Így ér véget az egész dráma: vagy a neo-Caligula és „hatalmas serege” felfüggeszti támadásait, teret engedve a tárgyalásoknak és végső soron megmentve a globális gazdaságot, vagy a pokol kapui nyílnak meg Nyugat-Ázsiában.
Fogy az idő. Gyakorlatilag a kirakós minden darabja a helyére kerül.
Miközben „hatalmas hadseregét” bevetik, a neo-Caligula a közösségi médiában ezt kiáltja Iránnak: „KÖSSÖN MEGÁLLAPODÁST” (eredetileg nagybetűvel). Ez a gyakorlatban maximális nyomásgyakorlás. Még csak a tárgyalás lehetősége sem merül fel. Vagy megadás, vagy háború.
A neo-Caligula három fő követelése:
- Iránnak fel kell hagynia – polgári – nukleáris programjával, azaz teljesen le kell állítania az urándúsítást.
- Iránnak a lehető legkisebbre kell korlátoznia rakétaprogramját.
- Iránnak abba kell hagynia a „közvetítő erők” – mint például a Hezbollah, a jemeni Ansarallah és az iraki milíciák – támogatását.
Semmi esély sincs arra, hogy Khamenei ajatollah, az IRGC és a Majlis – az iráni parlament – egyetértsen az ultimátum bármely pontjával, amelyet természetesen a cionista tengely diktál. Ezért nem lesz megadás.
Teherán drámaian emeli a tétet.
A Majlis már jóváhagyta a Hormuzi-szoros lezárását. A végső döntés az iráni kormány/biztonsági apparátus kezében van. Ez valójában kötelező érvényű a kormányra és a hadseregre nézve, és de facto felhatalmazza az IRGC-t, teljes alkotmányos védelem alatt, a Hormuzi-szoros lezárására.
Az elmúlt évtizedben részletesen írtam erről az Asia Timesban. Akkoriban a Goldman Sachs derivatíva-szakértői hajthatatlanok voltak: ha Hormuzt blokkolják egy Perzsa-öbölbeli teljes körű tengeri háború előtt vagy alatt, az olaj ára elérheti a hordónkénti 700 dollárt.
És ez csak átmeneti lesz – mert az egész globális gazdaság összeomlik.
A Hormuzi-szoros blokádja mindenekelőtt KÉT QUADRILLION (kapitalizáció bánya) dollár értékű robbanást idézne elő a származtatott piacokon – ezzel az eredeti félrevezető BIS (Nemzetközi Fizetések Bankja) számítás 700 billió dollárra emelkedne. Az évek során számos Perzsa-öböl menti kereskedő nem hivatalosan beleegyezett a „quadrillió” nagyságrendű számokba.
Az elmúlt évtizedben az Egyesült Államok vezérkari főnökei elismerték, hogy nincsenek meg a katonai képességeik a Hormuzi-szoros nyitva tartásához. Ez továbbra is igaz.
Most pedig nézzük meg a tájékozatlan kis férget, Marco Rubiót – akit a cionista milliárdos, Paul Singer vett meg és fizetett, aki már profitált a venezuelai hadműveletből –, aki az USA Irán melletti „katonai fellépéséről” beszél.
Mivel 30 000-40 000 amerikai katona van „több ezer iráni drón és ballisztikus rakéta hatótávolságán belül”, „észszerű” olyan erők alkalmazása, amelyek „védekeznek az ellen, ami (Rubio saját meghatározása szerint) iráni fenyegetést jelenthet”.
Természetesen ez a „fenyegetés” soha nem a káosz, a fosztogatás és az állandó támadások birodalmából származna – összhangban azzal a neokonzervatív álommal, amelyet már az 1990-es évek végén felvázoltak.
Tehát Rubio logikája szerint az amerikai hadsereg most fenntartja a jogot, hogy megelőző csapást mérjen Iránra.
Feltételezve, hogy ez a megelőző csapás bekövetkezik, Teherán már világossá tette – többek között a legfelsőbb vezető egyik tanácsadóján és a külügyminisztériumon keresztül –, hogy nem lesz korlátozott háború.
Fordítás: egy iráni területen végrehajtott Tomahawk rakétacsapás legkisebb jelét is „azonnali és átfogó válasz” fogja követni, amely Tel-Avivot és a Perzsa-öbölben található amerikai bázisokat célozza meg.
Rövid összefoglaló: a neo-Caligula – legalábbis első pillantásra – fenyegetéseit egy olyan „megállapodás” előjátékaként fogalmazza meg, amely gyakorlatilag megsemmisítené Irán nukleáris programját és teljes védelmi/elrettentő mechanizmusait.
Teherán válasza: ha megtámad minket, elpusztítjuk Izraelt mint működőképes egységet – elegendő hiperszonikus rakétánk van ehhez –, és te, neo-Caligula, felelőssé válsz a globális gazdaság összeomlásáért.
„Nem konvencionális” fegyverek és „stratégiai meglepetések”
Venezuela csak egy teszt volt. Irán a Szent Grál.
Neo-Caligula nem pusztán katonai blokádot próbál bevezetni Iránra. Kemény gazdasági ostromháborút indít – amely nemcsak Irán, hanem Kína és Oroszország ellen is irányul, és amely megzavarja az Egy Övezet, Egy Út Kezdeményezés (BRI) (Kína-Irán) és a Nemzetközi Észak-Déli Közlekedési Folyosó (INSTC, amely Oroszországot, Iránt és Indiát köti össze) integrációs projektjeit is.
Ez egy újabb szint – messze túl a hibrid, közelgő forródrót-szinten – egy átfogó birodalmi háborúban a BRICS ellen, amely legalább a négy legkiemelkedőbb BRICS-tagország: Irán, Oroszország, Kína és India ellen irányul.
Messze túl vagyunk Irán egyszerű „megfékezésén”. Ez egy rendszerszintű fenyegetés, amely mindent átfog, a teljes geopolitikai és geoökonómiai spektrumot átszövi, közvetlenül megzavarva az energiaáramlást, az összeköttetési folyosókat és a stratégiai partnerségeket. Mindezt pusztán „biztonsági” műveletnek álcázva.
Irán aszimmetrikus haditengerészeti stratégiája, amelyet az ezredforduló óta gondosan kidolgoztak, számtalan módon képes elhárítani egy birodalmi támadást: több mint 6000 tengeri akna; rajtaktika bevetése kis rakétákkal felszerelt hajókkal; számtalan hajóellenes cirkálórakéta és ballisztikus rakéta a Perzsa-öböl partjainál; több tucat kamikaze drón, tengeralattjáró és hajóellenes rakéta szétszórva a Perzsa-öböl szigetein.
Irán minden tűzerejét arra a területre összpontosítja, amit ő a „konfrontáció frontvonalának” nevez, a Perzsa-öbölre. A 12 napos háborúval ellentétben ebben a hadszíntéren mindent bevetnek majd: „nem konvencionális” fegyvereket, egy sor „stratégiai meglepetést”, új hiperszonikus rakétákat, hatalmas kibertámadásokat.
Az Örök Háborúk Minisztériumában dolgozóknak, akiknek az IQ-ja magasabb a szobahőmérsékletnél, talán kellene némi házi feladatot végezniük például a Halij Fars szuperszonikus hajóellenes ballisztikus rakétával kapcsolatban, amely Irán AAAD stratégiájának része: Mach 3 sebesség; több mint 300 km-es hatótávolság; több mint 650 kg-os robbanófej EO/infravörös önirányító rendszerrel. A Halij Fars jól szórakozna az amerikai puha célpontokkal.
Irán már kikapcsolta radarjait, és lopakodó üzemmódba kapcsolt, beleértve az Imam Khomeini nemzetközi repülőtéren található civil radarokat is, hogy megvédje magát az amerikai rakétáktól, miközben lehetővé teszi az orosz Murmanszk-BN zavarórendszerek telepítését is (amelyek megfelelő kalibrálásához radarcsendre van szükség).
A birodalmi oldalon érdemes megjegyezni az E-11A BACN küszöbön álló harctéri megjelenését: ez nem pusztán felderítő repülőgép, hanem egyfajta óriási „repülő router”: Wi-Fi a megfelelő magasságban, amely az F-35-ös és F-22-es gépeket különféle kommunikációs rendszerek segítségével köti össze a szárazföldi erőkkel és hajókkal, mindezt valós időben és Irán hírhedt hegyvidéki terepének megkerülésével.
Készen állsz a globális gazdaság elpusztítására?
A NATO, ahogy várható volt, most mindenhol jelen van, beleértve a rezsimváltás kemény retorikáját is. Egy ésszerű forgatókönyv azt diktálja , hogy a Neo-Caligula alkut köthetett volna az EU-csivavákkal: (Egyelőre) tartózkodom Grönland annektálásától, de ti támogatni fogjátok az Irán elleni háborúmat.
Egy újabb „akaratukat erősítő koalíció” (sőt, „kényszerített”) lép színre. Nem csoda, hogy az IRGC-t Brüsszel most „terrorszervezetnek” bélyegzi – ugyanolyan szinten, mint az al-Kaida és az ISIS (ezt a két szervezetet egyébként Washington, Brüsszel, sőt Moszkva is teljes mértékben normalizálja).
Ezzel párhuzamosan több NATO-bázist is létrehoznak, hogy segítsék az amerikai „hatalmas hadsereget” egy hatalmas légi szállítással.
Teherán mostanra teljesen megértette, hogy a neo-Caligula és cionista támogatói valójában rezsimváltást akarnak. Ennek semmi köze Irán nukleáris programjához.
Mohammad-Baqer Qalibaf, az iráni parlament elnöke azonban továbbra is hangsúlyozza, hogy Teherán nem ellenzi a párbeszéd és a diplomácia elvét, amennyiben az a kölcsönös tiszteleten alapul. Erdogan török szultán a maga részéről magas szintű háromoldalú tárgyalásokat javasol Irán, az Egyesült Államok és Törökország között, esetleg videokonferencia útján.
Most minden a neo-Caligula könyörtelen diplomáciájának és megalomán nárcisztikus hangulatingadozásainak kezében van. Így ér véget a dráma: vagy a neo-Caligula és „hatalmas hadserege” felhagy az Iránra nehezedő nyomásgyakorlással, teret enged a tárgyalásoknak, és végső soron megmenti a globális gazdaságot, vagy a pokol kapui nyílnak meg Nyugat-Ázsiában.
Közeledik a döntő óra.
SZERZŐ: Pepe Escobar
Fordítás: Hírtudós
***