A kapitalizmus motorja az élősködés 15. rész
Röviden és leegyszerűsítve az értéktöbblet keletkezése a kapitalizmusban
A kizsákmányolás a kapitalizmusban röviden és egyszerűen jog a törvényes élősködésre!!
A tőkés törvényesen kisajátítja a proletárok által munkával termelt értéktöbbletet élősködés céljából!
A kapitalizmus a vállalkozás, a szolgaság, az élősködés szabadsága miatt hatékony, ámde embertelen!
A kapitalizmus és a fasizmus édestestvérek!
A tőkés „EMBERT” a kapitalizmus körülménye teszik embertelenné!
Aki nem dolgozik, az ne is egyék! Ez legyen az ember erkölcse! De a kapitalizmus erkölcse nem ez!
A kapitalizmus erkölcse a felsőbbrendűként élő tőkések joga az élősködésre!
*
Röviden és leegyszerűsítve az értéktöbblet keletkezése a kapitalizmusban
Marx: „…P—Á—P’, ahol P’ = P+ΔP, azaz egyenlő az eredetileg előlegezett pénzösszeggel plusz egy növekménnyel. Ezt a növekményt, vagyis az eredeti értéken felüli többletet értéktöbbletnek (Mehrwert, surplus value) nevezem.”
A tőkés a tőkéjét (P=pénzét) árúba (Á=(c+v)) fekteti, hogy értéktöbblete (m) legyen; amit a tőkés élősködésre és vállalkozása bővítésére használhat; a P – Á – P’ folyamatban, az értéktöbblet (m= P’-P (ΔP)) a proletár munkájának az eredménye, amihez ingyen jut hozzá a tőkés. Indoka: a tőkéje és a termelőeszközök birtoklása, amiért jogosnak véli a kizsákmányolást és ebből fakadó élősködést, rablást. A proletárok többsége látja ezt a nyilvánvaló rablást, de nem tud ellene mit tenni és csak végszükség esetén változik; nehezen érik meg a proletár fejében a szocializmus gondolata, megvalósítási szükségessége, az élősködés elítélése.
A gazdasági területen az értéktöbblet úgy keletkezik, hogy a tőkés a termelési tényezőket (épületeket, gépeket, szerszámokat, anyagokat, stb., a termeléshez a szükséges feltételeket) és a proletár munkaerejét megvásárolja (c+v); a proletár, pedig munkával elkészíti a terméket, ami csak ezáltal, a munkával lesz értékesebb. (c=állandó, v=változó tőke) Az állandó tőke – különböző módon -, de végül is átmegy a késztermékbe, a termék árában megjelenik és az értéke nem változik a munkafolyamat során, ezért állandó tőke; a munkaerő által a munkafolyamatban lesz értékesebb a késztermék, ettől változik meg a termék értéke, ami szintén az árban megjelenik.
–
Ha a levegőt csak munkával lehetne termelni, mint például az ivóvízet, akkor az is pénzbe kerülne, ha a kenyérért nem kellene dolgozni, mint a levegőért, akkor nem volna ára, ingyen lehetne hozzájutni, mint a napfényhez.
A termelésben a tőkés az emberi munkaerőt pont úgy használja, mint ha gép lenne, csak pénzbe kerül, de szívesen lecseréli gépre, robotgépre, robotra, mert a géppel kevesebb a gondja-baja, mint az emberrel és termelékenyebb, több hasznot hoz. A kapitalizmusban az emberi munkaerő (a beszélő szerszám, amilyen a proletár bérrabszolga is) ugyanolyan áru, mint a szerszám, pénzért megvásárolható. A kapitalizmusban az emberi munkaerő termelőképessé tétele és termelőképességének fenntartása a munkaerő ára, hasonlatosan, mint egy géppé, ehhez is tőke, pénz kell csupán, amit a tőkés igyekszik a legalacsonyabb áron tartani; ez az egyik oka a válságoknak, amit a piac, a konkurencia miatt nem tud elkerülni, de végülis a fejlődést eredményezi. De termelni végülis csak az emberek részére lehet és kell, csak ebből származhat a tőkés profitja; a fejlődéssel viszont fokozatosan a gép, a robot kerül az ember helyére és akár kizárólagosan; ez nagy ellentmondás, a kapitalizmus ezt nem igazán tudja, akarja emberségesen megoldani, de amint ez mégis megoldódik, akkor az már szocializmus (forradalom, revolúció) vagy haladás a szocializmus felé (reform, evolúció), ami a technikai fejlődés és az osztályharc eredménye. A kapitalizmusban, a robotok elterjedésével, ha majd egyáltalán nem kell a termeléshez a létfeltételeket termelő és fogyasztó proletár, akkor nem is kell termelni, mert nincs kinek eladni, és így nincs profit sem, ami a tőkések célja. Mi lesz így az emberiséggel a kapitalizmusban, ha nincs, nem lehet profitja a tőkésnek? Mi lesz a proletárral, ha nincs munkája és nincs jövedelme sem? Népirtás?(!) Szocializmus!(?)
–
A proletár munkájával megtermeli a munkabérét és a tőkés jövedelmét is; a tőkés a piacon ezt a megtermelt árut, ami az övé, bár nem ő dolgozott meg érte, eladja; a termelt árú csereértéke (ára) alapvetően az előlegezett tőke: (állandó tőke (c) plusz a változó (v) tőke összege) és az értéktöbblet (m) (ár = [c+v]+m), vagyis a [termelési tényezők plusz a proletár bére] és a tőkés haszna.
A tőkés ezért az értéktöbbletért vállalkozik, ebből ered a profitja, a termelés bővítésére és saját céljaira, de ez nem a tőkés, hanem a proletárok munkájának eredménye, amit eltulajdonít, méghozzá törvényesen és ingyen. Az értéktöbbletből (m) lesz a tőkés haszna, profitja, jövedelme az a többlet, amellyel a termék értéke meghaladja az elfogyasztott termékképzőknek, vagyis a termelési eszközöknek és a munkaerőnek az értékét. A többlettermék, amelyben az értéktöbblet megtestesül, a tőkésosztálynak nem kerül semmibe. Mint osztály ezt ingyen birtokolja és élvezi.
Ez egy nagyon egyszerű képe az értéktöbblet keletkezésének a kapitalizmusban, de a lényeg benne van, a valóságban a kizsákmányolás ilyen elven működik a kapitalizmusban, mégha bonyolultabbnak is látszik. A kizsákmányolás alapvetően ilyen egyszerű elvek alapján működik; a tőkés pénzt fektet be, hogy több pénze legyen, de ezért a proletár dolgozik, ez a kapitalizmus lényege. Teljesen mindegy, hogy a tőkés okos és emberséges, esetleg dolgozik is, ez akkor is csak rablás, élősködés más munkálya alapján. Ez a rablás a kapitalista modell eredménye és ez teszi a tőkést embertelenné, rablóvá. A vállalkozó a kapitalizmusban, ha sikeres akar lenni, mindenképpen muszáj kizsákmányolnia, rabolnia, amit a polgári demokrácia törvényesen biztosít számára.
Marx – Tőke „… Munkaerőn vagy munkaképességen azoknak a fizikai és szellemi képességeknek az összességét értjük, amelyek egy ember testi mivoltában, élő személyiségében léteznek, s amelyeket mozgásba hoz, valahányszor valamilyenfajta használati értéket termel. … a munkaerő csak annyiban és azért jelenhet meg áruként a piacon, amennyiben és mert saját birtokosa — az a személy, akinek a munkaereje — áruba bocsátja, illetve eladja. Hogy birtokosa áruként eladhassa, ahhoz az kell, hogy rendelkezhessék vele, tehát szabad tulajdonosa legyen munkaképességének, személyének. … A pénzbirtokosnak tehát ahhoz, hogy pénzét tőkévé változtathassa, az árupiacon készen kell találnia a szabad munkást, aki szabad abban a kettős értelemben, hogy szabad személyként rendelkezik munkaerejével, mint a maga árujával, s hogy, másrészt, nincs más eladható áruja, mentes és szabad minden dologtól, amely munkaereje realizálásához szükséges. … A tőkés korszakot tehát az jellemzi, hogy a munkaerő magának a munkásnak a számára egy birtokában levő áru formáját, és ezért munkája a bérmunka formáját ölti.
A munkaerő értékét, mint minden más áruét, az ennek a sajátos cikknek a termeléséhez, tehát újratermeléséhez is szükséges munkaidő határozza meg. Amennyiben érték, maga a munkaerő csak a benne tárgyiasult társadalmi átlagmunka meghatározott mennyiségét képviseli. A munkaerő csak az élő egyén képességeként létezik. Termelése tehát feltételezi az egyén létezését. Minthogy az egyén létezése adott, a munkaerő termelése magának az egyénnek az újratermelése, vagyis fenntartása. A maga fenntartásához az élő egyénnek a létfenntartási eszközök bizonyos összegére van szüksége. A munkaerő termeléséhez szükséges munkaidő tehát feloldódik az e létfenntartási eszközök termeléséhez szükséges munkaidőben, vagyis a munkaerő értéke a birtokosa fenntartásához szükséges létfenntartási eszközök értéke. … A munkaerő tulajdonosa halandó. Ahhoz tehát, hogy a piacon való megjelenése folytonos legyen — amint ezt a pénz folytonos tőkévé változása feltételezi —, a munkaerő eladójának meg kell örökítenie magát, „miként minden élő egyén megörökíti magát, nemzéssel” … A munkaerő termeléséhez szükséges létfenntartási eszközök összege tehát magában foglalja az utánpótlásnak, azaz a munkások gyermekeinek létfenntartási eszközeit is, úgyhogy a sajátságos árubirtokosok e fajtája az árupiacon megörökül. … Az általános emberi természet olyan módosításához, hogy az ember egy meghatározott munkaágban ügyességre és készségre tegyen szert, hogy fejlett és specifikus munkaerővé váljék, bizonyos képzés, illetve nevelés szükséges, s ez is nagyobb vagy kisebb összegű áruegyenértékbe kerül. Aszerint, hogy a munkaerőnek többé vagy kevésbé bonyolult jellege van, kiképzési költségei különbözők. Ezek a tanulási költségek tehát — amelyek a közönséges munkaerőnél elenyészően csekélyek — a munkaerő termelésére fordított értékek körébe kerülnek bele.
A munkaerő értéke meghatározott összegű létfenntartási eszköz értékévé oldódik fel. A munkaerő értéke ezért ezeknek a létfenntartási eszközöknek az értékével, azaz a termelésükhöz szükséges munkaidő nagyságával együtt szintén változik. … A munkaerő értékének végső, vagyis minimális határa azon árutömeg értéke, amelynek napi elfogyasztása nélkül a munkaerő hordozója, az ember, nem újíthatja meg életfolyamatát — tehát a fizikailag nélkülözhetetlen létfenntartási eszközök értéke. Ha a munkaerő ára erre a minimumra süllyed, akkor értéke alá süllyed, mert a munkaerő így csak elsatnyult formában maradhat fenn és fejlődhet. Minden áru értékét azonban az a munkaidő határozza meg, amely az áru normális minőségben való előállításához szükséges.
A munkaerő használata maga a munka. A munkaerőt vevője úgy fogyasztja el, hogy eladóját dolgoztatja. … Ahhoz, hogy a munkás árukban jelenítse meg munkáját, mindenekelőtt használati értékekben kell azt megjelenítenie, olyan dolgokban, amelyek valamiféle szükséglet kielégítésére szolgálnak. A tőkés tehát valamilyen különös használati értéket, meghatározott cikket készíttet a munkással. A használati értékek, vagyis javak termelése nem változtatja meg általános természetét azáltal, hogy a tőkés számára és az ő ellenőrzése alatt megy végbe. … tőkésünk … az árupiacon megvette az egy munkafolyamathoz szükséges összes tényezőket, a tárgyi tényezőket, vagyis a termelési eszközöket, és a személyi tényezőt, vagyis a munkaerőt. … Tőkésünk tehát hozzálát a megvásárolt áru, a munkaerő elfogyasztásához, vagyis a munkaerő hordozójával, a munkással munkája révén elfogyasztatja a termelési eszközöket. … A munkás a tőkésnek az ellenőrzése alatt dolgozik, akié a munkája. … a termék a tőkés tulajdona, nem pedig a közvetlen termelőé, a munkásé. … minden áru értékét a használati értékében anyagiasult munka mennyisége, a termeléséhez társadalmilag szükséges munkaidő határozza meg. Ez érvényes arra a termékre is, amelyet tőkésünk a munkafolyamat eredményeként kapott. … a munkafolyamat tovább tart annál a pontnál, amikor a munkaerő értékének puszta egyenértékét újratermelték és hozzátették a munkatárgyhoz. … A munkaerő ténykedése tehát nemcsak saját értékét termeli újra, hanem többletértéket is termel. Ez az értéktöbblet az a többlet, amellyel a termék értéke meghaladja az elfogyasztott termékképzőknek, vagyis a termelési eszközöknek és a munkaerőnek az értékét. … a munkás a munkafolyamat egyik szakaszában csak munkaerejének értékét, vagyis szükséges létfenntartási eszközeinek értékét termeli meg. … A munkanapnak azt a részét tehát, amelyben ez az újratermelés végbemegy, szükséges munkaidőnek, az ezalatt kifejtett munkát pedig szükséges munkának nevezem. … A munkafolyamat második időszaka, amelyet a munkás a szükséges munka határain túl robotol le, munkába, munkaerő kifejtésébe kerül ugyan neki, de nem képez az ő számára értéket. Értéktöbbletet képez, amely a semmiből teremtetés minden csáberejével nevet a tőkésre. A munkanapnak ezt a részét többletmunkaidőnek, és az ez idő alatt kifejtett munkát többletmunkának (Mehrarbeit, surplus labour) nevezem. … A szükséges munkának és a többletmunkának, vagyis azon időszakaszoknak összege, amelyekben a munkás a munkaerejét pótló értéket és az értéktöbbletet termeli, alkotja munkaidejének abszolút nagyságát — a munkanapot (working day).
A társadalmi termelés két osztálya:
A társadalom összterméke, tehát össztermelése is két nagy osztályra oszlik:
I. Termelési eszközökre, olyan árukra, amelyek formájuk révén bele kell hogy kerüljenek, vagy legalábbis belekerülhetnek a termelő fogyasztásba.
II. Fogyasztási eszközökre, olyan árukra, amelyek formájuk révén a tőkésosztály és a munkásosztály egyéni fogyasztásába kerülnek bele.
Ezen osztályok mindegyikében az odatartozó valamennyi különböző termelési ág egyetlen nagy termelési ágat alkot, az egyik csoport a termelési eszközök, a másik a fogyasztási eszközök ágát. A két termelési ág mindegyikében alkalmazott össztőke a társadalmi tőke egy-egy különös nagy osztályát alkotja.
Mindkét osztályban a tőke két alkotórészre oszlik:
1. Változó tőkére. Ez, értékét tekintve, az ebben a termelési ágban alkalmazott társadalmi munkaerő értékével, tehát az érte kifizetett munkabérek összegével egyenlő. Anyagát tekintve magából a ténykedő munkaerőből, azaz az ezen tőkeérték által mozgásba hozott eleven munkából áll.
2. Állandó tőkére, vagyis az ebben az ágban termelésre felhasznált összes termelési eszközök értékére. Ezek viszont ismét feloszlanak állótőkére: gépek, munkaszerszámok, épületek, igásállatok stb.; és forgó állandó tőkére; termelési anyagok, például nyers- és segédanyagok, félgyártmányok stb.
A két osztály mindegyikében e tőke segítségével előállított évi össztermék értéke feloszlik egy olyan értékrészre, amely a termelésben elfogyasztott és értékét tekintve a termékre csak átvitt c állandó tőkét képviseli, és az évi összmunka által hozzátett értékrészre. Ez az utóbbi ismét feloszlik az előlegezett v változó tőke pótlására és az ezen felüli többletre, amely az m értéktöbbletet alkotja. Akárcsak minden egyes áru értéke, mindegyik osztály évi össztermékének értéke is c+v+m-re oszlik.
A c értékrész, amely a termelésben elfogyasztott állandó tőkét képviseli, nem vág egybe a termelésben alkalmazott állandó tőke értékével. A termelési anyagokat teljesen elfogyasztották ugyan, s értéküket ezért teljesen átvitték a termékre. Az alkalmazott állótőkének azonban csak egy részét fogyasztották el teljesen, ezért csak ennek a résznek az értékét vitték át a termékre. Az állótőke másik része, gépek, épületek stb. továbbra is létezik és funkcionál, habár az évi kopás következtében csökkent értékben.”
Mindegyik áru … kettős nézőpontból mutatkozik meg, mint használati érték, mint csereérték. … A csereérték mindenekelőtt mint mennyiségi viszony jelenik meg, melyben használati értékek egymásra kicserélhetők. … Az áruk használati értékeiben tárgyiasult munkaidő egyrészt az a szubsztancia, mely őket csereértékekké és ennélfogva árukká teszi, mint ahogy másrészt a munkaidő méri meghatározott értéknagyságukat. Különböző használati értékek egymásnak megfelelő mennyiségei — melyekben ugyanaz a munkaidő tárgyiasul — egyenértékek, vagyis valamennyi használati érték egyenérték azokban az arányokban, amelyekben ugyanazt a munkaidőt feldolgozva, tárgyiasultan tartalmazzák. Mint csereérték, minden áru csak megalvadt munkaidő meghatározott mértéke. … a legbonyolultabb munka terméke meghatározott arányban egyenértéke az egyszerű átlagmunka termékének, … egy áru csereértéke a közvetlenül benne magában foglalt munkaidő mennyisége …
… Olyan termékek, amelyek más termékekre kicserélhetők, áruk. Az a meghatározott arány, melyben kicserélhetők, a termékek csereértéke, vagy pénzben kifejezve: az ára. …
…A munkás által létrehozott áru eladási ára a tőkés szempontjából három részre oszlik: először az általa előlegezett nyersanyagok árának pótlásara, valamint az ugyancsak általa előlegezett szerszámok, gépek és más munkaeszközök kopásának pótlására, másodszor az általa előlegezett munkabér pótlására és harmadszor az ezek feletti többletre, a tőkés profitjára.”
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!