„A „Megvédettek”…” bővebben

"/>

A „Megvédettek”…

Meggondolta magát a vajdabanda? Elmaradt a szavazás a nyugdíjasok támogatásáról Szolnokon

Megfutamodott a Fidesz, megvédtük a szolnoki nyugdíjasokat” – közölte a Facebook-posztjában Györfi Mihály.

nyugdíjas, nyugdíj, posta

A politikus szerint a fideszes képviselők azon munkálkodtak Szolnokon, hogy elvegyék a nyugdíjasoktól a rendkívüli települési támogatást. A polgármester hozzátette: a városvezetés június 16-án szavazott volna erről a támogatásról, de most arról írt a közösségi oldalán, hogy a szavazás elmaradt.

„Elmaradt a mai közgyűlés, mert Orbán Viktor emberei nem merték megtartani azt az ülést, amit ők maguk hívtak össze”

– írta a bejegyzésében Györfi Mihály, aki szerint a szolnoki képviselők kaptak egy telefont a Karmelitából, hogy ne tartsák meg a szavazást.

„Ez ma a Fidesz: fejetlenség, kapkodás és pánik. Annyira félnek a nép haragjától, hogy inkább nevetségessé teszik magukat”

– tette hozzá a városvezető, majd köszönetét fejezte ki a szolnoki polgárok felé, amiért mellette állnak.                                                                                                      (atv)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: „…a szolnoki képviselők kaptak egy telefont a Karmelitából, hogy ne tartsák meg a szavazást…”

-MAJD A „VÁLASZTÁSOK” UTÁN ÚGYIS RÁJÖNNEK AZ ÉRINTETTEK!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com