Tiborczék BDPST-cégbirodalma 30 milliárdnyi adót nem fizetett meg a nyeresége után
Egy 2017-től hatályos törvénymódosítás „adóparadicsomi állapotokat teremtett Orbán Viktor miniszterelnök vejének”, ugyanis lehetővé tette a BDPST-birodalomnak, hogy elkerülje a nyereség utáni adózást. Tiborcz Istvánék a 24.hu gyűjtése szerint az elmúlt öt évben mintegy 30 milliárd forint körüli adókedvezménnyel élhettek a jogszabálynak köszönhetően.

Tiborcz központi vagyonkezelője, a BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt. – ahol Orbán Ráhel, a kormányfő lánya a kreatív igazgató – ontja a pénzt: 2019 és 2023 között 48,4 milliárd forint nyereséget termelt, amiből 5,5 milliárdnyi osztalékot ki is vettek. „Közben a költségvetésbe egyetlen fillér társasági adót sem fizettek be”, írja a lap.
Egy nagyvonalú és rugalmas adókedvezménnyel tudták lényegében nullára csökkenteni a nyereségadó-fizetési kötelezettséget: egy adótörvény-módosító csomag részeként lett hatályos az a szabályozás, hogy „a hazai vállalkozások a műemlék épületek és a helyi védelem alatt álló ingatlanok felújításánál a beruházási érték kétszeresével csökkenthessék az adóalapjukat”.
A 24.hu szerint ezt olyan cégcsoportok tudják igazán kihasználni, amelyeknek megfelelő ingatlanportfóliója és egy sor nyereséges leányvállalata van, valamint képes finanszírozni a műemlék-felújításokat. „Tiborczék birodalma pont ilyen: sorra vásárolta a műemlékingatlanokat, nem volt híján a hiteleknek, hiszen a kormány bankja, az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. bőven adott kölcsönt, és céghálót is szőttek, melyet az ingatlanok adásvételét követve mozgattak”. A lap arra is kitér, hogy a NAV idén nyáron egy közérdekű adatigénylés nyomán nyilvánosságra hozta: 2018-2022 között „összesen 36,8 milliárd kedvezmény mozgott a cégek között, így egyértelműnek látszik, hogy a lehetőség első számú felhasználói Tiborczék voltak” a maguk nagyjából 30 milliárdjával. (444)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: „…így egyértelműnek látszik, hogy a lehetőség első számú felhasználói Tiborczék voltak” a maguk nagyjából 30 milliárdjával…”
-Bár sejtjük a választ, azért feltesszük a kérdést: ÉS ÖN – Nyájas balrad.hu Olvasó – ÖN MENNYI ADÓT SPÓROLT MEG a „magyar” qrmány EME IGAZÁN „CSALÁDBARÁT” ADÓRENDSZERÉNEK KÖSZÖNHETŐEN?
-NEM MONDJA!


Orsos famili .
Apuci gondoskodik az elmaradt bevétel pótlásáról , felnyomja VISSZAMENŐLEG az üzemanyag utáni adót a kutaktól.
https://index.hu/gazdasag/2024/10/27/uzemanyag-benzin-gazolaj-adoemeles-fuggetlen-benzinkutak-szovetsege/
Ez , és a 410 forintos euro vajon hogy képződik majd a bezin árakban ?
Jaj úgy izgulok..
Lesz itt GDP akárki meglássa.