Párbaj Kínában

4

(idézet: A Sorge-sztori – Julius Mader)

A NAGY FAL ÁRNYÉKÁBAN

A hatalmas Kína sok olyan imperialista állam érdekeinek ütközőpontja volt, amelyek különleges jogokat teremtettek maguknak. A gazdasági terjeszkedés volt Kínában is a katonai aktivitás mozgatórugója.

A Sorge-csoport rendszeresen kiegészítette a Kína gazdasági helyzetére vonatkozó adatait. Hogy ez milyen mértékben és ütemben történt, azt Ruth Werner tájékoztatása alapján gyaníthatjuk. Ő dr. Sorge részére titokban kéziratokat gépelt le, köztük „egy ugyancsak érdekes, körülbelül 350 gépelt oldal terjedelmű kéziratot Kína gazdasági kapcsolatairól. Egy németül beszélő magyar szerkesztette ezt az anyagot. A neve, mint az Inprekorr – a Komintern lapja – munkatársának a neve, nemzetközileg ismert volt, de sajnos én már nem emlékszem rá.”

Nem lehet csodálkozni azon, hogy dr. Sorge, a hírszerző, aki azonban gazdaságtudós is volt, Sanghajban azon fáradozott, hogy szakismereteinek hiányait pótolja. Max Christiansen-Clausen elmondta nekünk, hogyan örvendezett Sorge, amikor 1930 közepén a német főkonzul meghívta őt arra a záróbankettre, amelyet a háború után az első kínai tanulmányutat tett német delegáció tiszteletére adott. Dr. Sorge egy kínai szabóval két nap alatt új szmokingot varratott magának. A trópusi éjszakában megrendezett bankett számára valóban nehéz munkának bizonyult. Mint neves Kína-tudósítót mutatták be, öt órán át társalgott, ép céltudatosan kereste magának a beszélgetőpartnert. Szorgalmasan gyűjtötte a névjegy-kártyákat, és kívánságra a magáét is osztogatta. Amikor a kapott kártyákat később pontosabban szemügyre vette, végleges bizonyíték volt a kezében arról, hogy a német monopóliumok és nagybankok képviselői a helyszínen tájékozódtak Kína és annak gazdasági lehetőségei felől. A hét főből álló, delegáció tagjai közé tartozott például dr. Carl Friedrich Louis Wendt, a Krupp Művek igazgató- és felügyelő tanácsának tagja, dr. Hans Schippel, a Dresdner Bank igazgatója és elnökségi tagja, továbbá dr. A. Jacoby, a darmstadti és a Nemzeti Bank berlini igazgatója. És Sorge pezsgő mellett azt is megtudta, hogy az általa különösen megfigyelt olyan konszernek képviselői, mint az AEG, a Hamburg-Amerika-Linie, a Krupp és a Siemens-Halske még ugyanebben az évben a Német Birodalmi Iparszövetségen (RDI) belül egy Kína-bizottságot terveztek létrehozni. Ezt Heinrich Retzmann, a szászországi gyáriparosok szövetségének alelnöke, aki mint az RDI elnökségének tagja, a kínai tanulmányi bizottságot vezette, súgta meg neki. Dr. Wilhelm Wagner főkonzultól Sorge ezenkívül arról is értesült, hogy Retzmann, aki 1919-ig császári német tengernagy volt, 1902-től 1904-ig katonai parancsnok volt Csingtau német gyarmaton. Ez alkalommal a Kínába előreküldött német katonák együttes támadásra vezényelték a Rajna- és a Ruhr-vidék, Hamburg és Berlin bank- és ipari parancsnokait.

Csak egy évvel később derített fényt dr. Sorge további tényekre. A Bank of China egyik tájékoztatója került a kezébe, amelyet nyilvánvalóan Agnes Smedleyvel is kiértékelt. Úgy tűnik, hogy Sorge segített neki az ennek alapján készült cikket megszerkeszteni, amely egyébként az egyetlen volt az ő tollából, amelyet a Frankfurter Zeitung szerkesztősége 1931 szeptemberében a Frankfurter Handesblatt című börzerovatában közölt. Ebből kiderült, hogy a külföldieknek Kínában milyen vagyonuk van, illetve hány céggel rendelkeznek:

Állam	Vagyon millió dollárban	A bejegyzett cégek száma
Franciaország	?	181
Németország	100	319
Egyesült Államok	200	574
Japán	1000	8926
Nagy-Britannia	1750	682

A japánok gazdasági előnyomulásuk súlypontját Kínában Mandzsúriára helyezték. Közben egyre jobban kezdett tombolni az európai és észak-amerikai tőkések konkurenciaharca „saját” befolyási zónájukban, Sanghajban és környékén. A német tőkének ugyan több vállalata volt Kínában, mint az első világháború előtt, de a német beruházások akkor nagyobbak voltak, mintegy 250 millió dollárt tettek ki. A német imperializmusnak a vesztes világháború következtében meggyengült a tőkeexportáló ereje, és ez megmutatkozott Kínában is. Ehhez képest azonban rendkívül gyorsan növekedett a német fegyverek, gépek és vegyi anyagok behozatala, nem utolsósorban a nankingi kormány mellett működő német katonai tanácsadók befolyása révén. Dr. Sorge 1932-ben megállapíthatta, hogy Németország ismét 6,5 százalékkal részesedett a kínai importból. Erről kétségtelenül elsősorban Csang Kaj-sek csapatainak német tanácsadói által vezetett fegyvertárak gondoskodtak – 1936-ban aztán e részesedés már elérte a 17 százalékot.

Ez ismét a küzdőtérre szólította az Egyesült Államok monopóliumait. Már ezek is rendelkeztek erős gazdasági pozíciókkal, és hasonlóképpen a nankingi rendszerre építettek.

Elsősorban az Egyesült Államok haditengerészetének tengernagyai ajánlották régóta segítségüket Csang Kaj-sek ellenforradalmi szoldateszkájának, és részt vettek a hiányosan felfegyverzett kínai parasztok és munkások kegyetlen lemészárlásában. Agnes Smedley, miután a tényekről értesült, 1930 őszén táviratot küldött Németországba: „A kínai sajtó augusztus 23-án nyilvánosságra hozta a Jangcén tartózkodó külföldi ágyúnaszádok és cirkálók jegyzékét: 16 japán, 10 amerikai, 5 brit és 2 olasz hajót sorolt fel. Ténylegesen attól a naptól, vagyis július 29-től kezdve, amelyen a kommunista hadseregek bevették Csangsát, Hunan fővárosát, az idegen ágyúnaszádok is aktívan beavatkoztak. Előttem újságkivágások fekszenek, amelyek szerint a külföldi ágyúnaszádok és a kommunista seregek augusztus óta nyolc alkalommal csaptak össze. Amit heteken át titokban tartottak, azt az amerikai sajtó Kínában és Amerikában ismertette; nevezetesen azt a hírt, hogy a kommunistákat Csangsából nem kínai csapatok, hanem az amerikai »Palos« nevű ágyúnaszád verte ki, amelyet japán, olasz és brit ágyúnaszádok kísértek, és egy Sanghajban megjelenő amerikai hetilap tanúsága szerint »a kommunista hadseregeket visszavonulásra kényszerítette, és ezzel megszűnt a városban az általuk bevezetett szovjeturalom«. Hanku az összevont kommunista erők támadása következtében elesett volna, és egy szovjet kormány központja lett volna, ha az idegen cirkálók augusztus elején oda nem sietnek, és nem fenyegetőznek azzal, hogy a várost lőni fogják, ha a kommunisták közelednek… A külföldi újságok Kínában még tovább is mennek, és idegen csapatok fegyveres intervencióját javasolják.”³⁵

Ebben a kiélezett helyzetben a harmincas évek elején Bostonból Kínába érkezett a hatvanéves amerikai bankár, Russel Green Fessenden. A Wall Street vezető gárdájához tartozott, és képviselte például az American Trust Company felügyelőbizottságát, vezérigazgatója volt az Old Colony Trust Companynak, továbbá elnöke a Boston Five Cents Savings Banknak és a Building Trust-nek. Ennek a massachusettsi pénzmágnásnak kellett kidolgoznia a washingtoni Fehér Ház számára az Egyesült Államok Kína-politikájának irányelveit. Munkatársaival együtt megfelelő anyagokat és javaslatokat gyűjtött, túlnyomórészt Nankingban és Sanghajban, ahol alapelgondolásainak tervezetét az Egyesült Államok tapasztalt Kína-szakértőivel is megtárgyalta. A Fessenden-memorandumnak mindmáig csak mintegy a felét hozták nyilvánosságra, a másik fele, mint a Kínát érintő imperialista döntések példaképe, a szenátorok párnázott ajtói mögött és a gazdasági vezetők igazgatói szobáiban maradt megőrizve.

A Sorge-csoport mindenesetre időben és biztonságosan továbbította a moszkvai központnak az Egyesült Államok e távlati javaslatait. Ezért az amerikai Agnes Smedleynek jár köszönet, aki Nankingból megkapott egy másolatot. Volt ott ugyanis egy ismerőse és bizalmasa, Csang Kaj-sek pénzügyminiszterének a tanácsadója, akinek az volt a feladata, hogy a konkurens brit tanácsadót, Sir Frederick White-ot kiüsse a nyeregből. Ez olyan időpontban történt, amikor még nem látszott világosan, hogy az Egyesült Államok szembe tud-e szállni, és felül tud-e kerekedni Kínában a német imperializmus valóban erőteljes előnyomulásával. A Fessenden-jelentés megszerzése azért volt igen értékes, mert ez már akkor jelezte az amerikai tőke komplex gazdasági, külpolitikai és katonai érdekeit a kínai piacon és Csang Kaj-sek táborában.

A hitleri Németországban 1933 után ezzel szemben egyre több olyan erő kerekedett felül, amely a Távol-Keleten a fasisztabarát császári Japánra épített. 1938 júliusában a német katonai tanácsadókat főnökükkel, Alexander von Falkenhausen gyalogsági tábornokkal együtt visszarendelték a „harmadik birodalomba”. Az általuk több mint egy évtizeden át Kínában összegyűjtött háborús tapasztalatok még a második világháború megkezdése előtt a hitlerista Wehrmacht birtokába kerültek.

ISMÉT A BARBÁR GÁZ

Richard Sorgét az első világháborúban szörnyű megrázkódtatás érte. Verdun előtt tanúja volt annak, hogy a császári német hadsereg bevetette a vegyi fegyvert, látta a fronton és a kórházakban a gázháború áldozatait. Ettől az időtől gyűlölte ezt a tömegpusztító találmányt. Egyébként Max Christiansen-Clausen is az első világháború gázsérültjei közé tartozott. Egy híradó zászlóaljjal vetették be a német-francia fronton, amikor a német tüzérség az ellenséget kékkeresztes gránáttal lőtte. Minthogy a szél megfordult, egyes német csapatok is gázba kerültek. Maxnak a tüdejét támadta meg a gáz, heteken át vért köpött. Ezt a szörnyű élményt élete végéig nem tudta elfelejteni.

Tevékenysége során Sorge egy sor külföldi, élvonalbeli kémikusra talált Kínában, akik zömmel még 1929-ben dr. Jü Ta-vejjel³⁶, Csang Kaj-sek kebelbarátjával együtt érkeztek Berlinből. Közéjük tartozott például az 55 éves dr. Ernst August Ansel Göttingenből, dr. Walther Metzener és az osztrák mérnök, von Henning. Már előbb Sanghajba érkezett D. Gustav Blume hadnagy, egykori hivatásos császári -tiszt. Valamennyien világháborús tapasztalatokkal rendelkező vegyészek, robbanóanyag-, lőszer- és harcgáz-szakértők voltak!

Nem csoda tehát, hogy a Sorge által megszerzett bizalmas konszernpapírokon egyre gyakrabban volt szó a difenil-klórarsinról és fenarsazin-kloridról, xylyl-bromidról, diklór-dietil-sulfidról, klór-pikrinről, illetve difoszgénről. A beavatottak tudták, hogy olyan pusztító harcanyagokról van szó, mint a kékkeresztes, a fehérkeresztes, a sárgakeresztes és a halált okozó zöldkeresztes gáz!

Ansel, mint az első német vegyi tanácsadó, 1927-től 1928 végéig a dél-kínai tartományi főváros, Kanton robbanóanyag-gyárában tevékenykedett. Aztán segített a hankui fegyverraktár gránát- és lőszergyártását korszerűsíteni, beindította ott az aknák és részben a gázgránátok gyártását. Mindez a Carlowitz and Company Kína-kereskedelmi Ház, a hamburgi Simon cég, az Evers and Company, a Siemssen and Company és más cégek titokban szervezett importja segítségével történt. Németországban töltött szabadságáról visszatérve Ansel közvetlen katonai tanácsadó lett, és egy titkos tanulmányt készített A harc- és füstgázok jelentősége és hatása a modern háborúban címmel. Mint ballisztikus a pekingi hadiakadémián tanított. Előadásaiban különös figyelmet szentelt a vegyi fegyver bevetésének. Azután német gépekkel Csungkingban fegyvergyárat épített, amelyben az általa betanított mintegy 100 kínai harcgázokat gyártott, és gránátokat pikrinsavval töltött meg.

Metzener kémikus, akit a kínai militaristák szeretettel Maj-tzuneinek neveztek, a német kormány tudtával 1929-től 1935-ig, mint katonai tanácsadó, közvetlenül Sanghajban, kizárólag mérgező gázok előállításával foglalkozott.

Sikerült tehát a Sorge-csoportnak egy szigorúan őrzött titkot felderíteni: a német-kínai összeesküvést a tömeges megsemmisítő eszköznek, a vegyi fegyvernek a bevetésére. Több mint 10 000 kilométer távolságból szövetkeztek egymással az antikommunista Kína és Németország vezérei, a leverkuseni halálkereskedők a nankingiakkal. Csang Kaj-sek építhetett a vegyi hadviselés e tapasztalt szakembereire, akik nem aggályoskodtak, amikor ehhez az eszközhöz nyúltak.

Ennek az összeesküvésnek a német cinkostársai a maguk számára külön előnyökkel is számoltak, nevezetesen az alábbiakkal:

– a szükséges vegyianyagok, készülékek és gyártási licencek eladásának német monopóliumáról a kínai piacon,

– kiválóan képzett német harcgáz-vegyészek további foglalkoztatásával, akiknek itt lehetőségük volt arra, hogy bármilyen nemzetközi ellenőrzés nélkül tovább kutassanak és teszteljenek,

– a különböző terep- és szélviszonyok, az „éles alkalmazás” feltételei, valamint a levegő és a terep elgázosítása során széles körű csapattapasztalatokat szerezhetnek, amelyeket majd az Európában viselendő következő háborúban kamatoztathatnak.

Ezzel kapcsolatban szabad legyen egy másik tényre is utalni: D. Hans von Seecktet, a birodalmi fegyveres erők vezérezredesét, aki 1934 tavaszától Csang Kaj-sek mellett a német katonai főtanácsadó volt, már Németországban is a harcgázok megszállott hívének tartották.³⁷

HARC KÉT ÉLETÉRT

1930 közepén az angol gyarmati rendőrség elhurcolt a lakásáról egy házaspárt, Hilaire Noulenst és feleségét. Noulens francia és német nyelvtanár volt. A házaspár illegalitásban élt, eredeti svájci útlevelük Paul és Gertrude Ruegg névre szólt. Ruegg, aki hosszú éveken át szakszervezeti funkcionárius volt, mint európai és a Szakszervezetek Távol-keleti Pánpacifista Titkárságának munkatársa, segített a Csang Kaj-sek-klikk által veszélyeztetett Összkínai Szakszervezeti Szövetségnek, amely abban az időben illegalitásban működött, s mintegy 114 000 tagot számlált. A nankingi kormány mindent megtett, hogy ezt a szakszervezetet megfossza jogaitól, a munkások és parasztok képviselőit félreállítsa, a kínai munkásosztályt pedig továbbra is kulisorsra kárhoztassa. Ebben a helyzetben az osztályöntudatos kínai munkásoknak különösen aktív támogatásra volt szükségük, s ebben a Nemzetközi Vörös Szakszervezetek szervezetei és a Nemzetközi Vörös Segély példát mutatott. (Richard Sorge I. Sorge néven gyakran írt a Vörös Szakszervezeti Internacionálé című folyóiratban.)

Ruegg és felesége nagyon körültekintően, időnként kanadaiaknak vagy éppen a Noulens névvel belgáknak álcázták magukat. Ruegg W. Almas néven részt vett a 2. Pánpacifista Munkáskonferencián. Most egy besúgó áldozatai lettek. Egy kommunista életének Kínában nem volt magas ára: Kantonban agyonlőtték, Sanghajban, Hankuban és Nankingban lefejezték vagy élve elégették őket.

Rueggék azonban külföldiek voltak, egy európai állam igazolt állampolgárai. Az imperialista államok állampolgárai és települései körében – a területenkívüliség elve szerint – a kínai igazságszolgáltatás nem volt illetékes, a külföldi állampolgárok számára hazájuk törvényei voltak érvényesek. Rueggék esetében azonban ismét világosan megnyilvánult ennek a jognak az osztályjellege: az imperialista hatalmak sanghaji nemzetközi városi rendőrsége 1930. augusztus 14-én átadta a házaspárt Csang Kaj-sek rendőrporoszlóinak, és ezzel a hamburgi Wendt rendőrőrnagy és báró Albrecht von Lamezan százados, német tanácsadóknak. Az utóbbi 1932 elejétől Csang Kaj-sek titkosszolgálati tisztviselőit képezte ki. Úgy tűnt, hogy a két nagyszerű ember, akik nedves tömlöcben sínylődtek, és akiket többször megkínoztak, máris elveszett. A szigorúan elkülönített Rueggék konokul hallgattak, és bátran néztek sorsuk elébe.

Rueggék azonban nem maradtak magukra: ők váltak a nemzetközi szolidaritás világítótornyaivá. Agnes Smedley 1931 szeptemberében Sanghajban létrehozta a Noulens Defense Committee-t, vagyis egy bizottságot Noulensék védelmére, amelybe sok ország neves személyiségei tartoztak, köztük Csang Kaj-sek sógornője, Szun Jat-szen felesége is. Közreműködött Edgar Snow és Harold Isaacs – az utóbbi a China-Forums kiadója – amerikai állampolgár is. A világszerte ismertté vált bizottság nem vesztette szem elől Noulenséket, hisz minden, a nyilvánosság által nem ellenőrzött nap a házaspár halálát jelenthette. A Noulens-ügy a világsajtóban a címoldalra került. Egyik 1931. szeptemberi jelentésében Agnes Smedley nyomatékosan felhívta a figyelmet: „Miként már megállapítottuk, Kínában minden eseményt – vagy kínaiak, vagy idegenek által elkövetett – gyilkossággal oldanak meg… A kínai katonai hatóságok bebörtönöztek egy házaspárt, azzal vádolva őket, hogy kommunisták. A Pánpacifista Szakszervezetnél, egy ázsiai félillegális szakszervezetnél dolgoztak. A házaspárt egy titkos katonai bíróságnak adták át. A külföldi sajtóban sok tiltakozó cikk jelent meg. Szun Jat-szen felesége is kiállt a két letartóztatott mellett, de eddig meg nem erősített jelentések szerint úgy tűnik, hogy tiltakozása túl későn érkezett.”

Rueggékat egy nankingi katonai bíróság zárt tárgyaláson 1931 októberében valóban elítélte: Paul Rueggöt halálra, Gertrude Rueggöt életfogytiglani börtönbüntetésre, amin az akkori kínai feltételek szerint csak egy hosszabb időn át végrehajtott kivégzést kellett érteni. Agnes Smedley a Sanhszi tartományban levő Taitung börtönében saját szemével látta, hogy egy-egy zárkába bezsúfolt 68, anyaszült mezítelen, az éhségtől agyongyötört ember mennyire kiszolgáltatott volt.³⁸

A Sorge-csoport rádión keresztül értesítette a moszkvai központot a történtekről, és a Rueggék életéért vívott harc végső drámai szakaszába lépett. Nem lehetett több időt veszíteni, ezért azonnal „kettős biztonsággal” kellett cselekedni. Sorge ismerte az ellenség hivatali rendszerének gyengéit, és a korrupt nankingi katonai és igazságügyi hivatalnokok megvesztegetésére 20 ezer dollárt kért.

Észak-Mandzsúriából két német kommunista indult útnak, mint titkos futár, mindegyik 20 ezer dollárral, hogy Richard Sorge részére fontos, életmentő küldetést teljesítsenek. Egyikük sem tudott a másikról, mindketten egymástól függetlenül kaptak bevetési parancsot. 2000 kilométeres út és elképzelhetetlen kaland várt rájuk. Egyikük sem tudta, hogy a veszélyes utazást túléli-e. A központnak minden kockázattal számolnia kellett. Otto Braun és Hermann Siebler³⁹ vágott neki az útnak.

Hermann Siebler néhány évtizeddel később Berlinben, a Karl-Marx-Alleen levő lakásán ült velünk szemben. Huszonöt évesen kezdett rádióval foglalkozni. Kutatásait és kísérleteit annak idején Berlin Kreuzberg nevű kerületében, a Blücher-Strasse 69. sz. alatt, a hallei kapu közelében egy kis rádióüzletben végezte. Ez az üzlet, amelyet a húszas évek közepén Artúr Hübner nyitott, titkot rejtett. A legmodernebb Telefunken-, Loewe- és Blaupunkt-termékeket lehetett itt vásárolni, és a szenvedélyes rádióamatőrök nagyszerű, széles választékot találtak. Virágzott az üzlet, élénk volt a vásárlók forgalma. A háttérről és az üzlet tulajdonosáról Siebler ezeket mondta: „Artúr Hübner egyik legjobb és legmegbízhatóbb harcostársam, munkáscsaládból származott, és a szakszervezeteknek 1916-tól, Németország Kommunista Pártjának pedig alapításától, 1918-tól volt a tagja. Megbízható barátja volt a fiatal Szovjetuniónak, és már 1920-ban lelkesen részt vett Moszkvában a kommunista ifjúsági kongresszuson. A húszas években kezdett hírszerzőként a Vörös Hadseregnek dolgozni. Rádióüzletével álcázta felelősségteljes antimilitarista tevékenységét. Artúr a konspirációs módszerek mestere volt. Üzletével átellenben egy rendőrőrszoba volt. Soha a legkisebb gyanúja sem merült fel annak, hogy az üzlet fontos támaszpontunk volt: itt került sor a futárokkal való biztonságos találkozókra, itt szerezték be a munkások olcsó áron barkácskellékeiket, itt tanulták meg a kommunisták a rádió adó-vevő szakismereteket, itt ismerkedtünk meg a mindenkori legfejlettebb rádiótechnikával, itt készültek az illegális alkalmazásra szánt rövidhullámú adókészülékek. Még pontosan emlékszem erre, mert Hübner üzletében dolgoztam, és ott sajátítottam el a divatba kerülő rádiótechnika ábécéjét. 1930-ban a Szovjetunióba emigráltam, majd 1931-ben Artúr Hübner is követett. Mielőtt mint a Vörös Hadsereg hírszerzői külföldi antifasiszta küldetésünket megkezdtük volna, Arturt és engem kiképeztek rádióműszerésznek és rádiótávírásznak. Útjaink elváltak, legközelebb csak egy negyedszázaddal később hallottunk egymásról.”⁴⁰

Richard Sorgéval való találkozása Hermann Sieblerben kitörölhetetlen emlékeket hagyott. „1932-ben mint rádiós az észak-mandzsúriai Harbinban voltam titkos küldetésben. Nyáron azt a feladatot kaptam, hogy nagy összegű dollárt titokban, a leggyorsabban Sanghajba vigyek. A pénzt több ezer amerikai bankjegyben kaptam, előttem tehát nagy mennyiségű papírpénz hevert. A kiscímletű dollárokat biztonsági okokból nem volt szabad nagyobb névértékűre átváltatni. A nagy meleg miatt ebben az évszakban általában nyersselyemből készült könnyű kínai ruhában jártak. Az első probléma az volt, hogy miként lehet a sok bankjegyet feltűnés nélkül elrejteni, mert a bőröndben nem volt szabad elhelyezni azokat. A vastag bankjegyköteget a zsebeimbe és egy általam erre a célra készített derékszíjba szétosztottam… Az első vonattal útrakeltem. Mintegy 250 kilométeres utazás után megérkeztünk Csangcsunba, itt azonban az utazás váratlanul megszakadt. Ezt azzal magyarázták, hogy a környéken hunghucsik, »vörösszakállú emberek« működnek. A japánok ezeket a csoportokat »rablóknak« nevezték, a valóságban azonban kommunista partizáncsoportok voltak, akiktől a japán megszállók Mandzsúriában rettenetesen féltek. Bár minden vonatot erős katonai járőrök ellenőriztek, a japánok egyelőre nem merték éjszaka a vonatokat menetrendszerűen közlekedtetni. A szálloda, amelyben »aludnunk« kellett, roppant zsúfolt volt: a kétágyas szobákban tízen is éjszakáztak. Az éjszakát egy széken ülve ébren töltöttem: a feladatom és mindenekelőtt a sok pénzért érzett felelősségem nem hagyott aludni. A következő napon a vonat továbbment dél felé. Dairenből japán hajóval utaztam tovább Sanghajba. Mindenütt japán spiclik ólálkodtak, akik minden európait nemcsak kíváncsian, hanem gyanakvóan is figyeltek. Szerencsém volt. Nyilvánvalóan semmi feltűnőt nem találtak rajtam.

Végül is megérkeztem Sanghajba. A pénzt egyszerűen egy aktatáskába tettem. Harbinban elutazásom előtt kívülről meg kellett tanulnom a Sorge-csoport rádiósának a címét. Ez az összekötő is német kommunista volt, a fedőneve Seppel. Nem volt könnyű őt megtalálni. Sanghajról nem volt térképem, a gyakori kérdezgetés felkeltette volna a spiclik figyelmét. A riksakulikhoz fordultam tehát, akik az utcákon fuvaroztak. Fellélegeztem, amikor Sanghaj francia városnegyedében Seppelt végre megtaláltam, jelszót válthattam vele, és a pénzköteget átadhattam.

Este aztán a megállapodás szerint Seppellel Sorgéhoz mentem. Ott Paullal, a helyettesével is találkoztam. Ebben a körben kicseréltük gondolatainkat és tapasztalatainkat. Sorge nagyon céltudatos kérdéseket tett fel az akkori mandzsúriai helyzetről, ugyanakkor alaposan kifejtette a kínai politikai és katonai helyzetről véleményét… A mi Richard Sorgénk igen nagy hatással volt rám, s csodáltam emberi nagyságát. Személye garancia volt arra, hogy csoportjában példamutató, bajtársi kapcsolatok alakuljanak ki.

Elutazásom előtt Sorge négyszemközt arra kért, hogy több előhívott Leica filmet vigyek magammal Harbinba, és gondoskodjak arról, hogy azokat továbbküldjék a Szovjetunióba. Természetesen vállaltam. Ezenkívül fel kellett keresnem Max Christiansen-Clausent és Annát Mukdenban, ahol ők új bevetésre készültek. Ezt a feladatomat is teljesítettem.

Futárküldetésem utolsó szakaszában ismét szükség volt az idegeimre. Mukdenban megvásároltam a repülőjegyet Harbinba. A Német Klub vezetője személyesen kísért ki a repülőtérre. A kis repülőgépen összesen hét utasnak volt helye, de öt hely már foglalt volt. Az utasok között én voltam az egyetlen európai. Velem együtt repült egy japán tábornok és három vezérkari tisztje. Ha fogalmuk lett volna, hogy a Leica filmeken megörökítve mi van a zsebemben! A repülőgép startolt, de előre nem látható események akadályozták haladását. Körülbelül fél órai repülés után a másodpilóta egy cédulát hozott nekem, amelyre angolul az volt írva, hogy a rossz időjárási viszonyok miatt vissza kell fordulnunk. Csapdát állítottak? Alighogy Mukdenban leszálltunk, egy elegáns limuzin állt a mi repülőgépünkhöz. A japán tábornok kezével intett, hogy szálljak be a kocsiba. Nem tudtam, mi történt. Letartóztatottnak kell magamat tekintenem? Hova fogunk menni? Mit csináljak a nálam levő anyaggal? A titkos feljegyzéseket az ember szükség esetén lenyelhette, de a Leica filmeket? A helyzet azonban ártatlanabbnak bizonyult, mint először gondoltam. A tábornok megparancsolta a gépkocsi vezetőjének, hogy vigye őt a városba. Aztán a parancsnokság előtt kiszállt. A gépkocsivezető alázatosan megkérdezte, hová vigyen. A Német Klubba irányítottam. A repüléstől azonban már elment a kedvem. A következő nap vonatra szálltam és észrevétlenül visszatértem Harbinba. Feladataim egyikét ismét szerencsésen végrehajtottam. Találkozásomat Richard Sorgéval soha nem fogom elfelejteni. Azt hiszem, aligha tudja valaki ma elképzelni, hogy Sorge azokban a zavaros időkben hazájától távol, milyen veszélyeknek volt kitéve.”

A két futár nem hasztalanul vitte a pénzt Sanghajba. Az akció sikerült, 1932 júniusában Rueggék kiszabadultak, és elhagyhatták Kínát. Nem kerültek hóhérkézre!

HÍV A HAZA

Dr. Sorge mintegy három éven át megszakítás nélkül volt Kínában hírszerző. Nem vett igénybe külföldi szabadságot. Kínában tett utazásainak hossza megfelelt a föld kerülete egy negyedének.

Szabadság ürügyén egyszer felkereste Japánt. Három napig tartózkodott a tokiói Imperial Nagyszállóban. Ez a rövid ott-tartózkodás számára sok szempontból hasznosnak bizonyult. Erről később majd többet.

1932 közepén újabb mesteri akciója sikerült dr. Sorgénak. Kulingban egy titkos konferencián Georg Wetzell tábornok és a Csang Kaj-sek tábornokai mellett működő német katonai tanácsadók ismertették a Honan, Hopej és Anhuj tartományokban a kínai kommunisták ellen indítandó negyedik hadjárat hadászati terveit. Dr. Sorge haladéktalanul jelentette a moszkvai központnak a számára ismertté vált támadási irányokat, az alkalmazásra tervezett erők mennyiségét, a csapatösszpontosítások helyét és idejét, valamint Wetzell „erődhadászatának” a lényegét, amellyel meg akarta semmisíteni a kínai Vörös Hadsereget. A Vörös Hadsereg dr. Sorge adatai alapján megfelelő időben és Csang Kaj-sek stratégái számára teljesen váratlanul nyugati és északi irányban kitért a csapás elől, és elkerülte a Nankingban már biztosra vett vereséget.

Dr. Gerhart Eisler professzor⁴¹, aki mint német kommunista a harmincas évek elején sanghaji tevékenysége során megismerte és becsülte dr. Sorgét, így nyilatkozott: „A Kuomintang-szövetség e támadása idején Sanghajban és Nankingban közelebbről megismertem Sorgét, akivel évekkel korábban politikai munkák során Németországban futólag találkoztam. Német tisztek között élt, és alkalmazkodott a kaszinómiliőhöz. Így sikerült neki felderítő tevékenységéhez jó bázist teremtenie. Az ezekkel az emberekkel való érintkezés… nagyfokú önuralmat kívánt. Amikor ezek az »úriemberek« alkoholorgiákat rendeztek, és azt ordítozták, hogy »a vörös disznókat el fogjuk intézni«, Sorge nem mutathatta ki dühét és felháborodását.

Richard Sorge értesült arról, hogy a vörös körzetek ellen milyen hadműveleteket terveztek. Minthogy én a kínai harcostársakkal szoros kapcsolatot tartottam, továbbítani tudtam nekik ezeket az információkat. Így találkoztam vele. Az akkori körülmények között nem maradhattunk sokáig együtt. Csak a legszükségesebbeket és a leglényegesebbeket beszélhettük meg. A veszélyek ellenére Richard Sorge nyugalmat és biztonságot árasztott magából. Sietség nélkül és érthetően tudta vázolni az ellenség szándékát és terveit, valamint a legbonyolultabb helyzeteket. Csodálatos adottsága volt ahhoz, hogy a lényeges dolgokat röviden és velősen adja elő. Nemcsak a Kuomintang-klikk katonai elképzeléseivel ismertetett meg, de megfelelő ellenintézkedéseket is javasolt, és tanácsokat adott azzal kapcsolatban, hogy mit kell tennünk, hogy az ellenség ne tudjon leleplezni bennünket. Megbeszéléseink alkalmával sohasem használt jegyzeteket. Minden a fejében volt, a számok csakúgy, mint a személy- és helységnevek, amelyeket általában nehéz volt megjegyezni.

Kínai tartózkodásom idején, 1929 és 1931 között, Sorgéval több mint tíz alkalommal találkoztam. Életvidám ember volt, aki a nehézségektől sohasem ijedt meg, egy ember tele energiával és optimizmussal. Gyakran viccelt, néha ironikusan. Abban a szerepben, amelyet feladata szerint játszania kellett, csodálatra méltó biztonsággal lépett fel. Nagyon sokat tett.”⁴²

Ahogy Eisler is bizonyítja, dr. Sorge és csoportja minden erejével segítette a kínai kommunistákat. Futárok vagy rádió útján állandóan és részletesen tájékoztatta a moszkvai központot a legfontosabb politikai és katonai eseményekről. Így például:

– a nankingi hadsereg 1930. december és 1931. szeptember között a kínai Vörös Hadsereg forradalmi bázisai elleni három támadásáról;

– a kínai Vörös Hadsereg megerősödéséről 1930-ban Fucsien, Anhuj, Honan, Sanhszi, Kanszu szovjet körzetekben és Hajnan szigetén, valamint a munkások és parasztok forradalmi demokratikus központi kormányának megalakításáról Jücsingben és Csianghszi tartományban;

– ellenforradalmi kötelékek további összevonásáról néhány kínai tábornok parancsnoksága alatt a Szovjetunió távol-keleti határai mentén;

– mindenekelőtt a japán imperialistáknak Északkelet-Kínában a szovjet államhatáron 1931-ben kezdett rablóháborújáról.

1932 januárjában Japán rátört Sanghajra, és fokozatosan további agresszív támadásokat tervezett Kína ellen. Otto Braun ezzel kapcsolatban így írt: „A fő ellenségnek – és ezt szeretném hangsúlyozni – már 1932-1933-ban az agresszív japán imperializmust tartottuk.” Ez megegyezett a Sorge-csoport helyzetjelentéseivel.

Dr. Sorge nem mulasztotta el, hogy 1932 tavaszán erről személyesen hosszú jelentést vigyen magával az észak-mandzsúriai Harbinba, ahova a központ rendszeresen küldött futárokat. Később így rekonstruálta a jelentés tartalmát: „A Sanghajban 1932-ben kirobbant harcok Japán politikájának új irányára utaltak, bár mi akkor természetesen még nem tudtuk pontosan, hogy egyszerűen csak egy újabb csetepatéról van-e szó, vagy Japánnak egy újabb törekvéséről, hogy Mandzsúria megszállása után Kínát is elfoglalja. Éppoly kevéssé lehetett tudni, hogy a japánok észak felé, Szibéria irányába vagy dél felé, Kína irányába fognak-e előnyomulni. A sanghaji események miatt az én munkám még fontosabb lett. Meg kellett kísérelnem a japánok valódi terveinek felderítését és a Sanghajért vívott harcban a japánok harci módszereinek részletes tanulmányozását.”

A japánok taktikáját a Sanghaj elleni támadás során Sorge különböző pozíciókból figyelte meg. Az események központjába sietett, oda, ahol a 19. kínai hadsereg és Kína Kommunista Pártja által mozgósított sanghaji munkások a hazájukat védték. Feljegyezte: „Láttam a kínaiak védőállásait, és láttam a harcban a japán légierőt és haditengerészetet. A kínai katonák nagyon fiatalok voltak, de rendkívül fegyelmezettek, bár többségük csak kézigránáttal volt felfegyverezve.”

Sorge nemcsak a japán agresszorok harci taktikájáról és fegyverzetéről tudott áttekintést nyerni, hanem a japán politika általános célkitűzéseiről is. „Igen hasznos információkat kapott Ozakitól, aki közvetlenül a sanghaji harcok után külön jelentést készített, amely lényegében a sanghaji japán konzulátus katonai attaséjával folytatott beszélgetésen alapult. Ozaki hangsúlyozottan szólt a kínai csapatok kiváló harci erkölcséről, a kínai kereskedelem japánellenes beállítottságáról, és megerősítette, hogy a japánok előre kitervelt provokációjáról van szó. A harcok után azt mondta Sorgénak, hogy információi szerint a japánoknak a kínaiak reagálása alapján az a benyomásuk, hogy meg kell kísérelniük az egész ügyet lokalizálni.”

A valóságban a japánoknak időre volt szükségük, hogy sokkos állapotukból magukhoz térjenek. Csak egy évvel később szállták meg Zsohol tartományt. Mindenesetre a Sorge-csoport már akkor azokhoz az erőkhöz tartozott, amelyek azt az okos és megalapozott felismerést képviselték, hogy „Japán, katonai nagyhatalma ellenére, a kínai óriást sohasem képes legyőzni”.

A japán kül- és katonapolitikai titkok felderítésére azonban Sorge és segítőtársai egy másik országban végrehajtandó új feladatot kaptak.

Ráadásul 1932 februárjában dr. Ozakit, az Osaka Asahi Shimbun szerkesztősége visszarendelte Japánba. Mennie kellett, nehogy a japán elhárítószervek figyelmét magára vonja.

Ez év november 12-én dr. Sorge Vlagyivosztokon keresztül Moszkvába utazott. Első felderítői feladatát kiválóan teljesítette. Többek között Max és Anna Christiansen-Clausennel, valamint a japán dr. Ozakival és Kaveival együtt megszerezte első harci tapasztalatait, amelyek később Japánban nagyon hasznosaknak bizonyultak számukra.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!