„A SZEM A LÉLEK TÜKRE!” bővebben

"/>

A SZEM A LÉLEK TÜKRE!

Komoly, baljós, üzenetértékű kép -Trump portréját elemezték a szakértők

Komoly. Baljós. Üzenetértékű kép. Ezekkel a szavakkal jellemzik leginkább Donald Trump legújabb hivatalos portréját, amelyet Daniel Torok készített. A BBC szakértőket kérdezett a képről.

„Az elnök hivatalos portréja a legtöbbször kinyomtatott olyan kép az elnökről, olyan fotó, amivel rengetegszer találkozunk” – mondta a George W. Bush ideje alatt a Fehér Ház fotósaként dolgozó Eric Draper a lapnak. A fotós elemezte a képet, és azt mondta róla:

  • Trump arckifejezése szigorú,
  • szemei kikerekednek,
  • sok utómunkát, retusálást végeztek rajta,
  • és a kép nagyon erős stúdióvilágítással készült.

A fotós ezt „szörnyeteg” világításnak hívta, aminél Trump arcát a drámai hatás kedvéért alulról világították meg, ezzel is kiemelve a szemét.

„Ezt a módszert sokszor használják horrorfilmeknél is, mivel baljós megjelenést kölcsönöz a képnek” – mondta Eliska Sky, a London Institute of Photography portréfotósa, aki szerint Trump leginkább olyan a képen, mint egy bokszoló a meccs előtt.

A világítás „komolyságot és határozottságot sugall” – ez Paul Duerinckx, a Swansea College of Art vezető dokumentumfotó-oktatójának véleménye. Ez a kép azért feltűnő – tette hozzá –, mert a legtöbb fotón a fény felülről jön, így ennek a megfordítása nagyobb hatást vált ki az emberből.

Arról, hogy a fotó mutat némi hasonlóságot azzal a 2023-as képpel, ami Trump hivatalos rendőrségi fotója volt, amikor zsarolás és kapcsolódó vádak miatt vádat emeltek ellene, ebben a cikkünkben olvashat.                          (telex)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: 

„…Mint komor bikáé, olyan a járása,                                                                                Mint a barna éjfél, szeme pillantása…”– írta anno’ Arany János a Toldi Miklósról szóló hősi költeményben.„…Ezt a módszert sokszor használják horrorfilmeknél is, mivel baljós megjelenést kölcsönöz a képnek” – mondta Eliska Sky, a London Institute of Photography portréfotósa…”

-Hááát…- Drága Felejim!

Javasoljuk a szűz leánkák és ártatlan fiúcskák (egyszóval a hat évnél fiatalabbak), valamint az ebből az árnyékvilágból már lassan – lassan kilépni szándékozóknak, no meg a gyenge idegzetű MAGYAR HONFITÁRSAINKNAK (egyszóval a MAGYAROK TÖBBSÉGÉNEK!), hogy ha csak egy mód van rá, NE IS VESSENEK EGYETLEN PILLANTÁST SEM ERRE A TRUMP FOTÓRA!

Hiszen – A MI MEGGYŐZŐDÉSÜNK SZERINT! – A LELKI EGÉSZSÉGÜNK MEGŐRZÉSE LEGALÁBB OLYAN FONTOS (lenne), MINT A FIZIKAI! És ha már a fizikai egézsségünk megőzése – megvédelmezése egyre nehezebben műxik, LEGALÁBB TÖREKEDJÜNK A LELKIVILÁGUNKRA SOKKOLÓAN HATÓ – ilyesféle – ARCKÉPEK NEM MEGTEKINTÉSÉRE!

A Donald Trump legújabb hivatalos portréjában való elmerült gyönyörködéssel járó traumatikus élményt – JAVASOLJUK! – hagyjuk meg a mi Döbrögi vajdánknak, és az ő rajongótáborának! Abból a felismerésből kiindulva, hogy NEKIK MÁR ÚGYIS MINDEGY!

Némi adalék – GONDOLJON EBBŐL BÁRKI – BÁRMIRE:

https://www.hazipatika.com/psziche/stressz/cikkek/miert-a-holnapi-nap-lesz-a-legszomorubb-az-evben

„…Húsz éve ültették el az emberek fejében a hiedelmet, miszerint január harmadik hétfője az év legszomorúbb napja…”

-DEJSZEN HOLNAP KÖLTÖZIK BE HIVATALOSAN A WASHINGTONI FEHÉR HÁZBA A BALJÓS TEKINTETŰ, „CAKKOSFÜLŰ BÉKEPÁPA” – A DONALD TRUMP!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com