A parlamentáris rendszer állapotáról
Az elmúlt hónapokban aggodalommal figyeltük meg a parlamenti rendszer destabilizálódását számos országban. Ezalatt nemcsak a hadviselő államokban érvényesülő korlátozásokat értjük, amelyek ezt katonai szükségletekkel legitimálják, hanem a „parlamentáris demokrácia jelzőfényeit” is.
A demokratikus kultúra jele, amikor a kormány és az ellenzék a parlamentben vitatkozik a helyes útról. A civil társadalom nyilvános kampányokon keresztül is bekapcsolódik a saját aggályaiba, amelyeket a parlamentben nem hallanak kellőképpen. Ha azonban megnézzük egyes európai országok jelenlegi helyzetét, láthatjuk, mennyire instabillá vált a politikai rendszer. Németországban néhány hete összeomlott a kormánykoalíció, és február végére új választásokat írtak ki. Megfigyelők arra számítanak, hogy a választásokat új koalíció követi a CDU/CSU és az SPD között, amely évek óta hozzájárult az országban a politikai „megálláshoz”. Ugyanakkor a szélsőjobboldali AfD felemelkedését látjuk, amely bizonyos esetekben elérte a parlamenti „blokkoló kisebbséget”.
Franciaországban Emmanuel Marcon elnök rosszul számolt azzal, hogy marginalizálja az „új népfrontot”, és Michel Barnier-t nevezte ki miniszterelnöknek. A szélsőjobboldali Le Pen párt, az RN jóindulatától függően Barnier megbukott a költségvetés tervezetével, mivel nem ment eleget a szélsőjobboldal követeléseinek teljesítésében.
Bulgáriában évek óta előrehozott választások zajlanak, mert a politikai osztály nem tud megegyezni a társadalmi és társadalmi problémák megoldásában. Mindeközben az emberek fele sem vesz részt ilyen választásokon.
Az USA-ban is politikai káosz uralkodik az elnökválasztás eredménye után. Joe Biden, aki jelenleg is elnök, hivatali ideje utolsó napjaiban olyan döntéseket próbál átvinni, amelyek egyértelműen ellentmondanak Donald Trump politikájának. A demokrata kormányzó által irányított amerikai államok bejelentik, hogy jogi szabályokat vezetnek be, hogy ne kelljen végrehajtani a republikánus elnök terveit. Ennek kritizálása nem jelenti Trump politikájának jóváhagyását. Az ilyen lépések azonban belpolitikai destabilizációhoz vezetnek, ami megnyitja az utat egy tekintélyelvű kormány előtt.
Hogy ez mennyire érvényesülhet, az ezen a héten Dél-Koreában volt látható, ahol az elnök „hadiállapotot” hirdetett a költségvetésről szóló vita miatt, amely felhasználható minden demokratikus jog és szabadság aláásására. Ezt a döntést az ellenzéknek ugyan néhány óra múlva parlamenti többség segítségével sikerült felülbírálnia, de ez a politikai rendszer instabilitását mutatja.
A jelenlegi grúziai és romániai események azt mutatják, hogy milyen kevéssé ismerik el a választási döntéseket és a többséget, ha azok nem felelnek meg a politikai elvárásoknak. Grúziában „színes forradalmat” kezdeményeznek – az elnök és az EU támogatásával –, mert úgy látják, hogy az EU-párti irányvonalat veszélyezteti az új parlamenti többség. Az elnök nem akar meghajolni az új választások kiírásáról szóló parlamenti döntés előtt. A venezuelaihoz hasonló forgatókönyv fenyeget, ahol egy ellenzéki politikust az USA és az Európai Unió sokáig önjelölt elnöknek ismert el. Romániában a politikusok úgy vélik, nem kell elismerniük az elnökválasztás első fordulóját, amelyben meglepő módon egy szélsőjobboldali politikus szerezte meg a többséget, és – az EU támogatásával – bekerülhet a második fordulóba. Ha a megválasztott politikusok a mi szempontunkból nem is demokratikus főszereplők, nyilvánvalóan sikerült mozgósítaniuk maguknak az adott országban élők politikai bizonytalanságát.
Véleményünk szerint ehelyett minden ember demokratikus részvételének erősítése kell legyen az egzisztenciális problémáik kezelésében. És ez magában foglalja az átlátható, demokratikus felépítésű parlamenti rendszereket is. Az a jelenlegi gyakorlat, hogy a parlamenti többségekkel és hatalmi viszonyokkal akkor foglalkozunk, amikor azok nem felelnek meg a transznacionális struktúrák érdekeinek, másrészt a parlamenti rendszerekbe vetett bizalom elvesztéséhez vezet, és megerősíti a szélsőjobboldalt, amely számos országban jelentős befolyásra tett szert. ezen országok közül, és egyúttal aktívan részt vesz az állam reakciós szerkezetátalakításában. (Ulrich Schneider)
A demokratikus kultúra jele, amikor a kormány és az ellenzék a parlamentben vitatkozik a helyes útról. A civil társadalom nyilvános kampányokon keresztül is bekapcsolódik a saját aggályaiba, amelyeket a parlamentben nem hallanak kellőképpen. Ha azonban megnézzük egyes európai országok jelenlegi helyzetét, láthatjuk, mennyire instabillá vált a politikai rendszer. Németországban néhány hete összeomlott a kormánykoalíció, és február végére új választásokat írtak ki. Megfigyelők arra számítanak, hogy a választásokat új koalíció követi a CDU/CSU és az SPD között, amely évek óta hozzájárult az országban a politikai „megálláshoz”. Ugyanakkor a szélsőjobboldali AfD felemelkedését látjuk, amely bizonyos esetekben elérte a parlamenti „blokkoló kisebbséget”.
Franciaországban Emmanuel Marcon elnök rosszul számolt azzal, hogy marginalizálja az „új népfrontot”, és Michel Barnier-t nevezte ki miniszterelnöknek. A szélsőjobboldali Le Pen párt, az RN jóindulatától függően Barnier megbukott a költségvetés tervezetével, mivel nem ment eleget a szélsőjobboldal követeléseinek teljesítésében.
Bulgáriában évek óta előrehozott választások zajlanak, mert a politikai osztály nem tud megegyezni a társadalmi és társadalmi problémák megoldásában. Mindeközben az emberek fele sem vesz részt ilyen választásokon.
Az USA-ban is politikai káosz uralkodik az elnökválasztás eredménye után. Joe Biden, aki jelenleg is elnök, hivatali ideje utolsó napjaiban olyan döntéseket próbál átvinni, amelyek egyértelműen ellentmondanak Donald Trump politikájának. A demokrata kormányzó által irányított amerikai államok bejelentik, hogy jogi szabályokat vezetnek be, hogy ne kelljen végrehajtani a republikánus elnök terveit. Ennek kritizálása nem jelenti Trump politikájának jóváhagyását. Az ilyen lépések azonban belpolitikai destabilizációhoz vezetnek, ami megnyitja az utat egy tekintélyelvű kormány előtt.
Hogy ez mennyire érvényesülhet, az ezen a héten Dél-Koreában volt látható, ahol az elnök „hadiállapotot” hirdetett a költségvetésről szóló vita miatt, amely felhasználható minden demokratikus jog és szabadság aláásására. Ezt a döntést az ellenzéknek ugyan néhány óra múlva parlamenti többség segítségével sikerült felülbírálnia, de ez a politikai rendszer instabilitását mutatja.
A jelenlegi grúziai és romániai események azt mutatják, hogy milyen kevéssé ismerik el a választási döntéseket és a többséget, ha azok nem felelnek meg a politikai elvárásoknak. Grúziában „színes forradalmat” kezdeményeznek – az elnök és az EU támogatásával –, mert úgy látják, hogy az EU-párti irányvonalat veszélyezteti az új parlamenti többség. Az elnök nem akar meghajolni az új választások kiírásáról szóló parlamenti döntés előtt. A venezuelaihoz hasonló forgatókönyv fenyeget, ahol egy ellenzéki politikust az USA és az Európai Unió sokáig önjelölt elnöknek ismert el. Romániában a politikusok úgy vélik, nem kell elismerniük az elnökválasztás első fordulóját, amelyben meglepő módon egy szélsőjobboldali politikus szerezte meg a többséget, és – az EU támogatásával – bekerülhet a második fordulóba. Ha a megválasztott politikusok a mi szempontunkból nem is demokratikus főszereplők, nyilvánvalóan sikerült mozgósítaniuk maguknak az adott országban élők politikai bizonytalanságát.
Véleményünk szerint ehelyett minden ember demokratikus részvételének erősítése kell legyen az egzisztenciális problémáik kezelésében. És ez magában foglalja az átlátható, demokratikus felépítésű parlamenti rendszereket is. Az a jelenlegi gyakorlat, hogy a parlamenti többségekkel és hatalmi viszonyokkal akkor foglalkozunk, amikor azok nem felelnek meg a transznacionális struktúrák érdekeinek, másrészt a parlamenti rendszerekbe vetett bizalom elvesztéséhez vezet, és megerősíti a szélsőjobboldalt, amely számos országban jelentős befolyásra tett szert. ezen országok közül, és egyúttal aktívan részt vesz az állam reakciós szerkezetátalakításában. (Ulrich Schneider)