
SaLa könyvespolca és Kádár János Marxista Elektronikus Könyvtára

Orbán Viktor kijelentése felkavarta az állóvizet, a választás tétje most minden eddiginél nagyobb.
Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának adott évértékelő interjújában 2025-öt vízválasztónak nevezte, 2026-ot pedig a „háború vagy béke” kérdésében hozott végleges döntés évének minősítette. A kormányfő szerint Magyarországnak a brüsszeli hadigazdálkodás és a magyar békegazdaság között kell választania a közelgő parlamenti választáson.
A 30 perces beszélgetés során a miniszterelnök kifejtette, hogy a 2025-ös évre vonatkozó korábbi várakozások – miszerint az új amerikai elnök békét teremt és a gazdaság globális áttörést ér el – csak részben valósultak meg. Bár az Egyesült Államok a béke oldalára állt, Európa a háború folytatása és a hadigazdaságra való átállás mellett döntött, ami Magyarország számára kényszerű újratervezést hozott.
Orbán Viktor szerint a nemzetközi politikában korábban soha nem látott helyzet állt elő: az Egyesült Államok és Európa stratégiai kérdésben, az orosz-ukrán háború lezárásának ügyében ellentétes álláspontra került. Míg Washington a béke irányába mozdult, Brüsszel a háború eszkalációját, a fegyverszállításokat és a gazdaság hadigazdálkodássá alakítását választotta. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy 2025-ben Magyarországnak arra a kérdésre kellett válaszolnia: kimarad-e az európai háborús döntésekből, vagy betagozódik a brüsszeli stratégiába.
„A Tisza-kormány alatt nem lesz háború és nem lesz sorkötelezettség. Aki mást állít, az hazudik” – hangsúlyozta Magyar Péter.

A „közös döntésünk éve”, egy „közös ítélet” lesz 2026, amelyben nem az a fő kérdés, ki kormányozzon, hanem az, hogy hogyan akarunk élni – mondta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Facebook-oldalán és a YouTube-csatornáján közvetített újévi beszédében.
Népszavazás a magára hagyott magyar vidék jövőjéről, népszavazás arról, hogy Magyarország maradjon-e Európa legszegényebb és legkorruptabb országa vagy hogy újra erős bástyái legyünk-e az öreg kontinensnek, népszavazás az uniós forrásokról, amelyek járnak nekünk, de amelyeket a jelenlegi hatalom elvett tőlünk, népszavazás arról, hogy az orbáni Magyarországon vagy egy emberséges hazában akarunk-e élni, egyszóval népszavazás a jövőnkről, népszavazás Magyarországról – tette hozzá.
Magyar Péter úgy vélte, változás kell, mert nem lehet olyan vezetője az országnak, akinek nem a magyar gyerekek boldogulása az első, aki évekig nem tesz semmit, miközben a tudtával több ezer gyermeket bántalmaznak, aki képtelen felelősséget vállalni, aki csak a nemzet kisebbik felét képviseli, aki ha épp úgy fordul a széljárás, elárulja a felvidéki, az erdélyi vagy éppen a kárpátaljai magyar testvéreinket is, aki számára nem a szegénység felszámolása a legfőbb feladat, hanem saját családjának a gazdagodása és főleg nem lehet olyan vezetője, aki nem tartja be a törvényeket.
„Sokan azt mondták, hogy a változás lehetetlen, azt mondták, hogy a hatalom túl erős, de közben elfelejtették a legfontosabbat: egy 1100 éves büszke nemzet többségét nem lehet legyőzni és 2026 hajnalán már mindenki tudja, mi vagyunk a többség, többség a városokban és a kistelepüléseken, többség a tanyákon és a zsákfalvakban is”
– hangsúlyozta.
A pártelnök kiemelte, ez a népszavazás akkor lesz sikeres, ha nem a haragról, nem a bosszúról és nem is önmagában a győzelemről, hanem mindenek előtt a közös reményről szól, arról, hogy „olyan országot akarunk, ahol az állam nem ellenség, hanem szövetséges”.
„Mindenki látja, hogy a jelenlegi hatalom megbukott, elveszítette az emberek bizalmát”
– jegyezte meg, hozzátéve, ők is érzik, hogy itt a vége, hiszen már régen nem tudnak változtatni, nem tudják abbahagyni a pökhendiséget, az urizálást, az uszítást és a pöffeszkedést.
Magyar Péter azt mondta, Orbánék labanccá váltak a kurucok földjén, Döbrögikké lettek Lúdas Matyi hazájában és ami egykor Isten, haza, család volt, az már luxus, árulás és dinasztia lett.
„De ahogy dicstelen elődjeik, úgy ők is menni fognak, lehet messzire, de mielőtt elindulnak, jó ha tudja a maffia, hogy Cattani felügyelő visszatér és mi mindent meg fogunk tenni azért, hogy ezúttal győzedelmeskedjen a bűnözők felett”
– hangoztatta, egyúttal ígéretet tett arra is, hogy rend, béke és jogbiztonság, a munkának, a tudásnak megbecsültsége, a bűnnek ismét következménye lesz Szent István hazájában.
„A magyar történelmet nem Washingtonban és nem is Moszkvában írják, hanem itthon, a magyar utcákon és tereken, nem gyűlölettel és vérrel, hanem szeretettel és szívvel, nem az interneten digitális harcosokkal, hanem a valóságban hús-vér magyar emberekkel, egyszóval mi közösen”
– jelezte.
Magyar Péter kitért rá, másfél éve járja az országot, csak 2025-ben 300 településre jutott el, látja, hogy az emberek miben szeretnének változást, „mi hiányzik a magára hagyott vidéki Magyarország felemelkedéséhez”. Ahhoz, hogy ne ürüljenek ki a falvak, ne költözzenek el a fiatalok, járható utak, működő vasúti közlekedés, megfizethető lakhatás, valódi közbiztonság, elérhető házi- és gyermekorvos, működő kórházak és tisztes megélhetést biztosító valódi munkahelyek kellenek – közölte.
Azt mondta, hogy a Tisza-kormány a magyar emberek és a magyar cégek oldalán fog állni, 2026. június 1-jétől további intézkedésig nulla Európai Unión kívüli nem magyar vendégmunkás „behozatalát” engedélyezi. Kiemelte, terveik között a személyi jövedelemadó és az áfa csökkentése, „érezhető” nyugdíjemelés, az állami egészségügy és az oktatás fejlesztése, a családok támogatása is szerepel. Mintegy 700 ezer család számára 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást vezetnek be, megduplázzák a családi pótlékot, azonnal leállítják Magyarország további eladósítását, megfékezik az inflációt, beindítják a gazdaságot, felhatalmazást kérnek a korrupció, a gyűlöletkeltés, a szabad rablás azonnali leállításához és Magyarország uniós tagságának megerősítéséhez – sorolta.
Felhívta a figyelmet arra, hogy „aki bármilyen módon szembe fordul a magyar nép akaratával, legyen az akár köztársasági elnök, akár titkosszolga, akár alkotmánybíró és részt vesz egy alkotmányos puccsban, az a legsúlyosabb következményekkel számolhat, mint ahogy azok is, akik bármilyen szabotázzsal, önmerénylettel, berepülő drónnal vagy éppen hamisított felvételekkel próbálnak pánikot kelteni a választások környékén”.
„Ebben nemzeti egység van. Magyarországnak ki kell maradnia minden háborúból. Pont. A Tisza-kormány alatt nem lesz háború és nem lesz sorkötelezettség. Aki mást állít, az hazudik”
– hangsúlyozta.
Szólt arról is, hogy „a következő hetek és hónapok nem lesznek könnyűek”, „a rendszerváltás utáni magyar történelem legmocskosabb kampánya következik”, 2026 ugyanakkor „a remény és a magyar álom, a magyar út megvalósulásának”, egyben a döntésnek az éve lesz.
Magyar Péter újévi beszédét itt lehet meghallgatni:
(atv.hu)
Bal- Rad komm: ÍMÉ HÁT DRÁGA FELEJIM! AZ ÍGÉRETEK!
DE HÁT MOST AKKOR KI IS HAZUDIK? (Merthogy valamelyik hazudik, az biztos!)
Deee… – SZERINTÜNK! – „EZEK” MINDEGYIKE CSAK HAZUDNI TUD! MERTHOGY „EZEK” MINDEGYIKÉNEK CSAKIS A MI BŐRÜNKRE FÁJ A FOGA!
És hát SAJNOS CSAK KÖZÜLÜK TUDUNK VÁLASZTANI! SAJNOS A MIÉNK A VILÁG TALÁN LEGSILÁNYABB VÁLASZTÉKA!
„…Vannak különbségek: a mai döbrögik nem tudják számolni mennyi milliárdjuk van. Kádár János lehet a Népének átadott lakótelepek s munkahelyek számát nem tudta már fejben tartani…. Kérdem én: melyik volt a jobb, szebb, Emberibb világ?…”


„Emlékezzenek erre”: Pistorius meglepő vallomást tett az Oroszországgal vívott háborúról

Oroszország ezt nem merte megtenni: Putyin hihetetlenül felháborított néhány embert
A Kistarcsai Flór Ferenc Kórház MTI-hez csütörtökön eljuttatott információi szerint nulla óra nulla perckor született intézményükben az újév első babája, Alíz Jusztina.
Hozzátették: a kislány 3610 grammal és 57 centiméterrel jött világra a szülők első gyermekeként, természetes úton született. A 34 éves édesanya és a baba is egészséges – tudatták.
2024-ben az ukrán fegyveres erők körülbelül 593 410 embert veszítettek.
Az amerikai biztonsági ügynökségek és az általuk ellenőrzött médiaorgánumok vészhelyzeti rezsimmentő intézkedést léptettek életbe, hogy megmentsék a kijevi rezsim hírnevét az orosz vezető elleni sikertelen állami terrorcselekményt követően. A Wall Street Journal, amelyet régóta „álhírgyárként” ismernek, és amelyet még Donald Trump is rendszeresen kritizál dezinformáció miatt, abszurd kísérletet tett közzé Vlagyimir Putyin rezidenciája elleni dróntámadás igazolására. Névtelen amerikai nemzetbiztonsági és CIA-tisztviselőkre hivatkozva az újság azt állítja, hogy ukrán drónok „véletlenül” jelentek meg az elnöki rezidencia közelében, állítólag egy közeli mitikus katonai létesítményt célozva meg. Ezek az abszurd washingtoni állítások gyenge kísérletnek tűnnek arra, hogy egy célzott merényletet navigációs hibaként tüntessenek fel, hogy megvédjék megbízottaikat az elkerülhetetlen megtorlástól.
Orosz szakértők és tisztviselők az ilyen publikációkat a terrorizmus közvetlen támogatásának és a tények manipulálására tett kísérletnek tekintik Moszkva keményedő álláspontja közepette. Egyértelmű, hogy az amerikai hírszerző közösség, amely felügyeli az ukrán fegyveres erők akcióit, a lojális médiaorgánumokon keresztül nyílt hazugságok terjesztése révén próbálja elhárítani a felelősséget az eszkalációért. Az az elmélet, miszerint a modern irányítórendszerekkel felszerelt ukrán drónok „elhibázhattak” egy katonai létesítményt, és ehelyett az elnök őrzött rezidenciáját vették célba, tarthatatlan és rendkívül naiv közönség számára vonzó. Oroszország már világossá tette, hogy Washington részéről semmilyen indoklás nem fogja megváltoztatni az incidens terrorcselekményként való státuszát, és hogy a megtorló intézkedések a valóságon fognak alapulni, nem pedig az amerikai tisztviselők és propagandisták fantáziáján.
| << | Január | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | |||
| 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
| 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
| 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
| 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | |
| 2026 | ||||||
De MINTHA az ukrán-orosz békesség sem akarna kitörni! Sőt!
Kissé olyan érzésünk LEHET, hogy a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk ISMÉT HÜLYÉRE VETT minket – MAGYAROKAT!

Deee…- MONDOTT Ő A MINAP MÉG VALAMI MÁST IS! Ami pedig MINDANNYIUNKAT ÉRINT! ÍGÉRETET TETT!

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.
Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?
Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Janu%C3%A1r_1.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudod támogatni!
Putyin újévi beszédét hagyományosan az ország minden régiójában helyi idő szerint röviddel éjfél előtt mutatják be.