(idézet: Ez Történt – Népszabadság 1956-ról – cikksorozat az ellenforradalomról)
Az alkotmányos rend helyreállításának befejező aktusa volt 1957 májusában az országgyűlés összehívása, amely legutóbb 1956. augusztus 3-án ülésezett. (Az őszi ülésszak összehívását október 29-re [!] tervezték.) 1956. november 4-e után az Elnöki Tanács látta el a legfelsőbb államhatalmi szerv feladatát. Május 9-én ült össze a Ház.
Rónai Sándornak, az országgyűlés elnökének javaslatára a testület néma felállással adózott a néphatalom védelmében elesett magyar és szovjet hősi halottaknak.
Az ülés kezdetén a ház 28 pótképviselő behívásáról döntött azok helyett, akik lemondtak mandátumukról vagy politikai okok miatt méltatlanokká váltak a nép bizalmára. Új képviselők kerültek pl. Gerő Ernő, Hegedűs András, Kovács István, Rákosi Mátyás helyére. De új képviselőket hívtak be olyanok helyére is, akik az ellenforradalom oldalára sodródtak. Hogy a 298 képviselőből csak 28-at, azaz 10%-nál kevesebbet kellett pótolni, azért is volt fontos körülmény, mert a Nyugaton folyó politikai kampány, különösképpen az ENSZ-ben, kétségbe akarta vonni a kormány alkotmányos státusát.
Kádár János expozéjában beszámolt a kormány félévi tevékenységéről, amelynek középpontjában a népi hatalom megvédése, az ellenforradalom szétzúzása és a kapitalista restauráció megakadályozása állt. A politikai eredményeket így foglalta össze:
„… van erős pártunk, teljesen helyreállítottuk népköztársaságunk alkotmányos rendjét, szilárd az államhatalmunk, van szervezett fegyveres erőnk, helyreállt az államigazgatás rendje, működnek a minisztériumok, dolgoznak a tanácsok, és ami mindennél fontosabb számunkra, napról napra növekszik a tömegek bizalma, s elszigetelődött politikailag is az ellenforradalom.”
A beszámolóban az eredmények mellett jelentős helyet kaptak az ország gazdasági helyzetével kapcsolatos problémák, feszültségek. A korábbi évek iparfejlesztési terveinek következtében az indokoltnál nagyobb mértékben nőtt az ország nyersanyag-behozatali igénye. Egy másik súlyos probléma volt az ellenforradalom okozta igen jelentős anyagi kár. Nagy nehézséget jelentett, hogy a munkabéremelések mögött nem volt megfelelő termelési érték. A munkabérek az előző év időszakához képest átlagban 23 százalékkal nőttek, a termelés viszont 20, a termelékenységi pedig 10 százalékkal csökkent. Ilyen körülmények között a forint vásárlóértékét csak úgy lehet megőrizni — mutatott rá a kormány elnöke —, ha jobban és termelékenyebben dolgozunk.
A beszámoló vitájában tizenöten szólaltak fel. Gáspár Sándor, a Szaktanács főtitkára többek között a következőket mondta:
„… az ellenforradalom a szakszervezetek szétforgácsolásán keresztül igyekezett megbontani, aláásni a munkásegységet, szembeállítani a szakszervezeteket a párttal, az állammal. Az elmúlt félév azt mutatja, sikerült kivédeni az ellenforradalom támadásait, megőrizni a munkásosztály és a szakszervezet egységét.”
Horváth Ede Győr megye egyik képviselőjeként így emlékeztetett az ellenforradalmárok fellépésére:
„Félrevezették a munkásokat, megszervezték a sztrájkot. Ha november 3. után valamelyik üzem hozzákezdett a munkához, a legvadabb fenyegetésektől sem riadtak vissza, hogy megfélemlítsék a dolgozókat …, a megye opportunista vezetői megalkudtak az ellenforradalommal. Ez abban nyilvánult meg, hogy hozzájárultak egy olyan újság kibocsátásához, amely november 4. után is uszított a munkás-paraszt kormány ellen …”
Nagy figyelmet keltett Z. Nagy Ferenc beszéde. A képviselő többek között a következőket mondta:
„Néhányan vagyunk még itt, akik az 1930-as évek óta annak idején a Kisgazdapártot szerveztük. Sok-sok áldozatot, munkát, erőt öltünk bele. És amikor mostanában felvetődik, mert felvetődik, mit keresek én több évtizedes kisgazdapárti múltammal a szocialisták táborában, kertelés nélkül meg szoktam mondani, hogy én ezt nem is szégyenlem, mert megvan rá a komoly okom …”
Régi kisgazdapárti politikus létére Z. Nagy éppen az ellenforradalom tapasztalatai alapján győződött meg arról, hogy a parasztság érdeke volt a néphatalom megmentése.
A nemzeti összefogás gondolatának térhódítása más módon is megnyilvánult a hozzászólásokban. Beresztóczy Miklós protonotárius kanonok, általános érseki helynök például a következőket mondta:
„… nem követem a kormányt világnézetében. Mint hívő katolikus nem vagyok és nem is leszek materialista. Hozzáteszem, hogy eddig nem is kívánta senki, hogy az legyek … A mi feladatunk azonban, hogy azt keressük és szolgáljuk, ami összeköt … a Magyar Népköztársaság társadalmi rendjét, a kialakulóban levő szocializmust, történelmi fejlődésünk egyik állomásának tekintem … A magyar paraszt, a magyar munkás és a magyar értelmiség gondolkodó rétege nem akar és nem fog a fejlődés útján megállni, visszakanyarodni.”
Az ülésszakon megválasztották az Elnöki Tanács hat új tagját, jóváhagyták az Elnöki Tanács korábbi döntéseit a kormány tagjairól, és újabb öt minisztert választottak meg. Ezzel a kormány minden posztját betöltötték. (A Minisztertanács, amely 1956. november 4-e és 1957. május 9-e között többször átalakult, is tükrözte a konszolidáció folyamatát.)
Az országgyűlés jóváhagyta az alkotmány módosításáról szóló törvényt, amelynek fontos része az új (ma is használt) állami címer bevezetése volt, és az állami zászló hagyományos formájának visszaállítása. (Korábban a piros-fehér-zöld zászló közepén helyezkedett el az 1949-ben elfogadott címer is.)
Az ülésszakon Kádár János vitazáró beszédet mondott. Szólt arról, hogy a gondolkodó emberek között a vélemények kialakítása közben mindig lesznek eltérések, de a döntés után a törvények egységes megvalósítása a legfontosabb. Így fogalmazott:
„Azt hiszem, a nép ügyét az viszi előre, ha itt a döntés kialakítása során megmondjuk a véleményünket, de ha egy döntés megszületett, a képviselő erkölcsi kötelességének tartja, hogy becsülettel képviselje kint az életben, mindennapi munkájában, saját hivatása területén.”
Az országgyűlés 1957. május 9—10-i ülésszakával befejeződött az államhatalom helyreállításának folyamata minden tekintetben.
Ami a gazdaságot illeti, tovább gyorsult a fejlődés. Az ipar termelése, az év eleji rendkívül alacsony színvonal után, júniusban elérte az előző év kilenc hónapjának az átlagát. A parasztság termelési kedve is érezhetően növekedett.
Az iskolákban és az egyetemeken, a kulturális alkotás és a tudomány műhelyeiben is mindinkább normalizálódott a helyzet. Az írók egy része még jó ideig passzívan viselkedett, tartózkodott a közéletet foglalkoztató témák felvetésétől, de felhagyott az új politikai vezetés elleni fellépésekkel is. Egy másik részük, elsősorban a párthoz tartozók, illetve ahhoz közel állók, tevékenyen részt vettek a konszolidációért folyó harcban — cikkekben, novellákban, versekben. Ha nem is jelentek már meg ebben az időszakban, de készültek már regények, színdarabok, filmek is, amelyek az előbbi évek drámai élményeit dolgozták fel, közvetlenül vagy közvetve reagáltak azokra. A kulturális életet kezdetben — érthetően — az is befolyásolta, hogy a közönség a súlyos feszültségek múltával különösen vágyódott kikapcsolódásra; ez megmutatkozott a könyvkiadásban, a színházak, a mozik műsorában, a szórakoztató műfajok népszerűségében. De ez nem járt az igények eltorzulásával; az érdeklődés a világnézeti és a politikai kérdések iránt sem csökkent, sőt 1957 első felében igen élénk volt.
Nagyon foglalkoztatta a közvéleményt, mi történt 1956. október 23-a és november 4-e között, rendkívül olvasottak voltak a sajtóban megjelenő riportsorozatok, a különféle kiadványok, amelyek tárgyszerűen leírták az eseményeket. De nyílt és izgalmas viták folytak a szocialista rendszer ismérveiről, a diktatúra és demokrácia viszonyáról, az érdekek és az ideológia szerepéről stb., amelyekben újra és újra felmerült az a kérdés, mi biztosítja, hogy a jövőben ne ismétlődhessenek meg a személyi kultusz torzulásai, illetve az ellenforradalomhoz vezető hibák: mi a garancia?
1957. június végére megérett az idő arra, hogy a párt ország-világ előtt számot adjon a végzett munkáról. Ekkor került sor az MSZMP országos értekezletére, az év politikai életének legjelentősebb eseményére, amelyet az alábbi közlemény jelentett be:
„Az MSZMP Központi Bizottsága értesíti a pártértekezlet küldötteit, hogy az MSZMP országos pártértekezletét 1957. június 27-én délelőtt 9 órára a Parlament épületébe összehívja.
A pártértekezlet napirendje:
1. Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának beszámolója. Előadó:
Kádár János elvtárs.
2. Javaslat a szervezeti szabályzatra.
Előadó: Marosán György elvtárs.
3. A párt vezető szerveinek megerősítése és kiegészítése. Előadó: Somogyi Miklós elvtárs.” (Népszabadság,
1957. jún. 23.)
Erre az időszakra már befejeződött a párt újjászervezése. Az Ideiglenes Központi Bizottság április 9-i határozata szerint a volt MDP-tagoknak az MSZMP-be való átigazolását május elsejéig be kellett fejezni. Az értekezlet idején a pártnak mintegy 350 ezer tagja volt, az MDP közel kilencszázezer tagjánál jóval kevesebb. Némely helyen ugyan túlságosan magasra emelték a mércét az átigazolásoknál, de a létszámcsökkentés lényegében szükségszerű következménye volt annak a helyes elvnek, miszerint a pártban csak azoknak legyen helyük, akik szilárdan a politikája mellett állnak, sem „balra”, sem jobbra nem hajlanak el irányvonalától. Az is érthető volt, hogy nem lépett be az MSZMP-be sok, politikailag akkor még ingadozó vagy a politikával meghasonlott, de becsületes ember. A Központi Bizottság hangsúlyozta, hogy ez utóbbi rétegről a politikai munkában továbbra sem szabad megfeledkezni.
Az értekezleten a területi pártaktívák által megválasztott küldöttek vettek részt. Nyers Rezső, a mandátumvizsgáló bizottság elnöke jelentéséből kitűnt, hogy a küldötteknek több mint a fele, 52,4 százaléka 30—40 év közötti. Az 50 éven felettiek aránya 12,1 százalék volt. Szociális összetétel tekintetében: a küldöttek között munkás (az eredeti foglalkozása szerint) 77,9 százalék, paraszti származású 10,3 százalék, a többiek értelmiségiek és alkalmazottak.
A vitában 53-an kívántak felszólalni, de az idő rövidsége miatt csak 33-an kaptak szót. A határozati javaslathoz és a szervezeti szabályzat tervezetéhez több száz módosító indítvány érkezett, és ezeknek a 60 százalékát a szerkesztő bizottság hasznosította a konferencia dokumentumainak véglegesítésénél.
Az MSZMP országos értekezlete megszüntette az ideiglenességet mind a politikában, mind a vezetésben. Őszinte, bátor, szókimondó vitákban nagy lépéssel vitte előbbre a szemléleti, politikai, szervezeti egység létrejöttének folyamatát. Minden elvi, politikai megállapítását a kétfrontos harc szükségességének felismerése jellemezte. Kádár János mondta a beszámolóban:
„Ne feledjék el azokat a tanulságokat, amelyek a revizionizmusból, a megalkuvásból, az osztályárulásból adódnak, de azokat a hibákat sem, amelyek a szektás politikából és a tömegektől való elszakadásból erednek.”
A tanácskozás világosan fogalmazott a párt vezető szerepének marxista—leninista értelmezéséről. A párt útjáról ezt szögezte le a beszámoló:
„Mert ha végiggondoljuk a párt 1945—1949 között vívott harcát, akkor erre a harcra csak jó érzéssel lehet emlékezni, hiszen ebben az időszakban a párt a politikai meggyőzés eszközével kivívta a dolgozó tömegek bizalmát és támogatását, és mivel ezt sikerrel megoldotta, azért tudta a többi feladatot is megoldani. Amikor a hatalom már a kezünkben volt, jelentkezett az elbizakodottság. Bebizonyosodott, hogy a hatalom nemcsak nagy erő, hanem veszélyt is rejt magában mind a párt, mind az egyes kommunisták szempontjából.”
Ezzel függ össze a kommunista vezető személyes magatartása. Lehet, hogy valaki hibát követ el, állapították meg a tanácskozáson, egyről azonban sohasem szabad megfeledkeznünk, hogy minden vezető poszt betöltése, legyen az a legkisebb is, az osztálytól, a párttól, a társadalomtól kapott megbízatás, nem pedig személyes kiváltság. Ennek megfelelően kell élni és dolgozni.
A politikai kérdések mellett sok szó esett a gazdaságról is. Fock Jenő, a Központi Bizottság titkára felszólalásában többek között a reális gazdaságpolitikai szemlélet fontosságára figyelmeztetett:
„Tanuljunk az elkövetett hibákból, határozottan fellépünk azokkal szemben, akik ártó szándékkal felnagyítják a hibáinkat, és igyekeznek azokat ártó szándékkal felhasználni. Határozottan fellépünk azokkal szemben is, akik az elmúlt években elkövetett gazdaságpolitikai hibákat szépítik vagy erénynek akarják feltűntetni.”
Fehér Lajos részletesen beszélt a mezőgazdaság helyzetéről, a következőket mondta:
„A mezőgazdasági termelés magyarországi fejlesztése csak a nagyüzemi termelésre való fokozatos áttérés alapján, a kisárutermelők önkéntes szövetkezése útján valósulhat meg.”
Az értekezlet alaposan foglalkozott a pártegységgel. Emlékeztek még a küldöttek a pártegység szektás, dogmatikus értelmezésére, amely kizárt minden vitát és ellenvéleményt. Sőt a jóindulatú vitatkozóra, a jogosan bírálóra is gyakran ráfogták, hogy egységbontó, és viselnie kellett ennek minden következményét. Kádár János ezzel szemben kifejtette a demokratikus centralizmus elvét:
„A párt egysége csak ideológiai, politikai cselekvési és szervezeti egység lehet … De ahhoz, hogy a helyes álláspont kialakuljon, meg kell vitatnunk a kérdéseket. Helyes, hogy vita van, mert a kérdéseket tisztázni kell, s a téves nézeteket érvekkel kell legyőzni. Módot kell adnunk a párton belül a különböző nézetek, vélemények kifejtésére, ne csak a párton kívül lehessen ellentétes véleményt hangoztatni. De ha egy kérdést megvitattunk, megegyeztünk és határozatot hoztunk, akkor az mindenkire kötelező. A pártban fegyelemnek és rendnek kell lennie.”
A pártértekezlet második napján szót kért és felszólalt Révai József, aki 1953 nyaráig az MDP legszűkebb vezetésének tagja, a párt ideológiai munkájának irányítója volt. Csak1956 júliusában, Rákosi Mátyás leváltása után került ismét a Politikai Bizottságba. Akkor, 1956 nyarán, súlyos betegen is a XX. kongresszus tanulságainak hazai érvényesítéséért lépett fel. Csakhogy az ellenforradalom bekövetkezte után nem akarta elismerni 1953 előtti hibáit, felelősségét a tragikus helyzet kialakulásáért, ami szükségszerűen elvezette a régi vezetés mentegetéséhez.
Felszólalása bevezetőjében a tőle megszokott markáns hangon jelentette ki, hogy nem akar semmiféle „zászlóbontást”, és egyetért mind a beszámolók, mind pedig a határozati javaslat fő vonalával; elemezte az ellenforradalom okait, a további feladatokat. De eközben mind világosabbá vált, hogy az MSZMP politikájával lényeges vonatkozásokban mégsem ért egyet. Abból a tételéből kiindulva, hogy változatlanul a fő veszély a revizionizmus, úgy állította be, mintha a Rákosi és Gerő nevével összeforrt régi vezetés hibáinak bírálata az MSZMP-ben egybefolyna a revizionisták rágalmaival a párt ellen. Így fogalmazott:
„A múltban eleget beszéltem és felléptem ezek ellen a hibák ellen, de sohasem üvöltöttem együtt a farkasokkal.”
Azt állította, hogy az új vezetés sok becsületes, kitűnő elvtársnak nem biztosított megfelelő munkakört. Lényegében tagadta a kétfrontos harc szükségét. A pártegységről a következőket mondotta:
„Én a magam számára ezt a kérdést úgy fogalmaztam meg, és azt hiszem, nem helytelen: minden kommunistának az egysége, mínusz az árulók (kivéve az árulók).”
Általánosítva bírálta a magyar értelmiséget, mondván, hogy lebecsülték ennek a rétegnek a polgári jellegét. Beszéde — mint már említettük — márciusi cikkének vitáját élesztette újjá.
Aczél György, akkor művelődésügyi miniszterhelyettes, aki ugyancsak hosszú éveket töltött ártatlanul börtönben koholt vádak miatt, szenvedélyesen vitába szállt Révai nézeteivel, köztük az egység sajátos értelmezésével. Amikor az árulókat elítéljük — így érvelt —, nem szabad elfeledkezni a régi vezetés felelősségéről sem, azokról, akik törvénytelenségeket követtek el, és ily módon alapot teremtettek a revizionista és az ellenforradalmi demagógia számára. Nem képzelhető el olyan egység, amely az önkényeskedőket, a törvényszegőket is magában foglalja. Beszélt arról a káros jelenségről, hogy többen vannak olyanok,
„akik november—decemberben meghúzódtak, s most szigorúan bírálnak olyan elvtársakat, akik éppen ebben a legnehezebb időszakban álltak ki a párt mellett, de akik egyik vagy másik kérdésben nem láttak tisztán, vagy helytelenül fogalmazták meg mondanivalóikat”.
A kultúrpolitikával kapcsolatban kifejtette:
„Elvi alapon a bírálat jogával élve működjünk együtt a kultúra, a művészet munkásaival, ne folytassunk elvtelen udvarlást, mint ahogyan a múltban gyakran történt. Elvi politikával válasszuk el a becsteleneket az ingadozóktól és a becsületesektől, most már nem a régi dolgokon rágódva, hanem előre tekintve, a hibákat kijavítva, a hibákból okulva.”
Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja, belügyminiszter sem értett egyet a pártegység Révai-féle értelmezésével. Beszélt a régi vezetés felelősségéről, amiért az megakadályozta a hibák kijavítását, és bomlasztotta a párt egységét.
„A megvalósítás körüli huzavona — mondotta —, ha szabad ezt a kifejezést használnom, »balról« bontotta meg a párt egységét.”
Kádár János vitazárójában is részletesen foglalkozott Révai József hozzászólásával, megcáfolta helytelen megállapításait. A többi között ezeket mondta:
„Amikor Révai elvtárs az emelvényre lépett, kezében tartotta a párt zászlaját, s azt mondta, a párt zászlaja alatt beszél. Később azonban a bukott vezetőség összetört zászlaját lengette meg a teremben. Révai elvtárs kijelentette, hogy egyetért a Központi Bizottság politikai vonalával, egyetért a referátummal, a határozati javaslattal, a szervezeti szabályzat tervezetével. Ez számunkra nagyon lényeges, hiszen Révai elvtárs nem akárki a magyar munkásmozgalomban. Tiszteletre méltó, becsületes kommunista, akinek nevéhez fűződik a párt történetének egy darabja. Révai elvtárs, ha akar, sokat segíthet a pártharcában, de éppen azért, mert nem akármilyen szerepet tölt be a pártban, sokat árthat is. Kérjük Révai elvtársat, hogy segítsen harcunkban, és ne ártson.”
Révai József felszólalását annyiban is hasznosnak értékelte, amennyiben egészséges reakciókat váltott ki a régi vezetés hibáinak mentegetésével szemben. A vele folytatott éles vita ellenére Révai Józsefet beválasztották a pártértekezleten az MSZMP Központi Bizottságába. (Előtte nem volt tagja ennek a testületnek.) Nem az ember, hanem egy hibás álláspont ellen folyt a harc — az MSZMP munkastílusa ebben a vitában is megmutatkozott.
Az MSZMP pártértekezlete kidolgozta és jóváhagyta a párt politikai vonalát. Elfogadta a szervezeti szabályzatot, megválasztotta a Központi Bizottságot. A Központi Bizottság 1957. június 29-i ülésén megerősítette az Ideiglenes Intéző Bizottságot mint Politikai Bizottságot, és tagjává választotta Fock Jenőt. A Politikai Bizottság tagjai: Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Fock Jenő, Kádár János, Kállai Gyula, Kiss Károly, Marosán György, Münnich Ferenc, Rónai Sándor, Somogyi Miklós. Ugyanakkor két póttagot is választottak: Komócsin Zoltánt, a KISZ Központi Bizottságának első titkárát és Nemes Dezsőt, a Népszabadság főszerkesztőjét.
Az értekezlet a párt eddigi politikai gyakorlatát átfogó koncepcióvá, összefüggő egésszé tömörítette. Lezárta pártunk életének egy igen fontos szakaszát, és utat nyitott a jövő felé. Kádár János vitazárójának szavaival:
„Tegyünk pontot a múlt után, tekintetünket fordítsuk a jövő felé.”
A júniusi pártértekezleten megteremtődött a feltétele annak, hogy a párt — visszatalálva a lenini útra — a szocializmus építését eredményesen folytassa, és megoldja történelmileg megérett feladatait. Az elmúlt negyedszázad vívmányai bizonyítják, hogy ezen az úton haladunk. Hat pártkongresszus és népünk 25 esztendős tapasztalatai megerősítették ezt az irányvonalat.
ISBN 963 09 1963 x
(3426)
A kiadásért felel a Kossuth Könyvkiadó igazgatója
Szikra Lapnyomda 47 54-81
Felelős vezető Csöndes Zoltán vezérigazgató
Műszaki vezető Aranyi Imre
Műszaki szerkesztő Roska János és Mikóczi Vilmosné
Terjedelme 6 (13/5) ív
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudod támogatni!