Kutatók szerint közel kétszer annyian voltak a TISZA rendezvényén, mint a vajdabanda Birkamenetén

Október 23-án délelőtt tartotta hagyományos Békemenetét a Fidesz, délután pedig a TISZA Párt szervezett nagygyűlést, a Nemzeti Menetet. Mindkét esemény jelentős tömegeket vonzott, de a pontos létszámról rögtön vita alakult ki a politikai térfélen és a közösségi médiában is.
Az MTA Politikatudományi Intézetéből Szabó Andrea és hallgató végeztek méréseket, valamint a Vox Populi szerzője, Tóka Gábor választási szociológus egy másik mérésnek is hitelt adott, amivel próbálták megbecsülni, hányan lehettek a két helyszínen.
A Fidesz rendezvényét a Hősök teréről indulva, az Andrássy úton és a Kossuth térre tartva becsülték meg. A számítások szerint a délelőtti Békemeneten
nagyjából 80–90 ezer ember vett részt a Szabó-féle, 55 ezren pedig a Tóka által idézett becslés szerint.
A kutatók szerint a sűrűség az útvonalon több ponton csökkent, a megérkezés idejére pedig jelentősen szellősebbé vált a tér.
A délutáni TISZA-rendezvény ezzel szemben a Hősök terén és környékén zajlott. A Tóka Gábor által idézett becslése szerint
itt 100–120 ezer fő lehetett jelen, míg Szabó Andrea csapatának mérései szerint 160–170 ezer ember vett részt a megmozduláson.
A felmérés készítője hozzátette, hogy az esernyők és a sűrű eső miatt a becslés nehezebb volt, de a számokat még így is konzervatívnak tekinthető.
A két független elemzés egybehangzóan azt mutatja, hogy a Nemzeti Meneten közel kétszer annyian voltak, mint a Békemeneten. Szabó Andrea úgy fogalmazott:
„Legalább 1,7-szer többen voltak a délutánin, mint a délelőttin.”
A politikai tömegrendezvények mérete régóta a támogatottság szimbolikus mércéje Magyarországon. A mostani mérések alapján a TISZA Párt október 23-i demonstrációja volt a nagyobb, noha a kormánypárti Békemenet is tízezreket vitt utcára.
A kutatók hangsúlyozzák: a becslések nem hivatalosak, de módszertanilag ellenőrzött megfigyeléseken alapulnak.
Falubuszok, különvonat és határon túliak utaztatása: így állt össze a döbrögista Birkamenet

Október 22-én már több tucat busz parkolt a Bem tér és a Műegyetem rakpart környékén, amelyekkel határon túli iskolások és kísérőik érkeztek Budapestre a Fidesz-közeli Rákóczi Szövetség szervezésében. A szlovák, román és ukrán rendszámú buszokkal utaztatott gyerekeket többek közt az MCC kollégiumában helyezték el, ami egy sokmilliárd forintból dotált fideszes janicsárképző.
Magyar Péter is szóvá tette a Facebookon, hogy ezek szerint a kormánypárt több ezer gyereket szállíttatott a fővárosba, elkerülendő a csütörtöki lebőgést a Békemeneten, és sokan közülük azt sem tudják, milyen rendezvényre hozták őket, és hogy ki fizeti az utaztatásukat és az elszállásolásukat. Nagy János államtitkár erre úgy reagál, hogy a felvidéki, erdélyi és kárpátaljai gyerekeket nem a Békemenetre hozta Budapestre a Rákóczi Szövetség, hanem csak egy szimpla ünnepi kirándulásra.
A MÁV megerősítette, hogy a CÖF különvonatot bérelt a Békemenetre, és egy másik vonathoz is plusz kocsikat csatoltattak. A különjáratok biztosítása bevett gyakorlat a MÁV-csoportnál. Az október 23-án tartandó Békemenet kapcsán is ez a helyzet: a Civil Összefogás Fórum (CÖF) egy menetrend szerinti járat többletkocsikkal való megerősítését, illetve egy menetrenden kívüli járat közlekedtetését rendelte meg a közlekedési társaságtól.
– írta a 24.hu-nak a MÁV kommunikációs igazgatósága.
Az ünnepi buszoztatást már sok éve nemzeti hagyománnyá tette a Fidesz. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének nyolcadik évében már semmit nem bízott a véletlenre a kormánypárt, hiszen elképesztő mennyiségű busszal szállították fel a híveket vidékről természetesen ingyen, hogy minél nagyobb legyen a massza 2018-as választások előtti utolsó kormánypárti tömegdemonstráción, amelyet a papírformának megfelelően élet-halál kérdésének tupírozott fel Orbán Viktor. 2024-ben is besegítettek a vidéki potyautasok, hogy meg tudják tölteni rendesen a Nemzeti Múzeum előtti teret a miniszterelnök szónoklatának idejére.
A hét évvel ezelőtti március 15-én teljesen beállt a Margit körút is a békemenetes buszok miatt, és olyan exkluzív járművek is begurultak a budapesti közutakra, mint a Puskás Akadémia tao-pénzből vett buszai, amelyekkel Alcsútdobozról, Etyekről és Lovasberényről gyűjtötték össze a Fidesz-szimpatizánsokat a papíron civilnek hazudott rendezvényre. (kontroll.hu)
A balrad.hu kommentje a KUNYERÁLÁS után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudod támogatni!
Bal-Rad komm: „…AZ EGYSZERŰEN LEHETLEN! AZÉRT, MERT..! EGYSZÓVAL: MINDAZ AMIT A MÁSIK OLDAL ÁLLÍT, AZ CSAK HAZUGSÁG LEHET!”
Hát valahogy így fog lezajlani a tegnapi KÉT BIRKAMENETEN RÉSZTVEVŐK SZÁMÁRÓL dúló számháború!

