Hosszú utat tett meg a 100 milliós ország a gyarmati elnyomásból egy független nemzet felé

Vietnám történetének eddigi legnagyobb szabású nyilvános ünnepségével emlékezett meg a függetlenség 80. évfordulójáról.
A díszszemlén a Vietnámi Néphadsereg legkorszerűbb haditechnikai eszközei vonultak fel – köztük harckocsik, tüzérségi alakulatok, belföldön fejlesztett drónok, cirkálórakéták, valamint légvédelmi járművek. A rendezvény részeként az ország első tengeri parádéjára is lezajlott, amelyet a közép-vietnámi Cam Ranh-öbölben tartottak, és amelyben tengeralattjárók, fregattok, járőrhajók, valamint tengerészeti járőrgépek és helikopterek vettek részt.
A függetlenségi ünnepségen nemcsak a vietnámi fegyveres erők tagjai, hanem külföldi kontingensek is felvonultak: kínai, orosz, laoszi és kambodzsai egységek képviseltették magukat, a vietnámi diplomáciai sorrend szerint. Az esemény szimbolikáját tovább erősítette, hogy e felvonulásokkal nemcsak a történelmi katonai és ideológiai győzelmekre, hanem a külpolitikai szövetségek megbecsülésére is hangsúly került.
Vietnám dinamikusan fejlődő gazdasággá vált
To Lam beszédében a vietnámi függetlenség kivívását „a több mint ezer éves nemzetépítés és honvédelem megtestesülésének” nevezte, amely a nép állhatatosságán, intelligenciáján, együttérzésén és törekvésén alapul. Hangsúlyozta, e történelmi küldetést a Kommunista Párt viszi véghez, irányítva a nemzet energiáit és akaratát. Bár a modern vietnámi nemzettudat visszavetítése a távoli múltba történészi vitákat generálhat, a lakosság aktív részvétele és a hazafias megnyilvánulások azt sugallják, e narratíva széles körben elfogadott.

To Lam Hanoiban, Vietnámban 2025. szeptember 2-án
Az elmúlt évtizedek eredményei önmagukért beszélnek: a Doi Moi reformfolyamatok 1986-os elindítása óta Vietnám gazdasági teljesítménye csaknem 106-szorosára nőtt.
A GDP 2024-re elérte a 476,3 milliárd amerikai dollárt, amellyel az ország a világ 33. legnagyobb gazdasága lett.
Az egy főre jutó GDP több mint 63-szorosára emelkedett, elérve a 4700 dollárt. A 100 milliós népességű ország mára közepes jövedelmű, dinamikusan fejlődő gazdasággá vált, amelyben az ipar és a szolgáltatások dominálnak.
Az elmúlt csaknem négy évtizedben Vietnám éves átlagos GDP-növekedése 6,67 százalék volt, miközben sikerült megőrizni a makrogazdasági stabilitást és a mérsékelt inflációt. Az innovációs és technológiai fejlődést jelzi, hogy az országban 423 kutatóintézet, körülbelül 4000 startup, valamint több száz befektetési alap működik.
A Világbank regionális igazgatója szerint ezek az eredmények „erőteljes ugródeszkát biztosítanak” Vietnám számára a következő fejlődési szakaszhoz, amelynek célja, hogy az ország 2045-re magas jövedelmű, zöld és befogadó gazdasággá váljon. Maga Lam beszédében kiemelte, az eddig elért sikerek és a jövő kihívásai egyaránt azt igazolják, hogy „a reform a túlélés és a fejlődés törvénye. A népért, a nép által és a népet szolgálva végrehajtott reform a lényeg; a tudományon, igazságosságon és gyakorlaton alapuló reform az elv; míg a függetlenség, a szuverenitás, valamint a fenntartható fejlődés megőrzését célzó reform a végső cél” – fogalmazott. (index)
MAJD A CIKKET AKÁNLÓ OLVASÓNK MEGJEGYZI: „Teszem hozzá a szerző véletlenül se teszi hozzá hogy Vietnam szocialista ország…”
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
A Bal-Rad kommentje: IGAZ, HOGY A SZERZŐ NEM EMLÍTI AZT A TÉNYT, HOGY A VIETNAMI SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG SZOCIALISTA ORSZÁG, ám a cikkből kiderülhet „:..A szeptember eleji katonai parádé nyitóbeszédében To Lam, a Vietnámi Kommunista Párt (VKP) főtitkára büszkén hangsúlyozta, az ország hosszú utat tett meg a gyarmati elnyomásból egy független és egységes nemzet felé, amely ma már határozott léptekkel halad a modernitás és a nemzetközi beágyazottság irányába…” – EZ A TÉNY!
És hát az idősebb MAGYAR OLVASÓK IS EMLÉKEZHETNEK a vietnemi nép hosszú és sikeres FEGYVERES FELSZABADÍTÓ HÁBORÚJÁRA, amelyet a francia, majd pedig az amerikai gyarmatosítók ellen vívtak! És amely háború során SZÁMÍTHATTAK A TESTVÉRI SZOCIALISTA ORSZÁGOK – ÍGY TÖBBEK KÖZÖTT A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG – SEGÍTSÉGÉRE!
Bár a VSZK MA SZOCIALISTA ORSZÁGNAK SZÁMÍT, sokan a szemére vetik, hogy az egykori ősellenséggel – az USA – val – való „kokettálásnak” köszönheti a saját gazdasági és társadalmi fejlődését, ez csupáncsak egy részigazság!
SZERINTÜNK! – a VSZK SIKEREIT A GYARMATOSÍTÓK ELLENI FEGYVERES FELSZABADÍTÓ HÁBORÚ – ALAPOZTA MEG!
Ezért aztán RÁJUK NEM HATOTT OLYAN DIREKT MÓDON A gorbacsovi ÁRULÁS, MINT A KELET – KÖZÉP – EURÓPA NÉPEIT FELSZABADÍTÓ SZOVJETUNIÓNAK A TÉRSÉG SZÁMÁRA BIZTOSÍTOTT SZABADSÁG!
Ergo: NEKIK – A VSZK – nak – SAJÁT MAGUKNAK KELLETT EGY RENDKÍVÜL SÚLYOS VÉRÁLOZATOKKAL TERHELT HÁBORÚBAN KIVÍVNIUK MINDAZT, AMIT PLD. MI MAGYAROK – MONDHATJUK ÍGY IS – AJÁNDÉKBA KAPTUNK!
MEG IS LÁTSZIK AZ EREDMÉNYE NAPJAINKBAN – VIETNAMBAN ÉS Döbrögisztánban EGYARÁNT!

