Miért vásárol földeket Orbán Ráhel? A számokból kiderül

A friss termőföldindex szerint Magyarországon az elmúlt 17 évben a termőföldek ára 275 százalékkal nőtt, ezzel csak az arany előzte meg a drágulásban. 2024-ben a piac ismét a jó termőképességű területek felé fordult, és a kisebb parcellák is kelendőbbé váltak.
Az MBH termőföldindexe 2024-ben 335,7 pontra nőtt a 2023-as 333,6-ról, a mezőgazdasági termelői árindexszel deflált érték pedig 154,5 pontra emelkedett. Ez azt jelzi, hogy
2007 óta a termőföldek relatív értéke másfélszeresére nőtt, miközben a pénzügyi nehézségek és a klimatikus sokkok is hatással voltak az árakra.
Az MBH közleménye szerint, amelyet a MezőHír ismertet,
2024-ben a szántóterületek átlagára 2,38 millió forintra emelkedett hektáronként, a drágulás mértéke 1,6 százalék volt az előző évhez képest.
- Az árak régiónként jelentősen eltértek: a Nyugat-Dunántúlon 6,9, Észak-Magyarországon 5,6 százalékkal nőttek, míg a Dél-Dunántúlon 8,5 százalékkal csökkentek. Közép-Magyarország maradt a legdrágább terület, átlagosan 3 millió forint/hektár.
- Megyei szinten Hajdú-Biharban volt a legmagasabb az átlagár, 3,24 millió forint/hektár, Nógrádban pedig a legalacsonyabb, 1,39 millió forint/hektár. Számos megyében, köztük Pest, Tolna, Győr-Moson-Sopron, Békés és Fejér megyében 2,6-2,9 millió forint között alakultak az árak.
- A művelési ágak szerint a gyümölcsösök hektáronként 2,24 millió forintba kerültek, a gyepek, rétek és legelők 1,32 millió forintba, az erdők és fásított területek pedig 1,29 millió forintba.
- 2023-ban és 2024-ben a jobb minőségű földek ára emelkedett a legnagyobb mértékben: a 35 aranykorona feletti szántók ára 34 százalékkal nőtt 2022-hez képest, a közepes minőségű területek 18–22, míg a leggyengébbek csupán 7 százalékkal.
- A birtokméret szerinti drágulásban is változás történt: míg korábban a 10 hektár feletti parcellák drágultak a leginkább, 2024-ben az 1-5 hektáros területek ára nőtt a legjobban, 1,9 százalékkal.
„A piaci figyelem ismét a jobb adottságú és kisebb területek felé fordult, ami hosszú távon is befolyásolhatja a földbefektetések irányát” – idézi a közlemény mondta Sánta Józsefet, az MBH Bank agrárhálózati igazgatóját.
A 24.hu tavasszal arról számolt be, hogy Orbán Ráhel több mint 320 millió forintért kíván megvásárolni 120 hektár földet Dél-Somogyban. Orbán Viktor miniszterelnök lánya augusztusban újabb 23 hektár erdőt vett magának 32 millió forintért a somogy megyei Kőkúton, ezt Hadházy Ákos független képviselő osztotta meg a nyilvánossággal. (economx)
Bal-Rad komm: „…„A piaci figyelem ismét a jobb adottságú és kisebb területek felé fordult, ami hosszú távon is befolyásolhatja a földbefektetések irányát…”
-Előbb egy kis kitérő!
Talán még sokan emlékeznek a 10 esztendővel ezelőtti, „Nagy Migráncsrohamra”! Ám valószínűleg JÓVAL KEVESEBBEN az annak árnyékában – NAGY HIRTELEN ELFOGADOTT ÚJ FÖLDTÖRVÉNYRE!
Hozzáteszem: AKKOR MÉG ÉLT AZ ÉN SZERETETT NEVELŐANYÁM – A MAMA!
-Node – CSUPÁN A KÖNNYEBB ÉRTHETŐSÉG KEDVÉÉRT! – még visszább kell menjek az időben! Egészen a ’70 – es évek közepéig! Amikoris a MAMA még „aktív” korú volt! És a helyi Tsz – ben dolgozott! (És ahol Őneki földtulajdona volt!)
És Ő akkoriban, RÁM HAGYTA MINDEN INGÓ ÉS INGATLAN VAGYONÁT – HOLTIG TARTÓ HASZONÉLVEZETI JOGA MEGTARTÁSA MELLETT! Mindezt pedig azért, hogy építkezhessek!
Aztán JÖTT A RENDSZERVÁLTÁS, ami pedig a Vidék – Magyarország TOTÁLIS TÖNKRETÉTELÉVEL – a Tsz -ek felszámolásával kezdődött!
Emékeim szerint pedig – valamikor a 90 -es évek elején – amikor a MAMA már nyugdíjas volt! – egy szép napon felkereste ŐT egy álalam jól ismert helyi ember! Aki a munkatársam volt a cegédi EVIG – ben! A látogatásának a célja az volt, hogy megkérdezze a MAMÁMAT: a helyi – FÖLSZÁMOLT – Dózsa Tsz – ben/ből LÉVŐ, és az Ő TULAJDONÁT KÉPEZŐ – EGYÉBKÉNT FÉL HEKTÁRNÁL IS VALAMIVEL KISEBB FÖLDECSKÉJÉT, ami a ő LAKÓHELYÉNEK A SZOMSZÉDSÁGÁBAN VOLT, a MAMA ODAADNÁ – E NEKI, MINT SZÍVESSÉGI HASZNÁLATRA!
A MAMA pedig odaadta!
Aztán a dolog – legalábbis a mi részünkről – „felejtős” lett!
Aztán a MAMA 2017 szeptember 14 – én, éltének 94. évében ELHUNYT!
Én pedig, mint ÖRÖKÖS, 2017 szeptember 26 -án, kaptam egy idézést a törteli Polgármesteri Hivataltól, hogy 2017 október 10 – én jelenjek meg, HAGYATÉKI ÜGYBEN!
Az idézésnek eleget tettem, és megjelentem!
OTT ÉS AKKOR TUDTAM MEG, hogy a hagyatéki ügy a MAMA EGÉSZEN ADDIG A Cegédi Fölhivatal nyilvántatása szerint, az Ő tulajdonát képező, ám a ’90 -es évek elején szívességi használatba adott földtulajdonára vonatkozik!
Az ügyintézővel – az ő kérdésére válaszul közöltem: IGEN! – tudok a dologról!
Az ügyintéző pedig GRATULÁLT nekem, mint a LEENDŐ ÚJ „FÖLDBIRTOKOSNAK”, és ki is nyomtatta azonnal a „birtokom” HELYSZÍNRAJZÁT! Majd közölte velem, hogy tájékoztatja az ügyben a földhivatali eljárásban kompetens nagykőrösi jegyzőt, hogy intézkedjen a „földbirtokom” nevemre történő bejegyzésére a ceglédi földhivatalnál! (Bár már akkor jelezte, hogy a procedúra eltart majd legalább egy évig, MERTHOGY IGEN SOK HASONLÓ ÜGY VAN!)
Hazatérve elújságoltam a feleségemnek: „földbirtokos” lettem! Ő pedig ennek nagyon megörült! Ki is derítette a földterület pontos helyét, ami a Törtel – Cegléd között út közvetlen mellette van! Igazán remek helyen!
CSAKHOGY… – az ügyben eljárni illetékes nagykőrösi közjegyzőtől NEM ÉRKEZETT SEMMIFÉLE TÁJÉKOZTATÁS AZ ÜGY ÁTJEGYZÉSÉRE VONATKOZÓAN!
Közben pedig kiderült rólam, hogy Parkinson – kórban szenvedek! Ez a betegség nem gyógyítható, ám egy „teljesen veszélytelen” műtéttel – az ún. „mélyagyi stimulációval” nagy mértékben javítható az állapotom! A műtét az ingyenes, ám a beépítendő stimulátorért – ami viszont nem egy olcsó mulatság! – fizetni kell! Sebaj! – okoskodott a ‘zasszony! AZ ÚJ „FÖLDBIRTOKOM” ÁRÁBÓL MAJD TELIK RÁ!
Igen ám, de SEMMI JELZÉS NEM ÉRKEZETT A „BIRTOKOM” földhivatali bejegyzése felől!
Mígnem a nejem folyamatos sürgetésére, megszereztem a nagykőrösi közjegyző telefonos elérhetőségét! EZ AZ IDÉN TAVASSZAL TÖRTÉNT MEG!
Föl is hívtam, és Ő AZONNAL – KAPÁSBÓL – válaszolt! HIVATOZÁSSAL A 10 ÉVVEL EZELŐTT – A „Nagy Döbrögisztáni Migráncsroham” árnyékában a youdapesty polythykay dagonya által meghozott földtörvényre, ÁLLAMI TULAJDONBA KERÜLT az én „fölbirtokom”! MIVELHOGY NEM VOLT RÓLA ÖRÖKLÉSI PAPÍROM! Azon közbevetésemre, miszerint a MAMA – anno – RÁM HAGYTA MINDEN INGÓ ÉS INGATLAN VAGYONÁT – HOLTIG TARTÓ HASZONÉLVEZETI JOGA MEGTARTÁSA MELLETT! – A VÁLASZ AZ VOLT, HOGY: ammá rígen vaút! AZ ÚJ FÖLDTÖRVÉNY SZERINT A FÖLDTERÜLET(em) TEHÁT AZ ÁLLAMOT ILLETI MEG!
EKKOR VÁLT VILÁGOSSÁ A SZÁMOMRA, HOGY MI IS A JELENTŐSÉGE A „Nagy Migráncsroham” ÁRNYÉKÁBAN MEGSZÜLT „Új Földtörvénynek”!
HÁT AZ, HOGY A MAGYAROK TULAJDONÁT KÉPEZŐ TERMŐFÖLDET, ERDŐT – MEZŐT ÁLLAMI TULAJDONBA VEHESSE A „magyar” qrmány, és azt „piacra dobva” – BÁRKINEK ELADHASSA!
HÁT ÍGY KERÜLHET Döbrögi Rasi – és a NER udvaroncai – karmaiba!
Az én kérdésem csupáncsak annyi lenne:
VAJON HÁNY MAGYAR TULAJDONOST FOSZTHATNAK KI ILYEN FORMÁBAN? – TÖRVÉNYESEN!
Jah! ÉS MÉG EGY KÉRDÉSEM LENNE! A következő:
VAJON MEDDIG TŰRJÜK EZT MI? – MAGYAROK!

Hát …( amivel nem kezdünk mondatot ) – nem tudtam hogy a MAMA nem édesanyád , de ha nem vagy egyenesági örökös , és a MAMA nem írt végrendeletet , akkor ez ilyen.
Milliárdok maradnak a bankoknál is hasonló esetű – végrendelkezés híján , ami ráadásul illeték köteles IS lenne – folyószámlák bankszámlák stb. ” kisajátításában „.
Ha a földhivatalnál részedre semmi meghagyás , nem szívesen írom le , de ….
Nekem is van sztorim, pedig egyenesági örökös vagyok.
Nem beszélve a ’90-es évek földrablásaival , amit AKKOR a műveletlen tulajdonok parlagfű írtásával vittek végbe.
Akinek nem volt pénze a mentesítésre ,attól elvették bírság címen a földet.
Vagy beszámították az alul értékelt árba, és még örülhetett is a tulaj.
Pedig az TULAJDON volt.
Meddig tűrjük , meddig tűrjük…
Bocsánat , figyelmetlen voltam.
„És Ő akkoriban, RÁM HAGYTA MINDEN INGÓ ÉS INGATLAN VAGYONÁT – HOLTIG TARTÓ HASZONÉLVEZETI JOGA MEGTARTÁSA MELLETT! Mindezt pedig azért, hogy építkezhessek! ”
Közjegyző .
Nyoma kell hogy legyen , az a dolga.
Akkor leírom.
Szüleim építési kölcsönt vettek fel ’75-ben.
Az OTP konszolidáció során be lehetett fizetni a hátralévőt jóval kedvezményesebben egy összegben .
Közben bővítettünk , és már kettőnk nevén volt a tulajdoni lap.
Anyukám 2022-beni halálakor a közjegyző persze kiderítette , hogy még MINDIG FENN ÁLL az elidegenítési tilalom a ’91-es egyösszegű visszafizetés ELLENÉRE !
6600 ILLETÉK , levél egy arra illetékes osztálynak ahol mikrofilmen ( állítólag ) archíválva vannak ezek a szerződések.
Tehát közjegyző földhivatal , reklamáció.
De gondolom elkezdted , ne hagyjátok annyiban , mert aljasul foghíjas a nyilvántartás.
ADMIN kérdés : hivatalosan örökbe fogadott voltál ?
Admin apja befojásos ember volt.
Admin párja orosz mérnök.
Fiatalon Köröstetetlen tejuzeméböl savot szállitott.
Ugrálovárakat vart,de a ferdeszemüek tönkretették OcO gagyi árujukkal.
Admin tiszteséges jo ember.
A mesterséges stimmel az inteligencia már nem annyira .
Bután is mindig mi irányitunk.
……………………………………………………….
DAC legyartott polgári használatra eszközöket Magyarországon amik felrobbantak.
Mivel ez terror cselekmény ▶Magyarország globális gyámság alatt áll◀
Minden közigazgatási tevékenység ▶megfigelése,dokumentálása◀
Minden globali terror cselekmenyben részvevö▶megfigyelése◀
…………………………………………………………………………………………………………………………..
A TERRORIZMUST ELKÖVETÖ ORSZÁG PL UNGARN
pénz teljes elzárása
olaj teljes elzárása
Magyar hivatásos tisztek totális megfigyelése nem magyar álam területén.
…………………………………………………………………………………………………….
Globális szervezett bünözés mindig meggyengült álamokban tevékenykedik.
pénzmosás
korupcio
gyilkoság
terrorizmus
kábitszer
szervkereskedelem
prostitucio
fegyvergyártás
álami tulajdon bünzök tulajdonába helyezése