„Erőszakos hergelés” – kipécézte a „nyíltan qrmánykritikus” Majkát a qrmánysajtó

A campusos fellépésén eljátszotta, hogy fejbe lövik, rárepült a HírTV, a Magyar Nemzet és Bohár Dániel.
Nincs egy olyan ember ott, aki átlátja, hogy ez mennyire kontraproduktív? Nincs egy ember, aki felteszi azt a kérdést, hogy vajon mi értelme ennek? Mit hoz ez nekünk?… Nem lehet ennyire hülyének nézni az embereket.
– áll Majoros Péter (Majka) vasárnap délutáni Facebook-posztjában. Az előadó azután fakadt ki és kapta elő a sírva nevető emojikat, hogy a HírTV A miniszterelnök kivégzésére buzdított Majka címmel közölt róla anyagot – mindezt a Telex szemlézi.
Majka az eheti budapest parkos fellépése után a debreceni Campuson is eljátszotta egy megfordított mikrofonnal, hogy fejbe lövik a Csurran-cseppen című, az előadó szerint a fiktív Bindzsisztán fiktív miniszterelnökéről szóló dal végén, ennek keretezése szaladt végig azóta a kormányhoz közeli sajtón.
A HírTV „nyíltan kormánykritikus” dalt emleget és a tömeg hergelését, a Magyar Nemzet Deák Dánielt szólaltatta meg, aki szerint az erőszak ábrázolása veszélyes. Bohár Dániel a „Tisza-szektához” köti az „erőszakot”, Németh Balázs fideszes frakciószóvivő ellenben az agresszív, liberális baloldalhoz csatolta a mindezeken nyilvánosan kifakadó rappert, aki így zárja:
A szórakoztatóiparban az első számú szabály, hogy sose nézd hülyének a közönséget. Mert aki a közönséget hülyének nézi, az a hülye.
Bayer szerint „kígyóvállú kis sz…rjancsik” a kritikus rapperek és a mocskos fideszező fiatalok
„Ezek ma is mind ilyenek, ugyanilyenek, ugyanilyen ócskák, pitiánerek, ostobák, aljasok, becstelenek, vagyis majkák meg azahriahok meg krúbik” – írja Bayer Zsolt, a Fidesz 5-ös számú párttagkönyvének tulajdonosa újabb véleménycikkében, amelyben Majkát és a könnyűzenei fesztiválok mocskos Fideszt skandáló közönségeit vette célba a szokott stílusban…
…”Így. Itt vannak ezek mind. Állnak a színpadokon és eljátsszák, hogy fejbelövik a miniszterelnököt. Meg a forradalmat” – írja Bayer, aki szerint azonban forradalomtól nem kell félni, „ugyanis ezek ahhoz is gyáva sz…rok”, a
mocskos fideszező közönségük meg csupa kígyóvállú kis sz…rjancsi, aki jó dolgában azt sem tudja, mit csináljon.
A kormányzati publicista ezután még hozzáteszi, hogy „pontosan így kell hozzájuk viszonyulni, pontosan úgy is kell ezekkel bánni…”
Majka a kormánymédia ellene irányuló támadásaira még vasárnap (költői) kérdésekkel reagált: „Nincs egy olyan ember ott, aki átlátja, hogy ez mennyire kontraproduktív? Nincs egy ember, aki felteszi azt a kérdést, hogy vajon mi értelme ennek? Mit hoz ez nekünk?… Nem lehet ennyire hülyének nézni az embereket”. (24.hu)
Majka és a fejlövés: a Campus Fesztivál elhatárolódik a politikai felhangoktól
A Campus Fesztivál szervezői elhatárolódnak mindenféle erőszaktól, a politikai felhangoktól, valamint a színpadi produkciók félreértelmezhető műsorelemeitől is – közölték a fesztivál a Facebook-oldalán azután, hogy – mint arról mi is beszámoltunk – egy színpadi produkció keretében „lelőtték” a Majka által megszemélyesített Bindzsisztán miniszterelnökét a zenész debreceni koncertjén.
Ahogy a színpadi produkciók félreértelmezhető műsorelemeitől is. Erről azt követően számoltak be, hogy egy színpadi produkció keretében „lelőtték” a Majka által megszemélyesített Bindzsisztán miniszterelnökét a zenész koncertjén.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Campus Fesztivál bejegyzéséhez fűzött kommentjében úgy fogalmazott:
„Végülis csak a fél bukott kormánypárti bagázs vonult fel és próbált kampányolni, de nyilván a fellépőktől és a jegyet vásárló vendégektől kell elhatárolódni…Kósa, Papp és Vitályos vett egyébként jegyet?”
„Kattintásvadász írás, újságíróknak csúfolt csinovnyikoktól” – Majkának nem tetszik, ahogy a Hír TV beszámolt a színpadi fejlövésről
Majka az említett koncertjén több alkalommal is előadta a Bindzsisztán nevű, képzeletbeli ország korrupt miniszterelnökéről szóló Csurran, cseppen című dalt, amelynek szövegében egyes értelmezések szerint a magyar kormányra utaló áthallások találhatók. Az előadás végén a zenész, a dalban a miniszterelnök szerepét játszva, az „Isten áldja Bindzsisztánt, baszd meg!” felkiáltással zárta a produkciót, majd az egyik közreműködő egy fordítva tartott mikrofonnal imitálta, hogy fejbe lövi őt. Ezután Majka a színpadon összeesett, a közönség ovációban tört ki, és ráadásként jött a dal refrénre.
A Campus Fesztivál idei programján naponta többször is felhangzott a közönség soraiból a Krúbi koncertjein elterjedt „Mocskos Fidesz!” skandálás. Július 19-én, a fesztivál utolsó napján, Majka fellépése alatt is többször, bár szórványosan volt hallható a nagyobbik kormánypártot bíráló bekiabálás. (Népszava)
Bal-Rad komm: De hát MI IS TÖRTÉN(IK)T?
SZERINTÜNK CSAK AZ, HOGY A TETTEN ÉRT RABLÓ TOLVAJT RIKOLTOZIK!
Az már mondjuk egy másik dolog, hogy HOVÁ IS VEZET(HET) AZ ILYEN NYÍLTAN ÉS EGY VISZONYLAG NAGY ÉS LELKES KÖZÖNSÉG ELŐTTI – LÁTVÁNYOS vajdakivégzési – „ÖTLETELGETÉS”?
SZERINTÜNK SEMMI JÓRA NEM VEZET!
Bár a népi bölcselet szerint „aki szelet vet – az bizony vihart arat!”
Márpedig azt látni kell, hogy ITT A SZELET NEM A „KÍGYÓVÁLLÚ KIS SZ@RJANKÓK” VETETTÉK EL, HANEM A vajda és az ő bűnbandája!
A „KÍGYÓVÁLLÚAK” CSAK „…eljátsszák, hogy fejbelövik a miniszterelnököt. Meg a forradalmat” – írja Bayer, aki szerint azonban forradalomtól nem kell félni, „ugyanis ezek ahhoz is gyáva sz…rok…”
MAJD MEGLÁSSUK DRÁGA FELEJIM!
Alighanem JOGGAL TART(HAT)UNK ATTÓL, HOGY EZ A HAZÁTLAN SVÁB SENKIHÁZI – ez a Bayer névre hallgató vajdalihenc! – EZÚTTAL IS CSAK HAZUDOZIK!

Lassan 100 éves , ezt reppeld meg Majoros , aztán nézz tükörbe.
https://www.youtube.com/watch?v=jBZnlq2Zg8g
https://www.youtube.com/watch?v=0Fw-CDNbk1M
…csak a
-ki mondja
– miért mondja
..okán , aztán be is fejeztem ezt az mbert .
Nekem Majka és Orbán ebben a felállásban „Ragadozó a Szörnyeteg ellen” – tehát egyik sem vonzó perspektíva, de amit Majka művel „zene” néven, az az igénytelenség netovábbja.
SZAR!!!
Nem kedvelem a rapet, de még azt is lehet jobban csinálni.
Pl. a Jazz +AZ
https://www.youtube.com/watch?v=XhZ_XkmS1ew&list=RDXhZ_XkmS1ew&index=1
Igazából vérszegény európai imitátornak nem is szabadna rapet erőltetni, azt hagyják meg a klasszikusoknak.
https://www.youtube.com/watch?v=Q-S5iGqHGlA&list=PLYWyLS5C5Zn_a-HukLgRyHbW9OZcqFwAH&index=2
Nincs azzal baj néha. Talán Ő volt az első , aztán jöttek a majmok..
https://www.youtube.com/watch?v=2klQ8fGXAnA
Jazz + Az…? Itt már vannak bajok , de ez az én véleményem.
https://www.youtube.com/watch?v=HP2IKfPC08Q
Tudjátok miért Orsos a mielnök?
Mert ti ungarnok olyanok vagytok mint Ö.
Kifejthetnéd, hogy mire gondolsz.
Mert nem szeretjük az igénytelen Majka zenét?
Höhö.
Nem fejtették ki Kiglerék ..?