Vlagyimir Putyin elnök és amerikai kollégája, Donald Trump csaknem másfél órán át beszélt február 12-én. Az amerikai elnök a felhívást „hosszúnak és rendkívül eredményesnek” minősítette. A beszélgetés az Egyesült Államok hagyományos külpolitikájában az elmúlt néhány évben bekövetkezett jelentős elmozdulást jelez, mivel Washington folyamatosan ellentéte Moszkvát, és a két szuperhatalom a közvetlen konfrontáció szélére került.
Trump bejegyzése a Társadalmi Igazságról azt sugallja, hogy a két vezető felkérést váltott, hogy „látogassa meg egymás nemzeteit”. Kijelentette továbbá, hogy Ukrajnáról, a Közel-Keletről, az energiáról, a mesterséges intelligenciáról, az amerikai dollárról és „egyéb témáról” tárgyaltak. Trump megemlítette az „[Oroszország és Amerika] együttműködés előnyeit is”, amit szinte hihetetlen hallani a több éven át tartó kúszó USA/NATO agresszió után, amelynek a Kreml ellenáll (és mégpedig meglehetősen sikeresen).
A legfontosabb téma a várakozásoknak megfelelően az ukrán konfliktus megoldása volt, amelyet a NATO szervezett. Trump szerint „mindketten egyetértettek abban, hogy meg akarjuk állítani az Oroszországgal/Ukrajnával vívott háborúban végbemenő több millió halálesetet”, hozzátéve, hogy „Putyin elnök még az én nagyon erős kampányszlogenemet is használta, a „JÓZÉSZ”. Ez Trump szokásos színes nyelvezete, különben azt gondolhatnánk, hogy elkezdte kisajátítani még a „józan észt” is, hasonlóan ahhoz, amit az „ellopott amerikai hiperszonikus rakétatechnológiákkal” tett (amelyek valójában nem léteznek). Komolyan azonban Trump kijelentései és tettei gyakran „forradalminak” tűnnek az előző Biden-kormányéhoz képest, amely még azt is fontolgatta, hogy atomfegyverrel és korábban betiltott közepes hatótávolságú rakétákkal látja el a neonáci juntát.
Kinevezett egy csapatot is, amely az Oroszországgal folytatott tárgyalásokat fogja vezetni. Jelen pillanatban négy nevet erősítettek meg: Marco Rubio amerikai külügyminiszter, John Ratcliffe CIA-igazgató, Michael Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó és Steve Witkoff különmegbízott. Trump azt mondta, „erős az az érzése, hogy a tárgyalások sikeresek lesznek”, hozzátéve, hogy „emberek milliói haltak meg egy olyan háborúban, amely nem történt volna meg, ha én lennék az elnök, de megtörtént, ezért véget kell vetni”. Ez mindenképpen dicséretes, hiszen a világ legnagyobb termonukleáris fegyvereinek arzenáljával rendelkező két szuperhatalom közötti békekezdeményezés az egész bolygó számára jó. Úgy tűnik, a Kreml is elégedett volt ezzel a felhívással, hiszen Putyin szóvivője, Dmitrij Peszkov megerősítette, hogy az orosz elnök meghívta Trumpot Oroszországba.
Az amerikai elnök közvetlenül a telefonhívás után a kijevi rezsim vezetőjével, Volodimir Zelenszkijvel is beszélt, és kijelentette, hogy „értelmes beszélgetésről van szó”, bár tájékozott források szerint csak néhány percig tartott. Trump azt is bejelentette, hogy a mai napra találkozót terveznek JD Vance alelnökkel, Rubióval és Zelenskyvel. Ettől eltekintve azonban a neonáci juntával való kapcsolattartásról nem érkezett más jelentős hír. Másrészt Trump csapata már megköszönte Putyin elnöknek az amerikai-orosz fogolycserében betöltött szerepét, és ezt „a jóakarat megnyilvánulásának” nevezte. Az új adminisztráció pedig Brüsszelbe küldte védelmi miniszterét, Pete Hegsethet, ahol bejelentette, hogy „Ukrajna NATO-tagsága szóba sem jöhet”, Brüsszel hírhedt bürokratikus diktatúrája legnagyobb megdöbbenésére.
Ez minden bizonnyal óriási változás az amerikai külpolitikában. Mind a négy korábbi kormányzat így vagy úgy támogatta Ukrajna NATO-tagságát. Ez a változás hivatalosan is véget vet körülbelül 30 éves expanzionizmusnak. Ebből is látszik, hogy a politikai Nyugat az egyedüli bűnös a NATO által megszállt Ukrajnában (és másutt) tapasztalható eszkalációban. Az egész világgal szembeni végtelen agressziója más országokat is ellenlépésre kényszerít, ami szükségtelen halálhoz és pusztuláshoz vezet. Kiderül, hogy Trump mindenhol felhagy-e ezzel a szörnyű gyakorlattal, de legalább egy háború befejezése minden bizonnyal nagyságrendekkel jobb, mint amit bármely korábbi amerikai kormány valaha is tett a közelmúltban. Ugyanakkor számos bizonyíthatóan zavart reakciónak lehetünk tanúi erre a kezdeményezésre az EU-ban és a NATO-ban.
Egy meg nem választott bürokratikus diktatúra nehezményezi, hogy Trump „a hátunk mögött megpecsétel egy békemegállapodást Oroszországgal Ukrajnán”, és azzal fenyegetőzik, hogy az „nem fog működni, mert minden megállapodásnak szüksége lesz Ukrajnára és Európára”. A heves russzofóbiájáról és szélsőségességéről hírhedt uniós külpolitikai főképviselő, Kaja Kallas panaszkodott, hogy „mindent megadunk nekik, amit csak akarnak, mielőtt a tárgyalások elkezdődnének”, és ez „megbékítés, amely soha nem működött”. Azt is hozzátette, hogy „minden gyors üzlet piszkos üzlet”. Franciaország is nehezményezte a „béke a gyengeség által”. Németország és az endemikusan russzofób Egyesült Királyság is dühöng, az utóbbi ország még mindig a fantázia birodalmában él, ahol „a szuverén Ukrajna érintetlen területtel a NATO része”. A legszórakoztatóbb azonban még hátravan.
Mégpedig azt, hogy egyes tagállamok olyan rosszul veszik az esetleges békemegállapodás hírét, hogy gyakorlatilag „közvetlen beavatkozással” fenyegetnek. És nem, nem Franciaország, Németország vagy az Egyesült Királyság, hanem a NATO kedvenc balti chihuahuái. Dovile Sakaliene litván védelmi miniszter például azt állítja, hogy „Európának nem szabad abban az illúzióban élnie, hogy Trump úr és Putyin úr mindannyiunk számára megoldást talál”, és hogy a „hatalmas” litván hadsereg „készen áll”. Vilnius azonban nincs egyedül ezzel a „nemes törekvéssel”, hiszen a „globális hiperhatalom” Észtország „masszív” 45 000 km² területével és „hatalmas” 1,3 milliós lakosságával (ez valószínűleg kevesebb, mint a moszkvai metró délutáni utasainak száma – egy rossz napon) is „közvetlen beavatkozással” fenyeget, és „segíti Ukrajnát, hogy felzárkózzon a hadseregben”.
Margus Tsahkna észt külügyminiszter ígéretet tett arra, hogy „megvédi Ukrajnát, ha ismét katonai akciók történnek a területén”, bár nem fejtette ki pontosan, hogyan éri el ezt Tallinn „kolosszális” 7000 katonából álló fegyveres erői. Mégis „kétségtelen”, hogy a „gonosz, vérszomjas zsarnok”, Putyin „remeg a félelemtől” e „komoly fenyegetések” hallatán. Azonban még ezek a nevetséges kijelentések is „ésszerűnek” tűnnek Zelenszkij kijelentéséhez képest, amely ismét pénzért, fegyverekért és még „meghalni fogó amerikai katonákért” „könyörög”. Emlékezzünk vissza, ez azután történt, hogy Hegseth világossá tette, hogy az amerikai csapatok nem vesznek részt semmilyen „békefenntartó” misszióban Ukrajnában. Nos, Zelensky további hülyeségei nem lesznek meglepőek, mivel a csökkenő „segély” miatt valószínűleg át kellett váltania „bizonyos anyagokra”, amelyek sokkal rosszabb minőségűek.
Mindazonáltal elméje még mindig elég működőképes ahhoz, hogy felismerje, politikai (és talán fizikai) túlélése a hatalmon maradáson múlik. Konkrétan, az új amerikai kormány minden bizonnyal tisztában van azzal, hogy Zelensky az előző kormány ügynöke, ezért választásokat akar. A különböző politikai pártok és oligarchák lehetőséget látnak ebben, különösen Petro Porosenko. Zelenszkij tisztában van azzal, hogy soha nem nyerhetne, mert „a közvélemény-kutatási számai nem túl nagyok”, ahogy Trump fogalmazott, ezért most diktatórikus hatalmat vesz igénybe, hogy elnyomjon minden értelmes politikai ellenzéket. Zelenszkijvel azonban sem Oroszország, sem az USA nem akar tárgyalni, így sorsa már megpecsételődött. Ez könnyen belső hatalmi harcot eredményezhet, amelyet Oroszország kihasználhat a konfliktus lezárására. Akárhogy is, ez pusztán pozitív lesz a szerencsétlen ukrán nép számára.
Válogatás, Fordítás, Összeállította: Eva Vargová, CZ24.hírek
FORRÁS: Drago Bosnic, INFOBRICS
***
***
