(idézet: A Magyar Tanácsköztársaság 1919 – Szikra)
A kommün helye nemzetünk történelmében
A Tanácsköztársaság a magyar szabadságharcok szerves része és folytatása
… A földet elvettük ugyan a nagybirtokostól, de nem adtuk oda egyéni tulajdonba a parasztságnak. Ez mutatja, hogy nem értettük meg a bolseviki osztálystratégiát, a proletariátus tartalékával és osztályszövetségesével való helyes együttműködést, és hogy az orosz forradalom egyik döntő tényezőjét, a munkás-paraszt összefogást nem értettük meg. Nem zúztuk szét a régi államrend szervezetét, a hadseregben, rendőrségben otthagytuk a régi, reakciós tisztikart. Egész sor egyéb hibát is elkövettünk, melyek mutatják elméleti felkészültségünk hiányosságait, a pártét és az osztályét egyaránt. Mindez nem változtat azon a tényen, hogy a magyar Tanácsköztársaság, a magyar komműn szerves része és folytatása volt a magyar szabadságharcoknak és forradalmaknak. S hiába szórt rá a fekete reakció 25 esztendőn keresztül minden rágalmat és gyalázatot, mint a felszabadító forradalmak egyik kiemelkedő láncszeme foglal helyet a magyar történelemben.
A magyar kommunista mozgalom egyik becsületbeli tartozása, hogy a komműn emlékét megszabadítsa attól a mocsoktól és rágalomtól, melyet az ellenforradalom oly szívósan szórt rá s kijelölje helyét a magyar történelem legfényesebb eseményei között.
(Részlet Rákosi Mátyás ünnepi beszédéből — 1948 nov. 20)
Mai harcaink „főpróbája”
(Andics Erzsébet: Demokrácia és szocializmus 1918—19-ben)
A magyar népnek semmi oka, hogy az 1918—19-es eseményeket megtagadja. Nagy nemzeti és ugyanakkor az egész emberiséggel szembeni kötelességeinek tett eleget, amikor 1918—19-ben a haladó politikai és szociális eszmék megvalósításáért harcolt. Hatalmas nemzeti és osztályküzdelem volt ez, az ilyen küzdelmek minden velejáró jelenségével. Nem volt mentes ez a korszak egész sor tévedéstől sem, amelyet nagyobb tisztánlátással és tapasztalattal rendelkezve el lehetett volna kerülni. De az egyes tévedések súlyát messze felülmúlta az a hatalmas lendület és alkotó erő, amivel a forradalmak az országot megvédeni, a magyar társadalom régóta üszkösödő kérdéseit végre megoldani igyekeztek és még legmesszebbmenő, egyesek előtt utópisztikusnak tűnő intézkedéseikkel sem tévutakra, hanem előre akarták vinni az országot. Közel három évtized távlatából visszatekintve, megállapíthatjuk, hogy a forradalmi erőfeszítések minden ideiglenes vereség ellenére sem voltak hiábavalók: az 1918—19-es küzdelmek bizonyos tekintetben a magyar nép jelenlegi nagy szabadságharcának voltak a „főpróbája” és újabb bizonyítékát szolgáltatták annak a régi történelmi igazságnak, hogy valamely nagy népi küzdelem még sikertelensége esetén is hasznosabb, éltetőbb, áldásosabb, mint a harc elől való gyáva meghátrálás olyan helyzetben, amikor csak a küzdelem vállalása segíthet.
Legkevésbé van oka megtagadni akár az 1918-as, akár az 1919-es forradalom hagyományait a magyar munkásságnak. De erre nem is kapható. A magyar munkásságnak a forradalmak folyamán gazdasági és államigazgatás, kultúr- és szociálpolitika terén szerzett értékes tapasztalatai ma hatalmas erőforrásai a magyar demokráciának, amelyekből sokat merített eddig és fog meríteni a jövőben is. A magyar munkásság 1918—19-ben megtanulta megismerni önmagát: a munkásosztálynak ez az öntudata, bizalma saját erejében ma az ország jobb jövőjének legfőbb biztosítéka.
Hiába tobzódik a burzsoázia ….
(Lenin: „Egy publicista jegyzetei” c. cikkéből 1920)
… Hogy milyen óriási, milyen mérhetetlenül nagy az effajta veszély, azt különösen szemléletesen mutatta meg az első Magyarországi Tanácsköztársaság bukása. (Az első elveszett után jönni fog a győzelmes második!) A bécsi „Rote Fahne”-ban, az ausztriai kommunista párt központi lapjában megjelent cikkek rámutattak a bukás főokának egyikére: a „szocialisták” árulására, akik szavakban kommunistáknak vallották magukat, a valóságban azonban nem folytattak a proletárdiktatúrának megfelelő politikát, hanem ingadoztak, kishitűek voltak, át-átfutottak a burzsoáziához, gyakran egyenesen szabotálták és elárulták a proletárforradalmat. A magyar Szovjetköztársaságot körülvevő imperialista rabló világhatalmasságok (tudniillik Anglia, Franciaország stb. burzsoá kormányai), természetesen jól ki tudták használni ezeket a magyar szovjetkormányon belül mutatkozó ingadozásokat és a magyar tanácshatalmat román hóhérok kezével vadállati módon megfojtották.
Kétségtelen, hogy a magyar szocialisták egy része őszintén vallotta magát kommunistának. Ez azonban egy cseppet sem változtat a dolog lényegén: az a magát „őszintén” kommunistának valló ember, aki a gyakorlatban kíméletlenül kemény, hajthatatlanul határozott, fenntartásnélküli bátor és hősies politika helyett (csak ilyen politika felel meg a proletárdiktatúra hivatásának) ingadozik és kishitűsködik, az ilyen ember a maga gerinctelenségével, ingadozásával, határozatlanságával ugyanolyan árulást követ el, mint a közvetlen áruló. Személyi tekintetben igen nagy a különbség azok között, akik gyengeségük folytán és azok közt, akik megfontoltan és számításból lettek árulókká: politikai tekintetben azonban semmi különbség nincs, mert a politika nem más, mint emberek millióinak tényleges sorsa és ez a sors nem változik meg attól, hogy a munkások és szegényparasztok millióit milyen árulók adták el: olyanok-e, akik gyengeségük miatt, vagy pedig olyanok, akik önző célból lettek árulókká?
* * *
(A „baloldaliság” — a kommunizmus gyermekbetegsége c. műből 1920)
Hiába tobzódik a burzsoázia, hiába dühöng az eszeveszettségig, hiába mégy túl minden határon, követ el ostobaságokat, áll előre bosszút a bolsevikokon és igyekszik (Indiában, Magyarországon, Németországban stb.) holnapi vagy tegnapi bolsevikok újabb százait, ezreit, százezreit agyonverni: amikor a burzsoázia így jár el, úgy cselekszik, mint ahogy a történelem által pusztulásra ítélt minden osztály cselekedett. A kommunistáknak tudniok kell, hogy a jövő mindenesetre az övék és ezért mi a nagy forradalmi harcban a legnagyobb szenvedélyességet, a burzsoázia eszeveszett kapkodásainak leghidegvérűbb és legjózanabb figyelembevételével párosíthatjuk (és kell, hogy párosítsuk). Az orosz forradalmat kegyetlenül szétverték 1905-ben; az orosz bolsevikokat szétverték 1917 júliusában; Scheidemannak és Noskenak a burzsoáziával és a monarchista tábornokokkal együttesen űzött szakavatott provokációja és ügyes manőverei útján több mint 15.000 német kommunistát vertek agyon; Finnországban és Magyarországon a fehérterror dühöng. A kommunizmus azonban minden esetben és minden országban egyre jobban acélosodik és nő; gyökerei oly mélyek, hogy az üldözések nem gyengítik, hanem fokozzák erejét.
Latinka-ballada
(Hamburger Jenő — Sarló és Kalapács 1930 jan.)
| A nádasi erdőszélen Tizenkét sír sorban szépen. Vörösöket temetnek. A tiszt urak mulatoznak, nevetnek.„Állj elő hát Szalma János, Te is Farkas komisszáros, — Szól a báró Prónay — „Mehettek már Marcaliba Simon papho’ meggyónni”. Véres hajnal, hűvös szellő … A Latinka az utolsó, „A szád széle jaj be véres … |
„A szám széle bizony véres, Lássa is meg minden béres, Öreg bojtár, számadó: Igaz ember meghal inkább, Sohasem lesz áruló.Egy életem, egy halálom: A kaposi megyeházon Lesz még vörös lobogó! Jól célozz hát a szívembe, Te Prónay-naplopó!” S állt egyenest, mint a nyárfa. Holdvilággal hóttak járnak: Isten véled, Isten hozzád |
Évfordulón
Gábor Andor
1925 márc. 21)
| Időben tőle egyre távolabb, lélekben hozzá egyre közelebbemléke bennünk, nemcsak megmarad, de nőve nő, s mint óriás mered szemünkbe, mely tizenkét hét alatt Nem látta mit lát, mily hatalmasat; de most, hogy fordulón a múlt hasad,
Ó, most megérted, rab, kit újra vág Nem kellett lesned hajcsárod szavát S ha egy percnél nem is tartott tovább: s mind égetőbben ég, mikor veled hóhérod egyre rosszabbat nyelet
Ó, most megérted, rab, ki újra vak hogy voltak itt már éles sugarak, hogy éltél egy tavaszt egy fél nyarat, hogy voltál másképp, mintahogy ma vagy nem kéz és láb csak. Nem. Voltál az agy,
S hogy volt e volt, s nem híg álom csupán, kérődzve rajta bambán és tupán, azt most tudod csak, ennyi év után, a hősökről, akiknek sikerült, a vértanúkról, akikbe került, |
Most már tudod: nem úgy van az, hogy ott kisiklott csak a történet-szekér.Most már tudod, hogy végleg elfogyott a többi út, mely más irányba tér, s hogy akkor nem hamisat, csak nagyot Nem voltál légbe málló puszta szó, ábrándozó sem s nem kalandozó,
S felelted azt, ami a felelet! S ha emlékkel múlt hangod’ neveled, S ha láncodat még-egyszer levered, Ha újra mozdulsz: végső mozdulat, nem gyűr le többé rabtartó urad,
Mikor volt? Tegnap. Holnap újra lesz! Mért mondjam, hogy kedvet s erőt ne vessz? S mert egyre szűkebb lesz a szűk rekesz, kitörsz belőle, szabadulni fogsz, igát, bilincset, béklyót, félredobsz,
Ki mondja azt, hogy elveszett csatánk? Mi most van: farsang és farsangi fánk, nyeljék mohón, soká nem nyelhetik. Nyeljék, de nézzenek reszketve ránk, s e társaságot, mely lelkünk’ eszi, vélvén, ez halhatatlanná teszi, |
| Igen, mi meg! Van ennek záloga! Keletre nézz: egy ország-óriás,élő valóság, nem tündér-csoda! Csak arra nézz és ujjongón kiálts önüdvözítő üdvözlést oda! Ez most már mindig bennünk zakatol, nem törli ki se gyilkos darutoll, |
Nem tévedés volt és nem vakmerés, nem kísérlet a nem-lehet felé;s ha érte jár halál, vasrács, verés, mi álltunk bot, tömlöc, kötél elé. S ha mozdulunk, az újra fölkelés Vérsiberek és hulla-láncosok Urficskák, úrnők, shimmy-táncosok, |
| Jöjj, ünnepeljünk! Volt! És elbukott? Nem! Nem bukott el. El nem bukhatik.Kelet riadja ezt s a nagy Nyugot még nem nyugodt, és meg se nyughatik. Nem holt a holt, a sír felé rúgott, Napunk már bontja tűz-arany haját rajongva nézd a múlt koporsaját |
|
A magyarországi proletárdiktatúra 18. évfordulója
és a demokráciáért vívott harc
(Sarló és Kalapács 1937 márc.)
A Tanácsköztársaság a magyar munkásosztály történetének legragyogóbb fejezete, A szovjethatalom hősies harca ma is lelkesíti a magyar dolgozókat forradalmi harcaikban. Ma a fasizmus és a háború elleni harc áll e harcok homlokterében. Ma a magyar munkásosztály a néptömegek élén egy demokratikus Magyarországért harcol, amelyhez az út: a munkásság egységfrontja és a fasisztaellenes népfront.
A magyarországi proletárdiktatúra hagyományai elő fogják segíteni, hogy a munkásosztály és a magyar kommunisták megtízszerezzék erőfeszítéseiket a demokratikus Magyarországért vívott harcban. A 18 évvel ezelőtt kikiáltott szovjethatalom élő erőforrás a magyar proletariátus számára még akkor is, ha ma a proletárdiktatúra nem közvetlen célja osztályharcának. Az a tény, hogy a magyar proletariátus egyszer már négy és félhónapon keresztül uralkodóosztályként mutatta a dolgozóknak a kizsákmányolás és elnyomásnélküli új világ felé az utat, ez a tény bizonyítja, hogy a magyar proletariátusban megvan az erő és képesség, hogy — megváltozott körülmények között is — maga köré tömörítse és harcba vezesse a magyar népet. A magyar proletariátus hősi múltja mellett hitet tenni annyi, mint hitet tenni nagy jövője mellett és egyben döntő szerepe mellett a jelenben, a magyar nép szabadságért, békéért és kenyérért vívott harcában.
A Magyarországon napról-napra élesedő harc e körül a kérdés körül forog: népuralom vagy fasiszta parancsuralom, demokratikus vagy fasiszta Magyarország. A reakciós magyar uralkodóosztály féktelen kommunistaellenes hajszával, a 18 évvel ezelőtt kikiáltott proletárdiktatúra emlékének felidézésével akarja a széles demokratikus front létrejöttét megakadályozni.
Az a munkásosztály alkotta meg a szovjethatalmat, amelyik évtizedeken keresztül, ha reformista vezetés mellett is, nagy és hősies tömegharcokat vívott a demokratikus szabadságjogokért. A szociáldemokrata baloldal, a KMP elődje, mozgósította a tömegeket a köztársaság kikiáltására 1918 októberében. A polgári-demokratikus forradalom vívmányainak védelmére a KMP hívta fel a népet. A magyar munkásosztály az első magyarországi tanácshatalom vezetőosztálya volt és marad is a demokráciáért folytatott harc vezetőosztálya. A KMP-nek, a proletárdiktatúra pártjának kell a demokratikus Magyarországért folytatott harc vezető pártjává is válni. A szovjethatalom hagyományai nem mondanak ellent a demokratikus Magyarországért vívott harc hagyományainak, ellenkezőleg: folytatják és betetőzik őket.
Mert a magyarországi proletárdiktatúra, a nagy szocialista októberi orosz forradalom által megindított proletárvilágforradalomnak ez a hullámcsapása, egyben természetes és szükséges folytatása volt a magyar nép földért, szabadságért, függetlenségért vívott harcának. Folytatása volt annak a forradalmi fejlődésnek, amely az imperialista háború elleni nagy tömegsztrájkokkal és katonalázadásokkal, a háborús összeomlással, és a polgári-demokratikus forradalom győzelmével kezdődött Magyarországon. A márciusi proletárforradalom 1919-ben egyetlen kiút volt a magyar dolgozók számára azokból az ellentmondásokból, amelyekbe ez a polgári-demokratikus forradalom belebonyolódott. És egyben a magyar nép új válasza volt életének azokra az alapvető kérdéseire, amelyeket a történelem az 1848-as márciusi forradalom óta nem szűnt meg feltenni számára.
A polgári-demokratikus októberi forradalom odaígérte a frontokról éhesen, rongyosan, elkeseredetten hazatérő paraszttömegeknek a grófok, az egyház, a hitbizományok földjét. Az 1918-as októberi forradalom számos vezetője bizonyára becsületes szándékkal ígérte a polgári, többé-kevésbé radikális földreformot. De ennek a földreformnak meg kellett hiúsulnia a miatt, mert a kormány a forradalmi parasztmozgalom ellen ostromállapotot hirdetett és a karhatalom sortüzével leverte.
A polgári-demokratikus forradalom véget vetett a gyűlölt háborúnak, széjjelszakította a Habsburgokkal való évszázados és a magyar nép által mindig gyűlölt kapcsolatot, megvalósította Magyarország nemzeti függetlenségét. Azonban milyen áron! Kényre-kedvre ki volt szolgáltatva a győztes imperialista hatalmaknak, tehetetlennek bizonyult a nemzeti megalázással, az ország imperialista felosztásával szemben.
A polgári-demokratikus októberi forradalom meghozta a magyar népnek a demokráciát, amelynek teljességét még sohasem élvezte. De az ellenforradalom is felütötte már 1918 végén kihívóan a fejét. A magyar proletariátus gyors és viharos forradalmasodása következtében, a nemzeti válság következtében, amely az ország feldarabolásának volt a következménye, az agrárkérdés forradalmi megoldásának közeli veszélye következtében a magyar nagybirtokosoknak és nagytőkéseknek mindent a nyílt ellenforradalom kártyájára kellett feltenniök. Már 1919 elején közvetlenül fenyegetett az ellenforradalmi fegyveres felkelés veszélye a köztársaság ellen.
A magyar nép nagy sorskérdéseit, amelyeket a márciusi forradalom 1848-ban megkísérelt a Habsburgok és a magyar mágnások szövetsége elleni fegyveres harcban megoldani és amelyek megoldatlanok maradtak a forradalmi háborúban szenvedett vereség és annak következtében, hogy a 48-as forradalom vezető osztálya, az elpolgáriasult középnemesség képtelen volt a nemzeti felszabadulás ügyét a paraszti agrárforradalommal összekötni, — ezeknek a sorsdöntő kérdéseknek, a föld, a népuralom, a nemzeti függetlenség kérdéseinek megoldását a történelem 1919 márciusában a magyar munkásosztályra bízta.
Amikor az imperialista háború mindezeket a kérdéseket szerfelett kiélezte, egységes csomóvá bogozta és megoldásukat összekötötte az imperializmus elleni forradalmi harccal, és amikor a háborús vereség és a polgári-demokratikus forradalom (kapcsolatban a proletariátus viharos osztályharcával egész Európában) a magyar proletariátust a nemzet vezető osztályává tette, akkor világossá vált, hogy csak a kapitalizmus bukása, csak a proletárdiktatúra hozhatta meg a polgári-demokratikus forradalom feladatainak a megoldását is. A proletárdiktatúrának nemcsak a magyar nép ezen régi, mondhatnék történelmi alapkérdéseinek megoldása volt a feladata; főfeladata abban állott, hogy megteremtse a szocializmus felépítésének feltételeit, de igazán nemzeti, mélyrehatón népi eseménnyé csak azáltal válhatott, hogy a szocialista átalakulást összekötötte a 48-as forradalom végrendeletének végrehajtásával.
A magyar proletárforradalom ezeket a feladatokat csak részben tudta megoldani. Igaz, a proletárdiktatúra a nem proletár néprétegek tudatában is mély gyökereket vert, nem utolsó sorban forradalmi külpolitikája, dicsőséges Vörös Hadseregének győzelmes hadjárata következtében. Rákosi elvtárs az osztálybíróság előtt Tanács-Magyarország forradalmi háborúját az imperialista hódítók ellen fegyverként fordította a Horthyk és Bethlenek, az egész magyar ellenforradalom nemzeti árulása ellen.
Azonban Tanács-Magyarország agrárpolitikájának súlyos hibái, a szocializmus azonnali bevezetésének kísérlete a mezőgazdaságban azt jelentették, hogy a proletárdiktatúra nem volt képes átvenni a 48-as forradalom legfontosabb örökségét; a feudalizmus maradványainak likvidálását a falun, a nagybirtok felosztását a parasztok között. Ez az oka annak, hogy a magyar kis- és középparasztság széles rétegei még ma sem érezhetik egészen az 1919-es proletárforradalmat az úri földért folytatott saját harcaik szerves folytatásának. Tanács-Magyarország parasztpolitikájának ezek a hibái alkotják egyik okát azoknak a nehézségeknek, amelyekkel a munkás- és parasztszövetség megteremtése az ellenforradalom másfél évtizedes uralma alatt találkozott.
A rendőrség, szolgabírák, vármegyei hatalmasságok, falusi jegyzők, csendőrség, az egész középkori elnyomóapparátus uralmának gyökeresen véget vetett a szovjethatalom. A munkástanácsok, falusi szovjetek, járási és megyei direktóriumok demokratikus testületek voltak, amelyekbe a nép általános választójog és titkos szavazás alapján küldötte saját képviselőit. És mégis, a proletár-állam és a széles paraszti tömegek között szakadás volt, mert a munkásság és parasztság forradalmi szövetsége csak részlegesen, csak korlátoltan volt megvalósítva és nem valósult meg éppen a legfontosabb kérdésben, a földkérdésben. A szovjetdemokrácia Magyarországon olyan politikai jogokat és szabadságokat biztosított a paraszttömegeknek, amilyenekben sem azelőtt, sem azután nem volt részük, de az úri földet nem adta oda nekik.
A nép forradalmi egysége nélkül nem állhat meg semmilyen forradalmi hatalom. A nép egysége azonban lehetetlen a munkásosztály egysége nélkül. A munkásság és parasztság közötti hasadék másik legfontosabb oka a magyarországi proletárdiktatúra idején magának a munkásságnak hiányos egysége volt. Nem mintha ez az egység a proletárdiktatúra alatt semmilyen módon, fennállásának semmilyen szakaszában sem lett volna meg! Maga a diktatúra kikiáltása, a szociáldemokráciára gyakorolt hatalmas nyomás a proletariátus egysége érdekében, éppen a munkástömegek egységes harcának volt az eredménye. A budapesti proletariátus hősies talpraállása 1919 május 2-án — csak ennek eredményeképpen jött létre a dicsőséges Vörös Hadsereg — tüntetés volt a proletariátus osztályegysége mellett, a szovjethatalom megvédelmezésére. De a KMP és a szociáldemokrata párt egyesülése nem nyújtott biztosítékot ennek az egységnek a fenntartására. Magyarországon 1919-ben ugyancsak egy proletárpárt volt, de nem volt egységes proletárpárt. Nem közös harcok során jött létre az egyesülés, hanem az egymás ellen folytatott harc hosszú hónapjai után. Az egyesült pártban egymás mellett ültek a kommunisták és reformisták és a proletárpolitika minden alapvető kérdésében összeütköztek. Ez a pártegyesülés magával hozta a proletárdiktatúra számára a szervezetileg egységes, de politikailag széthúzó párt minden hátrányát — bármilyen szakadás a proletárdiktatúra idején a diktatúra bukásának veszélyét idézte fel és ezért sem a kommunisták, sem a szociáldemokraták nem merték a párton belüli harcukat nyíltan a tömegek előtt megvívni, hanem inkább az állandó kompromisszumok politikáját követték — a nélkül, hogy ez magával hozta volna az egypárt vezette diktatúra előnyeit: az állam egységes, céltudatos vezetését. A két munkáspárt 1919 mire. 21-én bekövetkezett egyesülése tényének nagy elvi jelentősége van, amit mi, kommunisták, semmiesetre sem tagadunk meg. Hogy Magyarországon volt már egyszer egyesült munkáspárt, útmutató számunkra a jövőre. Mi csak azt bíráljuk, hogy az akkori egyesülés egyet jelentett a reformisták számára nyújtott amnesztiával és azzal a lehetőséggel, hogy az egyesült párton belül aknázzák alá a proletárdiktatúrát.
A proletárdiktatúra aláaknázása a polgári demokrácia jelszavainak jegyében folyt. Mi, kommunisták, hiába hirdettük, hogy a munkásosztály uralmának helyébe nem léphet békés úton a polgári demokrácia, hogy a tanácshatalom bukását csak véres fehér terror követheti. De ha az ellenforradalom 1919 augusztusában vissza is élt a demokrácia jelszavával, ez nem szabad, hogy bennünket, magyar kommunistákat arra csábítson, hogy félreismerjük a polgári demokrácia haladó szerepét a fasizmus ellen vívott harcban.
Hogy a magyar munkásosztály egyszer már birtokosa volt az államhatalomnak, hogy négy és félhónapon keresztül már a szocializmust építette és most viszont a demokráciáért kell harcot vezetnie, ez semmiesetre sem jelenti, hogy hűtlenné vált múltjához és jövőjéhez, ez csak azt jelenti, hogy az ellenség visszavetette.
A Hitler-fasizmus győzelme Németországban visszavetette a kapitalista országokban a munkásosztályt. Ami harcának közvetlen céljait illeti, ma nem proletárdiktatúra és polgári demokrácia, hanem polgári demokrácia és fasizmus között kell választania. Dimitrov elvtársnak a Kommunista Internacionále VII. világkongresszusán elhangzott történelmi megállapítása különösen áll Magyarországra. A magyar munkásosztály 1919-ben nemcsak az államhatalmat veszítette el, hanem osztályharcának demokratikus talaját is. És mert a magyar ellenforradalom nem tudott olyan fasiszta rendszert teremteni, mint amilyent ma Németországban és Olaszországban látunk, hanem elnyomási és uralkodási módszereit jelentős mérvben a régi, reakciós háborúelőtti Magyarországtól vette át, a demokráciáért Magyarországon folytatott harc nemcsak — mint Németországban — a demokratikus jogok visszahódításáért folyik, amelyet 1918—1919-ben a magyar nép csak néhány hónapon keresztül mondhatott magáénak, nemcsak — mint Csehszlovákiában — a demokrácia megvédelmezéséért és kiterjesztéséért folyik, hiszen a magyar népnek csak satnya, rendőrség és törvénykorlátozta demokratikus jogai vannak, hanem egyben a teljes demokrácia kivívásáért folyik, amelyért a magyar nép 1848 óta elkeseredett harcokat vív. A demokratikus Magyarország éppen azért mélyen a néptömegekben gyökerező harci cél, mert közvetlenül egybeolvasztja a magyar nép harcát a gazdaságban és politikában fennálló feudális maradványok, a nagybirtok ellen, az úri Magyarország ellen, az előrenyomuló fasizmus elleni harccal, amely a latifundiumok, bankok és kartellek szolgálatában a magyar dolgozókat teljesen le akarja igázni, rabszolgaságba akarja tiporni. A demokratikus Magyarország antifasiszta harci céljából megelevenednek a magyar nép régi, 1848 óta hangoztatott polgári demokratikus harci céljai az úri Magyarország ellen, Petőfi, Táncsics és Ady, Achim András és Károlyi Mihály harci céljai.
A magyar fasizmus nagyon jól tudja, honnan fenyegeti terveit a meghiúsítás veszélye. Az a kommunistaellenes hajsza, ami ma Magyarországon tombol, éppen azt akarja elérni, hogy elszigetelje a KMP-t a demokráciáért küzdő néptömegektől és szervezeteiktől. Éppen ezért tünteti fel a reakció és a fasizmus a KMP-t úgy, mintha csakis és kizárólag, minden körülmények között és közvetlenül a proletárdiktatúráért való harc pártja volna, hogy megakadályozza a demokratikus erők összefogását a fasizmus ellen. A KMP valóban az első elbukott és az eljövendő második Tanács-Magyarország pártja, de egyben a legkövetkezetesebb előharcosa a demokratikus Magyarországnak is. A mi feladatunk, a kommunizmus pártjának feladata, hogy szervezze és vezesse az egész dolgozó nép harcát az elnyomás, a kizsákmányolás, a szabadságjogok elrablása ellen. Széles rétegei a magyar népnek készek a harcra a demokráciáért, a fasizmus ellen, de a proletárdiktatúráért még nem akarnak harcolni. Életbevágó érdeke az egész népnek, hogy ezek az erők tömörüljenek. Csakis a demokratikus Magyarország harci céljai köré tömöríthetjük ma az egész dolgozó népet egységes, hatalmas, győzhetetlen demokratikus frontba a munkásosztály vezetése mellett.
A Kommunisták Magyarországi Pártja élen akar járni ebben a harcban, kezében az 1848 március 15-iki forradalmi ifjúság zászlajával és az 1919 március 21-iki proletárforradalom lobogójával.
A magyar kommunardok sírjához zarándokolni fognak a dolgozók
(Részletek Vas Zoltán: Tizenhat év fegyházban c. könyviből)
1925 november 6
… Ülök és várok. Bámulom a gyertyák lobogó fényét, vagy a siralomház sötét sarkaiba nézve, elmerengek a tegnapon. Bánt a bilincs csörgő hangja, inkább mozdulatlanul ülök. Könyökölve az asztalra hajtom a fejem és elkészítem a végső számadást. Ennyit éltem, ezért éltem.
És hát minden jót, világ! Búcsúzom! Kár itthagyni az ifjú és szép életet, de hát elmegyek. Ez jutott részemül. Búcsúzóul üzenem az elvtársaknak: tartsanak meg elvtársi emlékezetükben, s a győzelem napján rám is gondoljanak.
És üzenem mindazoknak, akiket szerettem … de mit is üzenjek?
Megírhatnám búcsúlevelemet.
Lobogó gyertyák fényénél, amíg búcsúlevelemet írnám, egyik kezemről levennék a bilincset. Levelemhez nem nagyon keresném a szavakat: jönnének azok maguktól: a szívemből.
De nem! Még nem búcsúzom. Halálváró szívvel csak átélem a búcsút.
Emlékszem, nem is olyan régen, pártirattárunkban még én olvastam mások búcsúleveleit. Sajnos, sok van belőlük.
Egyre különösen emlékszem. Sokszor elolvastam.
Iskolázatlan kézírású levél. Helyesírási hiba is van benne elég. Nehéz munkához szokott kezével Kerekes Árpád írta búcsúlevelét:
„Kedves édesanyám!
Hideg cellából, reszkető kezekkel írom soraimat. Életem legutolsó napján búcsúzom tőled. Te neveltél fel szeretettel és jósággal. Köszönetét akarok neked mondani irántam való áldozatkészségedért. Ha vétettem valamikor ellened rosszaságommal, vagy szomorú napokat szereztem, könyörögve kérlek utolsó napomon, feledjed mindezt.
Tartsd drága anyai szemed előtt, hogy a te egyetlen fiadat nem azért akasztották fel, mert rablógyilkos volt, hanem, mert a dolgozók felszabadítása szent eszméjének volt a harcosa.
Kelt Budapest, 1919. dec. 18-án.
A margitkörúti kínzófogházban:
Kerekes Árpád.”
A búcsúlevél íróját másnap reggel kivégezték. Mielőtt rákerült volna a sor, végignézették vele kommunista társai felakasztását. Mert Horthy akaratából ezen a sötét téli hajnalon egymástkövetően Korvin Ottó, László Jenő, összesen tizenhárom kommunista halt meg hősként.
Amikor tizenharmadiknak Kerekes Árpád került az akasztófa alá, már ismerte az akasztás minden részletét. Tudta, hogyan fog meghalni!
* * *
1925 nov. 15.
Elnök: Rákosi Mátyásé az utolsó szó joga.
(Rákosi határozott léptekkel ment az elnöki emelvény felé. S ahogy beszélni kezdett, már legelső szavainál mindenki tudta, hogy nincs szó kegyelemkérésről. A tárgyalásin két világ ütközik össze: a hanyatló régi rend és a győzedelmes útján feltartóztathatatlanul előrenyomuló szocialista társadalom.)
Rákosi: Az ügyész mindenféle szemetet összehordott a szocialista mozgalomra és különösen a magyarországi dolgozók 1919-es forradalmára. Az ellenforradalom Magyarországában az ügyész úr ezt büntetlenül teheti. De akadt ügyész, aki annak idején a Párizsi Kommünt is maroknyi csavargó kalandjának nevezte. Ma mégis az egész világ zarándokol a párizsi kommunardok sírjához. A magyar kommunardok sírjához is zarándokolni fognak a dolgozók. Se szuronnyal, se statáriummal nem lehet feltartóztatni a szocializmus győzelmét …
Elnök: Ha így folytatja, Rákosi, megvonom magától a szót.
Rákosi: A Kommunisták Magyarországi Pártja 1919 óta a szenvedések és megpróbáltatások lángtengerén ment keresztül, de megsemmisíteni mégsem tudták, mert a mi pártunk a jövőt, a szocialista forradalmat képviseli, mert a mi pártunk a dolgozók pártja és a dolgozók minden áldozatra készek pártjukért.
Elnök: Elég ebből, Rákosi, nem tűröm ezt a hangot.
* * *
Vas: A magyar dolgozók 1919-es forradalma idején a kommunisták a szebb jövő hitét ültették a dolgozók szívébe …
Elnök: Ne erről, a vádról beszéljen!
Vas: Nekünk kommunistáknak nem célunk, hogy tagadjuk és elhárítsuk magunkról a történelmi felelősséget. Magunkénak valljuk a dolgozók 1919-es forradalmát. Magyarország akkor volt először szabad és független ország.
Elnök: A maguk 1919-es forradalma nem Magyarország, hanem Oroszország érdekeit szolgálta.
Vas: 1919 a magyar nép forradalma volt és annak az érdekeit szolgálta. De ugyanakkor igenis büszkék vagyunk arra, hogy az orosz és a magyar dolgozók vére egyszerre ömlött a szent ügyért, a szocialista forradalomért. Ha a dolgozók 1919-es forradalmának nem lett volna egyéb érdeme, mint az, hogy az ellenségtől körülzárt Oroszországtól elvonta a rátörő ellenforradalmi hadseregek egy részét, már ez is örök büszkesége lenne a magyar dolgozóknak. Lenin elvtárs, a magyar dolgozók 1919-es forradalmáról szólva, kijelentette, hogy…
Elnök: Leninről nem engedem beszélni!
Vas: A dolgozók elkövetkező, második magyarországi forradalma dicsőséges folytatása lesz az 1919-es forradalomnak.
Elnök: A legszigorúbban rendreutasítom.
A magyar komműn emléke ma tisztán áll népünk előtt
(Részlet Révai József beszédéből — 1948 nov. 20)
Hiába rágalmazta a Horthy-reakció minden kis és nagy tollforgatója több mint negyed évszázadon át a Magyar Kommunista Pártot és a magyar Tanácsköztársaságot — a magyar kommunisták alig nyolchónapos legális működése 1918—19-ben kitörölhetetlen nyomokat hagyott a magyar munkásosztály öntudatában.
A magyar komműn emléke ma tisztán áll népünk előtt. És ha vannak, akik továbbra is fenn akarják tartani azt a torzképet, amit az úgynevezett keresztény kurzus, a Horthy-reakció, a magyar fasizmus festett a magyar komműnről, azokkal szemben, mint sötét népbutítókkal szemben kell és fogunk eljárni!
Nem engedhetjük többé bemocskolni a magyar proletariátus dicsőséges négyhónapos uralmának emlékét, a magyar nép legnagyszerűbb történelmi fegyvertényét!
A népi demokrácia és mi, magyar kommunisták sok tekintetben új utakon jártunk a fasiszta veszély felmerülése óta, a harmincas évektől kezdve és a felszabadulás után. 1919 óta sokat tanultunk a magunk hibáiból és a nemzetközi tapasztalatokból. Változott, fejlődött a világ 30 év alatt és vele a mi Pártunk is. De akárhogy változott és fejlődött a világ és vele a mi Pártunk 30 esztendő alatt: az alapkérdésekben ugyanazt valljuk, mint amit vallottunk 1918-ban és 1919-ben.
A Kommunista Párt maradt, ami volt: az osztályellenséggel szemben való kérlelhetetlenségnek a pártja, a szocializmus, a kommunizmus megvalósításáért folytatott harcnak a pártja, a proletár nemzetköziségnek a pártja, a Szovjet-Unióhoz való hűségnek a pártja, a marxizmus-leninizmus forradalmi tanításainak a pártja!
Fejlődtünk három évtized alatt, de nem puhábbak, hanem keményebbek lettünk. Harminc év előtt a mi Pártunk csak elkezdte tanulni a marxizmus-leninizmust, még csak az elemibe járt — ezért követett el sok hibát —, azóta kijártuk az elemit, kijártuk a középiskolát és ha követünk is el hibákat, gyorsabban vesszük észre és gyorsabban javítjuk ki őket, mint három évtized előtt.
A Kommunista Párt rövid nyílt működésének emlékét, a magyar Tanácsköztársaság négyhónapos fennállásának emlékét a Horthy-rendszer tűzzel és vassal, rendőrökkel és rágalmakkal, szószék és bitó segítségével próbálta kitörölni a magyar munkások szívéből és agyából — mindhiába! A huszonötesztendős elnyomatás alatt a Kommunista Párt — a többi között — azért is tudott dacolni terrorral és butítással, azért nem sikerült berniünket elszigetelni a néptől a rendőrség és a peyerista árulók együttes erőfeszítéseinek sem, mert a magyar munkáshatalom emléke elevenen ható hagyományként élt a magyar munkásosztályban.
Az illegalitásban a Kommunista Párt szervezett ereje csak százakat, néhányezer embert ölelt fel, de az igazi erőviszonyok a munkásmozgalomban a Peyer-féle Horthy-szocialisták és a kommunisták között nem az volt, mint amit a rendőri üldözés a mi számunkra és a rendőri támogatás Peyerék számára megszabott. Az igazi erőviszony, a Kommunista Párt igazi ereje azonnal napvilágra került, amikor a börtönfalak leomlottak.
Abban, hogy a felszabadulás után a Kommunista Párt rövid hónapok alatt viszonylag kicsiny földalatti csoportból hatalmas tömegerővé tudott fejlődni, ott van, mint ok és magyarázat 1918-as és 1919-es harcainknak kitörölhetetlen emléke is.
Kádár János Marxista Elektronikus Könyvtár
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!