Az anyag

– Az emberré válás útja a szocializmus –

Az anyag jellemzői:

Az anyag, a matéria nem egyéb, mint az anyagok összessége, érzeteinktől függetlenül létező, objektív valóság!

Az anyag–fogalomnak ez az ismérve olyan kulcskritérium, amelynek elismerésével függ össze közvetlenül és szükségszerűen a materializmus.

Néhány gondolat:

Az anyag minden létező dolog, jelenség, ami létére feltehető kérdés és a rá adható válasz: igen létezik, a gyakorlatban, az elméletben tudományos módszerekkel, megfigyeléssel, kísérlettel bizonyítható, hogy valóban valós a jelenség, a dolog!

Minden, ami létezik az anyag, vagy az anyag mozgásának, változásának terméke, ezen felül más nincs!

A gondolat az emberi agy működésének a terméke, az ember nélkül nem keletkezik, nem létezik, az agy pusztulásával csak a gondolat – a lélek – agyon kívüli materializált formája (könyv, kép, film, stb.) marad meg! Másra nincs tudományos bizonyíték, a tudománytalan hit, képzelgés, spekuláció egyenlő a semmivel.

Az emberi agy „… Szerkezetileg nem nagyon különbözik az emlősök agyától. Annak alapvető tulajdonságai, hogy a szervezet külső és belső környezetéből információkat képes felvenni, azokat pedig fel tudja dolgozni, egymással kapcsolatba hozni és a kapott adatok alapján az élőlény létfenntartása szempontjából célszerű intézkedéseket képes kidolgozni, még a többi gerinces állatokéhoz is hasonlítanak.” Wikipédia

Az emberi agy az állatvilágból fejlődött ki, alapvetően olyan, mint egy „érzelmi számítógép”, a léttel kapcsolatos a működése, ezért a döntéseket, az elvontabbakat is, alapvetően az ember létével kapcsolatos érzelmek mintájára, a jó, rossz, közömbös, stb. forma alapján hozza! A számítógép igen-nem formája ehhez nagyon hasonlatos döntési mechanizmus – jó, rossz!

Az emberi agy azonban ennél még sokkal többre képes, de mégis a döntési mechanizmusa az érzelmekkel (mi a jó, mi a rossz) a létérdeken alapuló, az állatvilágból örökölt döntési modell szerinti. Nem is lehet másként, mert az ember gondolkodásra képes állat! Eszik, iszik, stb. él, mint az állatok, ezért a gondolkodási képessége is alapvetően a létével kapcsolatos feladatokat oldja meg! Az elvont, nem közvetlen a mindennapi léttel kapcsolatos tevékenység, a tudományos kutatásnak, a művészetnek, stb. is ez az alapvető célja, megismerni a világ működését és felhasználni ezt a tudást. A művészet, a tudományok ismerete a létet szolgálja, mert a létbiztonság fokozása a tudományos megismerési modell szerint növelhető a leghatékonyabban!

Az anyag az érzeteinktől függetlenül létező objektív valóság, amelynek a tulajdonságait, megfigyeléssel, kísérlettel, tudományos módszerrel lehet csak megismerni. A megismert, tudományosan feldolgozott, megalkotott elméletet a gyakorlatban ellenőrizni kell! Csak az létezik, ami a tudományos módszerekkel megfigyelhető, a gyakorlatban, a valóságban ellenőrizhető. Tudományos alapon következtetett jelenség, ami még nem bizonyított, az hipotézis. Sok olyan jelenség lehet még amit nem ismerünk, de azt is csak a tudományos módszerrel lehet objektíven megismerni, a gyakorlatban, a valóságban ellenőrizni.

„A hipotézis egy olyan előzetes feltevés, egy feltételes állítás, amelyet meg lehet cáfolni, illetve be lehet bizonyítani. … vizsgálatokkal kell bizonyítani, hogy egy hipotézis igaz-e vagy sem. Ahhoz, hogy egy hipotézis tudományos hipotézis legyen, a tudományos módszer szerint tesztelni kell azt.” Wikipédia

Nincs olyan megfigyelés, kísérlet, nem is lehet, ami az anyagon kívül, a természet törvényeitől eltérő jelenségről ad bizonyítékot. Bár ez hipotézis, de ennek nem mond ellene semmi, az eddigi megfigyelések ezt támasztják alá. Ha valamilyen jelenség az eddigiektől eltérő tulajdonságú, akkor az az anyag újabb jellemzője, de az is csak anyag, mert létezik, de a jelenség magyarázatára készített hipotézist a gyakorlatban tudományos módszerekkel igazolni kell! Amely feltevés, hipotézis a gyakorlatban, a megfigyeléssel, a kísérletekkel, a tudományos alaposságú következtetéssel nem igazolható az nagy valószínűséggel nem létezik. Bár előfordult már, hogy idővel mégis igazolható az ilyen hipotézis, tehát óvatosan, körültekintően kell ezt kezelni.

Felmerülhetnek objektív nehézségek valami jelenség valósságának a bizonyításban, ami miatt nem lehet egyelőre csak tudományos alaposságú gondolati következtetéssel igazolni jelenségeket. Ilyen jelenség például, a föld, a nap belsejében lejátszódó folyamatok, vagy a világegyetem keletkezése, stb., de az eddig feltárt tudományos ismeretekre támaszkodva mégis létezőnek kell elfogadni, mert ez nem kitalált spekuláció, bár sokszor csak tudományos alaposságú hipotézis! De mekkora a különbség a semmivel nem igazolható vallásos „hipotézisek” és a valóság megismert tudományos módszerekkel vizsgált jelenségei között!

Nem megfejtett, magyarázatnélküli, ellentmondásos jelenség is van, de ez még nem bizonyíték a természetfelettire, meg kell fejteni, de csak tudományos módszerekkel, nem kitalált képzelgésekkel.

Az úgynevezett természetfeletti, csak egy másik természet lehetne, más törvényekkel, de erre nincs semmilyen bizonyíték, erre a hit, a spekuláció egyenlő a semmivel. A semmi lényege, hogy nincs, nem van, a van ellentéte, nem létezik, nincs hatása. Ha a természetfeletti hatása kimutatható lenne tudományos módszerekkel, akkor átkerülhetne a van, a létezik kategóriába, és máris anyagként kellene kezelni.

Vajon a „természetfeletti” az anyag? Ha kimutatható a léte, akkor bizony az is csak anyag lenhetne.

Ha kimutatható (lenne) az isten léte, akkor az is csak anyag lenne (lehetne, mert volna), valamilyen létező, valamilyen anyag, amely valamilyen törvényszerűségnek engedelmeskedne, de semmiképp nem lehetne öntörvényű, valamilyen tulajdonsága biztosan lenne, még akkor is, ha az általunk ismert természet felett (alatt, mellett, valahol) volna. A természetfeletti tulajdonságait a képzelet szüli, spekuláció, csak kitalált idea! Valójában a „természetfeletti” semmilyen tulajdonsága nincs megállapítva, hinni kell és kész! Valamelyest hasonlít a babonára. Például: Ha fekete macska megy át előttünk, akkor a babona szerint az bajt jelent. Ezt soha sehol nem bizonyították be, de sok ember mégis elhiszi, elég a hit erre, hogy valóságosnak vélje a buta ember.

Amelyik jelenséget még nem lehet egyáltalán vagy teljesen bizonyítani, de tudományos módszerrel, tapasztalattal igazolható a léte, akkor a jelenség magyarázatára feltevés, modell, hipotézis készíthető, amit a gyakorlatba ellenőrizni kell kísérletekkel, megfigyeléssel új tapasztalatokat kell róla szerezni.

A hipotézist a jelenség már észlelhető, feltárt tulajdonságaira kell építeni, tudományos módszerrel, a gyakorlattal bizonyítani kell, hogy valóságként elfogadható legyen! Lehetséges ezután az elért gyakorlati megfigyelésekre, kísérletekre, ismeretekre építve újabb hipotézis készítése, és így tovább.

Az új tapasztalat alapján már változtatni lehet a hipotézisen, finomítani, módosítani, amíg elfogadhatóan, a gyakorlatban is megállja a helyét a jelenségre adott magyarázat! Ezt a folyamatot dialektikusan kell vizsgálni, a tudomány fejlődik ezért újabb oldalait, összefüggéseit lehet a jelenségnek feltárni, sőt teljesen is módosulhat az újabb ismeretekkel a jelenségre adott magyarázat.

(idézet: Filozófiai kislexikon -1980)

Az anyag: materialista filozófia alapkategóriája, az emberi tudattól függetlenül létező objektív valóság megjelölésére szolgáló filozófiai absztrakció. Mint alapkategória, mindig kulcsfontosságú szerepet játszott a filozófia alapkérdésének adekvát megfogalmazásában s általában a materialista filozófiák egységes koncepciójának kidolgozásában. Ugyanakkor — a többi filozófiai fogalomhoz hasonlóan — maga is függvénye a filozófiai gondolkodás történelmi fejlődésének, elsősorban annak, hogy meddig jutott el az ember sokoldalú, gyakorlati tevékenysége alapján a természeti világnak, a társadalomnak a megismerésében és a filozófia sajátos feladatkörének felismerésében, ill. módszereinek, logikai eszközeinek kidolgozásában.

Az anyag fogalmára az érzékelhető-tapasztalható fizikai világ jelölése céljából az objektív idealista rendszerekben is szükség van, ugyanakkor ezek idealista elvi kiindulópontja és spekulatív jellege nem teszi számukra lehetővé és kötelezővé az anyagi világra vonatkozó s egyre gazdagodó, fejlődő tudományos ismeretek filozófiai szintű visszatükrözését magában az anyag-fogalomban. Ezért az ókori (Platón, Arisztotelész), a középkori (Aquinói Tamás) és az újkori objektív idealizmus képviselői számára egyaránt valami passzív természetű, potenciálisan létező, változatlan ősanyagit jelent az anyag, amely reális létet, mozgását és fejlődését az aktív szellemi elvnek, eszmének köszönheti (tehát hozzá képest elvileg is, történetileg is másodlagos). Így az anyag fogalma az objektív idealista rendszeren belül csak nagyon alacsonyan helyezkedik el az elvek és értékek hierarchiájában (pl. Platón idea-tanában az érzékelhető konkrét dolgok látszatvilág minősége, Aquinói Tamásnál és a skolasztikában általában az anyag „propa nihil”, azaz „majdnem semmi” volta isten és az ideák világához képest stb.).

Az anyag-fogalom történeti fejlődése a materialista filozófiákban (materializmus) a következőképpen alakult: Az ókori görög materialisták (lásd: antik filozófia) első iskolája, az ún. ión (vagy milétoszi) iskola a világ egységes magyarázatára törekedvén, de még a közvetlen természetszemlélet talaján, a létező dolgok eredendő őselvét (arkhe) kereste és az anyag valamely konkrét formájával (víz, tűz stb.) fejezte ki az anyag általános fogalmát, ami a filozófiai gondolkodás relatíve alacsony absztrakciós szintjéről tanúskodott. Már jóval magasabb absztrakciós szintű Démokritosz elképzelése a világon létező valamennyi konkrét jelenség közös, anyagi alapjáról: az örök, változhatatlan, egyszerű strukturálatlan „egységékről”: az atomokról, amelyeknek egyesülésétől függ a dolgok, jelenségek végtelenül sokféle minősége.

Az újkori filozófiában a metafizikus, mechanikus materializmus — angol és francia változatában — egészében megtartotta, ill. folytatta az ókori materialisták által megkezdett utat az anyag-fogalom meghatározásában, amennyiben az idetartozó gondolkodók többsége még mindig, mint fizikai-dologi szubsztrátumot kívánta az anyag-ot meghatározni. Ugyanakkor tartalmában igazodott a XVII—XVIII. századi descartes-i—newtoni fizika által feltárt mechanikai, fizikai torvényszerűségekhez, valamint az ezeken alapuló mechanikus determinista világképhez, elméleti magyarázatokhoz. A mechanikus materializmus anyag-fogalma ebben a világképben a természet makroszinten felismert fizikai tulajdonságait absztrahálta, amikor az anyag-ot azonosította a tömeggel, a térbeli kiterjedést, a test formájában való létet az anyag állandó es kizárólagos tulajdonságának tartotta és szinte természetesnek vette, hogy az anyag legkisebb, oszthatatlan része az atom. Ezáltal — bár a tudományos egzaktság és absztrakció magasabb fokán — lényegében fenntartotta azt a téveszmét, hogy létezik a világnak valami egynemű alapegysége — Engels kifejezésével élve „alaptéglája” —, amelyből a konkrét tárgyak, jelenségek felépülnek. A fenti elképzelés vulgáris, mechanisztikus voltára — amelyet különben a tudományos fejlődés a maga egészében megcáfolt — Engels a következőképpen mutatott rá: „Ha a természettudomány azt tűzi ki célul, hogy az egységes anyagot, mint olyant felkutassa, hogy a minőségi különbségeket azonos legkisebb részecskék összetételének pusztán mennyiségi különbözőségeire redukálja, ugyanazt teszi, mintha cseresznye, körte, alma helyett a gyümölcsöt, mint olyant, kívánna látni.” (Marx—Engels Művei 20. köt. 524. old.)

A mechanikus materializmus anyag-fogalmában kifejeződött az irányzat másik lényeges korlátozottsága is, az, hogy a társadalom struktúráját, fejlődését nem volt képes materialista alapon értelmezni. Az anyag fogalma itt csak az objektív valóság különös formáját, a természeti-anyagit (a makrovilág fizikai tulajdonságait) absztrahálta, és teljességgel figyelmen kívül hagyta az emberi társadalomban az embertől mint szubjektumtól függetlenül létező realitást, elsősorban a társadalom anyagi-termelési módját. Bár a francia materialisták közül néhányan (Holbach, Diderot) a korszak mechanikus anyag-felfogását igyekeztek meghaladni az anyag-nak a tudattal, az emberi szellemmel való szembesítése útján („minden anyag, ami nem szellem”; az anyag tulajdonságai közé felveszik érzékelhetőségét), dialektika és materialista társadalomszemlélet híján azonban nem jutottak messzire ezen az úton.

A marxizmus klasszikusai — a társadalom sajátos anyagi létezési módjának és törvényszerűségeinek feltárásával — megteremtették az alapot az anyag korszerű tudományos fogalmának kialakításához. Ehhez le kellett vonni bizonyos tanulságokat az anyag fogalma megelőző történeti fejlődéséből. Engels levonta azt a következtetést, hogy az anyag-fogalom a legmagasabb szintű filozófiai absztrakció: „Az anyag, a matéria nem egyéb, mint az anyagok összessége, amelyből ezt a fogalmat elvonatkoztatták az olyan szavak, mint anyag és mozgás nem egyebek, mint rövidítések, amelyekbe sok különböző érzékileg észlelhető dolgot összefoglalunk közös tulajdonságaik szerint.” (Marx—Engels Művei 20. köt. 508. old.) Lenin viszont tudatosítja a dialektikus és történelmi materializmus anyag-fogalmának tisztázása kapcsán, hogy az anyag-fogalom — mint legáltalánosabb kategória — meghatározására járhatatlannak bizonyult a kevésbé általános fogalmak formállogikai meghatározásának szokásos útja, egyszerűen azért, mert nincs olyan „legközelebbi nem”-fogalom, amelynek az anyag-ot alá lehetne rendelni. Az anyag-meghatározás ezért csakis azon az úton történhet, hogy szembeállítjuk ellentétével, az emberi tudattal, ill. a szubjektummal, tudatosítva ugyanakkor, hogy a köztük levő ellentét csak ismeretelméleti vonatkozásban áll fenn, hiszen ontológiai szempontból nézve természetesen az ember, a megismerő szubjektum és tudata az anyagi világ része, fejlődésének szükségszerű eredménye.

Az anyag lenini meghatározása a következő „Az anyag filozófiai kategória, amely az érzeteinkben feltáruló, érzeteinkkel lemásolt, lefényképezett, visszatükrözött, érzeteinktől függetlenül létező, objektív valóság megjelölésére szolgál.” (Lenin összes Művei. 18. köt. 116. old.) Lenin tehát az objektivitást, a szubjektum érzeteitől, gondolataitól, egyáltalán, tudatától független létet emeli ki mint a végtelen anyagi világ már megismert vagy még ismeretlen jelenségei leglényegesebb és legegyetemesebb tulajdonságát. Az anyag-fogalomnak ez az ismérve olyan kulcskritérium, amelynek elismerésével függ össze közvetlenül és szükségszerűen a materializmus. A megismerés fejlődésével, amikor a tudomány az anyagi világ különböző sajátos szerveződési szintjeibe (pl. a makrofizikai jelenségek világába) mélyebben hatol be, új felfedezéseket tesz, ezekkel kapcsolatban — mint mindig — ismét fellép az elméleti magyarázat, ill. általánosítás szükségessége.

Az „objektív létezésnek” mint az anyag leglényegesebb sajátosságának kiemelésével a lenini anyag-fogalom kiállja a tudományos ismeretek gyorsuló iramú fejlődésével való egybevetést. Nem állhat így elő az a helyzet, mint a klasszikus fizika XIX. sz. végén bekövetkezett un. válsága idején, amikor az anyag egy korábban megismert fizikai szerkezeti modelljére (oszthatatlan atom) és sajátosságára (tömeg) való leszűkítése, valamint a determinizmus egyedülinek vélt mechanikus elképzelése miatt került nehéz helyzetbe az elméleti fizika, amiből a kiutat végül is a dialektika alkalmazása jelentette a tudományos megismerés, a determinizmus stb. problematikájára. A tudományos megismerés egész története bizonyítja, hogy a Lenin által kiemelt „objektivitás” kritérium elévülhetetlen, s ebben az értelemben lezárt, ugyanakkor természetszerűleg helyet ad az anyag konkrét formáira, sajátosságaira vonatkozó újabb szaktudományi ismeretek számára.

Az anyag-fogalom kidolgozásakor fennálló társadalmi és tudományos feltételek között (1909) Leninnek közvetlenül az új, XIX. sz. végi, XX. sz. eleji fizikai felfedezésekkel kapcsolatos retrográd társadalmi hátterű és tendenciájú szubjektív idealista következtetésekkel, ill. irányzatokkal (empíriokriticizmus energetizmus stb.) kellett poémáit folytatnia, de a Materializmus és empíriokriticizmus c. műből — mint ahogyan a marxizmus klasszikusainak más műveiből is — minden kétségét kizáróan kitűnik, hogy a marxista filozófia lényegileg elhatárolja fogalmat az objektív idealizmustól és a metafizikus materializmustól egyaránt. Az agnoszticizmussal szemben a tudati jelenségek visszatükröző szerepére történő utalás jelent kritikai élű megkülönböztetést. A legutóbbi évtizedek marxista filozófiai irodalmában felvetődött az a gondolat, hogy szükség volna az anyag további, ontológiai szempontból történő meghatározására, a marxista filozófia egzaktabb rendszerezése céljából. Egyesek ezt az igényt kielégítve látják azáltal, hogy az anyag egyetemes tulajdonságai közé — az objektivitáson és a visszatükrözhetőségen, megismerhetőségen kívül — felveszik az anyagi világnak a materialista dialektika által feltárt létezési és mozgástörvényeit (az egyetemes kölcsönhatást, a mozgást, a tér-időben való létezést stb.) Mások szerint az anyag-fogalom a marxista filozófián belül axiomatikus jellegű fogalomként tekintendő, amelynek további pozitív kifejtése, ill. jellemzése az anyagi világ relatíve elkülönülő szerveződési szintjeit (élettelen természet, élővilág, társadalom) tanulmányozó szaktudományok egy-egy adott rendszerének a feladata (Lásd meg dialektikus materializmus)

(idézet: Marxista fogalomlexikon)

Hipotézis: feltevés, amelynél számos tény alapján vonunk le következtetést az objektum létezésére, illetve a jelenség összefüggéseire vagy okára vonatkozólag, de a konklúzió még nem tekinthető teljesen bizonyítottnak.

Hit: valamely jelenség igaz voltának bizonyítás nélküli elismerése. A természetfelettibe (isten, angyalok, ördögök stb.) vetettek vak hitet minden vallás alkotóeleme. Ebben az értelemben a hit nem különbözik a babonától. A vallási hit ellentétben áll a tudással. Mindamellett sok idealista filozófus próbálja összebékíteni a hitet és a tudást, vagy a hitet a tudás helyébe állítani (Fideizmus). Köznapi értelemben a hit olyan tudományos következtetésekbe, hipotézisekbe vetett meggyőződés, amelyeket az adott pillanatban még nem lehet kísérleti úton bizonyítani. Az ilyen hit a már elért és gyakorlatban kipróbált tudásra épül.

Elmélet és Gyakorlat a filozófiai kategóriák, amelyek a megismerésnek, valamint a természet és a társadalom átalakításának mint egységes társadalmi-történeti folyamatnak szellemi és anyagi oldalát jelölik. Az elmélet az emberi tudatban általánosított emberi tapasztalat, az objektív világról alkotott ismeretek összessége; az ismeretek viszonylag önálló rendszere, amelyben a fogalmak belsőlogikája a dolgok objektív logikáját tükrözi. … A tudományos kísérlet … a gyakorlat egyik formája. Az elmélet és gyakorlat elszakíthatatlan egységben van egymással, nem létezhet egymás nélkül, állandóan hat egymásra. E kölcsönhatás alapja a gyakorlat.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!