(idézet: A Magyar Tanácsköztársaság 1919 – Szikra)
A földkérdés a magyar proletárforradalomban
… óriási hibát követtünk el …
(Rákosi Mátyás védőbeszédéből — 1935)
… Különösen súlyosan érintette a helyzet a mezőgazdaságot, ahol azt a nagy hibát követtük el, hogy eredeti programunkat nem tartottuk be. Mi kommunisták, azt akartuk, hogy összehívunk egy földműves kongresszust és ez határozza el, mit akar csinálni a szocializált nagybirtokkal. Egy ilyen földműves-szegényekből és törpegazdákból összejött kongresszus kétségkívül a földosztás mellett nyilatkozott volna meg. Mi azonban részben a Károlyi-kormány földosztó politikájának sikertelensége miatt, részben a somogyi földmunkások állásfoglalása miatt, a szocializálást választottuk, amivel kizártuk a földből a földmunkásokon kívül a törpebirtokosok és szegényparasztok jelentékeny részét. Ezek az emberek, akik földet kaphattak volna, kimaradtak a forradalom adományaiból, nem kaptak semmit, ellenben viselniük kellett a forradalom minden hátrányát, különösen az anyaghiányt, tudvalevőleg blokád alatt állottunk, nem volt só, nem volt gyufa, nem volt textiláru, bőr, cukor, szóval az élet sok kelléke hiányzott. Viszont katonát szedtünk, rekviráltunk, szóval nem adtunk semmit igen széles paraszti törpebirtokos tömegeknek, amelyek egyébként a mi természetes szövetségeseink voltak. Ezáltal ezeket a tömegeket magunktól elidegenítettük. Ha földet osztottunk volna, ezek a parasztok híven szolgálták volna a proletárdiktatúrát. Így pedig csak a napszámosok, béresek szolgálták híven, ezek derék katonai anyagot is szolgáltattak, de magát azt a tényt, hogy óriási hibát követtünk el, nem tehették jóvá.
A diktatúra agrárpolitikája
(Új Március 1926 ápr.)
A Kommunisták Magyarországi Pártjának önkritikája kisebb-nagyobb ingadozások után a diktatúra második alapvető hibája tekintetében, hibás földpolitikánk kérdésében is végleges eredményre jutott a Kommunista Internacionále segítségével.
Milyen hibákat követtünk el az agrárkérdésben?
A hiba az volt, — egyszóval kifejezve — hogy doktrinérek voltunk. Vagyis a mezőgazdaságban is egy csapásra, közvetlenül a szocializmust akartuk megvalósítani és nem láttuk azt, hogy a magyar proletárforradalom alapproblémája a munkásság és parasztság szövetségének létrehozása, proletárvezetés mellett, a szocialista proletárforradalom és a paraszt agrárforradalom kombinációjának, összekapcsolásának jegyében. Nem láttuk azt, hogy a magyar mezőgazdaságban még nem közvetlenül a szocializmus megvalósítása van napirenden, hanem a feudalizmus maradványainak kiirtása, a feudális nagybirtok felosztása, ami előfeltétele nemcsak a proletár- és parasztszövetség megvalósításának, hanem magának a szocializmus megvalósításának is a mezőgazdaságban. Át akartuk ugrani a feudalizmus kiirtásának fejlődési fokát, azt hittük, hogy a magyar nagybirtok egy részének kapitalista nagyüzemmé való átalakulása ezt már elintézte helyettünk és közvetlenül a kollektív termelést akartuk felépíteni a hatalmas feudális maradványok helyébe. Nem értettük meg igazán az orosz forradalom agrárpolitikájának valamennyi tanulságát és azt hittük, hogy meg fogjuk előzni, példát fogunk mutatni az orosz bolsevik pártnak is.
A Kommunisták Magyarországi Pártjának diktatúra előtti álláspontja is mutatja, hogy csak részben sajátította el az orosz forradalom tanulságait. A munkástanács kommunista frakciójának 1918 december 13-án, a munkástanács elé terjesztett javaslatában a földkérdés — helyesen — mint a forradalom sztratégiai kérdése, mint a városi és falusi dolgozó osztályok szövetségének kérdése szerepel. Le van szögezve a nagy- és középbirtok megváltás nélkül való elfoglalásának (a földművesszegénység tanácsai által), vagyis a paraszt-proletárság forradalmi mozgósításának az álláspontja. Ezzel a momentummal egymagában is beleírta a Kommunisták Magyarországi Pártja a maga nevét a magyar falusi proletárok ezreinek szívébe. De ezek mellett a helyes megállapítások mellett ott szerepel: 1. a földosztásnak, mint leküzdendő rossznak (vagy legjobb esetben: mint elkerülhetetlen rossznak) az értékelése; 2. a parasztsággal való szövetségnek korlátozása a mezőgazdasági proletárságra; 3. az így megszűkített szövetségnek a beállítása, mint a városi proletárság élelmiszerellátásának kérdéséé.
A diktatúra agrárpolitikája — ha lehet azt mondani — egy fokkal még merevebb, még dogmatikusabb volt, mint a Kommunisták Magyarországi Pártja diktatúra előtti álláspontja. Mert a kommunisták munkástanácsi javaslatában még benne van:
„A földművesszegénység választás elé állítása: társas termelés alapjára fektetett nagyüzem, vagy egyéni munkán alapuló kisüzem között.”
Ezzel szemben a Forradalmi Kormányzótanács 1919 ápr. 3-án kiadott rendeletében a „Földbirtokok szocializálásáról” már szó sincs „választásról”, itt egyenesen meg van tiltva a proletárállam tulajdonába kerülő 100 holdon felüli birtokok 7 millió holdnyi területének a feldarabolása:
„Minden közép- és nagybirtok minden tartozékával, élő és holt felszerelésével,valamint a mezőgazdasági ipari üzemeivel együtt minden megváltás nélkül a proletárállam tulajdonába megy át.”
„Sem a köztulajdonba átvett földbirtokok, sem azoknak felszerelése egyesek, vagy csoportok között nem oszthatók fel.”
A következmény az volt, hogy nemcsak a parasztság alsó és középső rétegeit, de magát a mezőgazdasági proletárságot sem tudtuk igazán megnyerni a városi proletársággal való szövetség, a diktatúra ügyének. A szocializált földbirtokok állami kezelésének szövetkezeti formája nem változtatott azon a tényen, hogy a falusi proletárok nem érezték szociális helyzetük, osztályhelyzetük gyökeres megváltozását. Továbbra is bérmunkásoknak érezték magukat, amiben megerősítette őket az is, hogy a proletárállam meghagyta mint üzemi biztosokat a volt földbirtokosokat a „maguk” földjén és a gazdatisztek és munkások közti — alapjában szociális természetű — viszályokban is nem egyszer az előbbiek pártjára állt. Mindez szükségszerűen következett abból, hogy a földkérdést nem mint hatalmi kérdést, nem mint a diktatúra szociális bázisa kiszélesítésének kérdését, hanem túlnyomóan mint termelési, technikai, vagy mint élelmezési kérdést fogtuk meg. Nem tudtuk még, hogy a hatalom megtartása az a legfőbb politikai szempont, amelynek minden egyéb szempontot alá kell rendelnünk.
De hiba volna nem számba venni, vagy lebecsülni azokat a hatalmas nyomokat, melyeket a diktatúra kitörölhetetlenül benne hagyott a magyar falusi proletárság lelkében! A mezőgazdasági munkásokból semmilyen csendőri és szolgabírói terrorral nem fogja kiirtani tudni az ellenforradalom azt a tudatot, hogy a proletariátus diktatúrája évszázados elnyomásukat szüntette meg és újból emberré tette őket. Megmaradtak forradalmiaknak, mert emlékeznek rá, hogy a diktatúra elkergette a szolgabírót, a jegyzőt, a csendőrt, megszüntette az aratási szerződések földesúri uzsoráját és olyan mértékben emelte béreiket, hogy anyagi és szociális helyzetük egy csapásra megváltozott. A magyar földmívesszegénység emlékezése az 1919-es diktatúrára, hatalmas tartaléka a városi és falusi dolgozók szövetségének megvalósításán dolgozó Kommunisták Magyarországi Pártjának.
… A parasztság többi rétegével szemben a diktatúra a „semlegesítés” politikáját követte. Ez „önmagában” nem volt helytelen. De egész földpolitikánk és politikai sztratégiánk konkrét összefüggésében ennek a semlegesítési politikánknak is visszájára kellett fordulnia. Mert ha a közvetlen cél: a kollektív termelés megvalósítása a mezőgazdaságban, akkor ebből a szempontból a parasztság kispolgári rétege csak mint e cél megvalósításának akadálya, csak mint ellenfél, mint adott és szükséges rossz szerepelhetett. A semlegesítést célzó rendszabályaink (a 100 holdon aluli birtokok érintetlenül hagyása és adómentessége) tehát csak az ellenségnek tett kénytelen-kelletlen engedmények számba mentek. És a paraszt érezte is ezt: engedményeinket nem egy barátságos hatalom gondoskodásának tekintette, hanem kényszerű koncesszióknak, gyöngeségünk jelének vette.
Nem voltunk tisztában azzal, hogy a parasztság középső rétegeinek semlegesítése a szocialista forradalommal szemben nem mond ellent, hanem egyenesen feltételezi ezeknek a rétegeknek a támogatását a feudalizmus maradványai elleni harcban. Mereven, kínai fallal elválasztottuk egymástól a parasztság semlegesítésének és szövetségesül vagy támogatóul megnyerésének egymással dialektikus viszonyban lévő feladatait.
Ugyanazt a hibát követtük el, mint az 1848-as magyar forradalom, mely nem tudta igazán érdekeltté tenni a parasztságot a nemzeti felszabadulás ügyében. Mi sem tudtuk érdekeltté tenni a proletárfelszabadulás, a kapitalista és feudális kizsákmányolás igájának forradalmi lerázása ügyében.
Lenin megjegyzései Varga könyvéhez
(Varga Jenő cikke — Sarló és Kalapács, 1930 jan.)
Csodálatosan munkabíró volt Lenin! Minden teherből kivette a részét. Ő volt a párt vezére, a Népbiztosok Tanácsának és a Munka és Védelem Tanácsának elnöke, a Komintern tényleges szervezője és vezetője. Semmiféle fontos határozat — sem az orosz, sem a nemzetközi fronton — ő nélküle létre nem jött. És e mellett maradt ideje arra, hogy 1920 tavaszán, amidőn a polgárháború még tartott, amidőn a lengyel háború közeledett, gondosan elolvasson — aláhúzásokkal és széljegyzetekkel — egy könyvet a magyar proletárdiktatúráról.
Lenin érdeklődése nem nekem, a könyv szerzőjének, hanem a könyv tárgyának, a magyar proletárdiktatúrának szólt. Ma divatos némely körökben lekicsinyelni a magyar diktatúrának a jelentőségét. Mit lehessen tanulni egy csöpp kis ország négy és fél hónapig tartó tapasztalatából? Leninnek más volt a véleménye! Ő rendkívül fontosnak tartotta a magyarországi proletárforradalom, a magyar proletárdiktatúra tapasztalatait a nemzetközi munkásmozgalom számára.
Rettenetes elfoglaltsága ellenére időt szakított magának a magyar diktatúráról megjelent komolyabb írások elolvasására. Engem személyesen kétízben is felszólított, hogy írjam meg a magyar proletárforradalom történetét: „A világ minden nyelvére le fogom fordíthatni! — bíztatott. Sajnos, nem tudtam eleget tenni óhajának. De ebből látszik, milyen fontosnak tartotta Lenin a magyar proletariátus forradalmi tapasztalatait a világforradalom számára.
Milyen problémák érdekelték Lenint az én könyvemben?
A „Leninski Szbornik” 7. száma leközli könyvemnek — a Lenin-Múzeumban lévő példány alapján — azokat a részeit, amelyek Lenin figyelmét különösen megragadták, amelyekben aláhúzásokat vagy megjegyzéseket csinált.
Ennek alapján világosan látszik, hogy Lenint főleg a praktikus osztályproblémák érdekelték: a tisztviselők és a parasztság magatartása a diktatúra alatt és a mi politikánk ezekkel az osztályokkal szemben.
Így Lenin többszörösen aláhúzta és „N. B.” (nóta bene — jegyezd meg jól!) betűkkel jelezte a hivatalnok-problémáról szóló fejezetnek ama megjegyzését, hogy mivel a diktatúra Magyarországon békés úton keletkezett és az összes állami tisztviselők készségesen álltak a diktatúra szolgálatába, a „régi erőszakszervezet szétrombolása csak igen felületes módon történt meg. A tisztviselők nagy többsége a helyén maradt és nagy részük csöndes, óvatos, de intenzív szabotázst folytatott” és így tovább. Ezeket a helyeket Lenin a szövegben kétszer aláhúzta, a szélén négyszeres vonallal kiemelte.
Nagyon megragadta Lenin figyelmét a magyar proletárdiktatúra agrárpolitikájáról szóló fejezet. Aláhúzta és oldalt többszörös vonallal kiemelte azt a helyet, ahol rámutatok arra, hogy a nagybirtok kisajátítása sokszor csak jogilag történt meg, szociálisan azonban olyan kevés változott, hogy a föld népe gyakran nem bírt tiszta képpel a kisajátításról. Ugyanígy azt a megállapításomat, hogy
„a termelés folytonosságát a mezőgazdaságban drága áron vásároltuk meg; azon az áron, hogy elmulasztottuk a mezőgazdasági proletariátus széles tömegeinek politikai fölkavarását.”
Nagyon kiemeli azt a megjegyzésemet, hogy talán jobb lett volna a falusi szegénység földéhségét legalább egyholdas parcellák kiosztásával csillapítani; továbbá azt a megállapításomat, hogy a nagybirtoki üzemi tanácsok sokhelyütt csak formálisan működtek, vagy meg sem voltak választva.
Különösen megjegyzi Lenin azt a helyet, ahol rámutatok arra, hogy a földmunkások szakszervezete vezetőségének a diktatúrával szemben tanúsított ellenséges magatartása volt a mezőgazdasági szövetkezeti nagyüzemek szervezésének legnagyobb akadálya.
„N. B.”-jelzéssel látja el, többszörösen aláhúzza és oldalt végighúzza Lenin a következő helyet:
„… a falu proletariátusát ki kell emelni a gazdag parasztsággal való ideológiai közösségből, az osztályharc gondolatát be kell vinni a falvakba … erre a célra meg kell nyerni a tanítóságot. (Lenin két felkiáltójelet tesz a lapszélre) … Kommunista ipari munkásokat, akik még a faluval össze vannak nőve, mint a falusi szovjet elnökeit, mint agitátorokat szülőfalujukba küldeni …”
A Szovjet-Unióban 1920-ban nagy élelmiszerhiány volt a városokban. Nem csoda, hogy Lenint nagyon érdekelte, hogyan próbálkoztunk mi Magyarországon megbirkózni az élelmiszerellátás nehéz kérdéseivel. Aláhúzza a következő helyet:
„… teljesen a fönnálló államhatalom tekintélyétől és hatalmától függ, hogy szállít-e a paraszt a monopóliummal rendelkező szervezeteknek élelmiszert vagy sem”.
Különösen fölkeltette figyelmét a parasztság egyes rétegeinek viselkedése. Háromszor aláhúzza azt a megállapításomat, hogy a gazdag parasztság politikai okoktól vonakodik a proletárdiktatúra alatt a városokat élelemmel ellátni, hogy ebbe a bojkott-mozgalomba a középparasztságot, sőt a falusi szegénység egy részét is magával ragadja és hogy a falvakban a szegénységet külön kell szervezni a proletárdiktatúra és annak élelmiszerellátása céljából. Ehhez Lenin „N. B.!”-t ír és ötszörös vonallal kiemeli!
Nem folytatjuk tovább: az olvasó számára tisztán kell, hogy álljon, milyen problémák érdekelték Lenint a magyar proletárdiktatúrában.
Lenin kritikai megjegyzései
Lenin kritikájának széljegyzetek, kérdőjelek, felkiáltójelek alakjában adott kifejezést. Kritikája két részre osztható: a szerző ellen irányuló megjegyzései és a diktatúra politikája elleni megjegyzések.
A szerző, tehát én ellenem, irányulnak a következő megjegyzései: Egy Marx-idézethez oldalt, németül odaírja:
„Túlsók idézet könyvekből, túlkevés tekintet a tapasztalatra.”
Azon a helyen, ahol arról írok, hogyan lehetne kis kollektíveknek a kisajátítandó parasztgazdaságokat átadni, oroszul odaírja: „szamárság”. Végül, egy harmadik helyen, ahol hiányos és helytelen információ alapján azt írom, hogy Oroszországban az élelmiszerellátás súlypontját áthelyezték állami és kollektív gazdaságokra, Lenin a szélére bekerítve odaírja: „szamárság”.
Akkor tényleg a helyzet még történelmileg éretlen volt a kollektív mezőgazdaság szervezésére: a következő históriai láncszem éppen ellenkezőleg a Nep, az új gazdasági politika volt!
A diktatúra helytelen agrárpolitikájának kritikája számos kérdőjelben és felkiáltójelben nyilvánul meg. Írott megjegyzés csak egy van. De ez nagyon életbevágó! Ahol megállapítom, hogy a magyar faluban éles osztályelkülönülés áll fenn a telkesgazda és a zsellér között, Lenin odaírja a margóra:
„Mit csinált a diktatúra rögtön a zsellérek javára?”
Be kell vallanunk, nem csináltunk semmit! Lenin zsenialitását mutatja, hogy meg tudta találni a sok, az ő számára fölösleges fejtegetések közül a politikailag legfontosabbakat!
Végül még két általános jellegű megjegyzést. Könyvem megjelenése után akadtak magyar elvtársak, akik helytelenítették, hogy könyvemben teljes őszinteséggel írtam a proletárdiktatúra gazdasági nehézségeiről. Midőn Moszkvában először találkoztam Leninnel, föltettem neki a kérdést:
— Helyes volt-e teljes őszinteséggel írni?
Minden habozás nélkül felelte, szokása szerint megismételve a fontosat:
— „Abszolút helyes volt, abszolút helyes volt: nem szabad a proletariátus előtt a nehézségeket eltitkolni …”
A másik tisztán elméleti kérdés volt. Elképzelhető-e a proletárdiktatúra más államformája, mint a szovjetköztársaság? Könyvemben a következő jegyzet foglaltatik:
„A zsíros parasztság és az uralkodóosztály valamennyi rétegének ellenséges volta a proletár államhatalommal szemben független annak formájától; tanácsrendszer, szakszervezeti kormány vagy a munkásság parlamentáris többsége: ez a kérdés közömbös az uralkodóosztály számára.”
Lenin aláhúzta az első két sort és nem tett kérdőjelet a többihez: nyilvánvaló, Lenin nem tartotta kizártnak a proletárdiktatúra más formájának lehetőségét a tanácsrendszeren kívül. Számomra — néhány erős kritikai megjegyzés ellenére — nagy öröm volt Lenin aláhúzásai, fölkiáltójelei és széljegyzetei nyomán átgondolni azt, amit éppen tíz év előtt írtam. Az, hogy mit olvasott Lenin érdeklődéssel a magyar diktatúra problémáiról, mit helyeselt, mit csúfolt ki, nem egyéni kérdés és nemcsak az első, megbukott magyar proletárdiktatúra, hanem a második, végleg győzelmes proletárforradalom számára is érdekes. A világ legnagyobb politikai zsenijének minden kis útmutatását meg kell becsülnünk.
Móricz Zsigmond: Magyarországon nem hal éhen senki
(Útijegyzetek)
(Pesti Hírlap 1919 ápr. 15, 16, 17)
Valóságos csoda, amit most láttam.
Somogyban voltam s az ottani termelőszövetkezetek berendezését néztem meg.
Annak idején, a Buza-féle földreform korában, decemberben és januárban jártam az Alföldön több helyen (a Pesti Hírlap olvasói emlékezhetnek rá, néhány cikkem megjelent az akkori impressziómról). Abban az időben már a termelőszövetkezetekben láttam a jövő gazdasági életének formáját, de az alföldi szegényemberek oly makacsul ragaszkodtak a kiparcellázott, betelekkönyvezett, magántulajdonba vett föld reménységéhez, hogy lehetetlennek találtam azt, hogy őket valaki meggyőzhesse a szövetkezeti termelés előnyeiről.
Ma is bizonyos vagyok benne, hogy azokon a vidékeken még a bolsevizmus hatalmas lendülete sem tudta volna megindítani a szövetkezeti alakulást; nem is indította meg. Ott ugyanis aránylag kevés a nagy uradalom, ami van, az sincs elsőrendűen beállítva, kevés a cselédsége, viszont rendkívül sok a falvakban lakó gazdasági munkás. Ezek sokkal nehezebben szervezhetők, mint a gazdasági alkalmazottak.
Egészen más a helyzet Somogyban s a dunántúli megyékben. Láttam, pl. Fehérvármegyének egy térképét, amelyen pirossal van festve az uradalmi birtokok területe s fehéren hagyva a községi határok. Az ember elámul, mikor ránéz a térképre, amely teljesen vörös, csak a faluneveknél van akkora fehér foltocska, amennyit a név alig ér át.
Ez azt jelenti, hogy a megye lakosságának is nagyobb része az uradalmakon lakik. Nem kell tehát egyebet tenni, csak mondani, hogy az uradalmat átveszik az alkalmazottak közös tulajdonba s már akkor csaknem teljes létszámban vannak együtt azok az igényjogosultak, akik az illető földterületre számot tarthatnak. Pl. az Esterházy-uradalom Somogyban 40.000 hold. Állandó alkalmazottja van 1100 béres és 5—6000 időszaki munkás. Ha ez a 6—7000 ember közös tulajdonossá válik, mint szövetkezeti tag, akkor már csak 6—7 hold jut egy munkásra, képzeljük el most, hogy ennek a hétezer embernek szétdarabolták volna hatholdas parcellákra ezt a rengeteg földet, micsoda iszonyú állapot következett volna el. Ennyi kisgazda széttagolva s elporlasztva nyomorgott és tengődött volna a földön, se szántani, se vetni, se aratni nem bírt volna. Kárba vész a nagyszerű berendezés, csak a mezei-vasút 134 kilométer hosszú, 8 mozdonnyal, 8 gőzekével. Kínlódik a cukorgyár, amely napi száznegyven vagon feldolgozásra van berendezve s a malom, mely napi nyolc vagon termelést produkál.
Így pedig együtt maradt minden. Van egy képzett, beállított, kötelességét ismerő s az eddiginél sokkal nagyobb ambícióval dolgozó munkás-birtokos osztály. A béres az ökrei mellett marad, a kocsis a lovainál, a csírás-tehenész a tehenek mellett s jó ez az ökörnek is, a lónak is, a tehenészetnek is. Micsoda tehenészet. Valódi hollandi faj, egyik tanyán 180 piros-tarka, másikon 163 fekete-tarka. Húsz-huszonnégy liter tejet ád darabja. Most építik a kompresszátort, egy nagyszerű épületet, ahol fagypontra hűtik a tejet.
Nem lehet ideálisabb és szociálisabb megoldást kívánni.
És ha látjuk, hogy van megszervezve az egész megye összes uradalma egy szervezetbe, minden ötezer holdnak külön intézősége, amelyek járási központokba s az egész a megyei központba számol el, illetve onnan kapja az egységes üzemtervet, akkor föl kell kiáltanunk, hogy megvalósult az Utópia!
És milyen öröm, lelkesedés, boldogság az emberekben. A kerülő, a béres, az intéző, a főintéző, az irodai írnok, az igazgató mind, mind boldog és vidám és megelégedett és tüzel a munka boldog lázától.
Ki hitte volna, hogy a háború iszonyú és nyomorult korszaka után ekkora életpezsdülés fakad ilyen gyorsan, ilyen tüneményes bujasággal.
Azok után, amiket Somogyországban láttam, egy csöppet sem csodálkozom a somogyiak nagy önérzetén, hogy Somogy indította meg a világ új rendjét. S egy csöppet sem kételkedem, hogy az ország minden vármegyéje rohanni fog az új termelő rend megvalósítása felé.
Magyarország végre a boldog béke útján halad. Erről szent meggyőződéssel teszek tanúságot.
*
A somogyi termelőszövetkezet úgy alakult meg, egy nap alatt, egy gondolat megszületésével, hogy semmi nemzeti érték nem ment kárba abból, ami már megvolt, ellenben rejtett erőknek milliónyi forrása buggyant ki.
Nem tudom más természeti képpel összehasonlítani, csak épp a virágfakadással.
A tél kemény kis rügye vastag és zsarnoki védőlevelekkel van borítva, gyantás, enyves, kemény burokkal, amelyek megvédik a téli fagy és időjárás minden viszontagsága, sőt a kártevő bogarak ellen is a leendő szirmok, porzók és bibe csíráit. A tavaszban duzzadni, fakadni kezdenek a belső életek. A szigorú és vaskemény fedőlevelek egy darabig velük nőnek, dagadnak és elszántan védik magukat és életüket s azt állítják, hogy őrájuk szüksége van a bent rejlő kis életek tömegének, ők védik, tehát jogosan préselik kicsi térbe őket. Egyszer aztán a szirmok a tavaszi napsugártól egy hajnalban szétrepesztik a burkot, kitárulnak a napfényre, gyűrötten, lucskosan, de szépen és boldogan s övék a jövő. A fekete kopáncsokkal többet senki sem törődik, elbomlanak, lehullanak.
Így őrizték meg korunkig a grófok, a feudális nagybirtokosok, a magántulajdon szörnyóriásai, egy testben a földeket és rajta a népeket. A vörös forradalom tavaszi lázától a már érett és megduzzadt néplélek egyszerre szétrepesztette a nagybirtokosok külső kopáncsát. Az lehullt, leesett s a belülről kivirító milliónyi néplélek egyforma erővel, örömmel, szépséggel és boldogsággal tárja ki magát az új élet új lehetőségeinek.
Ennek a kifakadásnak a titka izgatott engem. Minden agitátortól, aki résztvett ebben a munkában, azt kérdeztem, hogy mit mondott, amivel meggyőzte a népet a szövetkezés fontosságáról. A köztudatban ugyanis az van, hogy agitátorok, elcsapott gazdatisztek járták az országot s önző érdekből lazították fel a népet és romlásba vitték. 10—15 béres kommunizált egy 15.000 holdas uradalmat s más efféle rémhírek jártak és járják az országot.
Most utólag meg lehet állapítani, mint minden nagy forradalom után, hogy a köveknek is nyelve támad és a dadogó és gyengeelméjű is az angyalok nyelvén beszél, mint mindenkor, ha itt az idők teljessége.
— A kerítésen belül állítottak fel valami ferslógot — mondta az egyik főagitátor —, arra állottam és két óráig beszéltem a cselédeknek. Megmagyaráztam nekik, hogy mi a szövetkezeti gazdálkodás előnye: a feldarabolásnál a nagybirtokok nagyértékű fölszerelései kihasználatlanul maradnak és így ugyanaz a föld alig lesz képes a saját birtokosait eltartani, de képtelen lesz a termelés fokozására, pedig a szövetkezeti nagyüzem nemcsak a megművelő munkásságot látja el jobban, hanem a városi lakosságot, az ipari proletár testvéreket is, sőt külföldi kivitelre valót is képes termelni, amiért cserébe külföldi cikkeket kaphatunk. Azután megmagyaráztam, hogy ezzel szemben lehetetlenség, a kis és törpebirtokosok százezreit fölszerelni a legelemibb mezőgazdasági eszközökkel is. Még tovább kimutattam, hogy lehetetlen volna azt a sok százezer új kisgazdát kioktatni máról-holnapra a földnek olyan új megművelésére, hogy csak valamennyire is pótolni tudják a mai eredményt. Ki lehet számítani, hogy napokon belül beáll a termelés anarchiája … Roppant egyszerű volt ez az agitáció, csak tudni kell az igazságokat és nem kell ahhoz egyetlen erőszakos szó sem, a magyar nép annyira intelligens és bölcs, hogy egy perc alatt kapacitálható.
Nem is volt baj sehol a cselédséggel, sem a szegényzsellérekkel, csak a kisgazdákkal. Ezekkel sem volt baj, csak ki kellett kapcsolni őket az eszmeáramlat köréből.
Egyelőre nincs szükség arra, hogy a kisgazdák szövetkezetbe tömörüljenek. Csak hadd maradjanak ők a maguk egyszerű, becsületes munkájuk mellett, dolgozzanak, termeljenek, az ország központjáról nagy felelősséget vesznek le azzal, hogy annyi családról nem kell gondoskodni, a mellett a kisgazdák is termelnek valamit a közönség számára is. El fog azonban jönni az idő hamarosan, hogy a kisgazdák maguk fogják kérni, hogy a birtokukkal bocsátkozhassanak a szövetkezetbe. Majd látni fogják, hogy a szövetkezeti tagok, akik nekik mindig koldusok voltak, jobban élnek, mint ők, szebb és egészségesebb lesz a lakásuk, lesz fürdőszobájuk és villanyvilágításuk, lesz ruhájuk, ellátásuk, kaszinójuk, újságjuk, könyvük, iskolájuk … Nem utolsó érv az volt, hogy „a szétdarabolt földeken alig tud tengődni a nép, ellenben a nagybirtokokból már az eddigi üzemek mellett is milliókat kerestek a régi tulajdonosok. Nem lesz jó ezeket a milliókat népjóléti intézményekre fordítani?”
Hát a grófok?
A grófok három álláspontot foglalnak el. Az első típus emigrál, minél gyorsabban menekül Svájcba s viszi, amit tud és ellenforradalmon töri a fejét. A második típus „megérti az időt”, „behódol” és „munkát kér” a szövetkezeteknél. A harmadik itthon van, a kastélyába zárkózik és ámul-bámul, egyszerűen nem hisz a szemének.
Ezzel a harmadik típussal volt egy pár kedves esetünk. Egyiktől semmiképpen sem bírtunk fakitermelést kapni Kaposvár számára, csak mikor azt mondtuk neki: „Hát Főméltóságod előtt (még akkor külön megtanultuk ezeket a furcsa címeket) csak két választás van. Vagy odaajándékozza az erdőt s akkor a nagylelkű adakozó lelki örömeit élvezheti, vagy elvesszük. Slussz.” Hát ő inkább az első formát választotta s nagy levelet írt, hogy ajándék.
Egy másik gróffal még szebb esetünk volt. Mikor odamentünk, a cselédség fel volt uszítva, fejszével és lármával fogadott. Aztán órákig gyúrtuk a grófot, míg megengedte, hogy az ő jelenlétében beszéljünk a néphez s aztán órákig beszéltünk a népnek. Persze megszerettek, megértették, a mieink lettek.
Gyalog jöttünk oda, de amikor el akartunk menni, előáll a parádéskocsis, aki a legnagyobb fejszével fogadott bennünket.
A gróf elbámul és azt mondja neki:
— Hát János! … Te is cserben hagysz? Hiszen benned volt a legnagyobb bizodalmam!
Az ember nem szól. Azt mondja neki heccelve valaki:
— Hát most feleljen, János bácsi!
A kocsis szépen szól nekünk:
— Üjjék be, elvtárs úr!
Aztán odapislant a heccelőre is:
— Mindenféle grófokkal … nem állunk szóba.
Evvel megrántja a gyeplőszárat, kiereszti az ostort s a helyett, hogy gyű! azt mondja hetykén, foghegyről, hogy:
— Köztársasááág! …
A lovak kirúgnak s a hintó repül a ragyogó tavaszi napon, a szép, színes gazdag tavaszban a boldog jövő felé. Köröskörül virítnak a fák és a lelkek.
*
Voltak napok, mikor Budapestet elfogta a sötét remegés, hogy éhen fogunk halni. Éspedig nemcsak a burzsoáziát, hanem a proletárságot is. Néhány napig úgy látszott, hogy a vidék földművessége elveszti a kapcsolatot az ipari proletariátussal. Mesterségesen szították, úgy látszik, azt a felfogást, hogy kiegyenlíthetetlen ellentét van a két proletárelem között.
Hát ebből egy szó sem igaz.
Az igaz, hogy az anarchia mindent el tud pusztítani, mert az erők önmagukat emésztik föl. De a magyar földműves a magyar iparost szereti és testvéri gondossággal ragaszkodik hozzá.
Ezt most láttam Somogyban.
Ott sincsenek dúsgazdag közraktárak, tömött urasági hombárok, amelyeket csak ki kell üríteni és elszállítani. Amit könnyűszerrel el lehetett rekvirálni, innen is, mint az ország minden részéből, elhordták annakidején a háború hiénái.
De mikor a szövetkezet megalakult, szervezete kiépült, kiadta a jelszót a vezetőség, hogy a főváros éhezik. Erre saját maguk vetették ki magukra a földműves-proletárok a fejenkénti 4 kg lisztadagot és néhány nap múlva vonatok indultak Budapestre liszttel rakodva, negyven és hatvan kocsiból álló vonatok, és naponta százával a marha, a sertés és ezrével a birka. És most kérnek tojásszállításra vonatokat. Nincs annyi szén, amennyi tojás.
Mutatta Latinka elvtárs a térképet, hogy eddig mely községekből szállítottak Budapestre élelmet, valami 10 — 12 község az egész; hol van még egész Somogy! És hol az egész ország!
De csak a termelőszövetkezetek útján. A kisgazdák ma rémülten ülnek a kiskamráik ajtajában és azt hiszik, maguknak kell megvédeni magukat.
Ellenben a szövetkezetekben deríts nyugalom és boldog béke van. A munkástanács most alakult meg és már átvette a munkát. A közigazgatást, a közfegyelmet, a közjólét, a közmunka minden dolgát. A mezőkön az igák tucatjával járnak, csak egy hete van jó idő s már alig van szántatlan föld, pedig a két forradalom közt, okt. 31-től márc. 21-ig szakadatlanul esett az eső, sár és lucsok volt, úgyhogy semmit se lehetett dolgozni. Annál jobban dolgoznak most, ég a munka, egy órát nem veszteget el senki. Most maguk vigyáznak magukra, egymásra és mindenki a gazda érzésével dolgozik.
Sajnos, a kisgazdák között téves és hamis fölfogás alakult ki, hogy csak annyit termelnek, amennyi nekik kell. Halálbüntetés terhe alatt kellett megparancsolni, hogy mindenki minden földet bevessen. Mióta kijött ugyanez a rendelet a kormányzótanács részéről is, azóta megszűnt az ostoba ellenállás. Ennél nagyobb vétket nem követhet el egyetlen földműves sem, minthogy parlagon hagyja a földjét. Az ilyen ember különben is maga ellen vét, mert a munkástanácsok be fogják szedni a pontos földstatisztikát és nem fognak rekvirálni, nem ellenőrzik, hogy ki mit és hogy csépelt, hanem egyszerűen, a földterület alapján kivetik a kisbirtokos községekre, hogy mennyit kötelesek beszolgáltatni.
Megható volt nézni tegnap Kaposváron a ruhajegykiosztást. Óriási tömegben jöttek a proletár-asszonyok a színház helyiségébe, ahol a jegyeket adták. Egyik asztalnál a cipőjegyet, másiknál a ruhajegyet, harmadiknál a rőfösárukra, negyediknél a háztartási edényekre s így tovább. A jegyosztó hivatalnokok biztatták őket: nem kell egy kis vászon? Hát egy blúzravaló? Kötényrevaló? Hat-nyolc, tíz jegyet lobogtatott egy-egy asszony a végén, mikor ment lepecsételtetni a munkástanács bélyegzőjével. Először ráütötték a pecsétet a szakszervezeti tagsági könyvre, aztán a jegyre. A kereskedéseknek osztják szét eladásra a naponta beérkező árukat s azokat csakis ilyen utalványra lehet megvenni, beszerzési áron, amelyhez 10 % kezelési költséget számítanak összesen. Egyik-másik cikkből ma nincs annyi raktáron, amennyit keresnek, de a proletárság meg van nyugodva, mert tudja, hogy áruk folyton érkeznek, cserébe a megyéből küldött élelmiszerekért és addig senki nem vásárolhat semmi pénzért, míg az ő utalványaik be nincsenek váltva. Most, néhány nap alatt a kaposvári proletárság többet vásárolt, mint a háború négy éve alatt. Én magam is megirigyeltem őket s kértem, hogy adjanak egy kis cérnát. Van egy vagon kitűnő olasz cérnájuk, bort és szeszt fizettek érte. Kaptam hat karika cérnát 48 koronáért. A feleségem hetek óta nem tudott a gyerekekre foltozni a cérnahiány miatt.
Szóval nyugodtan, szépen, rendesen alakul ki az új világ. Mennyivel szebb, boldogabb és nyugodtabb lesz a réginél.
A kommunizmus, amelytől a naiv képzelődök azért féltek, mert a falanszter tömlöcét látták benne, meg fogja hozni az individuum valódi kivirágzásának nagyszerű korszakát.
Magyarországon nemcsak, hogy nem hal éhen senki, hanem most kezdődik az igazi boldog és emberi élet.
A Somogymegyei földműves szövetkezetek
(A Közoktatásügyi Népbiztosság kiadása — 1919 ápr.)
… Nem kétséges, hogy az egyes üzemek között levő verseny a vezetőkön kívül kiterjed majd a tagokra is. Minden üzem tartozik máris havonként pontos elszámolással szolgálni a központnak, amely a számadásokat gondosan felülvizsgálja. Ezek a számadások később nyilvánosságra kerülnek majd; az egyes üzemek minden eredményét vármegyeszerte és később országszerte is megbeszélik. Lesznek üzemek, amelyeknek országos elismerésben lesz részük és bizonyára kialakul a példaadóan dolgozó üzemek számára a jutalmazásnak valami külön módja is. Az igen nagy eredményeket felmutató major például elsőként jut hozzá különféle beruházásokhoz, kulturális, nagykényelmű berendezésekhez. Nem lehetetlen, hogy az ilyen major munkásai külön prémiumot is kapnak. Szép és termékeny verseny fejlődik így ki majd, és az összességnek viszont lesz módja arra is, hogy a hanyagság következményeit is éreztesse (azokkal, akik bűnösök találnak lenni benne). Elemi csapások természetesen más számlára tartoznak. A vármegyei nagy szövetkezet átveszi a biztosító intézetek hivatását is; gondoskodik tartalékokról arra az esetre, ha egyik-másik birtokon elemi csapások sújtanak, és ha a termelést itt vagy ott el is verné a jég, a birtokot a központ kárpótolja úgy, hogy a dolgozó ember azért megkapja munkája ellenértékét. Az üzemek között erős versenynek kell kifejlődnie, az emberek között forró szolidaritásnak.
Idén még többnyire csak a főintézőségeknél van telefon. Munkáskéznek nincs most már érkezése rá, hogy a telefonhálózatot kiépítsék. De jövő esztendőre már elvezetik a telefondrótot minden majorságba és minden tanyára. Szimbolikus cselekedet lesz az. A föld ősi erejét ugyanabba a vérkeringésbe egyesíti végre a város kultúrájával; megszűnteti a város és a falu ősi ellentétét, elszakíthatatlanul testvérré teszi a városi proletárt és a földmunkást.
A szövetkezeti tag
A tegnapi munkás ma szövetkezeti tag. A béres, a kocsis, a juhász, a csordás egyformán tagja a szövetkezetnek és részese a nagy kollektív tulajdonjognak. Milyen jogokat ad számára ez az új helyzet? A nyereséget felosztják a szövetkezet tagjai között, egy részét természetesen visszatartván hasznos és megint csak a szövetkezeti tagok előnyét szolgáló beruházásokra. A szövetkezeti tagok jövedelme, kényelme, jóléte az elkövetkező években állandóan emelkedni fog. A piszkos és zsúfolt cselédlakások lebontása lesz az első feladat, — mihelyt felépültek az egészséges, tágas, villanyvilágításos, fürdőszobás új munkáslakások. Minden majorban már az idén berendeznek egy műszerekkel ellátott orvosi rendelőt. Utak és mezőgazdasági vasutak épülnek. Iskola mindenütt, ahol gyermekek vannak. A járási felügyelőnek kötelessége, hogy télen hetenként gazdasági oktatást tartson, de az iskolareform általában gondoskodik majd róla, hogy a munkások gazdasági szakképzettségét növelje. Könyv és újság jár ezentúl minden tanyára és a csendes, unalmas tél ezentúl az okulás, a tanulás, a szellemi szórakozás ideje lesz a tanyán. Ami pedig a város ipari termékeit illeti, a már készülő óriási fogyasztási szövetkezet a gyújtótól az ingvászonig minden holmival legelsősorban a mezőgazdasági munkást látja el. Csak ami megmarad, az jut másnak.
Mik ezzel szemben a szövetkezeti tag kötelességei? Kétféle tag van: olyanok, akik egész évre lekötötték magukat és olyanok, akik rövidebb időre. Az első kategóriába tartozók kötelezettsége háromszázhatvanöt munkanapra terjed ki (a kollektív szerződésben megállapított hatnapos szabadság levonásával); ilyenek a béresek, kocsisok, csordások stb. A második kategóriába tartozók kötelezettsége százhúsz munkanapra terjed ki; ezek többnyire törpebirtokosok, akik kapáló, szedő és más efféle munkát végeznek. Külön vannak még az aratók, akikkel a szövetkezet az előbbiektől független munkaszerződést köt. A szövetkezeti tagok a teljesített munkanapok arányában részesednek a jövedelemből. A munkanap terjedelme, vagyis a munkaidő nagysága évszakonként különböző lesz. Átlagban tízórásnak számítanak egy munkanapot; nem fog sokáig tartani és a tízórás átlag leszáll nyolc órára.
A fejlődés útja
Rendben van-e tehát már minden és nincs-e más feladat hátra, mint továbbvezetni az üzemet úgy, ahogy van? Szó sincs róla. A legelső feladat, a legsürgősebb kötelesség: tanítani, tanítani, tanítani. A legveszedelmesebb, ősi babona — igaz, megcáfolódott: a magyar paraszt lázas földéhsége nem egy barbár és félállati mohóság, amely rá akarja magát vetni egy pár holdnyi földre, ha nyomorog is rajta és ha a földosztásba bele is betegszik. A földéhség: kulturéhség. Jobb, tisztább, emberhez méltóbb életet akart a föld munkása; s ha megérti, hogy azt a jobb életet inkább megkaphatja a szövetkezeti termelés révén, akkor nem kell neki az őt és az országot nyomorúságra ítélő kis földdarab. Ezt a somogymegyei földmunkások megértették. A megértést most nagy tanító munkának kell kiegészíteni. Minden szövetkezeti tag világosan kell, hogy lássa a szövetkezeti termelés hallatlan előnyeit. Meg kell értenie a nagyüzem egész természetét. Méltányolnia kell az organizáció jelentőségét, a tudomány szerepét a mezőgazdaságban, a szaktudás jelentőségét minden egyes szövetkezeti tag számára. Napilapokra és hetilapokra, iskolákra és vándortanítókra, könyvekre, képekre és mozifelvételekre óriási munka vár itt még. A tanácskormány ezt a munkát már előkészítette és részben meg is indította. A magyar mezőgazdasági munkás a most következő évben évszázadnyi kulturális haladást tesz majd meg.
A tanuló és a tanult munkás szintén egy folyton haladó és folyton fejlődő üzem szolgálatában áll majd. Somogy megyében a bankosok negyvenezer holdján a régi világban párját ritkító intenzív gazdálkodás folyt. De még ebben az intenzív munkára berendezett mintagazdaságban is dohosak és zsúfoltak voltak a cselédlakások (az istállók cementes, szellős, villanyvilágításos, higiénikus csarnokok voltak); néhány napos eső után járhatatlanokká lettek az utak; nem voltak iskolák és nem voltak orvosok (persze csak az emberek számára nem, — állatorvos volt elég). Itt — és egyebütt — a szövetkezet első teendője lesz egészséges, szép munkásházakat építeni, utakat építeni, iskolákat és orvosi rendelőket felállítani. Húsvétkor megkezdődik a nagyüzem előnyeinek óriási arányú kihasználása, a termelésnek olyan grandiózus fejlesztése, amelyet nem is tesz lehetővé más, csak az, hogy magántulajdon nincs többé és minden, ami történik, a közösség számára történik.
Kádár János Marxista Elektronikus Könyvtár
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!