Lenin és Sztálin utat mutat – I
(idézet: A Magyar Tanácsköztársaság 1919 – Szikra)
A Magyar Kommunista Párt bölcsőjétől kezdve forradalmi párt volt: 30 esztendővel ezelőtt az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlását követő forradalomban született. De gyökerei nemcsak a magyar forradalomba nyúltak: eredetük mélyen bele volt ágyazva az orosz forradalomba is.
Mielőtt még Magyarországon formálisan megalakult volna a Kommunista Párt, az Orosz Tanácsköztársaságban már tíz- és tízezrével léptek be a Vörös Gárdába, a Vörös Hadseregbe magyar parasztok és munkások, akik mint hadifoglyok tanúi voltak az Októberi Nagy Szocialista Forradalom és a bolsevik párt küzdelmeinek a békéért, a földért, a szocializmusért és megértették, hogy az orosz bolsevik párt felszabadító forradalma közös ügy, a magyar dolgozók ügye is és az ő kezükről is leveri a láncot.
A magyar hadifoglyok magatartása egyben előrevetített képe volt annak, hogyan fogadja a magyar dolgozó nép a nagy szocialista forradalom eszméit, ha sor kerül arra, hogy megismerkedjék velük és állást foglaljon hozzájuk. Erre a kérdésre ők vérük hullásával adtak pozitív választ. S azok a magyar vörösgárdisták, kiknek csontjai Jakucktól a lengyel határig, vagy a Kreml történelmi falának tövében porladnak, arról tanúskodtak, hogy a magyar dolgozó nép legjobb fiai a kommunista eszméknek, megjelenésük első idejétől kezdve önfeláldozó harcosaivá váltak.
A hadifogoly, a nincstelen földműves vagy ipari munkás a magyar viszonyokra, az Esterházyak, a grófok földjére vagy a Weiss Manfréd gyárára gondolt, mikor csatlakozott az orosz forradalomhoz. Mert megértette, vagy osztályösztönével megérezte a cári Oroszország és a feudális Magyarország viszonyai közötti hasonlóságot, azt a hasonlóságot, melyet az orosz forradalom lángeszű vezére, Lenin már 1913-ban aláhúzott.
(Részlet Rákosi Mátyás beszédéből a nagybudapesti
pártfunkcionáriusok ünnepi értekezletén 1948 nov. 20.)
Lenin és Sztálin tanításai választ adtak évtizedes,
évszázados magyar kérdésekre
Részlet Révai József megnyitó beszédéből
(Magyar Munkásmozgalmi Intézet, 1948 nov. 20)
Elvtársak! A Magyar Munkásmozgalmi Intézetet tudatosan nyitjuk meg azon a napon, amelyen a Magyar Kommunista Párt megalapításának harmincadik évfordulóját ünnepeljük. Mert ha igaz az, hogy a magyar történelemben fordulópontot jelentett a munkásosztály fellépése, nem kevésbé igaz, hogy a magyar munkásmozgalomban – és ezzel az egész magyar fejlődésben – fordulópontot jelentett a Kommunista Párt fellépése.
Mi tiszteljük és becsüljük a magyar munkásmozgalom nagy, harcos múltját és hagyományait az első világháborút megelőző évtizedekben. Kegyelettel gondolunk a magyar munkásosztály ébresztőire, első szervezőire, a magyar munkásmozgalom úttörőire: Frankel Leótól Tesszársz Károlyig, akik a szocialista öntudat első magvait ültették el Magyarországon, dacolva üldözéssel és elnyomással. Az ő munkájuk nélkül nem fejlődött volna tömegmozgalommá, valóban osztálymozgalommá a magyar munkásmozgalom. A magyar kommunisták fellépése 1918 novemberében elképzelhetetlen és lehetetlen lett volna az ő úttörő munkájuk nélkül.
De a harcos múlt megbecsülésének nem mond ellent az a megállapítás, hogy a Kommunista Párt 30 év előtti megalakulásával nem csupán folytatódik a magyar munkásmozgalom, hanem valami gyökeresen új is kezdődik benne.
Az új, amit mi, kommunisták hoztunk a magyar munkásmozgalomba: az opportunizmussal való szakítás és szembeszállás volt, a nagy orosz forradalom tapasztalatainak, Lenin és Sztálin tanításainak hasznosítása és átplántálása magyar földbe, újtípusú, a hatalomért harcoló, a szocializmus megvalósítását napirendre tűző forradalmi munkáspárt megszervezése Magyarországon.
A magyar kommunisták elmúlhatatlan történelmi érdeme, hogy abból a világtörténelmi fordulatból, amelyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelentett, levonták a következtetéseket Magyarország számára, elméletben és gyakorlatban. Bármilyen nagy erő volt is a magyar munkásmozgalom a Kommunista Párt megalakulásáig, bármily komoly befolyást gyakorolt is az ország politikai fejlődésére a kiegyezés utáni évtizedekben, a Kommunista Párt megalakulásáig ez az erő a nagyszerű tömegharcok ellenére — lényegében botorkált és tévelygett, mert a mi Pártunk megalakulásáig a magyar munkásmozgalom legfeljebb csak ellenzéki erő volt, a polgárság egyik vagy másik csoportjának segédcsapata.
A Kommunista Párt magalakulásával lépett fel a magyar munkásosztály első ízben a hatalom megragadásának és gyakorlásának igényével, mint az ország, az összes dolgozó rétegek vezetésére hivatott osztály.
Ahhoz, hogy ez a fordulat a magyar munkásmozgalomban bekövetkezhetett, a Nagy Szocialista Októberi Forradalom eszméit kellett Magyarországra átültetni. De jelenti ez, hogy a magyar kommunista mozgalom kívülről importált eszmékre épült, mint ellenségeink állították három évtizeden át? Hát nem ugyanezzel, külföldi eszmék importjával vádolták annakidején a magyar jakobinusokat, majd Petőfi Sándort és később Ady Endrét?
A magyar történelmi fejlődést mindig a társadalmi haladás legfejlettebb nemzetközi tanainak „importja” termékenyítette meg és vitte előre. A haladás nemzetközi eszméi számára a talaj mindig megvolt Magyarországon, csak beléje kellett hinteni a magot.
Mi 1918-ban belehintettük! És a magyar talaj, a munkásosztály és a szegényparasztság mohón és szomjasan fogadta a Nagy Orosz Forradalom eszméit. A vetés nem kelt volna ki, ha a talaj nem lett volna alkalmas a magvak befogadására. A marxizmus-leninizmus „importja” csak azért sikerülhetett, mert Magyarország egyenesen várta az új forradalmi eszméket saját problémáinak megoldására. Mi egyébbel magyarázható az, hogy sok tízezer magyar hadifogoly Oroszországban ott harcolt a fiatal Vörös Hadsereg soraiban Kolcsak ellen, a szibériai ellenforradalom ellen? Mi egyébbel magyarázható a Kommunista Párt diadalútja 1918 novemberétől 1919 márciusáig?
A magyar dolgozó tömegek megérezték és megértették, hogy az orosz forradalomban a Bolsevik Párt az ő kérdéseikre is választ adott.
Lenin és Sztálin tanításai igenis válaszok voltak évtizedes, évszázados magyar kérdésekre is.
A munkásosztály vezető szerepéről, a munkásság és parasztság szövetségéről szóló tanítás, a polgári demokratikus forradalom szocialista forradalommá való továbbfejlődéséről szóló elmélet, a nemzetek önrendelkezési jogáról és a nemzeti függetlenség biztosításáról szóló tanítás az imperializmussal szemben: mindez válasz és útmutatás volt a magyar fejlődés évtizedes megoldatlan problémáira is.
Csoda-e, ha a magyar munkásosztály, a magyar dolgozó nép kapva kapott Lenin és Sztálin tanításain? Csoda-e, ha a magyar kommunisták 1918 november 21 után rövid néhány hónap alatt megnyerték a magyar munkásosztály, a szegényparasztság többségét?
„Minden hatalmat a munkások, katonák és szegényparasztok tanácsainak!”
(Vas Zoltán: Tizenhat év fegyházban)
Szülőföldünk, Magyarország, gyönyörű ország.
„Tejjel-mézzel folyó Kanaán” — így nevezik az urak. „Nyomorúság országa” — így nevezik a dolgozók.
Az uraknak is, a dolgozóknak is igazuk van. Az urak számára valóban folyik a tej és a méz, a dolgozóknak azonban a gazdag, búzatermő országban még száraz kenyérre sem telik.
Az Osztrák-Magyar Monarchiába kényszerített Magyarország az 1918-as polgári forradalomig, a maga kiélezett szociális és nemzetiségi helyzetével, a cári Oroszországhoz volt hasonló.
Az ipar gyors fejlődése ellenére Magyarország megmaradt Ausztriától függő félfeudális országnak. A falusi nincstelenek milliói élnek nyomorban, nélkülözésben, mert a földek legjobb egyharmadát néhány arisztokrata család és az egyház bitorolja. Az ő kezükben van a magyar ipar jelentős hányada is.
A nagybirtok és a nagytőke érdekszövetsége nemcsak kizsákmányolja a politikai jogoktól megfosztott városi és falusi dolgozókat, hanem rájuk hárítja az ország minden terhét is.
Ez az oka, hogy Magyarországon szokatlan gyorsasággal kiéleződnek az osztályellentétek és a tömegek szinte máról-holnapra a forradalmi osztály harc útjára lépnek. Az újból és újból fellángoló, időnként igen elkeseredett mozgalmakat azonban a kormány katonai erővel töri le.
A magyar uralkodóosztályok ilyen történelmi és gazdasági adottságok közepette taszították a magyar népet a világháborúba. A népnek nem volt kenyere, nem voltak jogai, csak egy: „védeni a hazát”.
Mint mindenütt, Magyarországon is, a dolgozók legjobbjai kivezető utat kerestek az imperialista vérözönből. A szociáldemokrata pártból kivált forradalmi osztályharcosok megalakították a baloldali zimmerwaldiak magyarországi csoportját. Velük volt kapcsolatban a diákság baloldali szervezete, a Galilei-kör is.
Én is ott tanultam meg új szemmel nézni a világot.
Ekkor robbantak 1917 október eseményei a világtörténelembe. A nagy orosz szocialista forradalom azonban csak a volt cári Oroszország népeinek hozott békét. A többi ország folytatta a háborút. Milliók pusztultak el, milliók lettek rokkantakká. Az éhség, a nyomor egyre nőtt, a helyzet tűrhetetlenné vált.
A nagy szocialista forradalomnak az egész világra kisugárzó hatása Magyarországon is meggyorsította a történelmi eseményeket. Tízezrével érkeztek vissza Magyarországra a szocialista forradalom szemtanúi és részvevői, a volt hadifoglyok, — köztük Szamuely és Rákosi, akik Lenin tanítását a szocialista forradalomról bevitték a munkás- és paraszttömegekbe, valamint a szétzüllőben levő hadseregbe.
1918 október 30-án győzött Magyarországon a polgári forradalom. Ez azonban csak felületes, tessék-lássék reformokat hozott. E miatt a tömegek a polgári forradalomból és annak pártjaiból, különösen a szociáldemokrata pártból, hamar kiábrándultak.
Az Oroszországból hazatért kommunisták, a leninista zimmerwaldiak, valamint a Szociáldemokrata Párt baloldali ellenzéke ezekre a polgári forradalomból kiábrándult tömegekre támaszkodva alakították meg 1918 novemberében a Kommunisták Magyarországi Pártját.
Lapjuk, a Vörös Újság, már első számától kezdve hirdette: „Minden hatalmat a munkások, katonák és szegényparasztok tanácsainak!”
A megfeszített ütemű kommunista agitációs munka eredményeként a Kommunisták Magyarországi Pártja néhány hónap alatt tömegpárttá szerveződött.
A kommunisták sikeres munkáját a bomladozó Szociáldemokrata Párt vezérei gyűlölettel figyelték és a kormányban ülő minisztereik révén keresztülvitték a Kommunista Párt vezetőinek letartóztatását.
A nagyarányú letartóztatások nem bénították meg a Kommunista Pártot. Az ipari munkásság, a szegényparasztság és a hadsereg jelentős tömegei hatalmas népgyűléseken követelték a kommunista vezetők szabadonbocsátását, a gyárak, a nagybirtokok szocializálását, valamint minden hatalomnak a munkástanácsok kezébe való átadását.
Napirendre került a fegyveres felkelés.
Ezt a polgári forradalom burzsoá-demokrata kormánya azonban már nem várta be.
1919 március 21-én önként átadta a hatalmat a magyar dolgozók proletárforradalmának.
A diadalmas magyar proletárforradalom a testvér Orosz Tanácsköztársaságnak és Leninnek küldte első üdvözletét.
A Nagy Orosz Szocialista Forradalom hatása Magyarországon
(Lándor Béla — Sarló és kalapács 1937)
… Már a februári forradalom hatásaként felélénkült a magyar munkásmozgalom. 1917 május 1-ét újra megünnepli a munkásság, május közepén — két és félév után — újra sztrájkokkal kezdi jogos követelését kiharcolni a budapesti proletár. És ez a mozgásba jött, nagy hadigyárakba koncentrált tömeg 1917 őszén forradalmi szimpátiája ezer és ezer jelével fordul az új proletár világhatalom, a megszülető tanácsállam felé. Százezrek érezték, hogy a tanácsok első felhívásával új korszak keletkezik a magyar munkásmozgalom életében is. A nagy szocialista forradalom puszta híre megindította már a forradalmi erők tömörülését. Az üzemi munkássággal szoros kapcsolatban megjelennek a színen a baloldali forradalmi csoportok, soraikban olyan forradalmárokkal, mint Korvin, Sallai és mások.
A pártvezetőség megint a választójogi jelszót vette elő. A régi taktika folytatása azonban most már egyszerűen lehetetlenné vált. A tanácsköztársaság üzenetei „Mindenkihez”, a lenini-sztálini békepolitika első nagy dokumentumai új, hatalmas, széles perspektívát nyitottak a magyar tömegek előtt. „Le a háborúval! Békét akarunk! Éljen az orosz proletariátus!” — ezek voltak az 1918 januári nagy spontán budapesti sztrájknak a jelszavai. Budapest proletariátusa tömör rendekben sorakozott fel a bresztlitovszki tárgyalások alkalmával a Szovjetköztársaság mellé, a saját imperialistái ellen.
Az 1918 júniusi sztrájk alkalmával ez az ellentét a tömegek és a jobboldali pártvezetőség között még világosabbá vált: A tömegeknek vezetők nélkül kiadott jelszava az volt: „Kövessük Szovjetoroszország példáját.” A megmozdulást követő hatnapos általános sztrájk harcosai közül ötszáz munkást tartóztattak le és nem egy ellen emelték azt a vádat, hogy „Szovjetoroszország mellett tüntetett és az ellenség győzelmét akarja előmozdítani”.
1918 nyarán és ősz elején már kézzelfoghatóvá vált, hogy a nagy orosz proletárforradalom hatása alatt a tömegek nem elégszenek meg az „általános választói jog és demokratizált parlament” jelszavával s hogy a békepolitikát nem úgy képzelik el, mint Károly király, Sixtus herceg, Czernin külügyminiszter s az őket támogató minden színárnyalatú, klerikális-fekete, agrár-zöld, s rózsaszínű politikus klikkek. A munkástanácsról, mint a „forradalmi mozgalom új szervéről”, mint a „szociális forradalom motorjáról” még a tömörülő és formálódó baloldal csoportjaiban is csak nagyon homályos nézetek uralkodtak. Régi szindikalista képzetek tömegesen támadtak fel újra. A leninizmus irodalmát Budapesten ezidőben még halvány körvonalakban sem ismerte senki. Szabó Ervin a választójogra „koncentrált” taktika és a kautskyánus elmélet elvi ellensége éppen olyan idegenül és éppen olyan teljes meg nem értéssel állt a múltban a bolsevizmussal szemben, miként mesterei, a francia szindikalisták. Az orosz forradalom hajtóerőinek, a bolsevizmus sztratégiájának és taktikájának kérdéséből mit se értett. De mindez az ideológiai tisztázatlanság, sőt helyenkénti igen erős zavar, ami a proletármozgalom „új formáinak”, az eljövendő forradalom tartalmának és hajtóerőinek kérdésében uralkodott, nem tudta megbénítani az orosz forradalom gyakorlati hatását.
Miben nyilvánult meg ez a hatás az 1918-i októberi polgári-demokratikus forradalomban? Mindenekelőtt abban, hogy éppen ennek a hatásnak eredményeképpen beszélhetünk valóban forradalomról, hatalmas néptömegek forradalmi felkeléséről az osztrák-magyar imperializmus hadviselése, s a katonák százezreit vágóhídra hajtó félfeudális magyar politikai rendszer ellen. A „Nemzeti Tanács” politikusai csak egy reformkormány irányában tapogatódnak a mindenáron való törvényesség keretei között. A proletár- és katonatömegek azonban forradalmi módszerekkel, orosz módra léptek fel az egész gyűlölt rendszer, annak minden exponense ellen. Így adtak az eseményeknek alulról egészen más fordulatot. Így jött létre a demokratikus forradalom. Ámde lett volna-e munkástanács és katonatanács, megmozdultak volna-e a falusi tömegek a jegyző, a nagybirtokos, a falusi uzsorás ellen, ha nincsen orosz forradalom, ha a nagy orosz proletárforradalom világraszóló tényei nem foglalkoztatják a tömegek gondolkodását, nem mutatnak új célt a tömegeknek? Az osztrák-magyar dualizmus politikai rendszerének magyarországi ágazata a tömegek megmozdulása folytán összeomlott. A proletariátus bizonyult az egyetlen politikai cselekvésre képes erőnek. De vajon mutatott volna-e a magyar proletariátus annyi társadalomformáló szándékot, annyi történelemalakító erőt, olyan határozottsággal harcolt volna-e a hegemóniájáért, ha az orosz proletárforradalom nem növeli meg osztálytudatát? Kétségtelen, hogy nem így lett volna. És kétségtelen az is, hogy Garami és Kunfi népköztársasági miniszteriális politikája, amely a forradalmi néppolitika lobogója alatt tipikus koalíciós politikát űzött, éppen ezen az orosz proletárforradalom által megnövelt osztálytudaton feneklett meg. Semmi kétség: az orosz forradalom növekvő hatása formálta, fejlesztette, duzzasztotta a baloldalt, és növelte annak befolyását. Midőn a baloldali csoportok a köztársaság kikiáltására összegyűlt tömeg közé Szverdlov elvtárs sürgönyét dobáltatják le a repülőgépről, a sürgönynek az osztálybéke ellen tiltakozó szavai már hálás talajba hullottak. A magyar dolgozók soraiban sokan érezték, hogy az orosz „Októberi Forradalom új korszakot, a proletárforradalmak korszakát nyitotta meg az imperializmus országaiban” (Sztálin: Október nemzetközi jelentősége). Érezték, hogy a kormány csak akkor lehet az ő kormányuk, ha a dolgozó magyar nép sorsdöntő kérdéseire valóban választ ad, ha nem engedi, hogy a nagybirtok, nagybank és a gyár urai diktálják politikáját.
A nagy orosz szocialista forradalom akkoriban már másfajta, közvetlenebb csatornákon keresztül is kezdte éreztetni hatását, mint felhívások, hírek, szikratáviratok útján. A szibériai partizánharcokban, a nemzetközi vörös ezredek véres küzdelmeiben, a polgárháború változatos csatáiban, ezer és ezer kilométernyire Magyarországtól, a magyar forradalmi mozgalomnak egy igen jelentős szakasza játszódott le. Egészen megbízható adatok szerint 450—500.000 magyarországi hadifogolyból kb. 95 — 100.000 ember vett részt a Munkások és Parasztok Nemzetközi Vörös Hadseregének harcaiban. (Ha félmillióból csak a magyar anyanyelvűeket vesszük, akkor az arány még sokkal nagyobb lesz, mint 20%.) A földtelen és törpebirtokos magyar parasztfiatalság tízezrei fogtak fegyvert a régi szervezett munkások vezetése alatt a fehér ellenforradalom ellen, s a legénységi lágerekből ömlöttek a katonák a forradalom védelmére. Ebben a hatalmas arányú hadifogolymozgalomban az alföldi rónák földmunkás és szegényparaszt tömegeinek, 1912 május 23 budapesti proletárjainak küzdelme folytatódott az elnyomók és kizsákmányolok ellen. Sajnos, a mozgalom hirtelen felvetődött vezető rétege csak igen felületesen sajátította el a bolsevik párt jelszavait. A magyar hadifogolyszervezetek sajtója és egész politikai agitációs módja még nagyon távol állott az igazi leninizmus szellemétől. Egyáltalán nem véletlen, hogy a Bucharin-féle Lenin-ellenes „baloldali kommunista frakció” alakulása után Kun Béla, és a magyar hadifogolyszervezet néhány hasonszőrű vezetője „baloldali kommunista” jelszavakkal harcoltak Lenin és Sztálin politikai vonala ellen. A proletár sztratégia kérdései, a proletár hegemónia biztosításának nagy problémái, a proletárhegemónia biztosításának változó módja, a paraszti tömegekhez való viszony, a tartalékok és szövetségesek kérdései éppen olyan hét pecséttel lezárt titkok voltak, mint a párt és osztály egymáshoz való viszonyának, az osztályharc váltakozó formáinak, az erők átcsoportosításának, s az esetleges rendezett visszavonulásnak problémái. De a lenini irányelvek az imperializmus elleni világforradalom korszakáról, a proletárdiktatúráról, mint a demokrácia legmagasabb formájáról, mégis megtalálták az utat a hadifogolyszervezetek sajtójához és politikai agitációjához, s ezen keresztül a magyarországi tömegekhez. És a hadifogoly-internacionalisták ezreinek ez az új távlatokat nyitó perspektívája már akkor is mélyen kihatott a munkástömegek gondolkozására, amidőn az még csak szárnyaló híreken, egyes hazatérőkön keresztül jutott el hozzá.
A kommunista párt megalakításával a proletárforradalom perspektíváját rendszeres és állandó agitáció közvetítette a tömegekhez. Igaz ugyan, hogy az akkori kommunista pártnak nem sikerült a marxizmus-leninizmus szellemében megoldani azokat a speciális kérdéseket, amelyek a demokratikus magyar polgári forradalom proletárforradalomba való átnövésének kérdéseivel voltak kapcsolatosak. A Kommunisták Magyarországi Pártja a valódi népforradalom kérdéseinek éppen olyan kevéssé hatolt a mélyére, mint az akkoriban alakult német vagy osztrák kommunista párt. De a világforradalom perspektívájának szüntelen propagálásával, a tanácsköztársaságért folytatott agitációjával húst és vért adott annak a nagy jelszónak, amely 1918 júniusa óta élt a tömegek lelkében: Kövessük Szovjet-oroszországot! S e jelszó átütő ereje egyre nőtt.
A politikai és gazdasági világválság tornyosuló eseményei között a koalíciós kormány mindinkább elszigetelődött a tömegektől. A magyar demokrácia nagy kérdései megoldatlanok maradtak. A Berinkey-kormány nem tudta megoldani sem a nemzeti függetlenség kérdését, sem a földkérdést, és az ország életének valóban demokratikus átalakítása felé sem volt képes eredményes lépéseket tenni. A nemzeti válság egyre súlyosabb formákat öltött. Hiszen nemcsak arról volt szó, hogy a miniszterek aláírják a békeszerződést, és ezzel szankcionálják a meglevő állapotokat, amint ez Németországban történt, s nem is csak az új körülmények közötti egyszerű berendezkedésről volt szó, mint Ausztriában. Az elvesztett háború következményei csak most mutatkoztak meg igazán. Hónapról-hónapra több terület került idegen imperialista csapatok kezébe, s egyre újabb és újabb ultimátumok jöttek. A burzsoázia egyre tanácstalanabb lett, a proletariátus egyre öntudatosabb. A noskeizmus lehetetlenné vált, az osztrák út sem volt járható. A „Kövessük Szovjetoroszországot” jelszó egyre jobban vonzotta a tömegeket. Eljött 1919 március 21-e.
Őfelsége miniszterei tanácskoznak
JEGYZŐKÖNYVE
az 1918 évi jún. hó 21-én Budapesten megtartott
MINISTERTANÁCSNAK
dr. Wekerle Sándor magy. kir. ministerelnök úr előlülése alatt:
Kereskedelemügyi minister úr előadja, miszerint a honvédelmi minister úrral együtt már régen készülnek előterjesztést tenni a mindinkább elharapódzó munkásmozgalmak tekintetében. A tegnap beállott sajnálatos incidens azonban sokkal gyorsabban megérlelte a helyzetet s most már véleménye szerint haladéktalanul kell intézkedni.
Bejelenti, hogy a tegnap kitört sztrájk tegnap óta nagy kiterjedést nyert. Elterjedt az összes magyar államvasúti műhelyekre, a pályaudvarokon a hordárok beszüntették a munkát s előreláthatólag hovahamarabb szünetelni fog a munka a fűtőházakban is.
Minden körülmény arról tesz tanúságot, hogy a sztrájkot központi intézkedés igazgatja, nevezetesen a vasutasok körében annak, a Landler Jenő szerkesztésében megjelenő „Magyar Vasutas Újság” a mozgatója.
Az ügyészség jelentése szerint ezen újság egy nyomtatványt bocsátott ki, amely politikai-gazdasági harcra izgat, követendő példakép az orosz mintát állítja fel s hivatkozik a munkásság által eddig alkalmazott pressiók eredményeire. Miután ez a nyomtatvány oly tartalommal bír, amelyet megtűrni nem lehetett, az ügyészség intézkedett annak letiltása iránt. Ámde ennek mi eredménye sem volt, mert a nyomtatvány köteles példányát, két nappal a szétküldés után mutatták be, s így a Világosság-nyomdából az utolsó példány is kiment. Az ügyészség elrendelte a nyomtatvány üldözését, a megtorló eljárás folyamatbatételét és a közreműködők elfogatását.
Bejelenti, hogy a sztrájk időközben a vidéken is elterjedt. Miután a távírdát és a távbeszélőt ellenőrzés és zár alá helyeztette, a sztrájk terjesztése csak úgy történhetett, – s erre nézve adatai is vannak — hogy a központ bizalmi emberei kiutaztak a vidékre, szinte nyomon lehet követni a sztrájk kitörésének idejét, amint az a vonatok menetrendszerű beérkezésének idejével összeesik.
Igazságügy minister úr bejelenti, hogy a budapesti kir. ügyészség jelentése szerint a már említett dr. Landler Jenő budapesti ügyvéd, munkásvezér tegnap déli 1 és 2 óra között a parlament előtti téren összegyűlt mintegy 3000—4000 főnyi munkástömeghez, amely a magyar államvasutak gépgyárában aznap délelőtt történt események folytán az utcára vonult és ott összeverődött, egy izgatóhangú beszédet tartott, amelynek főbb kitételei a következők: „nem beszélni kell többé, mert itt a tetteknek ideje, ahol le kell számolni az egész korrupt kormányrendszerrel és képviselőházzal …” „A mai véres eseményekért a munkásságnak bosszút kell állnia … mikor itt lesz az ideje, akkor majd leszámolnak ezzel a kormányrendszerrel …” „Nem elégedhetnek meg azzal az ígérettel, amit most a kormány adott a munkásoknak a képviselőházban, mert az papirosígéret és maradhat minden a régiben, elégtételt kell követelni, bosszút kell állani: nem hiszem, hogy akadjon Magyarországon becsületes ember, akinek szívében lángra ne lobbantaná ez a gyalázatos cselekedet az elkeseredés és a bosszú tüzét, ma már elég erős Budapest, meg az ország munkássága arra, hogy az ilyet tétlenül ne nézze és elégtételt tudjon magának szerezni.” … Idézi a régi nagy hadvezér anyjának szavait, aki midőn a fia az ő véleményét akarta hallani, azt mondotta: „Fiaim, én csak akkor beszélek, ha Róma lángokban áll! Csak a tettek kell, hogy jöjjenek.” … Menjenek haza a munkások, de ne értsék őt félre, nem azt akarja ezzel mondani, hogy kaptak ígéretet, maradjon minden a régiben, nem, ő nem ezt mondja, ő tisztában van azzal, hogy minden munkás szívében ég a bosszú, ég az elkeseredés lángja, és hogy nem veszi fel a munkát senki addig, míg a megfelelő elégtételt meg nem kapja” … „Ha a pártvezetőség határozata nem elégítene ki bennünket, akkor itt leszünk mi.”
Dr. Landler Jenő ezen beszéde egyenes felhívást képez bűncselekmény elkövetésére és különösen egyenes felhívást képez a munka közös beszüntetésére, illetve a már beszüntetett munka folytatólagos beszüntetésére és fel nem vételére. Azok a kitételek ugyanis, hogy bosszút kell állani, le kell számolni, itt az ideje a tetteknek, a munkásságnak cselekednie kell, nem jelentenek egyebet, minthogy a munkásság erőszakoskodások és bűncselekmények elkövetésével igyekezik a rajta történt sérelemért elégtételt venni. E bűncselekménynek ugyanis nem tényálladéki eleme az elkövetendő cselekmény és az elkövetés módozatainak közelebbi megjelölése, elég ha a kijelentésekből meg lehet állapítani, hogy a felhívás nyilvánvalóan bűncselekmények elkövetésére irányul. Máskép a munkásság bosszút nem állhat, a kormánnyal és képviselőházzal nem számolhat le és a tetteket máskép elképzelni nem lehet, mint hogy a munkásság bűncselekményeket kövessen el. A beszéd tehát alkalmas a büntető törvénykönyv 171. §-ába ütköző izgatás vétségének megállapítására.
Honvédelmi minister úr véleménye szerint a jelen esetben kétségtelenül fennforognak a katonai büntető törvény 327. §-ának ismérvei, miért is dr. Landlert a katonai ügyészségnek kellene átadni.
Igazságügyminister úr a honvédelmi minister úr felfogásához hozzájárul.
A ministertanács felkéri az igazságügyminister és a honvédelmi minister urakat olyértelmű intézkedés sürgős megtételére, hogy a dr. Landler elleni vizsgálatnál a királyi ügyészségen kívül a honvédügyészség tagja is résztvegyen, aki a katonai büntető törvény 327. §-a alapján avatkozzék be s Landlert letartóztatásba vegye.
Kereskedelmi minister úr utal arra, miszerint a szakszervezetek vezetőinek kezeiből kisiklott a vezetés s azoknak úszniok kell az árral. Hogy vezető szerepeiket megtarthassák, tovább kell izgatniok. Ma úgy áll a helyzet, hogy a vezetők tudnak sztrájkot szervezni, de leszerelni nem tudnak. Miután a vezetők 9/10 része katonai felmentett, nem kellene-e őket bevonultatni?
Honvédelmi minister úr nem ajánlja, hogy a bevonultatás büntetéskép szerepeljen. Véleménye szerint, ha az illetők cselekedetei ezt indokolják, a katonai büntető törvény 327. §-át kell alkalmazni s csak akkor kellene a bevonultatást alkalmazni, ha a felmentési jogcímmel egyébként visszaélnek.
A ministertanács a honvédelmi minister úr álláspontját magáévá teszi.
VILÁG KIRÁLYAI EGYESÜLJETEK!
(Szamuely Tibor — „Szociális Forradalom” 1918 aug. 7)
„Kísértet réme járja be Európát: a bolsevizmus kísértete. Európa összes hatalmai szent üldözésre fogtak össze a kísértet ellen: György király és Vilmos császár, Hindenburg és Poincaré, német scheidemannisták és amerikai békeprédikátorok. Hol az az ellenzéki párt, amelyet uralkodó ellenségei nem kiáltottak volna ki bolseviknek …”
Kilenc hónap óta nyugtalan álmai vannak az uralkodóknak. A bíborban születetteknek csakúgy, mint a polgári ágyból köztársasági elnökké cseperedetteknek. Forradalom gyúlt ki szemük láttára, az elnyomottak millióit lángragyújtó tűzvész terjedt el napról-napra szélesedő körben; új hatalom emelkedett fel, hatalom, amely elnyomja az eddigi elnyomókat. Először semmibe se vették. A forrongásban levő Oroszország egyik bomlási jelenségének tartották az egész Októberi Forradalmat. Gyakorlatban meg nem álló kísérletnek a proletárdiktatúrát. Egy párt pillanatnyi, múló hatalomra jutásának a munkások és parasztok tanácsköztársaságát. De a fiatal és egészen újformájú orosz proletárállam nem akart átalakulni úgy, ahogyan Európa nyugatán, Ázsia keletén és Amerikában az államfők és állambölcsek várták. Legyűrte ellenségeit, megizmosodott a hatalomért makacsul küzdő orosz burzsoázia fölött. És minden megerősödés, minden lépés előre a kommunizmushoz vezető úton, minden nap, amellyel tovább élt, nyugtalanítóbbá, aggodalomba ejtőbbé, kísértőbb rémmé tette az orosz proletárok és parasztok köztársaságát.
A tanácsköztársaság megteremtői és fenntartói, a bolsevik kommunisták különben nem is csináltak titkot belőle. Nyíltan hirdették az első perctől kezdve, hogy a nemzetközi szociális forradalom elöljáró, első győzelmet arató csapatának tekintik magukat és arra törekednek, hogy a tőkések felett diadalra vigyék minden ország proletariátusát a fegyveres felkelésben. A közös veszedelem egyaránt meghökkentette az óriási rablóhadjáratba belebonyolódott tőkés államszövetségek két ellenséges csoportját. Ha egyáltalán be tudták volna fejezni a véres marakodást, már régen egyesültek volna a közös ellenség: a diadalmas orosz proletariátus ellen.
A legjobban megijedt, a legingóbb trónon ülő, tapasztalatlan császárocska nem is tudta megállni, hogy osztálytársai, — a többi uralkodók elé ne juttassa vészkiáltását. Habsburg Károly — mindezt most amerikai lapok leplezik le — azzal bírta rá a trónjáról lepottyanóban volt román királyt a békekötésre, hogy levélben figyelmeztette a kelet felöl fenyegető szocialista veszedelemre, arra, amely a bolsevizmusnak az orosz határon túli terjedéséből Ausztria—Magyarországra származna és veszélyeztetné a román királyi házat is. Európa uralkodóinak egyesülniök kell az anarchia elleni harcra.
— Most ilyen idő van — így szólt a levél —, amelyben a királyoknak össze kell fogniok.
A levelet természetesen letagadják most a bécsi udvar vidékén. Ez Károly császár leveleinek rendes sorsa. De elismernek annyit, hogy az uralkodó egy törzstiszt útján üzenetet küldött Ferdinánd román királynak, akit felhívott a szövetkezésre, hogy a nemzetközi forradalom és anarchia ellen küzdjenek együtt. És Károly császár-király ijedt hívásának volt is foganatja. A román király felcsapott. A Bukarestből Jassyba dobott trón összedűlés előtt állott, a román forradalom már bontogatta szárnyait. A román király beállt az új szent szövetségbe, — a nemzetközi forradalom ellen.
Ez februárban volt. Azóta — látható formában — új társakat nem tudott verbuválni Habsburg Károly abba a harci szervezetbe, amelynek zászlaján ott a felírás: „Világ királyai egyesüljetek!” Azonban maga az ellenforradalmi szövetség láthatatlanul továbbkovácsolódott. Ez az a szövetség, amelyben a tőkések, uralkodók, elnökök, császárok, pénzfejedelmek eggyéolvadnak, még annak a meg nem szűnő háborús rablómarakodásnak az ellenére is, amelyből az imperialista érdekszövetségek nem tudnak kievickélni.
A királyi levélben kikiáltott jelszó egyre terjed. A közös veszedelem tudata egy zászló alá hozza a proletárforradalom minden ellenségét: „Világ királyai egyesüljetek — a nemzetközi forradalom ellen” — ez a csatakiáltás hozza Szibériától a Volgáig a cseh-tót bandákat mozgásba, ennek a zászlaja alatt készülődnek fel a japánok, jönnek az északi Jeges-tengerről az angolok.
Ez a jelszava az Ukrajnába, Déloroszországba betelepedett rablóknak is. Megfojtani az első győztes proletárforradalmat, támogatni annak minden ellenségét, pénzelni, felfegyverezni, segíteni, rejtegetni, felbujtani, becsempészni, nemcsak az orosz határon túli lépéseit meggátolni, hanem idejében megfojtani, még mielőtt túlléphetne, — ezek azok a feladatok, amelyekre „a királyoknak (uralkodóknak és uralkodóosztályoknak) össze kell fogniok”.
És így van ez helyesen. Így, ahogy Károly császár őszinte órájában megmondotta. A királyoknak össze kell fogni. De a királyokkal szemben össze kell fogni azoknak is, akik ellen a hatalmukat féltő hatalmasok szövetkeztek. Azoknak, akik nemcsak nem félik, hanem igenis kívánják a bolsevizmus elterjedését, akik a nemzetközi forradalmat akarják. A világ proletárjainak és parasztjainak felszabadulását. Ezek diktatúráját a burzsoázia fölött. A harc, az éles összecsapás a két csoport között elkerülhetetlen. Csak helyes, ha ebben a harcban elhatároltan, világosan áll egymással szemben a két tábor. Az egyikben a világ királyai és szolgáik, bérenceik, kitartottaik, a másikban a világ proletárjai.
Nincs benne kétség, hogy ez a harc csak a proletárok javára üthet ki, bár véres, nehéz, hosszantartó és szenvedésekkel teli lesz.
Ám éppen ez a félős, aggódó együvékovácsolás, amellyel a világ királyai erősítgetik megbomlóban levő elnyomóeszközeiket: a tőkésállamokat, ez az együttes roham, amellyel szent szövetségben jönnek északról-délről, keletről-nyugatról az orosz proletárállamra, ez teszi még teljesebbé, erősebbé, a reá nehezedő súlytól összeforrottabbá a világ proletárjait. Ma az első forradalmi tűzhely: az orosz tanácsköztársaság védelmében, holnap a láng továbbvitelében, a világ egyesült királyainak sorra elpusztításában.
A nemzetközi proletariátus vezérei a Magyarországi kommunistákhoz
(Vörös Újság 1919 jan. 15)
A németországi Spartacus-csoportnak és a kommunisták német-ausztriai és magyarországi pártjainak.
Igen tisztelt Elvtársak!
Nagy örömmel kísérjük figyelemmel az Önök fellépését és az Önök küzdelmét a forradalmi szocializmus zászlója alatt. Szokatlanul nehéz viszonyok között kell Önöknek folytatni ezt a küzdelmet. Az angol-francia-amerikai imperializmus barbárul beavatkozik, sőt színes csapatokat küld a világforradalom tűzvésze ellen. A kormányszocialistáknak a „szociális köztársaság” cégére alatt folytatott áruló politikája, amely változatlanul megőrzi a kapitalista „rend” politikáját és a magántulajdon szentségét; a hivatalos szociáldemokráciára közvetlenül támaszkodó ellenforradalmi erők gyors mozgósítása; végül és legfőképpen az úgynevezett „bal” és „független” csoportok, amelyek határozottan akadályozzák a szociális forradalom erőinek kifejlődését és a kormányban való részvételükkel támogatják a gonosztevőket a sárga szociáldemokráciából; — mindez rendkívül súlyos helyzetet teremt a mi közös ügyünk részére.
Mi egyébként nemcsak hisszük, de tudjuk: a német, az osztrák és a magyar proletariátus el fog hárítani mindent az útból, aminek segítségével akadályozza őt a burzsoázia, szociáldemokrata ügynökei útján …
A német, osztrák és magyar proletariátusnak meg kell érteni, hogy számára az egyetlen megoldás: — a saját hatalmában van, amely könyörtelenül meg fogja törni a burzsoá hatalom minden ellenállását és amely nem szavakból, hanem tettekből áll, a társadalom szociális átépítésének jövendő mozgatójából.
A reális hatalom Németországban is és Ausztriában is, de még Magyarországon is ezidőszerint a monarchia régi hivatalnokainak kezében van. Az Ebertek és a Rennerek, akik egész életükben a rendőrök előtt „rémként” szerepeltek, — teljes érintetlenségében meghagyták az egész régi apparátust, amely századokon át gyűlt és épült, mint fegyver a néptömegek elleni küzdelemre.
A burzsoázia reális hatalmát, amelyet most szocialista pojácák védelmeznek, föl kell cserélni a proletariátus reális hatalmával …
Az orosz munkásosztály a saját kárán tanulta meg, hogy a szociális mérkőzés e legnagyobb idejében, amilyent csak ismert valaha a világtörténelem, csak egy a kettő közül lehetséges: vagy a tábornokok borzalmas, vadállatiasan kegyeden véres diktatúrája, amely menteni igyekszik a kapitalista világot, — vagy az államok háborús romjain új világot építő munkások diktatúrája.
És a proletariátus pártja, a mi pártunk, amelyet a forradalom kezdetén az „őrültek kis csoportjának” számítottak és amelyik most erős kézzel több mint egy éve tartja már az államhatalmat, különös örömmel látja, hogy Németországban is, Ausztriában és Magyarországon is erősödnek a testvérpártok, amelyek a mi közös célunkhoz, a szocializmushoz vezetnek, a mi közös utunkon: a munkásosztály diktatúráján át.
„A burzsoázia pusztulása és a proletariátus győzelme egyaránt kikerülhetetlen.”
Kikerülhetetlen a mi győzelmünk, elvtársak! Mi hisszük és tudjuk, hogy Önökkel együtt sikerülni fog felépíteni a kapitalista rablás romjain a mi emberi testvériségünk és az összes népek szolidaritásának új világát.
Éljen a világforradalom!
Éljen a proletárdiktatúra!
Éljen a nemzetközi szociális köztársaság!
Éljen a kommunizmus!
Az Oroszországi Kommunista Párt Központi Bizottsága nevében:
Lenin,
Sztálin,
Szverdlov.
Berlin, 1919 jan. 2.
A Kommunisták Magyarországi Pártjának
Tisztelt Elvtársak!
Szívből örvendünk, hallva megalakulástokat, sikereiteket és kilátástokat. A magyar munkásság forradalmi ereje kedvező jóslásra ad módot a közel jövőre. Mi Németországban, akik a német forradalom második szakaszának kezdetén állunk, tudatában vagyunk annak, hogy minő óriási feladatokat kell a német proletariátusnak a legközelebbi hónapokban véghez vinni. Az 1918 dec. 30-án megalakult Kommunisták Németországi Pártja hivatott arra, hogy a német szociális forradalom előcsapatát alkossa. Minden hír külföldi testvérpártjaink harcairól és győzelmeiről növeli erejét és elszántságát …
Üdvözöljük a Kommunisták Magyarországi Pártját mint társunkat a közös küzdelemben.
Éljen Magyarország forradalmi proletariátusa!
A Kommunisták Németországi Pártja nevében:
Karl Liebknecht
„EMELJÉTEK MAGASRA A VILÁGFORRADALOM ZÁSZLÓJÁT!”
Tanácsok Országos Gyűlése
(1919 jún. 14)
Az orosz szovjetek sürgönye: Az orosz szovjetek központi végrehajtó bizottsága testvéri szolidaritásának egész melegével üdvözli a magyarországi tanácsok első kongresszusát. Emeljétek magasra a világforradalom zászlóját, segítsétek diadalra vinni a nemzetközi proletárforradalom ügyét. Lengje át határozataitokat az a kommunista szellem, amely céljaink elérésének egyedüli záloga. Teremtsetek olyan intézményeket, amelyek a proletariátus végleges diadalát, a burzsoázia végleges megsemmisítését készítik elő. Sok sikert nagy forradalmi munkátokhoz! Éljen a nemzetközi proletárforradalom! Éljen a nagyrahivatott ifjú magyar Tanácsköztársaság! (Élénk éljenzés és taps.)
Erre a következő válasz-sürgöny elküldését javasoljuk (olvassa): „A Magyarországi Tanácsok Országos Gyűlése mai első összejövetele alkalmából ezen történelmi pillanat teljes átérzésében lelkesedéssel és szeretettel köszönti az orosz munkások, katonák, és parasztok tanácsát, amely kijelölte számunkra is az utat, amelyen haladnunk kell. Mi, akik ráléptünk erre az útra, rendíthetetlen lelkesedéssel és vasakarattal haladunk veletek, hogy egyesült erővel megvalósítsuk a világ proletariátusának felszabadulását és egyesülését. A Magyarországi Munkások Katonák és Parasztok Országos Tanácsa.” (Éljenzés és taps.)
Elnök: Elfogadják az elvtársak? (Felkiáltások: Igen! Elfogadjuk!) Ezt határozatilag kimondom.
A Kommunista Párt magyar csoportja a kongresszusnak a következő üdvözletét küldi Moszkvából (olvassa):
„A nemzetközi proletárforradalom közös ügyéért orosz földön küzdő magyar munkások és szegény földmívesek lelkesedéssel köszöntik a tanácsok első kongresszusát Magyarországon. Bár személyesen nem vehetnek részt a történelmi ülésen és közvetlenül nem vehetik ki részüket a magyar proletariátus alkotó munkájából, azonban büszkeséggel tölti el őket az a tudat, hogy a magyar proletárforradalom és a proletárdiktatúra létrejöttéhez szükséges forradalmi lelkesedés az Oroszországban járt elvtársak keblében lobbant fel. Ez a tudat méginkább arra ösztönzi a magyar csoportot, hogy minden tagja teljes erejével munkálkodjék legközelebbi feladatunkon, a magyar és az orosz Tanácsköztársaság közötti híd megteremtésén. Küzdelmünkben lelkesít az a tudat, hogy az ellenforradalmi akadály túlsó felén otthoni elvtársaink lelkes csapatai ugyanazért a célért vitézül és diadallal harcolnak. Éljen a magyar Tanácsköztársaság! Éljen a nemzetközi szociális forradalom vörös proletár-hadserege! (Éljenzés.) A Magyar Kommunista Csoport és a csoportok föderációja együttes üdvözletét küldi a pártnak, mint a Kommunista Internacionále második, az orosz bolsevik párt után következő diadalmas harcosának.” (Éljenzés és taps.)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!