(1956)
2
(idézet: Ellenforradalom tollal és fegyverrel 1956 – Berecz János)
AZ ÖSSZEHANGOLT TÁMADÁS ELŐKÉSZÜLETEI
A pártellenes szervezkedés kibontakozása, a fokozódó politikai feszültség Magyarországra vonta a nemzetközi imperializmus figyelmét. Az ország belső helyzetét alkalmasnak ítélték ahhoz, hogy új alapokra helyezzék az ellenünk irányuló felforgató tevékenységet. A támadásra hívó jelet ismét az amerikai kormánykörök adták meg.
Dulles külügyminiszter 1956. január 9-én fogadta az ún. Európai Rab Nemzetek Közgyűlésének főbizottságát, amelyen a Magyar Nemzeti Bizottmány képviseletében Bakach-Bessenyei György vett részt. A találkozó után Lincoln White, a külügyminisztérium sajtóosztályának főnöke egy nyilatkozatot olvasott fel, amelyben kiemelte: ez az első eset, amikor a külügyminiszter hivatalosan fogadta a főbizottság küldöttségét, és megerősítette előttük, hogy az amerikai külpolitika egyik fő célja változatlanul „a rab népek felszabadítása”.
A Szabad Európa Bizottság 26-os számú „Különleges Utasítása” vezette be az Operation FOCUS második szakaszát. Az „Utasítás” első részét 1956. március 27-én, második részét április 7-én keltezték. A dokumentum a politikai támadás fő vonalát az alábbiakban határozza meg:
1. Teljes erővel fellépni a „sztálinizmus” ellen, és állandóan új témákkal provokálni, amelyek „olajat öntenek a tűzre”.
2. Minden eszközzel terjeszteni, hogy „a személyi kultusz a rendszer terméke, ezért felszámolásának belső logikája megköveteli az egész rendszer revízióját”.
3. Tudomására kell hozni a „szabad világ” minden hívének, hogy Amerika magatartása nem változik, és továbbra is hajlandó segítséget nyújtani a „felszabadításhoz”.
A második szakasz fő feladata a beavatkozás közvetlen előkészítése volt. De a világközvélemény arra késztette az imperialistákat, hogy háború nélküli, „békés felszabadításról” beszéljenek, azaz lázadást készítsenek elő.
„Hogyan szabadulhatunk meg a jelenlegi rezsimtől háború nélkül?” – tette fel a kérdést az akciót előkészítő egyik tanulmány. A válaszban háromféle módszert ajánlott, amelyek közül a konkrét helyzetnek megfelelően lehet majd választani. „Elméletileg például lehetséges – írja hogy a jelenlegi rezsim egyik tagja sikeres titóista államcsínyt hajt végre. A Moszkvától való ilyen függetlenség esetleg első lépés lehet a demokrácia felé … Van egy másik lehetőség, hogy a jelenlegi rezsimet egy hirtelen népi felkelés egy csapással elsodorja. Kétségtelen, hogy az ilyen forradalom gondolata népszerű közöttünk … Végül vannak még más lehetőségek is, mint pl. nemzetközi felügyelet alatt végrehajtott szabad választások, vagy a rezsim szétesése pártviszályok következtében, vagy esetleg a szovjethatalom fokozatos szétesése, vagy talán más lehetőségek, amelyeket jelenleg még nem lehet előre látni.” Mindenekelőtt azonban azt tartották a legfontosabbnak: kedvező nemzetközi helyzet tegye lehetővé, „hogy a nép leszámolhasson a rezsimmel Moszkva beavatkozása nélkül”.* R. T. Holt: Id. mű. 225-226. old. *
A reakciós magyar emigráció is vitát indított 1956 elején az új taktika kérdéseiről. Ők is leszögezték, hogy „a háborús megoldás bizonytalan faktor, számolni lehet és kell vele, reális terveinkből azonban hagyjuk ki. Kelet-Európa a lélektani hadviselés előterébe került, és így ránk is új feladatok várnak” – írta Kovács Imre a Látóhatár című emigráns folyóirat 1956. január-februári számában. Az új feladatot abban látták, hogy a) kihasználják az elégedetlenséget és a vezetés bizonytalankodását; b) megnyerjék az összes ellenzéki erőket; és c) előkészítsék a belső reakciós erőket a felkelésre.
Újra megindultak a léggömbök Magyarország felé. 1956 első felében 293 esetben észleltek léggömböket hazánk légterében, amelyek július 19-én egy személyszállító repülőgép szerencsétlenségét is előidézték. John Adams angol újságíró ebben az időben meglátogatta a Szabad Európa Rádiónak a bajorországi Freyung városka melletti propagandaléggömb-telepét. A jól felszerelt bázisról óránként átlag ötszáz léggömböt bocsátottak fel. Adams mintegy háromezer léggömb útnak indítását szemlélte meg egy éjjel. Tájékoztatásul közölték vele, hogy kéthetenként kétmillió példányban 32 oldalas miniatűr újságot is továbbítanak. Eisenhower már említett 1955-ös karácsonyi üzenetét tízmillió példányban dobták le a népi demokratikus országok felett.
A Szabad Európa e munkahelyének hangulatát így írta le J. Adams: „A telep gyűjtőtáborhoz hasonlít, félelmetes szögesdrót kerítéssel, őrtornyokkal, fényszórókkal, egyenruhás őrökkel, akik gondosan vizsgálják az érkezők igazoló okmányait, miközben a háttérben üvöltenek a rendőrkutyák.”** Truth, 1956. május 4., 11. *
A Wall Street Journal 1956. szeptember 30-án közölte, hogy a Szabad Európa Sajtó 1954-től 300 millió propaganda röplappal több mint 400 ezer léggömböt küldött Lengyelország, Magyarország és Csehszlovákia területére. A léggömbakció hatását így foglalta össze egy nyugatra szökött ellenforradalmár: „Ezek a léggömbök lélektanilag nagyon fontosak voltak. Emlékszem, akkoriban azt gondoltam: végre, valami megfogható. Valami több, mint a szavak. Ha Amerika elérhetett bennünket ezekkel az alumínium jelvényekkel, miért ne érhetne el ejtőernyőn utánpótlással, ha a forradalom megindul. Kétségtelen, hogy Amerika segíteni akar nekünk.”* J. A. Michener: The Bridge at Andau. Random House, New York 1957- 251-252. old. *
Az országon belüli politikai zavar növelte az emberek érdeklődését, és a tájékoztatás, az állásfoglalás hiánya teret engedett az ellenséges agitációnak. A felmérések során nyíltan szóvá tették, „hogy problémáikra, kérdéseikre választ csak cseppenként kapnak, sok kérdésben előbb tájékozódnak a külföldi sajtó és rádió útján, mint a hazai lapokból, rádióból”.** PI Archívum. 276/9-68/1956. A XX. kongresszus és a KV március 12-13-i ülésének hatása a műszaki és közoktatásügyi dolgozókra. MDP KV PTO feljegyzése. 1956. április 2. *
A Szabad Európa Rádió élt is ezzel a lehetőséggel. A lélektani offenzíva legfőbb célját a március 4-i adásban így határozták meg: „… erősítse híveiben azt a tudatot, hogy nincsenek egyedül, hogy szolidáris velük a szabad világ, amely a béke biztosításának és előfeltételének tekinti felszabadításukat”. Május 15-én azt szuggerálták, hogy „lehetséges háború nélkül a békés felszabadulás”, de ehhez elengedhetetlen a belső akció megkezdése. „A sorsdöntő nap annál hamarabb jön el, minél inkább elősegíti a magyarság a kommunista rendszer fellazulását.” Június 5-én, a feszültség növekedése láttán, megelégedéssel biztatták az ellenállókat: „… ha az engedmények itt-ott megbontják a rendszer struktúráját, az erőre kapott elégedetlenség könnyen dinamikussá válhat … és kirobbanhat”.
Az Operation FOCUS propagandaszervei a „sztálinizmus” elleni harcban egyre inkább Nagy Imre szószólóiként léptek fel. A párton belüli megosztottság fokozására, a pártellenes támadás vezetésére alkalmasabbnak találták a volt párttagokat vagy a párton belüli jobboldali elhajlókat, mint a kipróbált, de már lelepleződött reakciósokat. Ezért abból kiindulva, hogy „Nagy Imre kormányzására és az új szakaszra úgy emlékszik vissza az ország népe, mint a reménykedés 18 hónapjára” – mondotta a londoni rádió 1956. március 6-i adásában -, benne látták a lehetséges szövetségest. A Szabad Európa Rádió március 20-án kijelentette: „A Nagy Imre-probléma még nem zárult le Budapesten. Rákosi … hiába bélyegezte meg nyilvánosan, az események inkább Nagy Imrét igazolják.” Május 9-i adásában megállapította: „Rákosiék … folytatják a régi sztálinista politikát. Magyarország … az egyetlen népi demokrácia, amely szabotálja az új moszkvai irányelvek érvényesítését. Magyarország maradt el legjobban a XX. kongresszus határozatainak végrehajtásában.” Majd a refrén következett: egyedül Nagy Imre képes az új helyzetnek megfelelő politikát megvalósítani.
Az ellenforradalom külső támogatóit különös megelégedettséggel töltötte el a június 27-i, programadó Petőfi Kör-i „sajtóvita”. De még ennél is messzebbmenő reményeket keltettek bennük a másnap, június 28-án Poznanban lezajlott zavargások.
A lengyelországi Poznanban bér- és ellátási problémák miatt nagyfokú elégedetlenség és elkeseredés gyülemlett fel a munkásokban. A munkásgyűléseken reakciós elemek szították a hangulatot, és június 28-án utcai tüntetés zajlott le. A tüntetés folyamán provokátorok és huligán elemek tűzharcot kezdeményeztek, középületeket gyújtottak fel. A közbiztonsági szervek súlyos összeütközések során állították helyre a rendet. Az amerikai szenátus fellelkesedett, és gyorsan cselekedett. Június végén elhatározta – amint erről az N. Y. Journal American június 30-án hírt adott -, hogy a „külföldi államoknak nyújtott segély keretében 25 millió dollárt ad a vasfüggöny mögötti olyanfajta titkos tevékenység finanszírozására, mint amilyen a poznani zavargásokhoz vezetett”.
Az imperialista propagandagépezet teljes hangerőre kapcsolva bizonygatta, hogy Poznan volt a nyitány, és másutt is várható robbanás. „A poznani események csupán a kezdetet jelentik …” – írta július 1-én az angol Sunday Times, és laptársa, a Reynolds News folytatta: „Megtörténhet, hogy az események hatása alatt Magyarországon is kirobban majd az általános elkeseredés.”
Fejtő Ferenc, az AFP francia hírügynökség magyar származású szakértője így kommentálta az eseményeket július 1-én: „… forrongó hangulat terjedt el a magyar főváros diák- és értelmiségi köreiben. Ez a nyugtalan hangulat – úgy látszik – az 1955 márciusában »jobboldali elhajlás« ürügyével a hatalomból eltávolított Nagy Imre volt miniszterelnök neve körül kristályosodik ki.”
A reakciós emigráció elérkezettnek látta az időt, hogy Magyarországhoz közelebb keresse a „főhadiszállás” felállításának lehetőségét. Július közepén a Magyar Nemzeti Bizottmány egyik vezetője, Nagy Ferenc Ausztriában járt, és lépéseket tett annak érdekében, hogy Bécsbe vagy Salzburgba települhessenek át. A semlegességre hivatkozva elutasító választ kapott.
Egy hét múlva a szociáldemokrata Peyer járt Bécsben, és újságírókkal folytatott beszélgetése során „bizalmasan” elárulta, hogy az amerikai kormány utasítására a Magyar Nemzeti Bizottmány átköltözik Európába. Ezért a vezetők havi fizetését 400 dollárról 700-ra emelték fel. Új székhelyük – mint mondta – Párizs vagy valamelyik NSZK-beli város lesz. Ez alkalommal látogatást tett a magyar határnál is.
1956 nyarán Varga Béla és Pfeiffer Zoltán is Európában jártak. A római rádió július 17-én így értékelte utazgatásaikat: „A szabad földön élő magyarság hatalmas akcióba kezdett, hogy megkapják azt a külpolitikai segítséget, ami a végső lökést megadja a rezsim bukásához …”
A Hadak Útján így fogalmazta meg a feladatot 1956. júniusi számában: „… szeretettel, óvatosan, békésen segíteni kifejlődni azokat az elnyomott és tapogatózó erőket, amelyek egy-egy ilyen propagandagesztus [a műszaki határzár megszüntetése az osztrák-magyar határon] vagy az írólázadás mögött mégiscsak felemelik a fejüket”. Borbándi Gyula a Látóhatár március-áprilisi számában ezt írta: el kell érni, hogy a Szovjetunió „vonja ki csapatait hazánkból, és járuljon hozzá Magyarország semlegességéhez”.
A belső ellenség is bátrabban mozgott. Nemegyszer előfordult, hogy nyíltan szidták a népi hatalmat, agitáltak a „zsidó vezetés” ellen. Ugyanakkor bizonyos cionista körök, itthon és külföldön, antiszemitizmussal vádolták általában a szocialista országok vezetését, megnevezve a magyar kormányköröket is.
„Az ajkai bányavidéken olyan hangok hallatszottak, hogy a kommunisták elvesztették a játszmát”, s „nekünk is tennünk kellene valamit”, „… voltak olyan hangok is, hogy nálunk sem ártana a fegyveres akció”.* PI Archívum. 276/9-128/1956. Tájékoztató feljegyzés a megyékben tapasztalható néhány problémáról. MDP KV PTO 1956. június. * A már ismertetett klerikális ifjúsági mozgalom egyik vezetője, Sigmond László, levelekben számolt be Rómának szervezete tevékenységéről. 1956 nyarán küldött egyik levelében ecsetelte az eluralkodott reformista légkört, és azt a következtetést vonta le, hogy rendszerváltozás is várható. E mozgalom másik vezetője, Rosdy Pál írta nyugaton élő bátyjának, hogy „hamarosan megszűnik a kommunista uralom. ..”
A ROBBANÁS ELŐTTI HELYZET
A hibás politika és az ellenség fokozódó tevékenységének hatására a dolgozók soraiban nőtt az elégedetlenség, a felháborodás. Többször előfordult rövid ideig tartó munkabeszüntetés, gyakori volt a munkahely elhagyása, a tiltakozás. Az alacsony kereset és szervezetlenség miatt több gyárban sztrájk volt. 1956. július 2-án a Csepel Vas- és Fémmű (akkor Rákosi Mátyás Művek) Szerszámgépgyárának tengelypersely részlege figyelmeztető munkabeszüntetést tartott. Különböző fórumokon figyelmeztették a vezetőket, hogy „vontatottan halad a XX. kongresszus szellemének megvalósítása”, és „nem hajlandók már vakon követni a Központi Vezetőséget”. Az volt a vélemény a poznani zavargásokról, hogy „nálunk is van talaja az ilyen provokációnak”, és a hangulat csillapítására kérték: emeljék a munkások életszínvonalát.* PI Archívum. 276/9-161/1956. Tájékoztató feljegyzés a dolgozók véleményéről a poznani eseménnyel és a Petőfi Körben lezajlott vitával kapcsolatban. MDP KV PTO és Agit.-Prop. Oszt. 1956. július 12. *
A párt Központi Vezetősége június 30-án határozatot hozott a párt politikája ellen irányuló támadásról, elsősorban a Petőfi Kör vitáiról. A határozat helyesen mutatott rá arra, hogy „a párt és a népi demokrácia elleni fellépéseket főként egy bizonyos csoport szervezi, amely Nagy Imre körül alakult ki”. Az is igaz, hogy „a felszólalók, számolva a XX. kongresszus, a lenini eszmék rendkívüli népszerűségével, úgy léptek fel, mintha a XX. kongresszus, a marxizmus-leninizmus talaján állnának, hogy így is leplezzék párt- és népi demokrácia ellenes nézeteiket”. A határozat rámutatott „az ellenséges zavarkeltés” fokozódására. De ez a határozat is egyoldalú volt. Üdvözölte a „pártszervezeteinkben kibontakozó termékeny vitákat”, de nem adott útmutatást, irányt a súlyos kérdések megvitatásához és megoldásához. Helyesen leplezte le a revizionista pártellenzék veszélyes tevékenységét, de nem mutatott utat a XX. kongresszus eszméinek hazai alkalmazására, a dogmatizmus, szektarianizmus és súlyos következményeinek felszámolására.
Nagy Imre július 1-én levelet írt a Központi Vezetőséghez, s ebben visszautasította a határozat rá vonatkozó részeit, védte barátait, akikkel együtt harcolt „a marxizmusnak a sztálinista ideológiai, politikai és módszerbeli torzításoktól való megtisztításáért”. Kijelentette: „… az elvi-eszmei harcot nézeteim szabad kifejtéséért és nyilvánosságáért szóban és írásban lenini eszközökkel vívom, s ahogy ezektől nem térek el, úgy le sem mondok róluk, mert nem hagyom magamat a politikai és társadalmi életből kiközösíteni”. – Ez a levél már nyílt hadüzenet volt.
A súlyos helyzetben Rákosi ismét az adminisztratív eszközökhöz akart folyamodni. Legmegbízhatóbb híveivel összeállíttatta a gyanúsak listáját, s ezeknek a közéletből való kikapcsolásával akarta megoldani a helyzetet. Július első napjaiban elterjedt Budapesten, hogy mintegy négy-ötszáz személy letartóztatása várható.
De a pártban nemcsak dogmatikusok, szektások és jobboldali revizionisták voltak. A leninisták nagy erőfeszítéseket tettek a XX. kongresszus eszméinek magyarországi alkalmazásáért. Nem fogadták el Nagy Imre programját, és ők képezték a Rákosi-féle vezetés igazi ellenzékét. Elképzeléseik, követeléseik, a reális helyzettel számoló politikájuk a dolgozó tömegek igényeit fejezték ki, és pártszerű eszközökkel vívták küzdelmüket.
A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége 1956. július 18-21-én ismét ülést tartott. Felmentették Rákosi Mátyást az első titkári funkcióból, és Gerő Ernőt választották meg helyette. A Központi Vezetőségbe és a Politikai Bizottságba népszerű, tekintélyes vezetőket vontak be: Horváth Imrét, Kádár Jánost, Kállai Gyulát, Marosán Györgyöt, Mező Imrét stb. Másnap több központi vezetőségi tag kiment az üzemekbe, és megvitatta a munkásokkal a változásokat. A munkások értékelték, hogy a Központi Vezetőség tagjai közvetlenül fordultak hozzájuk.
A Központi Vezetőség lényegében helyes programot fogadott el, a XX. kongresszus eszméinek alkotó alkalmazására törekedett. Feltárta és elítélte a törvénytelenségek áldozatainak rehabilitációja körüli huzavonát, az ipar és a mezőgazdaság fejlesztésére olyan feladatokat tűzött ki, amelyek biztosítják a dolgozók életszínvonalának emelését, ugyanakkor konkrét intézkedést tett az életkörülmények javítása érdekében: a békekölcsönjegyzés megszüntetése, nyugdíjrendezés, árleszállítás, áruellátás javítása stb. A határozat programot adott a párt- és az állami élet demokratizmusának fejlesztésére: decentralizálás, a dolgozók beleszólási jogának biztosítása, az országgyűlés és a helyi tanácsok hatáskörének növelése, a tömegszervezetek lehetőségeinek kihasználása stb. A Központi Vezetőség határozatában síkraszállt a törvényesség megszilárdítása, az állampolgárok biztonságának és nyugalmának megteremtése mellett. Elítélt mindenféle elhajlást a párt vonalától, kétfrontos harcot hirdetett: „… óvakodni kell az üres formuláktól és annak vitatásától, hogy a jobboldali vagy a baloldali veszély nagyobb-e, hogy melyik a fő veszély. A jelenlegi helyzetben mindkettő igen komoly veszélyt jelent számunkra, és sokszor annyira összefonódik, hogy nem is könnyű őket jobboldalinak vagy baloldalinak osztályozni … Minden ilyen támadást egységesen, egy akarattal kell pártunknak visszavernie” – mondta ki a határozat.
A júliusi döntések szellemében született a „Központi Vezetőség határozata értelmiségi politikánk néhány kérdéséről”, amely valóban elvi alapra helyezte a párt és az értelmiség kapcsolatát. Elítélte a bizalmatlanságot, egyesek üldözését és kijelentette: „A párt és állami szerveknek az értelmiség elbírálásánál … elsősorban a 11 év óta végzett munkájukat, jelenlegi szakmai és politikai tevékenységüket kell figyelembe venniük.”
Gerő Ernő azt kérte a beszámolóban, hogy a párttagság zárja le a múltat, és a tapasztalatokat felhasználva tettekkel álljon ki a júliusi határozatok mellett. Ennek érdekében hirdette meg a „tiszta lap” politikáját, jelképezve, hogy a párttagság a múltban való vájkálás helyett előre nézzen. Az események sodrában azonban kitűnt, hogy a „tiszta lap” politikája a múlttal való megbékélést és a valóság mély és őszinte elemzéséről való lemondást jelentette.
A júliusi határozatok legnagyobb jelentősége abban rejlett, hogy újra a párt vette kezébe a kezdeményezést. A Központi Vezetőség megmutatta a súlyos helyzetből kivezető utat, és bár munkája nem volt hibátlan, lehetőséget teremtett a helyzet konszolidálásához. Legnagyobb érdeme, hogy a kétfrontos harc alapján tömörülésre, összefogásra szólította fel a kommunistákat, amit jelszava is kifejezett: „Pártegységgel a szocialista demokráciáért!” Kádár János szintén ezt hangsúlyozta az augusztus 12-i salgótarjáni nagygyűlésen: „Nem emberek, hanem eszmék győztek … ma már nem a régi, már eldöntött viták folytatása vagy felújítása a párt és a nép érdeke, hanem az egységes cselekvés a párt politikájának megvalósítása érdekében.”* Szabad Nép, 1956. augusztus 13. *
A dolgozó tömegek nagy örömmel fogadták a júliusi határozatokat. Augusztus folyamán százezrek jelentek meg a különböző nagygyűléseken: 12-én Győrben nyolcezer, Salgótarjánban 18 ezer és még nyolc más tömeggyűlésen három-ötezer, augusztus 16-án Debrecenben 30 ezer, 17-én Diósgyőrben 15 ezer, augusztus 26-án Nagykanizsán 15 ezer, Szegeden 20 ezer, Kaposvárott 17 ezer fő vett részt egy-egy gyűlésen, s hónapok óta először hallgatták lelkesedéssel a párt vezetőit.
A júliusi határozatok váratlanul érték Nagy Imrét. Újra önkritikát gyakorolt. A Központi Vezetőség megbízásából 1956. július 19-én Nógrádi Sándor és Egri Gyula elvtársak tárgyaltak vele. „Elismerte, hogy az, ami körülötte kialakult, teljesen helytelen, és veszélyeket rejt magában. Kezdetben tiltakozott az ellen, hogy ő tudatosan maga köré gyűjtene bizonyos elemeket. Később elismerte, hogy elkeseredése, személyi sértődöttsége miatt nem válogatta meg, kivel és miről beszél. Elismerte azt is, hogy ha ez tovább folytatódnék, a körülötte lévő elemek még inkább a párt ellen használnák fel magatartását …
Kijelentette, hogy nagyon szeretne visszakerülni a pártba, de tudja, hogy amíg el nem határolja magát egyrészt azoktól az elemektől, akik most az ő nevét felhasználva támadják a pártot, másrészt azoktól a »hibás nézetektől«, amelyeket korábban képviselt, és nem gyakorolt őszinte önbírálatot pártszerűtlen magatartásáért, ez nem történhet meg.
Megígérte, hogy a) magatartásán változtatni fog, kihangsúlyozva mindenkinek, akivel beszél, hogy a párt vonalával és a pártvezetéssel egyetért, támogatja azt; b) likvidálja kapcsolatait a pártellenes, pártszerűtlen elemekkel”* A jobboldali nézetektől az osztályárulásig. (Adalék Nagy Imrének és csoportjának elméleti és gyakorlati tevékenységéhez. 1947-1956.) Kézirat gyanánt. Budapest 1957. * – idézi szavait egy összefoglaló.
Nagy Imre csoportja néhány hétre valóban visszavonult, és újraértékelte a helyzetet. De Nagy Imre hamar felocsúdott, és egyre inkább megmakacsolta magát. A Központi Vezetőség részéről teljes bocsánatkérést és politikai vonalának rehabilitálását követelte.
1956. augusztus 14-én, pártügyének rendezése céljából, a Politikai Bizottság megbízásából Egri Gyula és Köböl József elvtársak tárgyaltak vele. Ekkor már semmiféle önkritikáról nem akart hallani, merev és fölényes volt. Követelte: elvileg tisztázzák azokat a kérdéseket, amelyekben „őt jobboldalisággal vádolták”, és „nem akar a régi hibákban vájkálni, de inkább mint pártonkívüli félrevonul a politikai élettől” – mondotta mint hogy engedményeket tegyen. Különben is, „meg lehetne azt csinálni, hogy minden elvi vita nélkül visszaveszik a pártba, mert ez szervezeti kérdés, és majd később tisztázzák az elvi kérdéseket …” – rögzíti a beszélgetésről készült jelentés.** Ugyanott. *
Sajnos, a pártvezetés ebben a kérdésben sem volt következetes, és ez a közjáték a párt, a szocialista rend elleni újabb támadást vezette be. Nagy Imre életrajzának összeállítói egészen világosan így fogalmaztak: „A harmadik hullám, július és október között, már joggal nevezhető a forradalom előjátékának.”*** Molnár M.-Magy L.: Két világ közt. Nagy Imre útja. Nagy Imre Intézet. Brüsszel 1959. 81., 107. old. *
SaLa
Kérem, anyagilag támogass a a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb sarkában látható 
piktogrammra felső felső Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudod tá mogatni!