„Szíjjártó mérsékelt dícsérete!” bővebben

"/>

Szíjjártó mérsékelt dícsérete!

„Volt kis balhé, haddelhadd!” – kiabáltak a miniszterek Szijjártóval Brüsszelben

A fegyverszállítások finanszírozását és a következő szankciós csomagot is blokkolja Magyarország, miközben a magyar külügyminiszter Ukrajnát a kommunista keletnémet rezsimhez hasonlította.

Brüsszelben, a külügyminiszterek tanácskozásán tartott „sajtótájékoztatót” Szijjártó Péter, ahová – szokás szerint – kizárólag a kormánypárti médiumok tudósítóit hívták meg.

Volt kis balhé, haddelhadd!

– ezt még akkor mondta a külügyminiszter, amikor csak a Facebookon lehetett látni a képet és hallani a hangot, vagyis a beszámolóját „hivatalosan” még nem kezdte el. „Megizzadtam? Ekkora volt a vita” – tette hozzá. Igaz, ezek a mondatok nem lógtak ki a sorból, Szijjártó Péter ezt követően tulajdonképpen csak arról beszélt, hogy „fokozódik a háborús helyzet és hangulat” a miniszterek körében, aminek eredményeként „őrült ötletek” is elhangzanak.

Még több fegyver és pénz kell Ukrajnának a legtöbb tagállam szerint, holott ennek az eredménye még több halott és még több pusztítás lesz

– állapította meg Szijjártó. Szerinte a minisztertársai „hisztérikusba hajló módon” követelték, hogy a nyugati fegyvereket használni lehessen orosz célpontok ellen, miközben egyre több ukrán katona hal meg, és az ukrán hadseregnek már nemcsak fegyverből, hanem katonából sincs elegendő. A külügyminiszter úgy fogalmazott,

a kommunista NDK határain voltak utoljára ilyen jelenetek

– utalva ezzel arra, hogy erőszakkal tartják vissza azokat az embereket, akik el akarják hagyni az országot. Arra az egyébként semmilyen hivatalos javaslat formáját nem öltő kezdeményezésről, hogy legyen európai sorkötelezettség, ezt mondta:

Nem akarjuk, hogy a magyar fiatalokat Ukrajnába vigyék, ehhez a háborúhoz semmi közünk.

A miniszterek előtt volt a 14. szankciós csomag, amelyet Magyarország nem támogat, mert

ellentétes Magyarország érdekeivel, mert veszélybe sodorná a magyar energiabiztonságot

– mondta a miniszter. Sem ezzel, sem azzal nem vált népszerűvé a tanácsülésen Szijjártó Péter, hogy az Európai Békekeret 6,5 milliárd eurós, fegyvervásárlások finanszírozására szolgáló részét továbbra is blokkolja Magyarország. A külügyminiszter beszámolója szerint a német, a litván, az ír, a lengyel és más miniszterek „kiabáltak” vele, de nekik is csak annyit mondott, hogy

békét kell teremteni, be kell fejezni az öldöklést, meg kell állítani az eszkalációt.

A magyar külügyminiszter úgy véli, hogy június 9-én az európai választásokon „mindennek az őrületnek az emberek véget vethetnek”.          (HVG)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: BÁRCSAK HIHETNÉNK a vajda külpiaci felhajtójának a szavai őszinteségében! (Már ami a „magyar” qrmány békevágyát illeti!)

Ezen kijelentéseiért pedig „…Még több fegyver és pénz kell Ukrajnának a legtöbb tagállam szerint, holott ennek az eredménye még több halott és még több pusztítás lesz – állapította meg Szijjártó. Szerinte a minisztertársai „hisztérikusba hajló módon” követelték, hogy a nyugati fegyvereket használni lehessen orosz célpontok ellen, miközben egyre több ukrán katona hal meg, és az ukrán hadseregnek már nemcsak fegyverből, hanem katonából sincs elegendő…”- CSAK AZ ELISMERÉSÜNKET FEJEZHETJÜK KI NEKI!

Ezen vélekedését pedig, miszerint „…június 9-én az európai választásokon „mindennek az őrületnek az emberek véget vethetnek…” – EGYENESEN ILLUZÓRIKUSNAK NEVEZHETJÜK, hiszen a jeles napon NEM CSAK MI – MAGYAROK! – „választunk” ám, hanem az EU más országaiban is! Többek között olyan uniós tagországokban is, ahol HOZZÁSZOKTAK POLITIKUSOK ÉS POLGÁROK A GYARMATTARTÁS KÉNYELMÉHEZ! Ezekben az országokban pedig kialakult a szörnyű valóság: a Kelet – Közép – Európa legyarmatosításával tovább vitt könnyű élet véget ért! SZÁMUKRA NINCS MÁS MEGOLDÁS A PARAZITA ÉLETMÓD FOLYTATÁSÁRA, MINT OROSZORSZÁG MEGHÓDÍTÁSA!

AMI – TERMÉSZETESEN – NEM KIVITELEZHETŐ! Csakhogy ők ezt nem így gondolják!

NEKÜNK PEDIG NEM FOGNAK LAPOT OSZTANI!

Éppen ezért csak óvatosan dícsérhetjük Szíjjártót a kijelentései miatt!

Egyúttal emékeztetni is szeretnénk: A(Z) MINKET IS ÚJRAGYARMATOSÍTÓK TÖREKVÉSET DÖNTŐ MÉRTÉKBEN ELŐSEGÍTŐ, HASZONLESŐ-HASZONVÁRÓ ÚJ POLYTHYKAY ELYTH – beleértve a vajdabandát is – FELELŐSSÉGE A JELENLEGI HELYZET KIALAKULÁSÁBAN MEGKERÜLHETETLEN ÉS MEGKÉRDŐJELEZHETETLEN! 

Persze könnyű dolog CSAK BÍRÁLNI! KIUTAT IS KELL(ENE) MUTATNI A BÍRÁLÓNAK!

NEKÜNK VOLNA EGY JAVASLATUNK A KIUTAT ILLETŐEN:

KI EBBŐL AZ EURÓPAI UNIÓBÓL! 

EGY ÚJ TÁRSULÁSI SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSE LENNE A SZÜKSÉGES BRÜSSZELLEL!

Persze egy ilyen új megállapodásban a rendszerváltó és az új „magyar” polythykay elythnek (értsd: a haszonlesőknek és a haszonváróknak)

SEMMIFÉLE SZEREPE NEM LEHET!

 

 

“Szíjjártó mérsékelt dícsérete!” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. A béke érdekében szinte csak Magyarország tesz valamit, talán még Szlovákia, de ők sokkal visszafogottabban.
    És azzal egyetérthetünk, hogy Szijjártó – akár kedveljük, akár nem -, nem gyáva ember, főleg a közelmúlt békepárti politikusok ellen elkövetett merényleteinek ismeretében.

      1. Csak óvatosan azzal a dicsérettel !
        Majd kilencedike után minden meg lesz szavazva mint eddig , csak most a lét a tét !

  2. A politikában semmi se véletlen,ha meg annak tűnik az is meg van tervezve!
    Ezek nem az én szavaim, hanem Roosevelt volt amerikai elnöké!
    Ki a nátóból,ki az ensz ből,ki az eu ból és nem utolsó sorban ki a who ból !
    Csupa kisbetűvel írt szervezett, amelyek az EMBEREK MEGNYOMORÍTÁSÁRA, ÉS RABSZOLGASORBA TASZÍTÁSÁRA HOZTAK LÉTRE!

    1. Abszurdnak tartom, amikor azért történik az emberek részéről elutasítás, mert akihez köthető, azt ellenszenvezik.
      Ami hazánk számára előnyös, azt méltatni illik.
      Még akkor is, ha nem őket szeretné újra pol pozicióban látni, aki véleményez!
      Az orosz emberek nem ártottak nekünk.
      Volt idő, amikor mi a második világégés alatt, indok nélkül, odamentünk ölni őket:(
      Mégsem gyülölködtek a magyarok iránt, intelligenciájukkal értették, a kisembereknek nem volt választás.
      Ahogyan az ő kiskatonáiknak sem ’56-ban.
      Mi mégis gyülölködünk, pedig míg itt voltak sem uraltak le bennünket, lehettünk a legvidámabb barakk, az előzményeink ellenére.
      A nép mindig is alárendelt az adott érának.
      Tehát nem kell gyülölködve orosz ellenesnek lenni, mert a jelenlegiek jóban vannak.
      Szintén az orosz nagyvonalúságra példa: ki mondta anno: ruszkik haza?
      Biztos, hogy nem felejtődött!
      Az indulat még indokkal sem produktív soha!
      Legyünk, akik vagyunk: intelligensen igazságosak!!

Hozzászólás a(z) Balo bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com