A koronavírus hatása: milliók süllyednek mélyszegénységbe, egy maréknyi ember meg sosem volt még ilyen gazdag
Ha valamit, hát ezt meg lehet állapítani az elmúlt évszázad nagyobb járványairól: minden esetben növelték a vagyoni egyenlőtlenségeket. Az IMF és Világgazdasági Fórum is azt becsüli, hogy a mostani koronavírus-járvány sosem látott szegénységet hozhat a világban, mindeközben pedig maréknyi ember vagyona rekord szinteken mozog.
Nemrég az IMF tett közzé egy arról szóló írást, miképpen hat a koronavírus-válság a vagyoni egyenlőtlenségekre a világban. Elemzésük alapján az eddigi minták nem mutatnak túl sok jót ez ügyben, ugyanis az ezt megelőző járványok esetében mindig nőtt a szegények és gazdagok közötti vagyoni egyenlőtlenség.
A nagy gazdasági világválság óta nem látott gazdasági visszaesést becsül az IMF a világban a koronavírus-válság következményeként, és ha a múltbéli pandémiák hatására bármennyire is lehet alapozni, a szegényebb társadalmi réteget ez a mostani válság az eddigieknél is nagyobb nyomorba taszíthatja.
Nem jó dolog, de tény, hogy a mostani évszázadban látott nagyobb járványok növelték a jövedelmi egyenlőtlenségeket és rontotta azok munkakilátásait, akik csak alapfokú oktatással bírnak – írja a World Economic Forum.
Az alábbi ábrán például azt vizsgálták meg a szakemberek, milyen hatása volt a SARS (2003), H1N1 (2012), Ebola (2014) és Zika (2016) vírusoknak 5 éves időtávon a jövedelmi különbözőségeket mutató Gini-együttható értékére. Az látszik, hogy mind a négy járvány után nőtt a mutató értéke, tehát nőtt az egyenlőtlenség a világban.

A témával áprilisban az Oxfam is foglalkozott, ők azt becsülték, hogy további közel félmilliárd embert taszíthat szegénységbe a világon a koronavírus-járvány a háztartások bevételeinek csökkenése miatt.
A legpesszimistább szcenárió megvalósulása esetén, ami a háztartás jövedelmeinek 20 százalékos csökkenésével jár, az extrém szegénységben élő emberek száma globálisan 434 millió fővel emelkedhet, 922 millióra, a szegénységben élők (vagyis a napi 5,5 dollár alatti jövedelműek) száma pedig 548 millió fővel növekedhet, és elérheti a 4 milliárdot – derül ki a számításaikból.
A tavalyi adatok alapján ugyancsak az Oxfam állapította meg, hogy a leggazdagabb 1%-ba tartozók vagyona ma már kétszer nagyobb, mint az összes többi emberé a világon, az alapítvány szerint a gazdasági egyenlőtlenség kontrolálhatatlanná vált, ennek megfékezésére konkrét kormányzati lépések kellenének.
ÉRDEKESSÉGKÉPP A TANULMÁNYBAN AZT IS KISZÁMOLTÁK, HOGY HA VALAKI A PIRAMISOK MEGÉPÍTÉSE ÓTA 10 EZER DOLLÁRT TETT VOLNA FÉLRE MINDEN NAP, AKKOR IS CSAK ÖTÖD ANNYI VAGYONA LENNE, MINT A VILÁG 5 LEGGAZDAGABB EMBERÉNEK ÖSSZESEN.
A világ 20 leggazdagabb emberének teljes vagyona 672 milliárdról 1397 milliárdra nőtt 2012 óta. Az elmúlt évtizedben egyedül a világ három leggazdagabb emberének vagyona 231 milliárd dollárral ugrott meg – és csak halkan jegyezzük meg, hogy ebben még nincs benne az idei adat.
Hasonló számokat látunk, bármelyik nagyobb pénzintézet vagy szervezet adatait nézzük meg. A Knight Frank tanulmánya szerint a legalább 30 millió dollárnyi vagyonnal bíró gazdagok száma 6,4%-kal nőtt tavaly. Globális szinten több mint 31 ezer dollármilliomos „született” 2019-ben, ezzel számuk meghaladta az 513 ezer főt. A legtöbb gazdag Észak-Amerikában él, több mint duplája az Európában élőknek.

A tanulmány előrejelzése szerint a következő 5 évben a dollármilliomosok száma 27%-kal növekszik majd világszerte, a leggyorsabb létszámbővülést felmutató 20 város közül 6 ázsiai, 5 európai és 3 afrikai lesz az előrejelzés szerint.
Ötéves időtávon a gazdagok száma a leggyorsabb ütemben Indiában, Egyiptomban és Vietnámban nőhet majd, ilyen szempontból a top10-ben lesz Románia is a várakozások szerint, míg például Magyarországon csupán 6%-os bővülést jeleznek előre.

A Credit Suisse tavaly év vége felé kiadott kiadott tanulmánya szerint a vagyoni egyenlőtlenségek csak nőnek akkor, amikor a pénzügyi vagyon gyorsabb ütemben nő, mint a nem pénzügyi vagyon. Ha megnézzük, hogyan alakul egyes országokban a piaci kapitalizáció az ingatlanárakhoz viszonyítva, és ezzel együtt a legvagyonosabb 1% aránya a teljes vagyonon belül, akkor azt kapjuk, hogy 2008 és 2018 között szoros kapcsolat volt a vizsgált paraméterek között. Ott van példának Oroszország, ahol a vizsgált tíz év alatt 13 százalékponttal nőtt a legvagyonosabb 1% aránya a teljes vagyonon belül, ezzel együtt pedig a részvényárak is háromszor gyorsabb ütemben nőttek, mint a lakásárak.

Ugyancsak a Credit Suisse tanulmányából derül ki az is, hogy a leggazdagabb 1% kezében van a világ vagyonának 44%-a. Ehhez képest a kevesebb mint 10 ezer dollárnyi vagyonnal bíró felnőttek a világ népességének 56,6%-át adják, tehát bőven több mint a felét, a világ vagyonából azonban mindössze kevesebb mint 2%-ot birtokolnak.
Sokak vagyona csak idén lőtt ki igazán
Ahogy a cikk elején utaltunk rá, a világjárvány időszakai nem segítenek a vagyoni egyenlőtlenségek csökkentésében, sőt, tovább növelik azt. Ezt bizonyítja az idei koronavírus is, a Bloomberg Billionaires Index adatai szerint például néhány dollármilliárdos vagyona sosem látott szintekre ugrott.
A világ leggazdagabb emberének, Jeff Bezosnak a vagyona csak idén 72 milliárd dollárral nőtt eddig, vagyona közelíti a 200 milliárdos szintet. Nem ő az egyetlen, aki a technológiai iparágban megszedte magát a koronavírus-válságon: idén a Tesla-vezér Elon Musk vagyona is nagyot nőtt, gyakorlatilag jelenlegi 76 milliárd dolláros vagyonának 64%-át idén gyűjtötte össze. A leggazdagabb 10 között a divatiparban és luxuscikkekben mozgó Bernard Arnault üzletember vagyona esett jelentősebb mértékben, illetve Warren Buffett sem tudott idén eddig hozzátenni 80 milliárd feletti vagyonához.
A FRISS SZÁMOK SZERINT A VILÁG 10 LEGGAZDAGABB EMBERÉNEK ÖSSZESEN KÖZEL 950 MILLIÁRD DOLLÁR VAGYONA VAN, EBBŐL 172 MILLIÁRDOT CSAK IDÉN „KAPARTAK ÖSSZE”.

Amennyiben a legnagyobb idei vagyongyarapodásokat nézzük, ismét Jeff Bezos áll az élen, aki az Amazon szárnyalásának köszönhetően 72 milliárddal gazdagodott eddig. A második helyen Elon Musk köszön vissza, aki a Tesla szárnyalásából profitál, a harmadik helyen pedig Jeff Bezos volt felesége látható, akinek szintén van pár Amazon-részvénye.
A lista végén több kínai üzletember is látni, ők kivétel nélkül a technológiai szektornak köszönhetik vagyonukat.

A gazdagok mentségére legyen mondva, jó páran közülük milliókat fordítanak jótékony célra, sőt, többen kiálltak a mellett, hogy valóban jobban meg kellene adóztatni a gazdagokat. Ez a kérésük lehet, hogy valóra válik, az USA-ban nemrég benyújtottak egy törvényjavaslatot, ami jó pár milliárdot kivenne a leggazdagabbak zsebéből. (portfolio)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Bár a cikkben nincs szó Döbrögisztánról, bátran kijelenthetjük: vajdaságunkra IS igaz a globális megállapítás. Néhányaké a tőke, sokaké az eszme! Amit még fokozhatunk is azzal, hogy a VIGASZTALÁS szerint „boldogok a földi szegények, mert övék a mennyeknek országa!”
A vigaszt ugyan még nem bizonyította semmi – senki, de a lényeg a hit! Amit megintcsak jó pénzért hintenek a népek közé.
Érdekes persze, hogy lehet bármiféle ragály, természeti csapás vagy háború, a gazdagok csak gazdagabbak lesznek, a pórok pedig csak veszítenek!
Ez ellen pedig csak egyetlen ellenszer létezik! A SZOCIALIZMUS!!
A sors furcsa játéka – VELÜNK MAGYAROKKAL! – hogy VOLT SZERENCSÉNK a szocializmust megtapasztalnunk! Éppen ezért már tudjuk, hogy mit is vesztettünk el azzal, hogy megtagadtuk!
EZ A TUDAT – EZ AZ EMLÉKEZÉS! – VISZONT JÓ IRÁNYMUTATÁS A JÖVŐBE!




Már megint nem a témához vaú .