A 2026-os kormányváltás után az új kabinet egyik első és leglátványosabb külpolitikai lépéseként tíz orosz diplomatát utasított ki Magyarországról. A lépés egyértelmű jelzés a nyugati szövetségesek felé, hogy az ország tizenhat év után ismét a transzatlanti együttműködés megerősítésén dolgozik. Az elmúlt évek oroszbarát politikája és a nyugati szövetségi rendszertől való eltávolodás után ez az első lépés a bizalom helyreállítására, de a szakértők szerint a teljes visszatéréshez hosszú út vezet.

Hogyan jutott Magyarország a nyugati szövetségi rendszer perifériájára? Mi jellemezte az elmúlt 16 év külpolitikáját? Milyen lépésekkel lehet helyreállítani a megtépázott nemzetközi bizalmat? Erről beszélgettünk szombaton, a De! Akciócsoport által Balatonalmádiban rendezett Dehogynem Feszten Szent-Iványi István volt külügyi államtitkárral.

— 2026-ban vagyunk, egy 16 éves korszak után. Sokan azt mondják, ha nincsenek a korrupciós ügyek, az Orbán-korszak és az oroszbarát politika folytatódhatott volna, mert nem a külpolitika buktatta meg az előző rezsimet.

— Ez valóban így van. Európában általános tendencia, hogy a külpolitika csak nagyon kiélezett helyzetekben számít a választásokon. Az emberek elsősorban a megélhetésükről, az életkörülményeikről szavaznak. Tehát nem a külpolitika buktatta meg a kormányt, de most hozzájárult. A kampány egyik fontos üzenete a „kelet vagy nyugat” kérdése volt, és erre nagyon sokan rezonáltak. Több ismerősöm is kifejezetten azért támogatta a Tiszát, mert vissza akarta kapni a nyugatot, és azt akarta, hogy Magyarország visszatérjen Európába. Most nagyobb szerepe volt ennek, mint általában, de önmagában nem lett volna elég.

Az emberek érezték, hogy egyre nehezebben élnek meg. Az infláció rekordmagas volt, és ez sokaknak nehézséget okozott. Amikor gazdasági nehézségek jönnek, az emberek sokkal érzékenyebben reagálnak a korrupcióra is. Ráadásul a korrupcióban érintett újgazdagok kihívó, luxus életvitele különösen provokatív volt. Főleg akkor, amikor az emberek azt érezték, hogy az ő körülményeik romlanak, vagy legalábbis nem javulnak.

Hozzátenném, hogy 2022-ben is hasonló volt a helyzet, csak akkor a Fidesznek kedvezett. Akkor hiszterizálták a társadalmat azzal, hogy ha az ellenzék győz, katonákat küldenek Ukrajnába, és belekeveredünk a háborúba. Ezt most is megpróbálták, de a téma kifáradt, és kiderült, hogy hazugság. Máshol sem vitték el az embereket katonának. Nem igaz, hogy csak a Fidesz tudta megvédeni az országot a háborútól.

— Hogyan jellemezné az elmúlt évek külpolitikáját? Teljes fordulat volt, vagy inkább csak sodródás?

— A magyar külpolitikát egy elvtelen oportunizmus jellemezte, és egy egyre erősödő kapcsolódás Oroszország érdekeihez. Ez különösen a háború megkezdése után vált feltűnővé. A magyar kormány folyamatosan nehezítette a szankciók elfogadását, többször vétózott is, legtöbbször orosz, időnként kínai vagy török érdekekben. Lehullt a lepel. Ezt erősítette a durva ukránellenesség is. Elképesztő dolgok történtek, mint Finnország és Svédország NATO-csatlakozásának teljesen értelmetlen akadályozása. Két baráti országról van szó.

És mi volt a haszon? Magyarországnak semmi. Oroszország nem akarta a csatlakozásukat, de nekünk mi érdekünk fűződött a gáncsoláshoz? Ezt sosem tudták megmagyarázni. Egy-egy tévéműsorra vagy egy finn politikus jogállamisági kritikájára hivatkoztak. Ez a folyamat persze korábban indult. A keleti nyitás politikája 2014-től vált magyar külpolitikai doktrínává. Amíg Martonyi János volt a külügyminiszter, többé-kevésbé tartotta magát az Antall–Jeszenszky-féle, három prioritáson alapuló doktrínához. Szijjártó Péterrel ez teljesen áttört. Orbán Viktor 2014-es tusványosi beszéde, amelyben meghirdette az illiberális államépítést, fordulópont volt. Azt mondta, a Nyugat hanyatlik, és a sztárországok Oroszország, Törökország és Kína.

— Ezt a fordulatot a szakma látta előre?

— Mi, külpolitikával foglalkozók, ezt láttuk és megírtuk. Én 2018-ban írtam egy könyvet a magyar külpolitikáról, ahol már teljes egészében látható volt ez a fordulat. A magyar külpolitikának van egy ezeréves identitása: a Szent István-i örökség, a Nyugathoz tartozás. Szent István a koronát Szilveszter pápától kérte, nem Bizánctól, ezzel elkötelezte magát a Nyugat mellett. Minden nagy történelmi sorsfordulónkon, 1848-ban, 1956-ban és 1989-ben is a Nyugathoz akartunk tartozni. Ezt két népszavazás is megerősítette.

Ezt váltotta fel egy rendkívül zavaros kapcsolatrendszer a türk államokkal, Oroszországgal és Kínával. Tönkretettek olyan történelmi értékű kapcsolatokat, mint a magyar–lengyel vagy a magyar–finn barátság. Nincs túl sok barátunk Európában, és azokat is elüldöztük magunktól, akikkel történelmileg erős kötelékünk volt. Bibó Istvánt hívtam segítségül egy korábbi előadásomban, aki arról írt, hogy a magyar elit történelmileg mindig rossz helyzetértékelést adott, és rossz következtetésekre jutva zsákutcába vezette az országot. Ez történt most is.

Az irány jó, de nagyon messziről indulunk. Magyarországgal szemben minden szinten, politika, szakma, titkosszolgálatok, óriási ellenszenv alakult ki. Azt gondolták rólunk: gyanúsak, kiszámíthatatlanok, megbízhatatlanok vagyunk. Ezt kell visszaépíteni.

— A 10 kiutasított orosz diplomata egy lépés a bizalom helyreállításában?

— Igen, egyértelműen. Ez egy jó lépés, de önmagában nem elég. Nagyon egyértelmű jelzés, különösen akkor, amikor Ukrajnával még mindig vannak vitáink. Fontos jelezni, hogy a vitáinkat nem az oroszok érdekében folytatjuk. Az előző kormánynál a nemzetközi megítélés az volt, hogy minden lépésük mögött orosz érdek áll. Egyébként még maradtak bőven orosz hírszerzők. Egy orosz ellenzéki portál szerint a 45 fős orosz diplomáciai testületből 21 fő volt azonosítható hírszerző.

De ez egy erős és pozitív jelzés volt.

— Mikor volt Magyarország szuverénebb: a késő Kádár-korban, vagy az elmúlt tíz évben?

— A rendszerváltás körüli években nagyobb volt a magyar mozgástér, mint az elmúlt években. A szuverenitás egyik fontos feltétele az energiafüggetlenség. Ebben a magyar kormány nemhogy enyhítette volna a kiszolgáltatottságunkat, hanem növelte, még a háború alatt is. Soha annyi gázt és olajat nem importáltunk Oroszországból, mint a háború éveiben. Teljesen kiszolgáltatták az országot, és beszűkítették a mozgásteret. 1989-90-ben a magyar külpolitika a bátor lépéseiről volt ismert, ahogy leszakadt a keleti blokkról. Most ennek az ellenkezője történt: a „ruszkij mir”, az orosz világ felé közeledett.

— Látjuk már tisztán, mi történt ebben a korszakban?

— Lassan kezdenek a részletek világossá válni, és egyre döbbenetesebb a kép. Nemcsak a korrupció, hanem a szemlélet is. Például amikor kiderült, hogy pontosan tudták, hogy a lélegeztetőgépek fele használhatatlan, mégis „alkalmasnak” minősítették őket. Ezzel közveszélyt okoztak.

Vagy amikor belső feljegyzést kaptak a háromszoros túlárazásról, és nem tettek semmit. Ez a hűtlen kezelés és a közveszélyokozás olyan példája, ami olyan cinizmusról és nihilizmusról árulkodik, amit az ember el sem tud képzelni állami szinten. Ugyanez volt, amikor meghallgattuk Szijjártó Péter és Lavrov beszélgetéseit. Tudtuk, hogy szervilis a viszony, de hallani azt a megalázkodó hangot borzasztó volt. Vagy amikor Orbán Viktor azt mondja Putyinnak, hogy ő a „kisegér”. Ezek szívbe markoló dolgok. Nagyon fontos, hogy legyen egy múltfeldolgozás, már csak azért is, hogy ez soha többet ne történhessen meg.

— Sokan mondják, hogy a Nyugat, ahová most visszatérnénk, már nem ugyanaz, mint ahonnan kiszakadtunk. Egy megosztott, azonban erősebb összezárásra szoruló Európát látunk. Hogyan lehet ide gyorsan és hatékonyan visszatérni?

Ha megszűnik az amerikai nukleáris védőernyő, akkor gyakorlatilag korlátlan zsarolás tárgyává válhat Európa Oroszország részéről, mert nem tudja magát megvédeni. Jelenleg azért nem tudnak zsarolni, mert van egy erősebb nukleáris védőernyő. De nem tudjuk, ez meddig tart, és mikor köt egy elvtelen alkut az Egyesült Államok a hátunk mögött. 2017-ben Macron elnök meghirdette a stratégiai autonómiát, de akkor Merkel és mások nem álltak mellé. Ha akkor elkezdjük ezt az irányt, ma már rendelkeznénk egy olyan európai erővel, amellyel meg tudnánk védeni magunkat. De ez több év, nem megy egyik napról a másikra.

— Látja a realitását, hogy a jelenlegi kormány idáig elmerészkedjen?

— Úgy látom, ebbe az irányba megyünk. Tettünk már komoly lépéseket, mint a belépés meghirdetését az eurózónához és az Európai Ügyészséghez való csatlakozást.

Ez nem csupán egy kétoldalú kapcsolat, hanem Ukrajna jelenleg az európai biztonsági architektúra egyik legfontosabb eleme. Majdnem olyan fontos, mint az amerikai védőernyő. Aki ezt gátolja, az Európa védelmi érdekeivel megy szembe, ahogy azt az előző kormány tette. Ebben még van teendő, de látok pozitív jeleket. Van elvi megállapodás, van végre beszélőviszony, és amit nagyon üdvözlök, megszűnt az az undorító propaganda, ami Ukrajnával szemben folyt. Ez már a közérzetemre is jó hatással van.                  (szmo)

Bal-Rad komm: „…1956-ban és 1989-ben is a Nyugathoz akartunk tartozni. Ezt két népszavazás is megerősítette…”

KÉT „NÉPSZAVAZÁS”!

. A Varsói Szerződés Magyarország által kezdeményezett 1991-es megszüntetése után a magyar kormány tárgyalásokat kezdett a NATO-országokkal a szövetségbe való belépés feltételeiről. A következő években Magyarország a NATO egyik legstabilabb közép-európai partnere és a Békepartnerség program alapító tagja lett. A katonai szervezethez való közeledés gondolatát azonban nem támogatta egységesen az ország egésze. A Munkáspárt már 1995-ben népszavazást kezdeményezett a NATO-tagság ellenében, ám az országgyűlés akkor döntési helyzet hiányára hivatkozva nem írta ki azt.^[1] A NATO 1997. július 8-án három közép-európai országot, Magyarországot, Csehországot és Lengyelországot hívott meg a szervezetbe. A meghívás nyomán az Országgyűlés ügydöntő népszavazást kezdeményezett, amelyet Göncz Árpád 1997. november 16-ára tűzött ki.^[2] A népszavazáson feltett egyetlen kérdés a következő volt:

• Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság a NATO-hoz csatlakozva biztosítsa az ország védettségét?

A NATO-népszavazás az új népszavazási törvény főpróbája is volt. Az Országgyűlés 1997 nyarán úgy határozott, hogy akkor minősül eredményesnek egy népszavazás, ha a megjelentek többsége, de legalább a választásra jogosult polgárok 25%-a azonos választ ad a feltett kérdésre.

A kormány és az Országgyűlés pártjai egyöntetűen a NATO-tagság mellett álltak ki. A parlamenti pártok nem folytattak intenzív saját szervezésű kampányt. A kormány által megrendelt nagyszámú műsor, cikk és konferencia azonban mind a taggá válás támogatására hívott fel. A támogató kampányt főként a külügyminisztérium és a honvédelmi minisztérium finanszírozta. A NATO-barát hangvitelű kampány több esetben is az ORTT elé került, amely elmarasztalta a NATO-párti műsorkészítőket.

A csatlakozás ellen két parlamenten kívüli párt fejtett ki kampányt. A Munkáspárt az egykori állampárt utódjaként ellenezte Magyarország NATO-tagságát.^[4][5] A párt – lehetőségeinek szűkös mivolta miatt – csak erőtlen ellenkampányt fejtett ki, melyben a NATO-t a hidegháborút túlélt, militarista szervezetként jellemezték. 1997 őszén a MIÉP a legnépszerűbb csatlakozást ellenző erőként jelent meg a közvélemény előtt. A párt az 1956-os forradalom idején megfogalmazott semlegességre hivatkozva ellenezte a katonai szövetségbe való betagozódást. A NATO-t érdekvezérelt szervezetként mutatták be, amelytől a magyar nemzet nem várhatja biztonságának garanciáit. A legnagyobb NATO-csatlakozást ellenző kampányrendezvényt 1997. november 14-én a Budapesti Kongresszusi Központban tartotta a párt.

A Magyarország NATO-csatlakozásáról szóló népszavazás eredménye[7] (1997. november 16.)
A szavazásra jogosultak száma	8059039 fő	100%
A megjelentek száma	3968668 fő	49,24%
Ebből érvénytelen szavazat	44961	a megjelentek 1,13%-a
Ebből érvényes szavazat
Válaszok	száma	százalék
Igen	3 344 131	85,33%
Nem	574 983	14,67%
Összesen	3 919 114	100%

Politikai következmények, reakciók

A népszavazás eredményes és a kezdeményezők szempontjából sikeres volt. A nyugati államszövetségbe való betagozódást támogató politikusok törekvéseit a népszavazás legitimálta, a közvélemény a nyugati orientáció mellett foglalt állást. Az Országgyűlés 1998 februárjában határozatba foglalta a népszavazás eredményeit. Magyarország – Lengyelország és Csehország mellett – 1999. március 12-én a NATO teljes jogú tagjává vált.

A nyugati államok sajtója üdvözölte a népszavazás eredményét. A csatlakozást támogatók magas arányát az ország euroatlanti elkötelezettségének jeleként kommentálták…” – írja a buliról

http://a https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A9pszavaz%C3%A1s_Magyarorsz%C3%A1g_NATO-csatlakoz%C3%A1s%C3%A1r%C3%B3l

A Szentiványi ÁLTAL FELEMLÍTETT MÁSIK NÉPSZAVAZÁS ÜGYÉVEL SZINTÉN FOGLALKOZOTT A Wikipédia: