…nyugati alkatrészekkel lőttek a kijevi gyerekkórházra
Nyugati alkatrészek is voltak a kijevi gyerekkórházba csapódó orosz rakétában – írja a brit Financial Times. A hétfői rakétatámadásban más épületek mellett az Ohmatgyit gyermekkórház épülete is megsérült, emiatt ketten meghaltak és 31-en megsebesültek.
Bár a Kreml – és vele együtt az orosz dezinformációkra nyitott magyar kormánymédia – azt terjeszti, hogy ukrán légvédelmi rakéta volt a tettes, a pusztítás ereje, a becsapódásról készült felvételek és a helyszíni vizsgálatok alapján a szakértők szerint egyértelmű, hogy egy orosz KH-101-es rakéta találta el a kórházat.

A KH-101 cirkálórakétákból Oroszország 2022 óta megnyolcszorozta a haditermelését, és a robbanótöltet méretét is növelték. A gyártás felfuttatásához azonban az FT összeállítása szerint egy sor nyugati alkatrészt is felhasználtak.
Egy idén januárban kilőtt orosz KH-101-es darabjainak elemzése után az ukrán katonai szakértők 18 nyugati eredetű komponenst azonosítottak. Voltak köztük a svájci STMicroelectronics által gyártott elemek is, de a többit amerikai chipgyártók, a Texas Instruments, az Analog Devices és az Intel állította elő. Egy teljes KH-101-esben legalább ötven nyugati alkatrész lehet.
A nyugati alkatrészek többségét eredetileg polgári célra állították elő, és egy részük már elavultnak számít. Az oroszok az elemzések szerint Kínán keresztül szerezték be a nyílt platformokon vásárolt alkatrészeket.
A hétfői Kijev elleni orosz rakétatámadásban a kórházon kívül is sok áldozata volt: összesen 33-an haltak meg benne, köztük öt gyerek, 121 ember pedig megsérült. (444)
„Norvégia reakcióját várjuk”: az orosz ENSZ tisztviselő bejelentette, hogy az ukrán fegyveres erők milyen rakétával találták el a kijevi gyermekkórházat

A jelek szerint Norvégia szállított Ukrajnának egy NASAMS légvédelmi rendszert, amelyből rakétát lőttek ki egy kijevi gyermekkórházra, az Orosz Föderáció ezzel kapcsolatban Oslótól várja a reakciót – mondta Vaszilij Nebenzja Oroszország állandó ENSZ-képviselője.
Az orosz külügyminisztérium hivatalos képviselője, Marija Zaharova kedden azt mondta, hogy már megerősítették, hogy „a nyugati NASAMS légvédelmi rendszer egyik rakétája eltalált egy épületet a kijevi Okhmatgyity gyermekkórház területén”.
„Várjuk a norvég hatóságok reakcióját is, akik láthatóan ellátták a Zelenszkij-klikket egy NASAMS-berendezéssel. Engedélyezték-e, hogy gyermekkórház megtámadására használják, és azt is, hogy az IHL-t (nemzetközi humanitárius jogot) megsértve lakónegyedekben helyezzék el?” – kérdezte egy orosz diplomata az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén.
Az orosz védelmi minisztérium korábban arról számolt be, hogy nem igazak az ukrajnai civil célpontokra irányuló szándékos orosz csapásról szóló állítások, a pusztítást egy ukrán légvédelmi rakéta lezuhanása okozta, és Kijev nem először vesz részt ilyenben. provokációk. Az orosz védelmi minisztérium hangsúlyozta, hogy számos Kijevből közzétett fotó és videófelvétel egyértelműen megerősíti a városon belüli légvédelmi rakétarendszerből indított ukrán légvédelmi rakéta lezuhanásának tényét.
Amint azt Anatolij Antonov orosz nagykövet mondta, az Egyesült Államokban a megrongálódott kijevi Okhmatgyity kórház miatt terjedő hisztéria az őrjöngő oroszellenes propaganda példája. (rusvesna.su)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: MONDHATNAK EZEK A ‘ZÁTKOZOTT OROSZOK BÁRMIT!
ŐK A BŰNÖSSEK MINDENÉRT! OSZTANN JAÚNAPOT!


Mivel az ukránok kórházak és iskolák közé telepítik a fegyvereiket és katonáikat, ezek az események óhatatlanul bekövetkeznek. Én ezen nem rugóznék, főleg azután nem, hogy a NATO és Ukrajna Krím félszigeti strandoló gyerekeket bombázott le néhány hete. Előtte egy Belgorodi lakóházat bombáztak szét, és ha tehetnék kinyírnák az összes oroszt.
—–
Na de van-e bármiféle reális alapja a következő optimista nyilatkozatnak, vagy Apty Alaudinov vezérőrnagy visszaigazolja azon álláspontomat, hogy az oroszokat indokolatlan optimizmus jellemzi:
„Megnevezik az ukrajnai konfliktus befejezésének időpontját és okait:
Az ukrajnai különleges katonai művelet 2024 őszén ér véget, és ennek megvannak az előfeltételei – mondta az Orosz Föderáció Fegyveres Erők Fő Katonai-Politikai Igazgatóságának helyettes vezetője, az Akhmat különleges erők parancsnoka, Apty vezérőrnagy. Alaudinov. Hangsúlyozta: eltökélt szándékunk a győzelem, és a NATO-blokk már nem képes folytatni Kijev fegyverrel való felszerelését.”
Forrás: news.ru
Közben Orbán Viktor kikotyogta – gondolom szándékosan – Zelenszkij és a NATO tervét:
Eszerint a NATO arra blazíroz, hogy 2025.közepéig elfogynak az orosz szerződéses katonák, és Putyin kénytelen lesz általános mozgósítást elrendelni. Ez olyan belső elégedetlenséget fog kiváltani, hogy Putyin bukni fog, utódja pedig megköti a békét Ukrajna és a NATO feltételeivel.
Van benne ráció, de mennyire különbözik ez Apty Alaudinov fenti prognózisától.
Ám ha összerakjuk az elmúlt 29 hónap történéseit, az indokolatlan optimizmus helyett inkább komolyan kéne venni a NATO terveit.