„„AMIT SZABAD JUPITERNEK, NEM SZABAD A KISÖKÖRNEK!”” bővebben

"/>

„AMIT SZABAD JUPITERNEK, NEM SZABAD A KISÖKÖRNEK!”

„Gyűlölködő rasszisták nem jöhetnek Döbrögisztánba” – a vajda megszólalt a Kneecap-ügyben

Orbán Viktor a Harcosok Klubjába küldött üzenetében védte meg a Kneecap nevű ír zenekar magyarországi kitiltását. A miniszterelnök Erdélyből jelentkezett be, ahol a román kormányfővel tárgyalt, és leszögezte, hogy „gyűlölködő rasszisták, antiszemiták, a terroristákat éltetők nem jöhetnek Magyarországra”.

Az üzenetben megerősítette Magyarország négy alappillérét:

nem a háborúra, nem a bevándorlásra, nem a genderre és nem a gyűlölködő rasszistákra.

A magyar kormány antiszemita gyűlöletbeszéd miatt kitiltja Magyarország területéről a Kneecap ír zenekart. Az indoklás szerint terroristákat támogató együttes nem léphet be az országba – derült ki csütörtökön.

A vitát generáló döntés után határozott üzenettel állt ki a Kneecap zenekar magyarországi fellépésének megtiltása mellett Orbán Viktor. A kormányfő a Harcosok Klubjába küldött üzenetet Erdélyből, miután Bukarestben a „kétoldalú ügyekről” tárgyalt a román miniszterelnökkel.

Gyűlölködő rasszisták, antiszemiták, a terroristákat éltetők nem jöhetnek Magyarországra. Nekünk világos szabályaink vannak

– fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint Magyarország négy területen mondja ki határozottan a nemet: „NEM a háborúra. NEM a bevándorlásra. NEM a genderre. És NEM a gyűlölködő rasszistákra is.”                                                              (Forrás: index.hu)

„Irredenta, xenofób, sőt időnként rasszista” – tombolnak a románok a MI vajdánk bejelentkezése miatt

szerdán Romániába érkezett a magyar miniszterelnök, hogy előbb Bukarestben tárgyaljon kormányfő kollégájával, majd Erdély felé vegye az irányt. A helyi sajtónak nem tetszett, amit érkezésekor mondott Orbán Viktor.

„Irredenta, xenofób, sőt időnként rasszista” – tombolnak a románok Orbán Viktor bejelentkezése miatt

„Megérkeztünk Bukarestbe, román földre. Még éjszaka irány Erdély!”

– írta bejegyzésében a landolás után a magyar kormányfő, s a Mandiner írása szerint ez kiverte sok romániai hírportálnál a biztosítékot.

Több helyi lap úgy véli, Orbán Viktor azt sugallta bejegyzésével, hogy Erdély nem része Romániának, és ezzel megsértette az ország „területi szuverenitását”.

A stiripesurse szerint a megfogalmazás

„a budapesti hivatalos diskurzusban időről időre felbukkanó revizionista retorika megismétlésének tekinthető”.

A Romania TV pedig azt írta: „a magyar kormányfő jól ismert „irredenta, xenofób, sőt időnként rasszista megjegyzéseiről.

                        (Forrás: propeller.hu)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: Jómagam – balrad.hu admin – „bevallom”, hogy a klasszikus rockzene kedvelőjeként, fogalmam sincs a „magyar” qrmány intézkedésének a kárvallottja – a Kneecap nevű banda – stílusáról. DE NEM IS EZ A LÉNYEGE ENNEK A KOMMENTNEK!

Hanem az, hogy Döbrögisztán vajdája és az általa dirigált „magyar” qrmány EBBEN AZ ESETBEN IS TANÚBIZONYSÁGÁT ADTA: „ŐK” bizony HAJLANDÓAK ÁTHÁGNI A SAJÁT MAGUK ÁLTAL MEGSZABOTT HATÁROKAT!
Döbrögi vajdánk SZERENCSÉJÉRE A ROMÁNOK MÉG NÁLÁNÁL IS MEGENGEDŐBBEK!
Hiszen dacára „…a magyar kormányfő jól ismert „irredenta, xenofób, sőt időnként rasszista megjegyzéseiről” – a Mi vajdánkat a SZERINTÜK RASSZISTA KIJELENTÉSEI DACÁRA SEM TILTOTTÁK KI ROMÁNIÁBÓL, SŐT…!
A „RomaniaTv” idézett cikkéhez pedig JELLEMZŐEN ILYEN KOMMENTEKET FŰZTEK A ROMÁN olvasók:
Nicoleta Fronea

„Erdély még mindig román föld, nagyra értékelem a hazafiságodat, de csak az én hazám iránt! Átléped a vörös vonalat, hajrá!”
Szombaton az ERDÉLYBEN, A POSVÁNYOSI – évente megrendezett vajdaimádó szeánszon – ÚJBÓL MEGHIRDETHETI AZ Ő IGÉJÉT!
Ezzel is KIDOMBORÍTVA AZ ÁLTALA VALLOTT HIT LÉNYEGÉT: „AMIT SZABAD JUPITERNEK, NEM SZABAD A KISÖKÖRNEK!” (Azt pedig, hogy a vajda kit is tekint Jupiternek – ill. kisökörnek? – ennek a kérdésnek az eldöntését ezúttal is a balrad.hu Nyájas Olvasóinak a mocskos fantáziájára bízzuk!) 
Avagy: – és itt AKÁR IDÉZHETNÉNK EGY A TÉMÁBA VÁGÓ közel – keleti közmondást is! – DE NEM TESSZÜK! NEHOGY A RASSZIZMUS VAGY – AZ ANNÁL IS BORZALMASABB – ANTISZEMITIZMUS VÁDJA ÉRHESSE A balrad.hu háza elejét!

“„AMIT SZABAD JUPITERNEK, NEM SZABAD A KISÖKÖRNEK!”” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Halo Telavit itt Budapest várjuk a parancsot.
    Halo Budapest itt Telaviv a parancs a következő.

  2. Azért a románokat nem védeném Erdély ügyében.
    Arról nem is beszélve, hogy Románia nagyon szívesen annektálná Moldáviát. Miért is? Mert a moldávok fele románnak vallja magát. Ez kb. 1 millió moldáv. Ezt az egyesülést leszarnám, ha cserébe a szintén 1 milliós létszámú romániai magyar meg Magyarországhoz kerülne.
    Ha tehát rajtam múlna, én nem ítélnék el egy irredentát sem, hanem jóllakatnám az összeset. (Mert jószívű vagyok 😀😀)
    Partium és Székelyföld Magyarországhoz, Nyugat Moldávia Romániához, Transznisztria és Gagauzia Oroszországhoz tartozna. Ebben a felállásban a kecske is jól lakna, és a káposzta is megmaradna, valójában nem is lenne vesztese.

  3. „Ha a TISZA annyira jelentéktelen semmi, akkor miért kell mégis hogy 0-24 órában gyalázza MP t a magyar közszolgálati média. Ha csak egy blöff, akkor miért? Miért kell 100 milliárdokat elkölteni MP lejáratására, ha csak egy kis senki?”
    (Cicero)
    https://www.kolozsvaros.com/rovidek/ha-nem-is-letezik-miert-keringtek-korulotte/

    Orbán Viktor és a fél magyar kormány ott lesz, ahova Magyar Péter nem kapott meghívót
    https://www.kolozsvaros.com/2025/07/24/keptelen-feladni-nem-hajlando-elfogadni-a-helyet-a-kozossegben/

    1. Nincs könnyű helyzetben a magyar választó, mert Orbánt nem akarja, Tiszával pedig fejest ugrik egy sötét kútba, ahova nem lehet belátni.
      A sötét kútból a vizet vödrökkel lehet felhúzni. Egy vödör már van, jelen esetben Magyar Péter, akit megismertünk (Igaz, hogy ötvözet, részben fidesz-fából, részben Brüsszeli műanyagból ) De most nem elég egy vödör, mert egy fecske nem csinál nyarat, és egy vödör kevés a tűz oltáshoz, hát még az építkezéshez. De nem nagyon van több vödör, inkább csak kicsike poharak, vagy inkább gyűszűk…..és ha ők nyernek 2026-ban, akkor – szó szerint is ? – csöbörből vödörbe jutunk.

      1. T. 78sansz !
        Erre mit mondjak.Ha ilyen sz@r a felhozatal a valódi rendszerváltásra váltópártként, akkor megérdemeljük sorsunkat, vagy vérrel irják át a történelmünk jövő szakaszát.Mindkettő tragikus alternativa, az elhatalmasodott erkölcstelenségünk megérdemelt gyümölcse…

Hozzászólás a(z) ja,tényleg bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com