Medián: A vajdabanda rajongói bíznak az idei évben, a tiszások nem annyira
A döbrögi hívők 78 százaléka reményekkel telve várja az új esztendőt, (lám csak lám! A HIT ereje csudákra képes!) míg a tiszásoknál a bizakodók aránya csak 34 százalék, kétharmaduk félve tekint 2025-re – írja a Medián felmérése alapján a Hvg360.
A fővárosiak kiemelkedő arányban aggódnak: 62 százalékuk kevesebb jót, mint rosszat vár az előttünk álló évtől, a többi településtípus lakói között több a reménykedő, mint az aggódó.
Kiemelkedő azonban az egyetértés az egészségügyi rendszer romlásától, illetve a szeretteik elvesztésétől való félelemben.
Sokan félnek
- a gazdasági válság és a klímaváltozás hatásaitól,
- a világháborútól,
- a bűnözéstől,
- az illegális migránsoktól és
- az orosz–ukrán “háború” átterjedésétől.
Ez utóbbiak főleg a vajdabanda fantáborára jellemzők. A felmérésből kiderül, hogy nagyjából egyformán retteg fővárosi és vidéki, fiatal és öreg, qrmánypárti és ellenzéki, azonban a nők és a legfeljebb 8 osztályt végzettek sokkal nagyobb arányban aggódnak, mint a többiek.
Összességében véve tehát kijelenthető: A PÓRI MAGYAROK KÖREIBEN TOVÁBBRA IS HÓDÍT A vajda SZEMÉLYES VARÁZSA!
Ez pedig kb. annyit tesz a hétköznapokban, hogy ha a vajda azt KÖVETELI AZ Ő FANJAITÓL, hogy engedjék meg neki, hogy levágja az egyik kézfejüket, ők BOLDOGAN FELAJÁNLJÁK neki a hozzátartozó EGÉSZ KARJUKAT! Abból a megfontolásból, hogy ANNYIVAL KEVESEBBET KELL TÁPLÁLNIUK!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Konkrétan az epitöipar leállt.Diesel 700ft.