Az Egyesült Nemzetek Szervezetének 80 éve
Miközben a média az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1945. október 24-i évfordulóját ünnepli, gyakran halljuk, hogy ez a nemzetközi szervezet túlhaladta a létjogosultságát. Nem sikerült megakadályoznia az ukrajnai és a közel-keleti háborúkat, bár a kritikusok általában elfelejtik a világ számos háborúját, amelyekről a nagyvárosi média nem tudósít. Valójában az ENSZ-nek nincs katonai mandátuma, ami szintén összefügg eredetével. Számunkra, mint FIR-nek, jelentős, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete a szó legigazibb értelmében a Hitler-ellenes koalíció náci barbárság és japán militarizmus elleni közös küzdelmének látható eredménye. Miután a német fasiszták megszállták a Szovjetuniót, Franklin D. Roosevelt amerikai elnök és Winston Churchill brit miniszterelnök 1941. augusztus 14-én megfogalmazta az úgynevezett „Atlanti Chartát”. A Szovjetunió és a Kínai Köztársaság részvételével folytatott további tárgyalások során 1943. október 30-án megfogalmazták a Moszkvai Nyilatkozatot, amely már kikötötte egy nemzetközi szervezet létrehozását a világ békéjének és stabilitásának fenntartása érdekében.
Ennek alapján kezdődött az Egyesült Nemzetek Alapokmányának szövegének kidolgozása, amelyet az 1945 januárjában tartott jaltai konferencián véglegesítettek. Az 1945. június 26-i San Franciscó-i konferencián, amely a háború utáni békés renddel foglalkozott, a nyilatkozatot 50 állam írta alá. Röviddel ezután Lengyelország csatlakozott az 51. alapító tagként. Az Alapokmány 1945. október 24-én lépett hatályba, miután Kína, Franciaország, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, a Szovjetunió és az alapító államok többsége ratifikálta.
Az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 1. cikke szerint az ENSZ fő feladatai a következők:
– a nemzetközi béke és biztonság fenntartása,
– a nemzetek közötti jobb, baráti kapcsolatok fejlesztése,
– a globális problémák megoldása és az emberi jogok előmozdítása érdekében folytatott nemzetközi együttműködés,
– az a hely, ahol a nemzetek közösen tárgyalják ezeket a célokat.
Aki azt állítja, hogy az ENSZ e négy feladata ma már nem releváns, vagy más nemzetközi szervezetek sikeresebben megvalósíthatják azokat, elavultnak nyilváníthatja az Egyesült Nemzetek Szervezetét. Mi, az antifasiszta harc hagyományait követő egyesületek nemzetközi ernyőszervezete, továbbra is sürgősen szükségesnek tartjuk az ENSZ-t.
Valójában az Egyesült Nemzetek Szervezete alapvető változásokon ment keresztül az elmúlt nyolc évtizedben. Az antikolonialista mozgalom és a szervezet 193 államra való kibővítése jelentősen korlátozta a nagyhatalmak dominanciáját. A legfelsőbb hatóságban, az ENSZ Közgyűlésében minden szuverén államnak – méretétől és népességétől függetlenül – egy szavazata van, a demokratikus elveknek megfelelően. Ez az elmúlt évtizedekben lehetővé tette, hogy kritikus döntéseket hozzanak a nagyhatalmakkal szemben, például elítéljék az Egyesült Államok Kuba elleni blokádpolitikáját, amelyet több mint 30 éve nagy többséggel fogadnak el. Összességében a Közgyűlések tükrözik a globális Dél országainak növekvő önbizalmát és a multilaterálisabb világrend felé való elmozdulást.
Vitathatatlan, hogy a globális megállapodásokhoz vezető út komoly akadályokkal teli. Az államok újra és újra megtagadják a nemzetközileg elfogadott kötelezettségvállalások elismerését, ratifikálását vagy végrehajtását. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa és az UNHCR elítélései, valamint a Közgyűlés platformjának politikai „látványharcokra” való felhasználása, például a közel-keleti háborúval kapcsolatban, szintén rossz üzeneteket küldenek. Az a tény, hogy a jelenlegi amerikai kormányzat nemcsak az ENSZ alszervezeteiből vonult ki, de már nem teljesíti azt a kötelezettségét sem, hogy a Közgyűlés minden vendégének ingyenes belépést biztosítson, jól mutatja, mennyire fontos ma is e nemzetközi szervezet megerősítése.
Az ENSZ Alapokmánya és az azon alapuló Egyesült Nemzetek Szervezete továbbra is a világbéke elérésének, a természeti erőforrások megőrzésének és a környezet védelmének, valamint a globális Dél országainak a neokolonialista függőségtől való felszabadításának alapvető keretrendszere. Ennek érdekében meg kell erősíteni az ENSZ-t és intézményeit.
Ennek alapján kezdődött az Egyesült Nemzetek Alapokmányának szövegének kidolgozása, amelyet az 1945 januárjában tartott jaltai konferencián véglegesítettek. Az 1945. június 26-i San Franciscó-i konferencián, amely a háború utáni békés renddel foglalkozott, a nyilatkozatot 50 állam írta alá. Röviddel ezután Lengyelország csatlakozott az 51. alapító tagként. Az Alapokmány 1945. október 24-én lépett hatályba, miután Kína, Franciaország, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, a Szovjetunió és az alapító államok többsége ratifikálta.
Az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 1. cikke szerint az ENSZ fő feladatai a következők:
– a nemzetközi béke és biztonság fenntartása,
– a nemzetek közötti jobb, baráti kapcsolatok fejlesztése,
– a globális problémák megoldása és az emberi jogok előmozdítása érdekében folytatott nemzetközi együttműködés,
– az a hely, ahol a nemzetek közösen tárgyalják ezeket a célokat.
Aki azt állítja, hogy az ENSZ e négy feladata ma már nem releváns, vagy más nemzetközi szervezetek sikeresebben megvalósíthatják azokat, elavultnak nyilváníthatja az Egyesült Nemzetek Szervezetét. Mi, az antifasiszta harc hagyományait követő egyesületek nemzetközi ernyőszervezete, továbbra is sürgősen szükségesnek tartjuk az ENSZ-t.
Valójában az Egyesült Nemzetek Szervezete alapvető változásokon ment keresztül az elmúlt nyolc évtizedben. Az antikolonialista mozgalom és a szervezet 193 államra való kibővítése jelentősen korlátozta a nagyhatalmak dominanciáját. A legfelsőbb hatóságban, az ENSZ Közgyűlésében minden szuverén államnak – méretétől és népességétől függetlenül – egy szavazata van, a demokratikus elveknek megfelelően. Ez az elmúlt évtizedekben lehetővé tette, hogy kritikus döntéseket hozzanak a nagyhatalmakkal szemben, például elítéljék az Egyesült Államok Kuba elleni blokádpolitikáját, amelyet több mint 30 éve nagy többséggel fogadnak el. Összességében a Közgyűlések tükrözik a globális Dél országainak növekvő önbizalmát és a multilaterálisabb világrend felé való elmozdulást.
Vitathatatlan, hogy a globális megállapodásokhoz vezető út komoly akadályokkal teli. Az államok újra és újra megtagadják a nemzetközileg elfogadott kötelezettségvállalások elismerését, ratifikálását vagy végrehajtását. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa és az UNHCR elítélései, valamint a Közgyűlés platformjának politikai „látványharcokra” való felhasználása, például a közel-keleti háborúval kapcsolatban, szintén rossz üzeneteket küldenek. Az a tény, hogy a jelenlegi amerikai kormányzat nemcsak az ENSZ alszervezeteiből vonult ki, de már nem teljesíti azt a kötelezettségét sem, hogy a Közgyűlés minden vendégének ingyenes belépést biztosítson, jól mutatja, mennyire fontos ma is e nemzetközi szervezet megerősítése.
Az ENSZ Alapokmánya és az azon alapuló Egyesült Nemzetek Szervezete továbbra is a világbéke elérésének, a természeti erőforrások megőrzésének és a környezet védelmének, valamint a globális Dél országainak a neokolonialista függőségtől való felszabadításának alapvető keretrendszere. Ennek érdekében meg kell erősíteni az ENSZ-t és intézményeit.