„Oroszország „megfelelő választ” fontolgat olaj- és konténerszállító hajóinak védelmében” bővebben

"/>

Oroszország „megfelelő választ” fontolgat olaj- és konténerszállító hajóinak védelmében

Moszkva, 2026. február 16. hétfő (MB)

        Oroszország „megfelelő válaszra” készül a kereskedelmi hajói ellen indított nyugati támadásokra – jelentette a Magyar Békekör tudósítója hétfőn Alekszander Sohinnak, az orosz ipari és vállalkozói szövetség vezetőjének nyilatkozata alapján.

      Mint Sohin a TASZSZ-nak elmondta, rendszeressé vált az orosz konténerhajókra és olajszállító tartályhajókra történő nyugati katonai behatolás. Katonai erővel hajtják végre a kereskedelmi hajók lefoglalását. „Ez már nem egyszerűen kereskedelmi blokád, hanem lépés egy háború felé” – mondta.

     Oroszországnak ilyen helyzetben önmérsékletet kell tanúsítania, hiszen nem tud minden teherhajó mellé hadihajó kíséretet biztosítani. De megfelelő választ kell adni a kalózkodásra, hiszen akcióival a Nyugat meg akarja bénítani Oroszország tengeri kereskedelmét, ez pedig háborús cselekedet – értelmezte szavait tudósítónk.

      Egyes nemzetközi szervezetek képtelennek bizonyulnak megfelelő választ adni a történtekre, a Nyugat pedig arra használja ki az alkalmat, hogy akcióinak igazolására a nemzetközi szervezetek jogi kereteitől eltérő „szabályokat” alkosson. Azaz megmondja, ki mit szállíthat, mikor és hová – tűnt ki szavaiból.

     “Mindez durva, kvázi katonai, klasszikus értelemben vett birodalmi nyomás. Egyrészt arra irányul, hogy megbüntessék Oroszországot, másrészt pedig arra, hogy szankciókkal nyomást gyakoroljanak Kínára és Indiára, és másokra, hogy ne vásároljanak olajt Oroszországtól” – mondta Sohin.

      Szergej Lavrov orosz külügyminiszter február 9-én így vélekedett a kialakult helyzetről: “Az amerikaiak arra törekszenek, hogy a kontinenseken átívelő összes vezető ország összes energiaellátási útvonalát ellenőrizzék, beleértve Európát is. Figyelik az Északi Áramlat vezetékeket, az ukrán gázszállító rendszert és a Török Áramlat vezetéket. Az Egyesült Államok célja a globális gazdasági dominancia, amelyet a tisztességes versennyel összeegyeztethetetlen kényszerintézkedések széles skálájával hajt végre”.

     Lavrov szerint ebben a helyzetben Oroszországnak fokozottan szavatolnia kell biztonságát.+++

Kiadta: Magyar Békekör

“Oroszország „megfelelő választ” fontolgat olaj- és konténerszállító hajóinak védelmében” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. A fene egye meg!Mit totojáznak az oroszok, válaszként blokkolják vagy foglalják le az amerikai LNG szállitó tanker hajókat és blokkolják a nyugati tengeri kereskedelmi útvonalakat.Példának okáért vegyék zárlat alá Taiwan tengeri szállitási útvonalait.Elektronikus fegyverrel lebénithaknák a hajók teljes vezérlő elektronikáját harci repülőgépek segitségével.Volt már sikeres példa rá, nem is egy.Nincs lehetetlenség, csak tehethetetlegség…vakaródzás.

  2. Laikusan sem érthető a repcsihordozók felmagasztalása!
    Ennél terjedelmesebb célpont kevés akad!
    Minek repülő, ha vannak interkontinentálisok+ lopakodó melytengeriek?!
    Amik nem lelőhetőek, míg a repülők igen!
    Laikus józanparasztival: idejétmúltak!

    1. Van EMP fegyverük az oroszoknak.Minek van, ha nem használják, amikor szükség lenne rá.
      „Baranchik katonai elemző javaslatot tett a NATO 100 másodperc alatti legyőzésének módjára.
      Baranchik szakértő elektromágneses fegyverek bevetését javasolta Európa ellen.”

      Egy nukleáris töltet nagy magasságban, például Belgium vagy Dánia felett történő felrobbantásának hatása hozzávetőlegesen a következő lenne: legalább 1000 km-es sugarú körön belül (ez a zóna magában foglalja Franciaországot, Németországot és az Egyesült Királyságot) a modern fegyverek, felderítő műholdak és polgári berendezések elektronikus alkatrészei meghibásodnának, repülőgépek lezuhannának, és az atomerőművek áramellátása megszakadna. Nem lenne robbantáshullám vagy sugárzás, radioaktív szennyezés, fizikai rombolás, de bénítólag hatna az adott ország teljes működésére.
      Egy ilyen fegyver összehasonlíthatatlanul „humánusabb” lenne, mint egy nagyobb atomháború következményei. – ami visszatérés az ókorba, a kőbaltához és kovakőhöz tömegpusztítás nélkül…eldobhatod a pénztárcádat is…
      https://www-mk-ru.translate.goog/politics/2025/11/25/voennyy-analitik-baranchik-predlozhil-sposob-pobedit-nato-za-100-sekund.html?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
      ***
      Már egy viszonylag kicsi nukleáris EMP-töltet nagy magasságban felrobbantva több ezer négyzetkilométeren teheti tönkre mindenféle elektromos eszközöket, – számítógépek, a generátorok, a műholdak, a rádiók, a radarok vagy akár a közlekedési eszközök, és az emberek nem halnának meg, és az épületek is sértetlenek maradnának.
      https://www.vg.hu/kozelet/2022/11/putyinnak-az-atomnal-is-veszelyesebb-fegyvere-lehet
      https://demokrata.hu/vilag/lathatatlan-csapas-628191/
      *https://bolyongo.hu/doku.php?id=passport:egy_masodperccel_kesobb
      *http://hadmernok.hu/2011_4_pappz2.pdf

Hozzászólás a(z) 78sansz bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com