁBB MEGHÚZZA A NADRÁGSZÍJAT! Amennyire csak tudja!

DE NEM HAJLANDÓ A VISSZAEMLÉKEZÉSRE! Arra a korszakra, amikor Svájból nem televíziós forgatócsoportok érkeztek a MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁGBA horrorriportokat készíteni a megélhetési válságról, hanem tömegesen jöttek ide MAGUKAT GYÓGYÍTTATNI! A „keleti blokk legvidámabb barakkjába”!

Pedig ha HAJANDÓ LENNE VISSZAEMLÉKEZNI, akkor most nem azért nyúlna a nadrágszíjához hogy meghúzza MAGÁN amennyire csak tudja! Hiszen ha HAJLANDÓ LENNE VISSZAEMLÉKEZNI, akkor most AZÉRT NYÚLNA A NADRÁGSZÍJÁHOZ, HOGY KIHÚZZA, és ODACSAPJON VELE!

Döbrögire, BPÁ – ra, El Qrora, meg az összes többi HAZAÁRULÓ POLITIKUSBŰNÖZŐRE! Mindegyikre! – kivétel nélkül! Mindazokra, akik miatt most ő a nadrágszíját MEGHÚZNI KÉNYTELEN! Akik miatt Svájcból – meg már szinte mindenhonnan – azért jönnek ide tévéstábok, hogy ELRETTENTŐ RIPORTOKAT KÉSZÍTSENEK A MAGYAROK JELENLEGI KILÁTÁSTALAN -BELETÖRŐDŐ – ÉLETÉRŐL! 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com