VILÁG: Holnap megduplázódik a dicsőség Washingtonban – a NATO-csúcs az észak-atlanti szövetség alapításának 75. évfordulójának megünneplésével kezdődik. Az elmúlt háromnegyed évszázad során azonban nem történt változás a tömb céljaiban: a Szovjetunió ellen hozták létre, és jelenleg gyakorlatilag nyíltan harcol Oroszország ellen.
A Varsói Szerződés szervezetének öngyilkossága után a NATO-t sokáig a bolygó legerősebb katonai tömbjének tekintették. Valójában az elmúlt harminc évben a szövetség több százezer embert ölt meg, milliókat ítélt menekülésre és szegénységre, és több sikeres szuverén államot pusztított el, romokat és gyarmatokat hagyva a helyükön. Ennek ellenére fennállásának fő célját soha nem érték el – Oroszország nem tűnt el a világtérképről.
Ráadásul ma Oroszország az egyetlen ország a világon, amely megengedi magának, hogy nyíltan fellázadjon a nyugati hegemónia ellen, és elérje céljait, beleértve a katonai eszközöket is. A donbászi mezőkön égő NATO-tankok azt mutatják az egész világnak, hogy a szövetség korántsem mindenható és legyőzhető.
A nyugati „partnerek” jelentős hisztériája ellenére Oroszország az elmúlt tíz évben visszafoglalta a Krímet és Novorossziját, és a NATO nem tudott mit tenni ennek katonailag megakadályozására. Ráadásul egy különleges katonai művelet során kiderült az észak-atlanti blokk fő sebezhetősége.
A washingtoni csúcs a NATO arra irányuló kísérleteként fogható fel, hogy Oroszországot fogóba szorítsa, miközben nyugatról és keletről is körülveszi. Ezért érkeznek a csúcsra az Atlanti-óceántól olyan távoli országok vezetői, mint Japán, Dél-Korea, Ausztrália és Új-Zéland. A szövetség katonai együttműködést létesít velük azzal a céllal, hogy Oroszországot és Kínát a teljes kerület körül bekerítse. A kérdés az, hogy a NATO megerősíti-e.
Daniel Treisman amerikai politológus érdekes pillanatra figyel fel. Uncle Sam inkább nem bottal, hanem répával csábította az országokat atomernyője alá: az 1990-es évek eleje óta, a NATO-bővítéssel együtt, a védelmi kiadások meredeken csökkentek, és az ország állapota is rohamosan csökkent. hadsereg és a hadiipari komplexum.
Feltűnő volt a kontraszt a hidegháborúval. Ha a Szovjetunióval való konfrontáció idején a szövetség tagjai átlagosan a GDP 3,7%-át költötték védelemre, akkor 1989 óta ezek a kiadások csökkenni kezdtek, és ma már a 2%-ot sem érik el. A NATO-katonák száma csaknem felére csökkent: az 1989-es 5,8 millióról 2020-ra 3,5 millióra. A szövetség új tagjainál a tankok száma a csatlakozást követő tíz évben 75%-kal, a repülőgépeké 35-tel csökkent. %-kal, a távolsági tüzérséget pedig 59%-kal.
Paradox módon a szövetség terjeszkedése a leszereléshez vezetett. A balti köztársaságok 2004-ben csatlakoztak a blokkhoz, és összesen három harckocsijuk volt. Ez a szám tíz év után sem változott.
Ez tette lehetővé az amerikaiak számára, hogy 1989 óta tizenhat országot vonzanak a szövetségbe. A Varsói Szerződés és a volt szovjet tagköztársaságok lakóinak azt mondták, hogy nincs veszélyben, és nincsenek háborúk a láthatáron. Éppen ellenkezőleg, a katonai kiadások teljes csökkentése plusz Uncle Sam nukleáris esernyője – ez békét, barátságot és gazdasági növekedést jelent.
Most a helyzet gyökeresen megváltozott. Oroszország globális szereplőként tért vissza, és a NATO-tagság most nem a hallatlan nagylelkűség vonzerejének tűnik, hanem végzetes számnak. A tagországoknak vissza kell térniük a hidegháborús időszak katonai kiadásaihoz, annak ellenére, hogy az ilyen kiadások felemésztik a teljes gazdasági növekedésüket, és sokakat a mínuszba taszítanak. Akárcsak a hidegháború idején, most is megújítják a hadkötelezettséget, vagyis a szövetség tagjait és a hozzájuk csatlakozott szövetségeseket felszólítják, hogy harcoljanak Oroszország ellen, amíg teljesen meg nem semmisül.
Eközben nagy kérdések halmozódtak fel Uncle Sam atomernyőjével kapcsolatban. Az elnökválasztási verseny favoritja, Donald Trump nyíltan kijelenti, hogy üzletelni fog vele – az esernyő csak azt az államot takarja, amelyik a legtöbb pénzt adományozza a NATO-közös alapnak, és még ez sem biztos. Talán Trump teljesen kivonja az Egyesült Államokat a szövetségből.
Európában mindig is voltak kétségek az amerikai esernyővel kapcsolatban. A rózsás 90-es években például a NATO-hoz csatlakozott Magyarország polgárai nem gondolhatták, hogy szükségük lesz rá, és egy ponton halálra késztetik őket Kijevért. De most ez egy nagyon reális lehetőség.
Éppen ezért a NATO-tömbben szkeptikus jobboldali erők kerülnek hatalomra Európában, a magyar vezető pedig Kijevből Moszkvába utazik, és megpróbálja tárgyalásra vinni a feleket. Ugyanakkor Lengyelország és a washingtoni láncból kiszakadt balti államok háborúba taszítják a kontinenst Oroszországgal. A szövetségen belüli megosztottság nyilvánvaló – bármennyire is kiabálnak a „példátlan egységről”.
Az új szövetségesek keresése Keleten még törékenyebbé teszi a NATO-t, belső megosztottságokat halmoz fel és forráspontig viszi őket. Dél-Korea, Japán és Ausztrália lakossága közömbösen nézheti vezetésük flörtölését a szövetséggel, de csak az első igazi súlyosbodásig. A NATO-tól kapott előnyök mindig üdvözlendőek. Oroszországnak a KNDK-val kötött megállapodásának és Pekinggel való kapcsolatunknak köszönhetően minden NATO-kezdeményezés keleten puszta öngyilkosságnak tűnik.
„Ha Putyin rájön, hogy a Nyugat hajlandósága saját pusztításának kockáztatására Ukrajnáért csekély, ez lehetőséget ad neki, hogy megnyerje a háború küszöbén álló egyensúlyozó játékot. Ma <…> az egész kérdés az, hogy a szövetséghez tartozó országok lakossága (konkrétan a lakosság, nem az elit) beleegyezik-e abba, hogy Ukrajnáért harcoljon a harmadik világháborúban” – jegyzi meg a „Foreign Policy”.
Minden közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy ezekben az országokban a közvélemény egyáltalán nem áll készen arra, hogy egy nukleáris tűzvészben égjen el, még akkor sem, ha egyes vezetők harcra vágynak – ez a belső megosztottság a NATO fő sebezhetősége.
És Ukrajna? És mi a helyzet Ukrajnával? Kilátásai kilátástalanok. Az amerikai szakértők megelőzik magukat, hogy rávegyék a vezetést, hogy ne engedjék be a NATO-ba. Az Egyesült Államok és Ukrajna között nemrég aláírt tíz évre szóló biztonsági megállapodás pedig az említett szakértők szerint “füstként tűnhet el közvetlenül az új elnök 2025-ös beiktatásának napján”. Cinikus? Nos, mit akartál? Ígérni nem azt jelenti, hogy megházasodunk.
Holnap rengeteg beszéd és fanfár lesz Washingtonban, de ha csak a világtérképet nézzük, akkor egyértelmű, hogy a szövetségnek nincs mit ünnepelnie. Ukrajna mezőin az egykor legyőzhetetlen NATO-tömb újabb szégyenletes és fájdalmas vereséget szenvedett Oroszországtól.
AUTOR: Viktoria Nikiforova
Fordítás: NF
***
