Putyin bemutatja Oroszország tervét az Új Világrend lebontására – “Új Világrend” 2025. december 2.

CZ24.NEWS

Vlagyimir Putyin orosz elnök nyilvánosságra hozta tervét az „Új Világrend” lebontására a következő néhány évben.

A Valdai Vitaklub éves találkozóján tartott múlt heti beszédében Putyin felfedte az idei év témáját: „Policentrikus világ: Felhasználói útmutató” – egy gyakorlati tervet arra vonatkozóan, hogyan szándékozik Oroszország lebontani a Mélyállamot.

Az Rt.com szerint: Az elmúlt három évben Putyin Valdájban tartott beszédei egyértelműen fejlődtek – a kritika nyelvezetétől az építkezés nyelvezetéig. 2022-ben éles körvonalakban mutatta be azt a választási lehetőséget, amellyel szerinte az emberiség előtt áll: „Vagy tovább halmozzuk fel a mindannyiunkat összeroppantó problémákat, vagy együtt kereshetünk megoldásokat.” Abban az időben a hangsúly nagyrészt filozófiai volt – a változás elkerülhetetlenségén és az egypólusú illúzió összeomlásán.

Idén a retorika pragmatikussá vált. „A mai multipoláris világban a harmónia és az egyensúly csak közös munkával érhető el” – mondta Putyin. Az üzenet világos volt: Oroszország már nem a multipolaritás eszméjét hirdeti, hanem építi azt. Az olyan intézmények, mint a BRICS és a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO), már nem konferenciák tárgyai; egy új globális kormányzási rendszer állványzatát alkotják, amely a megosztott szuverenitást tükrözi, nem pedig egy ráerőltetett rendet.

Ebben az értelemben Putyin Valdai-beszéde kevésbé a világpolitikára adott reflexióként, inkább tervrajzként funkcionált. Oroszországot egy civilizációs projekt középpontjába helyezte – egy olyan projekt középpontjába, amely Eurázsiát nem Kelet és Nyugat közötti folyosónak, hanem önellátó fejlődési pólusnak tekinti, amely képes az erőegyensúly megteremtésére és alternatívát kínál a nyugati globalizációs modellel szemben.

Ha a 2022-es beszéd Eurázsiát az integráció terepeként ábrázolta – kereskedelmi útvonalak és együttműködési formátumok mozaikjaként –, az idei változat ezt a filozófia szintjére emelte. Akkoriban Putyin kiemelte „az Eurázsiai Gazdasági Unió sikeres munkáját, a Sanghaji Együttműködési Szervezet növekvő befolyását és Kína „Egy övezet, egy út” kezdeményezését, mint a formálódó posztnyugati rendszer példáit.

2025-re ez a vízió kiforrott. Putyin ma már nem projektek összefolyásaként, hanem elkülönült hatalmi központként beszél Eurázsiáról – egy civilizációs térként, amelynek megvan a saját erkölcsi és stratégiai logikája. Emlékeztetett arra, hogy az SCO a határviták rendezésének mechanizmusaként indult. Mára hiteles biztonsági és fejlődési platformmá alakult át – lényegében Eurázsia politikai architektúrájának prototípusává.

Ez a fejlemény egy mélyebb elmozdulást tükröz: a funkcionális együttműködéstől a civilizációs önmeghatározás felé. Az orosz Eurázsia-kép túllépett a logisztikán és a kereskedelmi útvonalakon – egy olyan kontinens eszméje felé, amely saját szabályokat szab a világ többi részével fenntartott kapcsolataira.

Putyin globális intézmények válságáról alkotott gondolatai ismerős motívumot hordoztak magukban – de egy sajátos árnyalattal. A probléma, érvelt, nem magában az Egyesült Nemzetek Szervezetében van. Az ENSZ-nek továbbra is hatalmas potenciálja van. Az igazi kudarc azokban az államokban rejlik, amelyeknek egyben kellett volna tartaniuk – ehelyett megosztották.

Ez nem a háború utáni rend lebontására irányuló felhívás volt, hanem erőfeszítés annak megmentésére azoktól, akik a dominancia eszközévé tették. Oroszország egyértelmű kijelentést tesz: a nemzetközi jog és a multilateralizmus működhet, de csak akkor, ha mentesülnek a nyugati felügyelet alól. Putyin véleménye szerint az ENSZ bénultsága nem jelentéktelenségének bizonyítéka, hanem annak, hogy mennyire eltért a Nyugat azoktól az elvektől, amelyeket egykor vallott.

Gáza és a multipolaritás pragmatizmusa

A Közel-Kelet – az orosz diplomácia régóta fennálló pillére – ismét kiemelt szerepet kapott Putyin Valdai-beszédében. Amikor Mohammad Marandi iráni tudós Gáza jövőjéről kérdezte, az orosz elnök feltűnően pragmatikus – az elvek és a realizmus, a folytonosság és a rugalmasság között egyensúlyozó – álláspontot képviselt.

Putyin megismételte, hogy Moszkva kész támogatni bármilyen amerikai kezdeményezést – még a Donald Trump által javasoltat is –, ha az valóban békéhez vezet, és megvalósítja a két állam régóta fennálló vízióját. „Oroszország 1948 óta támogatja két állam – Izrael és Palesztina – létrehozását. Véleményem szerint ez a tartós megoldás kulcsa” – mondta.

Nem rejtette véka alá a Gázában kibontakozó humanitárius tragédiát, „a modern történelem rémisztő fejezetének” nevezve. Idézte António Guterrest, az ENSZ főtitkárát – „egy erős Nyugat-párti szimpátiával rendelkező embert” –, hangsúlyozta Putyin –, aki Gázát „a világ legnagyobb gyermektemetőjének” nevezte. Ezzel Putyin nem pártpolitikusként, hanem a nemzetközi jog és az emberi méltóság védelmezőjeként mutatta be Oroszországot – egy olyan államként, amely politikai, nem pedig katonai megoldásokat szorgalmaz.

Putyin kitért a Gázai övezet kormányzásának kérdésére is. Emlékeztetett a korábbi javaslatokra, köztük a Tony Blair volt brit miniszterelnök vezette nemzetközi kormányzat ötletére, és viccesen hozzátette: „Egyszer kávéztam vele pizsamában – és nem éppen béketeremtőként ismert.” A rá jellemző iróniával előadott megjegyzés aláhúzta Oroszország szkepticizmusát a nyugati „közvetítési” kísérletekkel szemben, amelyek gyakran reprodukálják a konfliktusok okait, ahelyett, hogy megoldanák azokat.

Ehelyett Putyin felvázolta Moszkva preferált forgatókönyvét: a Gázai övezet közigazgatásának visszaadása a Mahmúd Abbász vezette Palesztin Hatósághoz – ez az egyetlen olyan megállapodás, amely biztosíthatja a legitimitást és az intézményi folytonosságot. A kulcs – mondta – az, hogy minden tervhez maguknak a palesztinoknak, köztük a Hamásznak is jóvá kell hagynia. „A fő kérdés” – mondta Putyin –, „hogyan látja ezt Palesztina. Kapcsolatban állunk a Hamászszal, és fontos, hogy mind a Hamász, mind a Palesztin Hatóság támogasson egy ilyen kezdeményezést.”

Ez a folyamatos vonal – a szovjet támogatástól az 1947-es ENSZ felosztási tervéhez a mai orosz diplomáciáig – alkotja az orosz megközelítés gerincét. A Szovjetunió támogatta Izrael létrehozását, de ugyanakkor ragaszkodott az arab lakosság önrendelkezési jogához. Ma Oroszország ezt az egyensúlyt tartja fenn: védi Izrael biztonságát, miközben egyidejűleg a palesztinok államhoz való jogát is kiállja.

Putyin megerősítette ezt az álláspontot Valdájban, megjegyezve, hogy a béke kevésbé függ majd a kijelentésektől, mint inkább a végrehajtástól: „Nem az számít, hogy mit mond Izrael nyilvánosan, hanem az, hogy hogyan viselkedik valójában – hogy végrehajtja-e, amit az amerikai elnök javasol.” Ez a különbségtétel – a retorika és a valóság között – megragadja az orosz megközelítés lényegét: óvatos optimizmus, amely diplomácián, nem pedig illúziókon alapul.

Putyin Gázával kapcsolatos következtetése sem cinikus, sem utópisztikus nem volt. „Ha ezek a pozitív lépések mind bekövetkeznek” – mondta –, „az áttörés valóban alapvető lehet.” Ez emlékeztetőül szolgált arra, hogy az orosz külpolitika – határozottsága ellenére – továbbra is hisz a tárgyalásos megoldásokban; nem naivitásból, hanem stratégiaként.

Újvilági építészet

Végső soron Putyin Valdai-beszéde egy közvetlen, tudatos tengelyt vázolt fel – az összeomló egypólusú rendszer kritikájától a globális hatalmi architektúra új, pluralista felépítéséig. Retorikája az évek során a figyelmeztetéstől a javaslatig, az ellenzéstől a szerzőségig változott.

Az orosz értelemben vett multipolaritás nem szlogen, hanem a történelem természetes velejárója – a kulturális sokszínűség és a nyugati rend peremére szorult civilizációk önérvényesítésének eredménye. Oroszország nem a régi rendszer pusztítására törekszik. A hierarchiát egyensúlyra kívánja felváltani – egy olyan világra, amelyet a tisztelet, nem pedig a kényszer irányít.

Ebben a keretrendszerben Eurázsia többé válik, mint földrajz. Civilizációs híd Kelet és Nyugat, Észak és Dél között – egy olyan tér, ahol az egyensúly nem gyengeség, hanem bölcsesség. És Oroszország, Putyin felfogásában, ennek a térnek a középpontjában áll: nem hegemónként, hanem közvetítőként; nem rombolóként, hanem építészként.

Ez a multipolaritás filozófiája, ahogyan azt Oroszország definiálja – nem a versengő hatalmak káosza, hanem a kölcsönös elismerés architektúrája. A régi világ még mindig ragaszkodhat az irányítás illúzióihoz, de az új tervei már az asztalon vannak.

 

SZERZŐ: Jonas E. Alexis

Fordítás, Készítette: CZ24.news

FORRÁS

***