„„Vakemberesen” szólva: MAJD MEGLÁSSUK!” bővebben

"/>

„Vakemberesen” szólva: MAJD MEGLÁSSUK!

Ezermilliárd forint azonnal mozdítható vagyon pihen 29 NER-közeli cég bankszámláján

2024 végén a száz legnagyobb pénzeszközállománnyal rendelkező hazai vállalat közül 29 volt egyértelműen köthető NER-es milliárdosokhoz, ezek pénztárában és bankszámláin pedig összesen több mint 1000 milliárd forintnyi azonnal mozdítható vagyon pihent – írja a G7.

A gyűjtésük első helyezettje a V-Híd 115 milliárd forintnyi pénzeszközzel, de az első tízbe befért még például a Mészáros és Mészáros Zrt. is 32,1 milliárd forinttal.

A lap megjegyzi, a cégek között akadnak olyanok, amelyekből például a tőzsdei háttér vagy a tevékenység jellege miatt egész biztosan nem lehet egyik pillanatról a másikra minden pénzt kivonni, de sok olyan is van, ahol a vagyon nagy részét tényleg szinte azonnal meg lehet mozdítani.

Ez pedig a cikk szerint csak a jéghegy csúcsa, hiszen a kormányközeli milliárdosok jelentős része mostanra több tucat, esetenként több száz vállalatból álló céghálót épített ki, amelyek különböző pontjain még hatalmas összegek rejtőznek.

A lap példáként említi, hogy a Tiborcz István tulajdonában álló BDPST Zrt. nincs benne ebben a szűk körben, mert bankszámláján a legutóbbi beszámolója szerint csak néhány száz millió forint volt. A cég azonban az elmúlt években rendre tízmilliárdos nagyságrendben kapott osztalékot és kamatot az érdekeltségébe tartozó cégektől, és 2024 végén több mint 30 milliárd forintnyi kölcsöne volt kihelyezve a leányvállalataihoz.

Ez a hatalmas vagyon, és annak sorsa sok kérdést fölvet, mivel március végén, tehát még az országgyűlési választás előtt derült ki, hogy 3,39 milliárd forintot utaltak át a V-Híd Csoport vagyontárgyait kezelő V-Híd Vagyonkezelő Kft. számlájáról Mészáros Lőrinc magánszámlájára. A több mint 33 milliárdos vagyont, a vasútépítő cég ingatlanait, drága gépeit felügyelő kft. számláján a tranzakció után 53 millió forint maradt, azaz a korábbi összeg alig több mint másfél százaléka.

Április 20-án pedig egy másik Mészáros-érdekeltségnél, az Envirotis Holding Zrt.-nél is kisöpörték a padlást: mintegy 4,4 milliárd forintot vontak ki, és mivel ez gyakorlatilag a cégcsoport szinte teljes likvid vagyona, nagyjából annyi pénz maradhatott a cégben, ami 2-3 havi bér kifizetését fedezi.

Technikailag fontos, hogy a cégeknek jogszabály szerint május 31-ig kell leadniuk a beszámolóikat, vagyis még ez előtt a dátum előtt meg kell tartaniuk a nyereség felhasználásáról döntő közgyűléseiket. Előzetesen épp azért várták sokan azt, hogy az osztalékfizetések felpörögnek, mert az új kormány egyik fő ígérete a korrupciógyanús ügyek kivizsgálása, és a korrupcióval szerzett vagyonok visszagyűjtése volt.

Ez utóbbit pedig sokkal nehezebb úgy megtenni, ha a pénzt – lehetőség szerint több lépésben fizikailag is – eltávolítják azoktól a vállalatoktól, amelyeket később esetleg vizsgálni kezdenek.

Magyar Péter szerint a vagyonkimentés folyamata már gőzerővel zajlik. A Tisza Párt elnöke úgy fogalmazott:

az orbáni oligarchák tízmilliárdos értékben utalják ki a pénzt az Egyesült Arab Emirátusokba, Uruguayba, az Egyesült Államokba és más távoli országokba. Pontos tudomásom van róla, hogy a NAV több Rogán Antal köréhez tartozó nagy értékű utalást felfüggesztett a bankok jelzéseire, pénzmosásra hivatkozva.

NAV reagált is lapunknak Magyar állításaira. Közben pedig a brit Guardian arról ír, hogy magángépek sietve szállítják külföldre az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát.

Kapcsolódó

Guardian: Magángépek szállítják külföldre az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát

Sietve menekíti a vagyont Orbán köre Amerikába és más országokba.                (24.hu)

Levelet írt Mészáros Lőrinc cégcsoportja Magyar Péternek

Levelet írt Magyar Péter leendő miniszterelnöknek Mészáros Lőrinc cégcsoportja „a pontos tájékoztatás és a kialakult feszült helyzet rendezése céljából” – derült ki a Mészáros Csoport közleményéből.

Ennek azért látták szükségét, mert Magyar Péter korábbi kijelentései – meglátásuk szerint – bizonytalanságot keltenek a munkavállalóikban.

A politikus a minap arról beszélt, hogy tudomása szerint áron alul kezdték árulni a TV2-t és más médiumokat, valamint a Fidesz-közeli milliárdos, Balásy Gyula kommunikációs cégét, a Lounge Event Kft.-t is. Magyar Péter arról is beszélt, hogy úgy tudja, több oligarchacsalád is távozott már az országból, és a napokban Mészáros Lőrinc családja is Dubajba repül majd.

A munkavállalók megnyugtatása érdekében fontosnak tartjuk kijelenteni azt is, hogy a TV2 eladását a tulajdonosi kör sem piaci, sem nyomott áron nem tervezi

– áll a Mészáros Csoport közleményében, amihez azt is hozzátették, szeretnék, hogy munkavállalóik biztonságban érezzék magukat.

Magyar Péter állításaira korábban Balásy cége is reagált. Azt írták, nincs értékesítés alatt a Lounge Event Kft.

Magyar Péter megkapta Mészáros Lőrinc levelét, üzent is neki  A leendő miniszterelnök azt írta a milliárdosnak, hogy a helyében felkészülne a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Védelmi Hivatalnál sorra kerülő meghallgatásokra. 

24.hu

A balrad.hu kommentje a KUNYERÁLÁS után!

Kérem, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható  PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra  kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter  2747 Törtel,  Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a  „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk!  balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudod támogatni!

Bal-Rad komm: „…2024 végén a száz legnagyobb pénzeszközállománnyal rendelkező hazai vállalat közül 29 volt egyértelműen köthető NER-es milliárdosokhoz, ezek pénztárában és bankszámláin pedig összesen több mint 1000 milliárd forintnyi azonnal mozdítható vagyon pihent…”

-EZ VOLT A HELYZET 2024 VÉGÉN! AMI PEDIG AZÓTA SOKAT VÁLTOZ/HAT/OTT! (ELŐNYÉRE PERSZE!)

Nem is csuda, hogy a vajda ILYEN LÁTVÁNYOSAN NAGY BUKFENC UTÁN – mint amit a 12 – i „választási” VERESÉGE JELENT! – A NER ÚJJÁSZERVEZÉSÉRE ÖSSZPONTOSÍTJA ERŐIT! Hiszen az „ARANYTOJÁST TOJÓ TYÚKJÁT” AKARJÁK TŐLE ELRAGADNI!

MEGLÁSSUK, HOGY A MOSTANI NYERTESEK MENNYIRE GONDOLJÁK KOMOLYAN A BŐ 2/3 – UK BIRTOKÁBAN A NEMZETI VAGYON VISSZASZERZÉSÉT!

Alighanem JOGOSAK LEHETNEK A MI ABBÉLI AGGODALMAINK, HOGY SEMENNYIRE! 

De hát – amúgy „vakemberesen” szólva:

MAJD MEGLÁSSUK!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com