Volt minisztere szerint a vajda már nem ura a helyzetnek
„Látják, hogy a gazdaságban óriási baj van, és ezt verbális módon próbálják meg áthidalni”, mondta az ATV-ben Pálinkás József.

A szöveg legvitatottabb része az áttelelt poloskákról szóló bekezdés volt, melyben Orbán Viktor számos társadalmi réteg kisöprését is kilátásba helyezte, valamint a pokol legmélyebb bugyraival fenyegetőzött. Két nappal később aztán úgy magyarázta saját szavait, hogy a poloska csak Magyar Péterre vonatkozott.
Pálinkás József az ATV Egyenes beszéd című műsorban azt mondta: akárhogy is olvasta a beszédet, azt a következtetést vonta le, hogy a miniszterelnök szerint vannak politikusok, bírók, újságírók, civil szervezetek, aktivisták, akiket szerinte korrupt dollárokból valakik megvásároltak. Abban biztos volt, folytatta Pálinkás, hogy a poloskás mondat Magyar Péternek szólt, „csak a magyar nyelv szabályai szerint, amit elmondott, az nem ezt jelentette. Nem tudom, hogy mi van a fejében, régen nem beszéltünk”.
Mint kiderült Pálinkás 2018-ban beszélt utoljára Orbánnal: „Azt gondolom, hogy ilyen butaságot – mások ezt más szavakkal írják le -, nem mondott volna talán még nyolc évvel ezelőtt sem”.
Arra a kérdésre, hogy mi állhat a beszéd mögött, a korábbi miniszter kifejtette:
Orbán „összeszedetlen volt, kapkod, nem ura a helyzetnek, a magyar kormány nem ura a helyzetnek, és ez megjelenik abban is, ahogyan a kommunikációt irányítják. Látják, hogy a gazdaságban óriási baj van, és ezeket az óriási gazdasági bajokat ilyen verbális módon próbálják meg áthidalni”.
Pálinkás szerint azonban az emberek a pénztárcájukon keresztül fogják megítélni a kormányzás minőségét, „nem azon, hogy ki mit mond, ki mit ígér”.
A korábbi miniszter szerint az az ígéret, hogy egyszerre lesz hatalmas adócsökkentés és hatalmas kiadásnövekedés, nyilvánvalóan nem működik. „De most próbálják azokat az óriási hibákat, amiket elkövettek a gazdaságban, az oktatásban, egészségügyben és a külpolitikában, humorosnak szánt kiszólásokkal semlegesíteni”. Mert kimagyarázni ezeket nem lehet, monda a műsorban Pálinkás József.
Szerinte pillanatnyilag a Tisza Párt jöhet szóba mint váltópárt. „Nem biztos, hogy a politikai ellenzék nagyszerűsége fogja a kormányt megbuktatni, hanem a realitás, a valóság fogja őket megbuktatni”. Pálinkás úgy véli, „természetesen lehetséges egy váltás 2026-ban, de nem tudom, hogy ez a váltás bekövetkezik-e”. (atv)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: „…De most próbálják azokat az óriási hibákat, amiket elkövettek a gazdaságban, az oktatásban, egészségügyben és a külpolitikában, humorosnak szánt kiszólásokkal semlegesíteni…”
Nos – hát igen! A vajdánk MINDIG IS ELŐSZERETETTEL JÁTSZOTTA EL A NÉP EGYSZERŰ GYERMEKE SZEREPÉT! Ennek során pedig sűrűn használta a magyarok által kedvelt közmondásokat, vicces kijelentéseket!
Pálinkás viszont ott téved, hogy ő (IS) MINDÖSSZESEN HIBÁKNAK NEVEZI AZ ELŐRE KITERVELTEN VÉGHEZVITT NÉPELLENES – ORSZÁGPUSZTÍTÓ BŰNCSELEKMÉNYSOROZATOT, AMELYET ENNEK A ZSIDÓ – CIGÁNY
VÉRBŐL ÖSSZEGYÚRT, BETEGLELKŰ, A SOROS ÁLTAL KIJELÖLT ÉS KIKÉPZETT, ELEVE DOLOGKERÜLŐ – ÁM URALKODÓI VÁGYAKTÓL ŰZÖTT – POLITIKAI GONOSZTEVŐ, ÉS AZ ÁLTALA A SAJÁT BŰNÖS CÉLJAINAK ELÉRÉSE OKÁN ÖSSZEGRUNDOLT, ÁM A HOZZÁ HASONLÓ POITIKUSBŰNÖZŐKBŐL ÁLLÓ SZOLGAHADA ÁLTAL VÉGHEZVITTEKET!
Abban viszont MARADÉKTALANUL EGYTÉRT(het)ÜNK Pálinkással, hogy:
„…Nem biztos, hogy a politikai ellenzék nagyszerűsége fogja a kormányt megbuktatni, hanem a realitás, a valóság fogja őket megbuktatni…”
Persze azt is hozzá kell tennünk, hogy:



Orbán a fasizmust belülröl bomlasztja. Ellopta a fasizmust müködtetö töke forrásokat. Szép munka volt Orsos.
Lehet, hogy a vajda nem ura a helyzetnek, de hogy ők nem lesznek forradalmárok, az tuti:
Kik ezek?
Egy átlagos titkárnő nettó 600-700 ezres fizetési igénnyel is el tud helyezkedni. Egy fiatal informatikusnak másfél millió forintot ajánlottak. Az már 4 ezer EURO, mert paradox módon a forint elkezdett erősödni. (Nem fogadta el, helyette kiment Ausztriába takarítani 1.600 EUR-ért).
Az ide „menekülő” német, holland nyugdíjasoknak szintén nem tetszik a forinterősödés, de csak jönnek rendületlenül……
Egy 60 éves orvos ismerősöm 4, 2 millió forintot keres havonta csak állami ellátás során. (Életkor+ ügyelet+ mentőszolgálat)
Nyáron az M7 -es bedugul, mert mindenki rohan a balatoni nyaralójába.
Egy fiatal pár ismerősöm 4 millió saját erővel 40 milliós lakást tudott venni, 3 gyerekre a CSOK 36 millió forint.
És ez az ország legalább fele!
Hogy lesz itt forradalom?
A fotelben. A hvg-s nyugger billentyühuszárok nagyon aktívak már.
Milyen varázsgombát nyalsz? Ez már LSD hatás.
Fiúk, lányok! Járjatok nyitott szemmel az országban, főleg a dunántúli nagyvárosokban, Budapesten, de akár Szabolcsban, Debrecenben, Szegeden, látszik, hogy nem csóró több millió magyar. Ettől még nem kell fideszesnek lenni, ettől én még Orbán-kritikus maradok, de ha azt gondoljátok, hogy forradalmi helyzet van ma az országban, akkor úgy jártok mint Putyin 2022 február 24-én a „testvéri ukrán” néppel.
És akkor nézzük a kevésbé gazdagokat:
A CSOK-ról már beszéltem, de azt tudjátok-e, hogy az állami bölcsődékben a gyerekek 80-90 %-a szinte ingyen eszik, iszik, a havi térítési díj jelképes 500.-Ft, vagy 0.-Ft.
A földművesek, mg.vállalkozók olyan földalapú támogatásokat kapnak, ami kb. hektáronként kb. 90 ezer forint (uniós + hazai) ezen kívül fogyasztási adó visszatérítés, 50 %-os gépvásárlási támogatás, ültetvénytelepítési támogatás…annyi pénzük van, hogy el sem tudják költeni. Persze vannak a kisebb őstermelők, de ők meg SZJA-mentesek jó nagy árbevételig.
Aztán mondhatnám a sok „csóringer nyugdíjast” , akik ingyen lebuszoznak, levonatoznak Hévízre, Bükfürdőre, Harkányba, Hajdúszoboszlóra meleg vízben dagonyázni, az esti járattal ingyen visszautaznak.
Na szóval: fenntartom, hogy az ország legalább fele jobban él, mint sokan gondolnák. És persze tudnék írni a másik oldalról is, és fogok is, de majd máskor.
Bárminemű változás áll be az ország vezetésben ezek a pondrók 24 órán belül elhagyják az az országot és azonnal kiderül , kogx hol a lóvé !
Már apasszák létszámot .
Kommentár nélkül:
https://www.youtube.com/watch?v=yhd0BGjMZe0&t=74s
https://www.facebook.com/photo/?fbid=1004731728206086&set=ecnf.100060078034218
https://www.facebook.com/groups/1560802857789130/posts/1852074551995291/?_rdr
*https://www.youtube.com/watch?v=yhd0BGjMZe0
*https://www.youtube.com/@monikaredecsi8643
*https://www.google.com/search?q=youtube+monika+redecsi&client=firefox-b-d&sca_esv=de75cc5897ef0216&sxsrf=AHTn8zr7lSYXaL5J9epjjm2xJgiBmUCZ_g:1743131610812&ei=2hPmZ62nMdCB9u8P8YaU0QE&start=20&sa=N&sstk=Af40H4W6CNxMCMPMo0UnnHGjIK8wzczPd2i8U5JRk_atczwwHtwPwFC7xJd5PNmlHYoRhleh3yS5UfplxjCHyKXvuteupgpNXd1Z3ph-KL7lYmFgCy9KWEr97X7gnmJ6Fbjb&ved=2ahUKEwit_NWj56uMAxXQgP0HHXEDJRo4ChDy0wN6BAgGEAk&biw=1680&bih=869&dpr=1