„INNENTŐL KEZDVE AKÁR BE ISINDULHAT(na) A FANTÁZIÁNK!” bővebben

"/>

INNENTŐL KEZDVE AKÁR BE ISINDULHAT(na) A FANTÁZIÁNK!

Halálos fertőzés terjed Döbrögisztánban! Cila nénnyje riadót fújt!

DEBRE20220324007

Az országos tiszti főorvos körlevélben figyelmeztette a fővárosi egészségügyi intézményeket arra, hogy egyre gyakrabban észlelnek fertőző májgyulladást (hepatitis A) a pácienseknél.

A Népszava szerint Müller Cecília azt kérte az intézmények orvosaitól, hogy tájékoztassák pácienseiket a vírus terjedési módjáról és a megelőzés lehetőségeiről. A tiszti főorvos közlése szerint

2022-BEN AUGUSZTUS ELEJÉIG 346 MEGBETEGEDÉS TÖRTÉNT.

Ez azért minősül soknak, mert az utóbbi években rohamosan csökkent a hepatitis A-hoz köthető megbetegedések száma, míg 2016-ban összesen 699 eset volt, 2020-ban már csak huszonnyolcat regisztráltak.

Tavaly ahhoz képest még csak enyhébb emelkedést lehetett látni, akkor összesen 75 fertőzöttről számoltak be. Ehhez képest drasztikusan soknak tűnik a hét hónap alatti 346 megbetegedés, ezért a szakértők arra gyanakszanak, hogy

MOST MEGJELENHETETT EGY ÚJ VÍRUSVARIÁNS MAGYARORSZÁGON.

A országos tiszti főorvos közlése szerint a betegséget országszerte sok helyen kimutatták, de a járvány főként Budapestet érinti, a 346 esetnek több mint a felét a fővárosból jelentették.

Így terjed, erre kell vigyázni

A Népszavának Ócsai Lajos, az ÁNTSZ járványügyi főosztályának egykori vezetője azt mondta: a fertőző májgyulladás vírusa széklettel ürül, és piszkos kézzel vagy fekáliával szennyezett étellel-itallal, a szájon át kerül a szervezetbe. A fejlődő országokban a szennyezett ivóvíz, valamint a nem megfelelően hőkezelt étel a fertőzés terjedésének a leggyakoribb oka.

TERJEDHET KÖZVETLEN ÉRINTKEZÉSSEL VAGY SZEXUÁLIS ÚTON IS.

A szakember azt is elmondta, hogy ez egy sokáig lappangó vírus, akár tizenöt-harminc nap is lehet a lappangási ideje. Néhány napig tartó lázzal, étvágytalansággal, gyengeséggel és hasi fájdalommal kezdődik, ezeket a tüneteket pedig étvágytalanság, hányás, a has jobb felső részén fájdalom vagy érzékenység, továbbá sötét színű vizelet, világos színű széklet, sárgaság vagy a szem besárgulása követi.

A FERTŐZÉS TERJEDÉSÉNEK MEGELŐZÉSÉBEN NAGYON FONTOS SZEREPE VAN AZ ALAPOS KÉZMOSÁSNAK, VALAMINT A ZÖLDSÉGEK, GYÜMÖLCSÖK FOLYÓVIZES LEMOSÁSÁNAK.

Ócsai Lajos szerint a vírus kiterjedt járványokat tud okozni, elsősorban a rossz szociális körülmények között élők körében.

Halálos lehet még a gyermekek számára is

A szakértő azt mondta, hogy a gyermekek gyakran tünetmentesen fertőződnek, de enyhe betegségük alatt is átadhatják a vírust, mindez pedig iskolai időszakban jelentősen növeli a fertőzés kockázatát.

Ezzel kapcsolatban megjegyzendő viszont, hogy a mostani megbetegedéseknél már nem teljesen az a helyzet, mint amit a szakértő mondott a Népszavának. Idén tavasszal és nyáron ugyanis az Európában is terjedő hepatitiszváltozat már a gyermekeknek is súlyos, májátültetést eredményező megbetegedést okozott, több esetben pedig bele is haltak a kiskorúak a fertőzésbe.

KAPCSOLÓDÓ
Több gyermek meghalt a rejtélyes májgyulladásban, már Romániában jár a betegség

Több gyermek meghalt a rejtélyes májgyulladásban, már Romániában jár a betegség

Az Egyesült Államokban már több gyermek belehalt a betegségbe.

Legutóbb Spanyolországból jelentettek két halálos áldozatot. Egy 15 hónapos és egy hatéves kisfiú halt meg, akiken hiába hajtottak végre májtranszplantációt, nem tudták megmenteni az életüket.

Van ellene oltás, de fizetni kell érte

Ócsai Lajos elmondta, hogy a fertőzés védőoltással megelőzhető. A patikákban kétféle vakcina is kapható a hepatitis A kivédésére, de a készítményt csak receptre lehet kiváltani, és két oltásra van szükség a védelemhez. Támogatás viszont nem jár az oltás árához.

KIVÉVE HA A JÁRVÁNYÜGY FERTŐZÖTTKÉNT REGISZTRÁLJA A BETEGET, MERT ABBAN AZ ESETBEN A KÖRNYEZETÉT A TISZTI ORVOSI SZOLGÁLATNAK TÉRÍTÉSMENTESEN BE KELL OLTANIA.

Aki pedig olyan országba utazna nyaralni, ahol nem biztosítottak a kellő higiénés körülmények, azoknak eleve ajánlott beoltatniuk magukat a vírus ellen – mondta a szakértő.                                                                                                      (index)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Bal-Rad komm: A koronás ragálynak már legalább négy – öt mutánsa a rosseb tudja hányadik hullámban készülődik újfent ELLENÜNK! A majomhimlő is alig várja már, hogy rajtunk üthessen! És most itt van ez a régi – új  nyavalya, ez a hepatitis IS! Ez a fertőző májgyulladás! „…két oltásra van szükség a védelemhez. Támogatás viszont nem jár az oltás árához…”

Aminek a vírusa „…széklettel ürül, és piszkos kézzel vagy fekáliával szennyezett étellel-itallal, a szájon át kerül a szervezetbe. A fejlődő országokban a szennyezett ivóvíz, valamint a nem megfelelően hőkezelt étel a fertőzés terjedésének a leggyakoribb oka.

TERJEDHET KÖZVETLEN ÉRINTKEZÉSSEL VAGY SZEXUÁLIS ÚTON IS…”

Most gondoljunk bele! Mindez a „csökkentett rezsicsökkentés” kezdetén! Amikor majd BIZTOSAN EMELKEDNI FOG a vízszolgáltatás, és a szemétszállítás díja is. Nem is szólva az ételek HŐKEZELÉSÉRE fordítandó energia áráról!

Ráadásul az infláció IS arra ösztökéli a magyarokat, hogy a méregdrágán megvásárolt ennivalót az utolsó morzsáig megegyük! Ha megromlott – ha nem! SZEMÉTBE NEM KERÜLHET SEMMI! A kézmosással is csínján kell hogy bánjunk!  „…A fejlődő országokban…” – Márpedig Döbrögisztán az egy fejlődő ország! Élőhelyünk ROHAMLÉPTEKKEL FEJLŐDIK! Annyira gyorsan, hogy nemsokára utolérjük, és reményeink szerint le is hagyjuk Labanciát!

Cila nénnyje ÚJABB RAGÁLYVESZÉLYT SEJT, ÉS RIADÓT FÚJT! (Úgy látszik, őt motiválja a nem is oly régen  a bankszámlájára utalt ötmilliós „MOTIVÁCIÓS JUTTATÁSA”!)

„…HA A JÁRVÁNYÜGY FERTŐZÖTTKÉNT REGISZTRÁLJA A BETEGET… ABBAN AZ ESETBEN A KÖRNYEZETÉT A TISZTI ORVOSI SZOLGÁLATNAK TÉRÍTÉSMENTESEN BE KELL OLTANIA…”

INNENTŐL KEZDVE AKÁR BE ISINDULHAT(na) A FANTÁZIÁNK!

“INNENTŐL KEZDVE AKÁR BE ISINDULHAT(na) A FANTÁZIÁNK!” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Ha az oltáskárosultak tömegeit és az oltást eleve elutasítók ellenállását veszem alapul, nincs kétségem afelől, hogy Cila nénnyje, motivációs juttatás nélkül, térítésmentesen, előbb-utóbb be lesz oltva valamilyen oltáskoktéllal, de azt nem ő fogja eldönteni, hogy mivel, hanem a nép.

  2. Hogy a picsába lehet így élni? Ez az állandó rettegés mindentől… A kórházakban dolgozó orvosok naponta vannak kitéve a legkülönbözőbb baciknak, de mégsem döglenek halomra. Sőt, pont emiatt erős az immunrendszerük, mert állandó támadás alatt állnak. „Ami nem öl meg, az csak erősebbé tesz.” Mennyire igaz.

  3. A COVID a kapitalizmus válsága volt, amelyet közegészségügyi vészhelyzetnek álcáztak.
    Kapitalizmus – közgadasági elemzés

    A kapitalizmusnak folyamatosan terjeszkednie kell, vagy új piacokat kell létrehoznia, hogy biztosítsa a tőke felhalmozódását, ellensúlyozza az általános profitráta csökkenésének tendenciáját. A tőkésnek tőkét (vagyont) kell felhalmoznia ahhoz, hogy újra be tudja fektetni és további profitot termelhessen. A tőkés a munkások bérére nyomást gyakorolva elegendő többletértéket termel ki ahhoz, hogy ezt megtehesse.
    De amikor a tőkés nem tud kellőképpen újra befektetni (az áruk iránti csökkenő kereslet, a befektetési lehetőségek és piacok hiánya stb. miatt), a vagyon (tőke) felhalmozódik, leértékelődik, és a rendszer válságba kerül. A válság elkerülése érdekében a kapitalizmusnak állandó növekedésre, piacokra és elegendő keresletre van szüksége.A válság elkerülésére egészen addig a pontig különféle taktikákat alkalmaztak.
    A világ legerősebb befektetési alapja összefogtak, hogy kidolgozzák a jövőre vonatkozó stratégiát. Ez a COVID előtt történt.A szegényebb országok nyugati tőkétől való függőségének elmélyítésén kívül Fabio Vighi szerint a bezárások és a gazdasági tranzakciók globális felfüggesztése lehetővé tette az amerikai Fed számára, hogy (a COVID leple alatt) frissen nyomtatott pénzzel árassza el a gyengélkedő pénzügyi piacokat, miközben leállítja a reálgazdaságot. hogy elkerüljük a hiperinflációt. A zárlatok felfüggesztették az üzleti tranzakciókat, ami levezette a hitelkeresletet és megállította a fertőzést.
    A bezárások hozzájárultak a kapitalizmus szerkezetátalakításának felgyorsításához is, amely magában foglalja a kisebb vállalkozásokat csődbe sodorva, vagy monopóliumok és globális láncok által felvásárolva , így biztosították a Big Tech, a digitális fizetési óriáscégek és a globális online vállalatok, például a Meta és az Amazon felszámolását, milliónyi munkahely megszüntetését.

    Noha az ukrajnai konfliktus hatásait nem lehet figyelmen kívül hagyni, a világgazdaság ismét nyitottá válásával az infláció növekszik, és „megélhetési költségek” válságot okoz. Az adósságokkal sújtott gazdaságban korlátozott lehetőség van a kamatlábak emelésére az infláció szabályozására.
    Ez a válság azonban nem elkerülhetetlen: a jelenlegi inflációt nemcsak a pénzügyi rendszerbe injektált likviditás idézi elő, hanem az élelmiszer-nyersanyag-piaci spekuláció és a vállalati kapzsiság is táplálja, mivel az energia- és élelmiszeripari vállalatok továbbra is hatalmas nyereséget gyűjtenek a hétköznapi emberek rovására.- olvasható tovább a cikkben.

    „Soha nem láttam még ilyen mélyen demoralizált, az önzés által gyógyíthatatlanul lealacsonyított, legbelül korrodált, fejlődésre képtelen osztályt, mint az angol burzsoázia…
    Mert semmi sem létezik ezen a világon, kivéve a pénz kedvéért, ami nincs kizárva. Nem ismer boldogságot, csak a gyors nyereséget, nem ismer fájdalmat, csak az arany elvesztését.
    Ennek a kapzsiságnak és a haszonszerzési vágynak a jelenlétében nem lehetséges, hogy egyetlen emberi érzés vagy vélemény is érintetlen maradjon.” (Friedrich Engels)

    https://www-globalresearch-ca.translate.goog/covid-capitalism-friedrich-boris/5785964?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com