A Békekör Facebook oldalának olvasói között akadnak, akik az ukrajnai háború befejezését és az átfogó geopolitikai megoldást abban látják, hogy atombombát dobjanak Amerikára. Véleményük szerint ezzel lehetne kiiktatni minden bajok forrását. Ilyen vélemények különösen az óta szaporodtak el, amióta az amerikai vezetés sorozatlövő rakétákkal látta el Ukrajnát, és műholdas tűzvezérléssel egyre gyakrabban juttatja célba ezeket a rakétákat orosz célpontok ellen. Felerősítette ezt a fajta szemléletet az a tény is, hogy a Hirosima és Nagaszaki ellen intézett atomtámadás 77. évfordulóján a Nyugat szemérmesen elhallgatta, hogy amerikai atombombát dobtak a két japán város békés lakosságára, kiirtva több százezer embert. Az pedig, hogy még a japán megemlékezéseken sem nevezték nevén az elkövetőt, egyenesen felháborította a tisztességesen gondolkodó embereket!
De egy dolog a jogos felháborodás, és más a bosszúállás! Hiszen képzeljük el, mi volna, ha jogos sérelmein valaki atombombával akarna elégtételt venni – mit tette az Amerikai Egyesült Államok 1945-ben.
Olvasóink többségéről ugyan nem feltételezzük, hogy komolyan gondolnák, amit egy-egy hírünkre, állásfoglalásunkra reagálva leírnak, bár nyilván akadnak köztük olyanok is, akik esetleg tényleg megnyomnák azt a bizonyos gombot, ha megtehetnék. Gondolják meg, mit javasolnak, és milyen következménnyel járna rájuk nézve is!
Oroszország nem megsemmisíteni akarja Amerikát, hanem kiegyezni vele. Fel sem merül, hogy atomfegyvert vessen be ellene, és kockáztassa az egész emberiség fennmaradását. Nem ahhoz fűződik érdeke, hogy kiirtsa az amerikai népet, hanem ahhoz, hogy végre valahára békésen együttműködjön vele. Mivel Amerika gazdái 1945 óta nem hajlandóak rá, erővel akarja kikényszeríteni, hogy feladják a szembenállás eddigi politikáját, birodalmi gyakorlatukat, és megbarátkozzanak annak tudatával, hogy többé nem uralkodhatnak a világ felett.
Ukrajna ennek a globális törekvésnek a katonai színtere. Egyszerre jelenti az amerikai birodalmi törekvés feltartóztatását, és visszafordítását, Amerika visszavonulásra kényszerítését fegyverekkel, de nem atomfegyver bevetésével.
Mi, Magyar Békekör ebben a világméretű harcban azoknak az oldalán állunk, akik az emberiség jövőjét a kooperatív világrendben látják. Az államok egyenjogú együttműködésének rendjében. Ilyen rendet nem lehet atomfegyverrel megvalósítani! Egy emberarcú valóságot csak humán értékek szolgálatába állított katonai, politikai, gazdasági eszközökkel lehet megteremteni.
Nekünk, Magyar Békekörnek meggyőződésünk, hogy hazánknak is a békés együttműködésre épülő rendszerhez fűződik érdeke, nem pedig az amerikai hegemóniához. Valljuk, hogy Magyarországnak jó viszonyt kell ápolnia Kelettel és Nyugattal egyaránt, de látjuk, milyen akadályokat gördítenek keleti jó viszonyunk útjába saját szövetségeseink. Ránk kényszerítve érdekeinkkel ellentétes szankciókat, biztonságunkat kockáztató katonai szerepvállalást. Ezért kezdeményeztük, hogy ha NATO szövetségeseink nem hajlandóak a kiegyezésre Oroszországgal, nélkülük egyezzünk ki vele.
Kössünk biztonsági és együttműködési külön megállapodást Oroszországgal.
Kormányunk erre eddig nem volt hajlandó. A népnek kell jobb belátásra bírnia! A Magyar Békekör erre törekszik. A békés együttélés érdekében fordultunk felhívással az emberekhez a Békefórum megalapításáért, melyre várjuk a jelentkező szervezeteket, közösségeket, személyeket:
Lásd felhívásunkat: https://bekekor.wordpress.com/2022/08/15/a-magyar-bekekor-felhivasa-hazank-bekejenek-megvedesere-2/


Nem kell feltétlen atomot , de azért valami ketyerét , hogy elérhetőek , éerezzék a törődést , valahova a prérire .
Igen, Petymeg, a mindennapi életben is a felelőtlenül meggondolatlan embert végül orrba kell vágni, és ha az sem elég, hogy nyugton maradjon, akkor a földre döngölik. Meg nem változik, hiszen veszett fejsze nyele, de legalább addig nyugalom van, amíg a sebeit nyalogatja.
„Meg nem változik, hiszen veszett fejsze nyele…”
Jól látja kedves Mici! Sajnos pont ez a lényeg: az eddigi tapasztalatok alapján teljesen reménytelen minden próbálkozás a békés egymás mellett élésre az USA-t (is) kezében tartó gloBAÁLis háttérhatalommal. Az, hogy legalább addig békén maradnak, amíg egy orrbavágás után a sebeiket nyalogatják, édeskevés. Ennyi erővel ítéletnapig fel lehet készülni a folyamatos orrbaveregetésekre. 🙂 Lehet, hogy pont ez a céljuk: ~ csak a folyamatos erőforráslekötés, erőforrás-eliminálás, időrablás, hogy az emberiség jobbra érdemes része ne tudjon egyről a kettőre jutni. Szerintem, ha ebből valaki ki akar szállni, sajnos itt már csak egy radikális megoldás jöhet szóba. Ha valaki ezt nem vállalja azt persze megértem, de az erőviszonyokat felmérve, hosszútávon így csak a lassú elsorvadás, és a „gonosz” végső győzelme lesz a végeredmény.
Ez pontosan így van. De ki vállalja fel többszáz millió vagy többmilliárd ember pusztulását?
Ki tuggya? Lehet, hogy van Putyin Atyuskának valami B terve.
https://www.youtube.com/watch?v=CR_Iei-uWfw
🙂 🙂 🙂
Az esztelen parancsok megtagadására,és nem együtt működésre van szükség nagyon sok esetben, és máris nagyon sok minden megoldódott,és most ne jöjjön azzal senki hogy ez már utópia!!!
ide nem kiegyezés kellene, hanem egy nagyerejű földrengés az usa területén, hogy érezzék ők is, hogy földanyácska őket is „szereti”.
Pl. a Yellowstone szupervulkán calderájába irányzott megfelelő méretű robbanófejjel ellátott Kindzsal bizonyára előrébb tudná hozni a szupervulkán szokásos, előbb-utóbb mindenképpen várható kitörését. 🙂 🙂 🙂
Nosza rajta !