AZ ARANY PRÁGA A BARIKÁDOKON
(idézet: Antifasiszta népfelkelések – Szemirjaga)
1945 áprilisában a csehek számára nagyon lassan múlt az idő. Izgatottan várták a felszabadulást. A szovjet csapatok már kiűzték a hitleristákat Kelet-Csehszlovákiából, Magyarországról, Ausztriából. Berlinben utcai harcok folytak. Németország agonizált. A nemzetközi és a belső helyzet egyaránt kedvezett ahhoz, hogy a cseh hazafiak fegyveres felkeléssel segítsék a Vörös Hadsereget hazájuk felszabadításában, és meghiúsítsák a fasiszta megszállók álnok terveit.
1945. április 29-én ülést tartott a Kommunista Párt illegális Központi Bizottsága. Az ülésen kidolgozták a fegyveres felkelés végleges tervét és kijelölték a KB-tagok feladatait. Jozef Smrkovsky például azt a feladatot kapta, hogy mint a Cseh Nemzeti Tanács elnökhelyettese, biztosítsa a párt befolyását a tanács munkájára. Lubomir Civrny felelt a felkelés egész ideológiai előkészítéséért, Vaclav David pedig a felkelés legfontosabb szervének, a Cseh Nemzeti Tanács katonai bizottságának élére került. A párt Központi Bizottsága jóváhagyta, hogy Albert Prazak professzor legyen a Cseh Nemzeti Tanács elnöke. A Prágai Nemzeti Bizottság elnökévé a kommunista Vaclav Vacekot nevezték ki.
A párt több vezetőjének az volt a feladata, hogy szervezze és vezesse a prágai üzemek munkásainak akcióit. A Kommunista Párt által az üzemekben szervezett harci csoportok új nevet kaptak: forradalmi gárdaosztagok lettek. A felkelés pillanatában azonnal el kellett foglalniuk az üzemeket és meg kellett szervezniük a munkásellenőrzést.
Másnap Prágában ülést tartott a Cseh Nemzeti Tanács, s megvitatta a felkelés előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos legfontosabb kérdéseket. Határozatot hoztak, hogy a fegyveres felkelés győzelme után a hatalmat a Kosicén tartózkodó csehszlovák kormány megérkezéséig a Cseh Nemzeti Tanács veszi át. Ezért a tanács megbízottakat nevezett ki valamennyi fontos állami tisztségre, és kinevezte az osztagok és a druzsinák parancsnokait.
A felkelés fegyveres erőinek általános irányítását a Cseh Nemzeti Tanács katonai-politikai bizottságára bízták, amelynek a kommunista Davidon és Smrkovskyn kívül tagja lett a csehszlovák hadsereg három tisztje — Steiner-Vesely ezredes, Nehansky és Marek kapitányok —, valamint tagjai lettek a szakszervezetek képviselői. Gondoskodtak arról, hogy a felkelés alatt a lakosság ne szenvedjen szükséget élelmiszerben, megfelelő egészségügyi ellátásban részesüljön stb.
A felkelés vagy az általános sztrájk kezdetét hozzávetőlegesen május 7-re tűzték ki.
1945. május 1-én tartotta utolsó illegális ülését a Cseh Nemzeti Tanács. Az ülésen csak a felkelés előkészítésének katonai vonatkozásait vitatták meg, és tisztázták, hogy milyen terv szerint foglalják el a fegyveres osztagok a főváros legfontosabb objektumait.
A fegyveres felkelés előkészületei lényegében befejeződtek. A felkelőknek csupán 500 puskájuk, kis mennyiségű pisztolyuk, néhány géppisztolyuk és néhány láda kézigránátjuk volt. Azok a rendőri alegységek, amelyek hajlandók voltak csatlakozni a felkelőkhöz, csak pisztollyal voltak felfegyverezve. Az egész előkészítő munkának nagy fogyatékossága volt, hogy a Kommunista Párt illegális Központi Bizottsága nem állt szoros kapcsolatban a párt külföldi vezetőségével és a szovjet hadvezetéssel, ezért nem ismerte az általános hadászati helyzetet.
Május első napjaiban Csehország több városában spontán megmozdulásra került sor. A lakosság lefegyverezte az ellenséges katonákat, elkergette a megszálló hatóságok képviselőit és kihirdette a Nemzeti Front Kosicén tartózkodó kormányának hatalmát. Nymburkban, Kosteleeben, Podébradyban és néhány más városban a felkelők a környező hegyekben harcoló partizánok segítségével barikádokat és harckocsiakadályokat építettek. A partizánok bátor rajtaütéssel felszabadították Beroun, Pribram, Dobris városokat és sok falut. Felkelés tört ki Kladnóban és Plzeňben, az ország nagy ipari városaiban is. Ez azt jelentette, hogy a fegyveres megmozdulások országos méreteket öltöttek. A legnagyobb horderejű események azonban Prágában érlelődtek. Május első napjaiban a dolgozók itt is összetűztek a hitleristákkal. Május 4-én, amikor híre jött, hogy a szovjet csapatok bevették Berlint, Prága lakói kitódultak az utcákra, lefegyverezték a magányosan járkáló németeket, leszaggatták a német nyelvű feliratokat és útjelző táblákat, elégették a fasiszta zászlókat, felvonták a nemzeti lobogót és a himnuszt énekelték. Nem fogadták el a német pénzt. „Tartsák meg ezt a szemetet — mondták a cseh boltosok a vevőiknek —, mihez kezdjünk vele? Megvárjuk, amíg újból cseh korona lesz.” A lakosság harcias hangulatban volt.
A megszálló hatóságok, hogy elejét vegyék a népharag kirobbanásának, áramhiányra hivatkozva bezárták a főváros valamennyi üzemét és általános „szabadságot” adtak a munkásoknak. Sok munkás azonban az üzemben maradt, nem ment haza, várta az események alakulását. A városi rendőrfőnök gyülekezési tilalmat rendelt el; az utcán ötnél több ember nem csoportosulhatott; az üzletek és műhelyek elkobzásával fenyegetőzve megparancsolta, hogy rakják vissza az összes leszaggatott német nyelvű feliratot. A helyzet mindinkább elmérgesedett. Olyan hírek jártak, hogy Frankot letartóztatták, Moravec agyonlőtte magát, s a városban a csehek kezébe került a hatalom.
Prágában május 5-én reggeltől egyre gyakrabban hallatszott lövöldözés. A Vencel téren összegyűlt fegyveres hazafiak csoportjai ellen bevetették az SS alakulatait és a rendőrséget. A németeknek ekkor jelentős erőik voltak a fővárosban: egy SS-hadosztály, több más katonai egység, összesen mintegy 40 000 ember. Frank harci készenlétbe helyezett sok civil németet is: csupán Prágában több mint 80 000 német élt, a város lakosságának 10 százaléka. De első meglepetésükben a hitleristák szinte nem is tanúsítottak ellenállást a felkelőkkel szemben. Schörner vezértábornagy csapatainak zöme a városon kívül állomásozott.
A fővárosban kibontakozóban volt a spontán felkelés, a szovjet csapatok pedig még messze voltak: Berlin térségében harcoltak, Prágától 350 kilométerre. Prágában futótűzként elterjedt a hír, hogy állítólag amerikai harckocsiegységek közelednek a városhoz, s hogy a Prága körüli repülőtereken több száz repülőgép szállt le deszant egységekkel stb.
A helyzet elemzése után a Cseh Nemzeti Tanács úgy döntött, hogy nem halogatja a fegyveres megmozdulást. David és Smrkovsky a Rádióba sietett, hogy fegyverbe szólítsa a hazafiakat. A Rádió épületét őrző SS-katonák és csendőrök azonban elbarikádozták magukat és ellenálltak. Német katonák és a Hitler-jugend fegyveres tagjai körülzárták a Vencel teret. Déli 12 órakor szabályos csata fejlődött ki, és fél óra múlva a hazafiak betörtek a stúdióba.
Ünnepélyesen felhangzott „A 28. ezred indulója”, az az induló, amelyet a csehek utoljára 1938-ban, a mozgósítás éjszakáján hallottak a rádióból. Gránátrobbanások és géppisztolysorozatok hangja mellett a bemondó felszólította a város lakosságát, hogy siessen a Rádió védőinek segítségére, mert a Rádiónál harc folyik. Majd segélykérő felhívást sugároztak a közeli városokban élő hazafiakhoz. „Itt Prága beszél! A Szabadság Hangja!… A Cseh Nemzeti Tanács vezette csehszlovák nemzeti felkelés rádiója felszólít benneteket … Felszólítunk minden fegyverrel rendelkező cseh hazafit… azonnal siessen Prága segítségére!”
A Rádió épületéhez egyre több és több ember tódult, a lövöldözés erősödött. A harcban nyolcvan felkelő elesett, több mint száz pedig megsebesült.
Eközben ismeretessé vált a protektorátus kormányának újabb manővere az általános felkelés megakadályozására. A kollaboráns Binert a városi rádióállomás épületébe ment, hogy közleményt olvasson fel a kormány átalakításáról, a legkompromittáltabb kollaboránsok eltávolításáról. Itt azonban a hazafiak letartóztatták. Az eset úgy történt, hogy Binert őrség kíséretében megjelent a stúdióban, és ellentmondást nem tűrő hangon kijelentette J. Kudrna ügyeletes technikusnak és a Rádió más alkalmazottainak: „Uraim, felhívást kell intéznem Prága lakosságához. Készüljenek fel.”
A bemutatott beszédben Binert arra szólította fel a prágaiakat, hogy őrizzék meg nyugalmukat, mert a protektorátus kormánya tárgyal Frankkal.
— Ezt nem közöljük — jelentette ki Kudrna.
— Kicsoda ön? Milyen alapon akadályozza meg a nyilatkozat felolvasását? — próbált tiltakozni Binert, a hazafiak azonban ott helyben letartóztatták, és a Cseh Nemzeti Tanács épületébe vitték.
Május 5-én délután a felkelés már az egész városra kiterjedt. Kétnapi szakadatlan esőzés után kisütött a csodálatos májusi nap. Az utcákat megtöltötte a nép. Az örömtől megittasult prágaiak háromszínű szalagot tűztek a mellükre. Az ablakokból kidobálták az úttestre Hitlernek és a többi fasiszta vezérnek a képeit, és önfeledten megtaposták őket. A felkelők fegyveres osztagai körülzárták a laktanyákat és a rendőrőrszobákat, elfoglalták a fegyverraktárakat, lefegyverezték a hitleristákat.
Ugyanazon a napon a főváros és más városok üzemeinek képviselői konferenciát tartottak, amelyen elhatározták, hogy a munkásosztály tevékenyen részt vesz a fegyveres felkelés előkészítésében. Amikor megtudták, hogy a prágai dolgozók spontán kivonultak az utcákra, s a felkelés gyakorlatilag megkezdődött, abbahagyták a tanácskozást, és azonnal visszatértek az üzemükbe.
A főváros munkásosztálya méltóképpen kivette részét a fegyveres felkelésből. Nagy-Prágát proletár erődök — üzemek, gyárak — veszik körül, s ez volt a biztosítéka annak, hogy a fasiszták nem jutnak be a városba.
Prágától északra, Celákovice helységben van az Avia Gyár, amelyben jól szervezett antifasiszta csoport működött. Május 5-én a munkások megtudták, hogy a szomszédos téglagyárban levő nagy fegyver- és lőszerraktár osztrák őrsége hajlandó megadni magát. Csupán azt kérték a katonák, hogy adjanak nekik civil ruhát. Az üzemi munkásosztag a zsákmányolt fegyvereket átadta Prága különböző kerületeinek. A jól felfegyverzett hazafiak társaik segítségére siettek a Letova Gyárba, ahová a német őrség bevette magát, és lőtte a prágaiakat.
Bátran akcióba léptek a libeni gépgyár munkásai is. Ebben a gyárban erős katonai felügyelet mellett harckocsikat javítottak. A hitleristák elszállították a gyárból az összes kész harckocsit, a munkások azonban a megmaradt alkatrészekből összeszereltek maguknak kettőt. Ezeknek a harckocsiknak nem volt optikai célzókészülékük, vaktában lövöldöztek, de így is rémületet keltettek a németek között! … A hazafiak e két harckocsival megállítottak egy egész német harckocsioszlopot, amely Libenen keresztül nyugat felé akart áttörni. Amikor a hitleristák közel értek a barikádokhoz, amelyek mögött két harckocsi látszott, a cseh parlamenter közölte a fasiszta tiszttel: „Ha megkísérlik az áttörést, nem engedjük át önöket. Nagyon megbánják, ha megpróbálják. Erősek vagyunk, és mögöttünk áll a Vörös Hadsereg.”
A fasiszta harckocsioszlop visszafordult.
A Walter Gyár munkásai elfoglaltak egy német páncélvonatot, amely két hete állt az egyik külváros, Inonice állomásán. Ez a gyár egyébként is szálka volt a hitleristák szemében. Egyik alkalommal megbízták 30 repülőgépmotor elkészítésével. Telt-múlt az idő, de a németek még mindig nem kapták meg a motorokat. A cseh igazgatóhelyettes a haját tépte: „Emberek, a vesztemet akarják? — siránkozott. — Legalább egyetlen motort szereljenek össze!…” A munkások össze is szereltek egy motort, de a kipróbálásnál az is darabjaira hullott.
Ennek a gyárnak a munkásai osztagot szerveztek, belopakodtak az állomásra, és felszedték a síneket, hogy elvágják a páncélvonat útját. A páncélvonat cseh fűtője eközben kiszedte a pneumatikus lőszeradagoló szelepét, és a páncélvonat harcképtelenné vált. A hazafiak géppuskákat, páncélöklöket, lövegeket, kézigránátokat és tizenhárom tonna lőszert zsákmányoltak.
A cseh munkások fegyveres akcióit mindenütt az addig illegalitásban levő kommunisták irányították. 1945. május 5-én a CSKP Központi Bizottsága felhívta a párt minden tagját, hogy álljanak a nép felszabadító harcának élére, mutassanak mindenütt példát, és becsülettel vigyék győzelemre a zászlót, amelyet sok ezer kommunista vére festett vörösre. Ugyanazon a napon ülést tartott a Cseh Nemzeti Tanács, és megvitatta a fővárosi felkelés menetét.
Prágában ekkor már működött a felkelés különleges katonai vezetősége, amely a Csehszlovák Nemzeti Tanács katonai-politikai bizottságának volt alárendelve, s e bizottság néhány tagján kívül csehszlovák tisztekből állt. A főváros katonai vezetőségének élén a csehszlovák hadsereg tábornoka, K. Hutlvasr állt, aki a „protektorátus kormánya” által annak idején létrehozott cseh politikai csapatokra támaszkodott. Később Hutlvasr részt vett a népi hatalom elleni reakciós megmozdulásokban, s 1948 februárjában külföldre menekült.
Május 5-én estére felkelők elfoglalták a Monopol Szállót, a hitlerista tisztek lakhelyét, csaknem az összes pályaudvart, a Postát, a Telefonközpontot, az Elektromos Műveket. Mindazokban az objektumokban, amelyeket a németek még tartottak, megszűnt a víz- és az áramszolgáltatás. A hazafiak hősiességének köszönhető, hogy a hitleristák nem tudták felrobbantani a Vltava-hidakat. Óriási jelentősége volt annak, hogy a felkelők elfoglalták a német légvédelem törzsét, amelyet külön telefonhálózat kötött össze a város fontosabb objektumaival.
A felkelés legsikeresebb napja tehát 1945. május 5-e volt, amikor a felkelők ellenőrizték a város nagyobbik részét. A hitleristák csak az északnyugati kerületeket, a Hradzsint, Dejvice és Motol nagyobb részét, Pogorelec, Brevnov kerületeket, a ruzynéi repülőteret és a város néhány más pontját tartották.
Ezen az örömteli szombat reggelen Pankráe kerületben a munkások azt látták, hogy a fasiszták egy csoportja a budéjovicei úton kivonul Prágából. Benzines hordókat gurítottak az útra, és elzárták a fasiszták előtt az utat. Így jelent meg Prágában az első barikád. Később a kommunisták felhívására minden utcában és téren megkezdődött a barikádok építése. A prágaiak felszedték az úttestről a kövezetet, felborítgatták a hatalmas teherkocsikat, a gyári munkások kivonszolták az utcára a bombázások következtében tönkrement gépeket, a tanulók kihordták az iskola padokat, a háziasszonyok a vaskályhákat, rossz kádakat. A hazafiak támogatták a barikádok építését, amelyek hasznosnak bizonyultak a német harckocsik elleni harcban. Ezenkívül a barikádok morális szempontból is igen fontosak voltak, mert az építőket és a védőket egy nagy harci kollektívába forrasztották össze.
Késő este a Cseh Nemzeti Tanács tudomást szerzett arról, hogy Frank valamiféle cseh küldöttséggel tárgyal az úgynevezett Cseh-Morva Köztársaság „kormányának” megalakításáról, amely köztársaságnak autonóm része lenne a Szudéta-vidék.
Ezzel egyidejűleg Frank azt követelte a felkelőktől, hogy engedjék szabadon a foglyokat, adják vissza az elfoglalt német objektumokat, és tegyék le a fegyvert, mert ellenkező esetben a légierő bombázni fogja a várost. Megígérte, hogy az említett feltételek elfogadása után Csehországban megalakul az új „független cseh kormány”, amelynek tagjait az ő hozzájárulásával fogják kinevezni.
A Cseh Nemzeti Tanács bejelentette, hogy a tárgyalások egyetlen feltétele az összes német erők feltétel nélküli kapitulációja. Kihirdette, hogy a protektorátus megszűnt, és cseh földön a hatalom a Cseh Nemzeti Tanács kezébe megy át, amely a Nemzeti Front Kosicén tartózkodó kormányát képviseli.
A prágai dolgozók óriási lelkesedéssel fogadták a Cseh Nemzeti Tanács nyilatkozatát. A szombatról vasárnapra, vagyis május 6-ra virradó éjszakán intenzíven készülődtek a Prágához közeledő hitlerista csapatok visszaverésére. 100 000 prágai körülbelül 2000 barikádot épített reggelre, amelyeket 30 000 fegyveres harcos védett.
Ekkor Frank már hajlandó volt „elismerni” a Cseh Nemzeti Tanácsot mint a kosicei kormány képviselőjét, de csak azzal a feltétellel, ha a cseh hatóságok nem fogják akadályozni a németek hadműveleteit a szovjet csapatok ellen. Franknak ezt az arcátlan követelését visszautasították, és ekkor, május 6-án reggel, a hitlerista parancsnokság megindította első nagy támadását a felkelők ellen.
Schörner vezértábornagy parancsot adott, hogy a felkelést mindenáron, bármilyen eszközzel verjék le. Pückler tábornok, a Csehországban állomásozó SS-alakulatok parancsnoka utasítást adott a város bombázására.
A háborúnak ezekben az utolsó napjaiban a hitleristák nem azért akarták bármi áron megtartani Prágát, hogy a szovjet csapatok ne foglalhassák el, hiszen tudták, hogy ezt lehetetlen megakadályozniuk. A fasiszta parancsnokság a kialakult helyzetben azt a célt követte, hogy Prágán keresztül nyugatra vigye a „Közép” hadseregcsoport csapatainak zömét. A felkelők viszont ezt akadályozták.
Elérkezett a felkelés harmadik napja. A városban elkeseredett harcok kezdődtek. Rosszabbodott a barikádok védőinek helyzete. A német harckocsik több barikádot leromboltak, és közeledtek Prága központjához. A hitleristák kegyetlenül leszámoltak az elfogott felkelőkkel. Szörnyű gaztettet követtek el Pankrác kerületben. Az SS-ek különösen dühösek voltak ennek a kerületnek a lakóira azért, mert a börtön megostromlásakor elpusztítottak több német harckocsit. A fasiszták kihajtották a nőket, a gyermekeket és az öregeket a temetőbe, tömegsírt ásattak velük, és valamennyiüket agyonlőtték.
A csaknem fegyvertelen prágai hazafiak hősiesen harcoltak. Hervadhatatlan dicsőséget szereztek a barikádok védői Kobylisy, Bulovka, Vysocany kerületben és a város más kerületeiben. A felkelés egyik résztvevője azt mondotta, hogy minden barikád megérdemelné, hogy saját történésze legyen. Prágában éppenúgy, mint más országok antifasiszta mozgalmában, nagyszerűen kifejeződött a különböző nemzetiségű hazafiak szolidaritása. A Trójai hídnál a csehekkel vállvetve küzdött a holland Kristian Norland. A Károly-hídnál esett el egy ismeretlen magyar antifasiszta. A régi piac környékén bátran harcoltak a francia hadifoglyok, akiket a partizánok szabadítottak ki. Ugyanitt küzdöttek olasz, bolgár, német antifasiszták is. Aktívan részt vettek a felkelésben a Prágába érkezett szovjet partizánok.
A felkelők nehéz helyzetét még inkább súlyosbította a reakciós elemek intrikája, a szervezetlenség, a fegyelmezetlenség és a Cseh Nemzeti Tanácson belüli viszály. Ezekben a sorsdöntő órákban a Cseh Nemzeti Tanács nem tudott a felkelés valóban harcos, forradalmi irányító szervévé válni, nehezen igazodott el az eseményekben, elég gyakran tétova és passzív volt. Mindennek az a magyarázata, hogy a Cseh Nemzeti Tanácsban a forradalmi magot alkotó kommunisták mellett ott voltak az ellenállás különböző liberális burzsoá csoportjainak a képviselői. Ezek a politikusok szerették volna megismételni Prágában az 1918. október 28-i fordulatot, amikor a burzsoázia, kihasználva a nép nagy tömegeinek megmozdulását, magához ragadta a hatalmat.
Az ellenség figyelmét nem kerülte el, hogy a felkelők táborában nézeteltérések vannak. Pückler tábornok jelentette Schörner vezértábornagynak, hogy „a cseh burzsoá körök szeretnék abbahagyni a harcot, a kommunisták azonban tovább küzdenek”.
A felkelésben nagy szerepet játszottak a Rádió dolgozói, akik bátran felszólították a cseh hazafiakat, hogy fegyveresen szálljanak szembe a gyűlölt megszállókkal. Ugyanakkor a prágai Rádió egyik adása, amelyiket nem beszéltek meg a Cseh Nemzeti Tanáccsal, téves információkat tartalmazott, s ily módon dezorganizálta a felkelők sorait. Az egyik adás például arra szólította fel a lakosságot, hogy csak akkor rohamozzák meg a németeket, ha azok kiprovokálják az összeütközést. A prágai rádió azt is közölte, hogy a felkelők segítségére sietnek a vlaszovisták. Május 6-án csakugyan bevonultak a városba ezeknek az árulóknak az egységei, de egészen más céllal és szándékkal. Amikor meghallották a segélykérő rádióadást, megindultak a város felé, de nem azért, hogy a felkelőket segítsék, hanem azért, hogy Prágát átadják az amerikaiaknak, s ezzel érdemeket szerezzenek.
A Cseh Nemzeti Tanácsban a kommunisták ellenezték a vlaszovistákkal való megegyezést. Smrkovsky tanúsága szerint közölték velük, hogy harcolhatnak ugyan a németek ellen, de a cseh hazafiak nem tekintik őket szövetségeseiknek.
Május 7-re virradó éjszaka Prága egyik külvárosában megjelent egy néhány harckocsiból és páncélkocsiból álló amerikai őrjárat. A vlaszovisták nagyon megörültek, hogy végre itt vannak az amerikaiak, de csalódás érte őket. Az őrjárat parancsnoka azt javasolta a vlaszovista ezred parancsnokának, hogy várja meg a Vörös Hadsereg érkezését. Ez felborította a vlaszovisták terveit, és május 7-én kora reggel megindultak nyugat felé, az amerikaiakhoz.
Nemcsak a vlaszovisták számítottak a Vörös Hadsereg és a nyugati szövetséges csapatok fegyveres összetűzésére. Rendkívül aktív volt ezekben a napokban Frank is. 1945. május 7-re virradó éjszaka levelet küldött a Plzeňben állomásozó amerikai parancsnokságnak, amelyben megjegyezte, hogy a prágai felkelésnek kommunista céljai vannak, és könyörgött az amerikaiaknak, hogy foglalják el a várost. Futára azonban nem tudta teljesíteni a feladatot.
Néhány óra múlva Frank nyugat felé menekült, de Rokycanyban cseh hazafiak elfogták. Hamarosan amerikai tisztek érkeztek oda, átvették őt és magukkal vitték. Később a csehszlovák kormány követelésére az amerikaiak kiadták Frankot, akit azután Csehszlovákiában bíróság elé állítottak és kivégeztek.
A felkelés közben kiterjedt egész Csehországra, és megélénkült a partizánosztagok tevékenysége. Egyes adatok szerint azokban a napokban 160 000 cseh hazafi harcolt fegyveresen.
Felkelt a nagy ipari központ, Kladno munkássága. Amikor a CSKP kladnói bizottsága értesült a prágai felkelésről, felhívással fordult a lakossághoz, hogy nyújtson segítséget Prágának, a cseh városok anyjának, amely magasra emelte a német megszállók elleni nemzeti felkelés zászlaját. A kohászati kombinát üzemi bizottsága gyógyszert és kötszert küldött Prágába. A város munkásai önkéntes csapatokat szerveztek és a felkelő prágaiak segítségére küldték azokat. Sok városban és faluban a helyi nemzeti bizottságok magukhoz ragadták a hatalmat és legelső feladatuknak Prága megsegítését tekintették. A szomszédos falvak parasztjai élelmiszert küldtek a fővárosba.
A partizánok mind gyakrabban támadták az ellenség közlekedési vonalait, gátolták a csapatok Prágába szállítását. A „Halál a fasizmusra” osztag 213 hitlerista tisztet és 8150 katonát foglyul ejtett. A Csehország északkeleti részén harcoló partizánosztagok több mint 27 000 ellenséges katonát és tisztet, köztük 5 tábornokot ejtettek fogságba.
Nagyon tevékenyek voltak Dél-Csehország partizánjai. Május 4-én a déli országrész partizánparancsnokai tanácskozást tartottak a Kommunista Párt és a prágai szakszervezetek képviselőivel. Megbeszélték, miképp hangolhatnák össze a partizánok és a felkelők akcióit. Plzen munkásai még az amerikaiak megérkezése előtt felszabadították városukat. A helyi nemzeti bizottság fegyveres osztagokat akart Prágába küldeni. Május 6-án azonban megérkeztek az amerikaiak, akik megakadályozták az osztagok elutazását, sőt, szabadon bocsátották a cseh hazafiak által letartóztatott hitlerista hivatalnokokat, nem engedélyezték a nemzeti bizottság és más demokratikus tömegszervezetek munkáját, betiltották a lapokat. Ilyen módon megfosztották a prágaiakat attól a nagy segítségtől, amelyet a plzeni munkások, elsősorban a Skoda Művek munkásai nyújthattak volna nekik. Pedig a segítségre nagy szükségük lett volna a felkelőknek, mert május 8-tól rosszra fordult a helyzetük.
Elkeseredett harcok folytak Prága minden kerületében. A németek behatoltak a város központjába. Bombázták a Rádió épületét és bombáztak több más fontos objektumot. A felkelőknek elfogyott a lőszerük, a barikádokon küzdő hazafiaknak fejenként 2—3 töltényük maradt.
Ebben a sorsdöntő pillanatban a Cseh Nemzeti Tanács ismét felhívta a város lakóit, hogy minden erejüket megfeszítve tartsanak ki a felszabadítók megérkezéséig. A tanács, hogy időt nyerjen, május 8-án elfogadta a hitleristáknak azt a javaslatát, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz.
A hitleristák váratlanul ható javaslatának az volt a hátterében, hogy Dönitz, amikor tudomást szerzett a prágai felkelésről, parancsot adott Schörner tábornagynak, hogy csapataival menjen nyugatra és az amerikaiaknak adja meg magát. Ezzel egyidejűleg Eisenhower tábornok főhadiszállására érkezett Jodl tábornok, a német hadsereg hadműveleti osztályának főnöke, s arról próbálta meggyőzni az angol—amerikai parancsnokságot, hogy „a német csapatok számára lehetetlenség a Vörös Hadsereg előtti kapituláció”.
Eisenhower azonban azt követelte, hogy a kapitulációról szóló okmányt május 6-án este írják alá, a hadműveleteket pedig május 9-én reggel szüntessék meg. Dönitz beleegyezett, mert arra számított, hogy a keleti fronton levő német csapatok zöme két nap alatt visszavonulhat nyugatra.
Minthogy Franknak gyakorlatilag már nem volt hatalma, Schörner pedig civil ruhában az amerikaiakhoz repült, a Cseh Nemzeti Tanáccsal Tussen tábornok, a Csehországban állomásozó német csapatok főparancsnoka és Prága város parancsnoka folytatott tárgyalásokat. Cseh részről Prazak, Smrkovsky, Kutlvars, Nehansky és Kotrly jelent meg. A tárgyalások több órán át tartottak. A fasiszta parancsnokság hajlandó volt aláírni a kapitulációról okmányt, de azt követelte, hogy csapatai teljes fegyverzetükkel szabadon elvonulhassanak nyugatra, az amerikaiakhoz. Tussen tábornok azzal fenyegetőzött, hogy ha ezt a követelést nem teljesítik, romhalmazzá változtatja Prágát. A burzsoá csoportok képviselői amellett voltak, hogy tegyenek komoly engedményeket a hitleristáknak. A kommunisták viszont ellenezték a fegyveres fasiszta csapatok szabad átvonulását Prágán. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban heves vita robbant ki.
Végül aláírták a kapitulációról szóló jegyzőkönyvet. A fasiszták kénytelenek voltak elfogadni a benne foglalt feltételeket: május 8-án 18 órakor mindkét fél tüzet szüntet, a hitleristák kötelesek átadni teljes nehéz fegyverzetüket és szabadon bocsátani foglyaikat, a felkelők fogságába esett német katonák és tisztek viszont a cseh hazafiak kezében maradtak. Ennek fejében a német fasiszta csapatok lehetőséget kapnak, hogy elvonuljanak nyugat felé. A fasiszta parancsnokság nagyon sietett, mert tudomást szerzett arról, hogy szovjet harckocsihadsereg közeledik Prágához.
Jóllehet a megállapodás megszületett, a német csapatok nem kapituláltak. Zizkovban, Pankrácban és a város más kerületeiben továbbra is vadállati kegyetlenséggel gyilkolták a nőket és a gyermekeket. Tömegmészárlást rendeztek a Masaryk-pályaudvaron, ahová azért törtek be a felkelők, hogy kiszabadítsák a vagonokból a foglyokat. SS-osztagok elfoglalták a Népházat is, ahol a párt központi lapja, a „Rudé Právo” készült. Itt letartóztatták Vladimir Kouckyt, Ladislav Stollt és Jozef Rybakot, a párt aktív tagjait. A foglyok életét a szovjet harckocsizók mentették meg. A felkelés négy napja alatt Prágában több mint 2000, Csehország más részein 4000 cseh hazafi vesztette életét.
Az SS-egységek át akartak törni nyugat felé, és természetesen nem tartották tiszteletben a kapituláció feltételeit. A városban változatlan hevességgel folytak a harcok. De csakhamar megjelent a színen egy új erő, amely teljesen felborította a hitleristák terveit, s döntő szerepet játszott Prága megmentésében és Csehszlovákia felszabadításában. Ez az erő a Vörös Hadsereg volt.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!