Washington, Brüsszel, 2024. július 11. csütörtök (MB)
Össztűz alá vették a NATO csúcsértekezletén és az Európai Unióban a magyar miniszterelnök békepolitikáját. Azzal vádolják Orbán Viktort, hogy béketörekvésével megbontja a NATO és az Európai Unió háborúpárti egységét. A NATO és az EU vezetése a magyar béketörekvéssel szemben úgy döntött, hogy legyőzi Oroszországot, és minden eddiginél nagyobb katonai és anyagi segítséget nyújt Zelenszkij Ukrajnájának, hogy tervét valóra váltsa – értékelte a Magyar Békekör tudósítója az Észak-Atlanti Szövetség washingtoni csúcsértekezletének határozatait, és az EU vezetésének velük összhangban álló nyilatkozatát.
Csütörtökön kiadott közleményében az Európai Unió Jogi Szolgálata az Unió szerződéseinek megsértésével vádolta meg Orbán Viktort azért, mert Moszkvába utazott, hogy Putyin orosz elnökkel tárgyaljon a békés rendezés és a kelet-nyugati kiegyezés lehetőségéről. Az EU szerződései tiltanak minden olyan intézkedést, amely veszélyezteti az Unió céljainak elérését – áll a közleményben.
Az állásfoglalásból értelemszerűen következik, hogy az EU célja a háború folytatása Oroszország legyőzéséig – jegyezte meg tudósítónk.
Nem tudni, vajon az EU büntető intézkedést is foganatosítani kíván-e Orbán ellen Magyarország béke iránti elkötelezettsége miatt. A NATO viszont határozatba iktatta, hogy jövő évi hágai csúcsértekezletéig „közös stratégiai megközelítést” dolgoz ki Oroszországgal szemben, hogy senki se lóghasson ki a sorból.
A NATO hosszú távon is ellenségének tekinti Oroszországot, mert fenyegetésnek tartja magára nézve – tűnik ki a szövetség zárónyilatkozatából. Jens Stoltenberg főtitkár kijelentette: „Nem hagyhatjuk, hogy Oroszország győzzön Ukrajnában, mert a konfliktus ilyen kimenetele évtizedekre rányomná bélyegét a globális biztonságra”.
Washingtonban szóba sem került annak lehetősége, hogy tárgyaljanak Oroszország 2021. december 15-én előterjesztett jogos biztonsági követeléseiről.
Döntés született arról, hogy F-16 vadászgépek jelennek meg Ukrajna egén még idén nyáron, Ukrajnának légelhárító rendszereket szállítanak, kiképezik az ukránokat a harci eszközök használatára, 40 milliárd eurót folyósítanak Kijevnek 2025-ben.
Oroszországnak ilyen körülmények között szembesülnie kell annak lehetőségével, hogy az orosz haderőt legyőzni akaró NATO-val közvetlen katonai konfrontációba kerül. NATO-berkekben tartja magát a vélemény, hogy a nyugati tömb erősebb Oroszországnál, és béketárgyalás helyett katonailag kell rákényszeríteni Oroszországot pozícióinak feladására.
A NATO háborús céljával szemben csak Orbán Viktor emelt szót, de Erdogan elnök is jelezte, hogy Törökország sem vesz részt egy Oroszország elleni háborúban.
Mindazonáltal mindketten aláírták a washingtoni nyilatkozatot Ukrajna NATO-ba történő bevonásának „visszafordíthatatlanságáról”, és arról, hogy Oroszországot le kell győzni Ukrajnában.+++
Kiadta: Magyar Békekör

Megbízható helyszíni források szerint lengyel vadászgépek beléptek Ukrajna légterébe.Kijev és a NATO között megállapodás született arról, hogy legalább 50 km mélységben biztonság zónaként járőrözzék a nyugat-ukrajnai légteret.Ennek súlyos konfrontációs vonzatai lehetnek a lengyel és az orosz légierő között.Ez talán összefügg az F-16-osok ukrajnai telepítésével, mert ilyen zónák területéről kívánják indítani az F-16-os repülőgépeket.
Oszt a törököket nem b.sztatják kijelentése miatt ?
Ők voltak az elsők akik intézték az első béke tárgyalást .
Ma este Oroszország ismét bombázta a Sztarokonstantínovi ukrán repülőteret.
2 db. F-16-ost véltek felfedezni összeszerelés közben, egy görög forrás szerint mindkét F-16-os megsemmisült. ( Hát, kellene valami bizonyíték is.)
Ezt az ukrán repülőteret havi szinten bombázza Oroszország, de olyan erős hangárok, kifutópályák és földalatti csarnokok vannak, hogy csak kisebb csípésnek tűnnek ezek a csapások.
—–
A z USA ugyanakkor nem támogatja Lengyelország azon ötletét, hogy az orosz rakétákat Lengyelországból lőjék le. Ez esetben – véli az USA -, Putyin atomot dob Lengyelországra, és kiszámíthatatlanná válnának a következmények. Nehéz elhinni, hogy az USA csitítgatja Lengyelországot, de úgy látszik ilyen is van.
Hát igen amikor belefulladtunk az adósságspirálba, akkor azt megpróbáljuk orvosolni egy jó kis háborúval lehetőleg olyannal amelybe az emberi faj minimum 75% beledöglik!
A tervek nagyon világosak az emberi faj kiirtására,minden hülyék leghülyébbje is átlátja a dolgokat ha nagyon akarja!Az emberi faj tudatossága folyamatosan, és percről percre emelkedik,úgyhogy ha lehet siessenek a tervükkel alakváltó uraim és hölgyeim mert lehet hogy nem jön össze sőt biztos vagyok benne!
Lengyelország Ukiland összeomlása előtt át akarja venni a nyugat által faltörőkosnak használt Ukrajna szerepét. – Lengyelország lesz a következő Ukrajna?
A lengyel hadsereg főnöke: „Felkészítjük a lengyeleket a totális háborúra” – Nyugat-Ukrajna lengyel „megszállását” tervezik az Ukrán Ligán keresztül.Drámai hangok és előkészületek a háború kiterjesztésére.
A nyugat-ukrajnai légvédelmi pajzsról szóló Zelenszkij-Tusk-megállapodás után a biztonsági megállapodás második pontja kiegészíti a „lengyel és NATO-erők inváziós tervét” a régóta szenvedett országban.
Kijev egy új egység, az „Ukrán Liga” létrehozásával akarja rávenni a más európai országokban élő harcképes ukránokat, hogy csatlakozzanak a fegyveres erőkhöz, amelynek székhelye és kiképzése Lengyelországban lesz – közölte a védelmi minisztérium.
Ukrajna, amelynek hadseregét két és fél éves háború után súlyos veszteségek szegényítették meg, igyekszik pótolni sorait, így a hatóságok már fokozták a hazai toborzást, nagyrészt a májusban elfogadott új törvénynek köszönhetően.
Most az Európában, főként Lengyelországban és Németországban élő több százezer ukrán közül akarnak beszervezni néhányat , akik egy része éppen azért hagyta el illegálisan az országot, hogy elkerülje a sorkatonaságot.
Ennek az egységnek a létrehozását az Ukrajna és Lengyelország közötti kétoldalú biztonsági megállapodás írja elő, amelyet hétfőn Varsóban írt alá Volodimir Zelenszkij elnök és Donald Tusk lengyel miniszterelnök.
Ez egy „speciális önkéntes egység, amelyet lengyel földön képeznek ki”, és ” a Nyugat legjobb fegyvereivel lesz felszerelve”, mielőtt az ukrán frontra telepítenék, mondta Umerov.
„Minden Európában tartózkodó ukránt meghívunk, hogy csatlakozzon az Ukrán Ligához ” – mondta, de nem közölt részleteket a Kijev által toborozni remélt férfiak számáról.
Kijev egy új egység, az „Ukrán Liga” létrehozásával akarja rávenni a más európai országokban élő harcképes ukránokat, hogy csatlakozzanak a fegyveres erőkhöz, amelynek székhelye és kiképzése Lengyelországban lesz – közölte a védelmi minisztérium.
Hamis ez az úgynevezett „Ukrán Liga” ügy, nem csak ukrán, hanem ukrán angyalbőrbe bújtatott vegyes nemzetiségű zsoldos hadsereg lesz ebből.Nem azért menekültek el hazájukból az ukránok milliós tömegei, hogy önként és dalolva a biztos halálba meneteljenek, hanem azért mert az idegen érdekekért folyó háború elől elmenekülve egy normális országban szeretnének békésen élni és dolgozni.Úgy tűnik Ukrajna után Lengyelország lesz a következő bepalizott áldozat hülye vezetőik „jóvoltából”.
https://warnews247-gr.translate.goog/diethnh/europe/arxhgos-polwnikou-stratou-etoimaste-tous-polwnous-gia-oloklhrwtiko-polemo-sxedio-eisbolhs-sthn-dutikh-oukrania-mesw-ths-oukranikhs-legkas/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
****************************************
„Moszkva hasonló rövid távolságra helyezi el rakétákat az USA-tól – A bolygó a „vörösben” (vid)
Ezek a napok a legkritikusabbak…
Az Egyesült Államok 2026.-ig nagy hatótávolságú rakétákat akar telepíteni Németországba, Franciaországba, Olaszországba és Lengyelországba.Szándéknyilatkozatot írtak alá, amelynek célja 500 kilométernél nagyobb hatótávolságú cirkálórakéták fejlesztése és telepítése ezekben az országokban.
Moszkva kijelentette, hogy nem engedi, hogy az erőviszonyok az amerikaiak javára felboruljanak Európában, és ennek megfelelő hiperszonikus rakétákat is telepítenek az Egyesült Államok területétől ugyanilyen rövid távolságra!”
(Kuba, Venezuela, esetleg Mexikó?)
https://warnews247-gr.translate.goog/diethnh/rwsia/puraulous-se-isodunama-mikrh-apostash-apo-tis-hpa-tha-balei-h-mosxa-o-planhths-sta-kokkina-vid/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
Majdnem humor.Nevessünk egy Jót ebben a nagy melegben.
Biden a NATO-csúcson: „Hölgyeim és uraim, bemutatom önöknek Ukrajna elnökét… Vlagyimir Putyint”!
(videó)
https://www-pronews-gr.translate.goog/wp-content/uploads/2024/07/12/AP22355723629396-1536×864.jpg?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
Aztán rájött, hogy hülyeséget mondott és újra bemutatta V. Zelenszkijt, Zelenszkijként!Az öcsi figura „Zsé” vigyorogva élvezte bemutatását.
„- És most átadom a szót Ukrajna elnökének, akinek van bátorsága és elszántsága is. Hölgyeim és uraim, bemutatom Putyin elnököt …aki le fogja győzni Putyin elnököt. Annyira koncentrálok Putyin legyőzésére.”! – mondta Biden ünnepélyesen.Saját gondolataira viszont már képtelen „koncentrálni”…szánalmas.
Biden nem hülyéskedett, ő alapból ennyire hülye…
https://www-pronews-gr.translate.goog/kosmos/t-mpainten-sti-synodo-tou-nato-kyries-kai-kyrioi-sas-parousiazo-ton-proedro-tis-oukranias-ton-vlantimir-poutin-vinteo/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
https://www.youtube.com/watch?v=7Dg64CHwkXI
Lezuhant Moszkvától nem messze egy Szuperjet utasszállító gép, amely nemrég esett át egy nagyjavításon. A gép a „nagyjavítás” (?) utáni próbarepülést végezte, a 3 fős személyzet életét vesztette. Ez rövid időn belül a 3.Superjet baleset Oroszországban.
Oroszországban lassan nem merik felemelni a repülőgépeket. Alkatrész-hiány, technikus és szakember -hiány, katasztrófális állapotban az orosz repülőgép-állomány. Hogy a picsába akarnak így háborút nyerni? Egyáltalán gyártanak még repülőgépeket?
Semmi nincs véletlenül, Putyin állandó békekötési szándéka nem véletlen, hiszen már ő is látja, mennyire leamortizálódott az egész ország. És ezt látja a Nyugat is, ezért folyamatosan emeli a tétet.
—–
A másik oldal is elvesztett egy repülőgépet, Lengyelországban egy F-16-os zuhant le gyakorlórepülés közben, itt még keresik a pilótát.
Egy ekkora, hatalmas ország, mint Oroszország, maga lehetne a Földi Paradicsom. De könnyelműen, trehányan bánnak a javaikkal, és ha nincs ez a jelenlegi háború, feloldódtak volna a nyugati liberalizmus posványában. Ebből a szempontból talán jól is jött a háború, felszínre hozza a nemzeti érzéseket és érdekeket, de hatalmas ára van/ lesz.
—-
Ma Belusov hívta fel Austin USA hadügyminisztert – 1 hónapja éppen fordítva történt -, a téma a kommunikációs csatornák fenntartásának igénye volt. Hivatalos tájékoztatás szerint. Én azonban úgy gondolom, hogy Belusov ezen túl valamilyen ajánlatot is előterjeszthetett………… A diplomáciai boszorkánykonyha praktikái sok mindent elbírnak, de azért az akkor is furcsa, hogy halálos ellenségemmel telefonon egyeztetek, egyezkedek, aztán másnap – mintha mi sem történt volna -, USA Himarsokkal támadják a Krímet, USA Raptorok jelölik ki az orosz célpontokat…….hát biztos nem tudnék tárgyilagos és nyugodt maradni….
„Egyetértek az orosz háború párti többséggel, a jelenlegi állapot a BEFAGYASZTÁSA semmit sem old meg.”- írod.
Igen ám, de ide illik egy jó kis közmondás: „Sokat akart a szarka, de nem bírta a farka.”
Nem könnyű kilavírozni abból a helyzetből, amibe Putyin belavírozta Oroszországot.
Időhiány miatt az ítéletet előbb hajtották végre, a katonai bíróság ítéletének meghozatala ráér később is…
Korábban a prognózisaim többsége bejött, mert az események láncolata, a történésekből levonható következtetések és az emberi, gazdasági stb. tényezők megismerése előrevetítették a várható jövőt. Most viszont nem tudok egyértelműen prognosztizálni, mert Oroszországon belül kezd kialakulni 2 tábor, és most nem tudni melyik kerül ki győztesen.
Putyin Elnök és szűkebb környezete nagyon békepárti lett, a jelenlegi frontvonalak államhatárként való nyugati elismerése mellett azonnal aláírnák a békeszerződést. Ennek oka van, erről fentebb már írtam, de ehhez hozzátehetjük a kb. 500 ezres orosz veszteséget is.
Ezzel szemben radikális politológusok, és az orosz társadalom háborús veszteségekkel még nem érintett része szerint Odessza és Harkov bevétele nélkül nem lehet győzelemről beszélni még akkor sem, ha a most megszerzett ukrán terület nagysága kb. 120 ezer négyzetkilométer. Az Odessza és Harkov bevétele nélküli békeszerződést egyszerűen árulásnak, és nyugati ármánynak tartanák.
Putyinék érzik ezt a radikalizmust, de azt is tudják,hogy további mozgósítás nélkül (kb. 1 millió plussz katona hadrendbe állítása?) még Herszont sem tudják visszavenni, hiszen ott a Dnyeper, amely – egyelőre – leküzdhetetlen akadályt jelent. De félnek az orosz társadalom reakciójától, és azt sem tudhatják, hogy egy erőteljesebb orosz fellépés esetén a NATO nem lép -e szintet, mivel a Nyugat nem akar veszíteni.
Ez most egy róka fogta csuka szitu, ebből a patthelyzetből kellene elmozdítani Oroszországot, ami most már nem könnyű feladat, ezért a jövő többszörösen többismeretlenes.