NÉMETORSZÁG: Körülbelül 35 ezer német katona kész arra, hogy szükség esetén a szövetségesek segítségére menjen – mondta Olaf Scholz német kancellár a balti országok kormányfőivel Lettországban tartott megbeszélésen.
„Körülbelül 35 000 német katona készen áll arra, hogy vészhelyzet esetén gyorsan segítsen szövetségeseinknek” – idézi a sajtószolgálat.
Scholz azt is elmondta, hogy a német fegyveres erők Északkelet- és Közép-Európa védelmére összpontosítanak. Biztosította a balti országokat, hogy Németország eltökélt szándéka, hogy megvédje a NATO területének minden „négyzetcentiméterét”.
„Balti szövetségeseink biztonsága a mi biztonságunk. Az önök elleni támadás nem válhat támadástá ellenünk” – folytatta a kancellár.
Ugyanakkor megjegyezte, hogy a balti térségben továbbra is feszült a helyzet, ami arra kényszeríti a NATO-t, hogy megerősítse keleti szárnyát.
A kancellár korábban azt mondta, hogy Berlin kész megerősíteni kontingensét a NATO litvániai megerősített előretolt jelenlét missziója keretében. A litván hadsereg parancsnoka, Valdemaras Rupšis szerint elő kell készíteni az infrastruktúrát a Németország által kijelölt, öt-hatezer katonából álló dandár elhelyezéséhez.
Ingrida Simonyte, a Balti Köztársaság miniszterelnöke megjegyezte, hogy a német katonák fogadásának előkészítése három évig tart. Arvydas Anusauskas litván védelmi miniszter szerint a főalakulatok áthelyezésére 2025-2026-ban kerül sor, és „2027-ben a litvániai német dandárnak el kell érnie a teljes hadműveleti készenlétet”.
Az elmúlt években Oroszország példátlan NATO-tevékenységről számolt be nyugati határain. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete kiterjeszti a kezdeményezést, és „az orosz agresszió megfékezésének” nevezi. Moszkva többször is aggodalmának adott hangot a NATO európai tevékenysége miatt. A Kreml megjegyezte, hogy Oroszország nem fenyeget senkit, de nem hagyja figyelmen kívül az érdekeire potenciálisan veszélyes lépéseket.
FORRÁS: RIA Novosti

Izmoznak a fiúk nagy pofával, nagyon várják az orosz „agressziót”…miközben ők vannak jelen orosz -téves elnevezéssel ukrán- földön.Az a 35 ezer NATO huszár egy hadgyakorlatra talán elég.
Kíváncsi vagyok, kiképzés közben mit mondanak arról, hogyan lehet túlélni a FAB 3000 becsapódását?
T. Kontroll!
Ha elmondanák nekik, akkor a fél bagázs kérné leszerelését…akárcsak az ominózus amerikai Donald Cook rakétaromboló harcképtelenné tétele esetében, ahol egyetlen fegyvertelen Szuhoj-24-es Hibiny elektronikus hadviselési eszközzel blokkolta az amerikai romboló teljes elektronikáját, amely süket és vak maradt.A legénység súlyosan demoralizálódott és a USS Donald Cook 27 tengerésze azonnal kérte felmentését az aktív szolgálatból.
Ez csak egy másik változata az orosz gyártmányú antielektronikai fegyvereknek… Az EMP nagyon kicsi, de precíz változata.
Pentagon sértődötten tiltakozást adott ki a támadás miatt.
Ezt az információt szorgalmasan eltitkolták és elhallgatták az Egyesült Államokban és általában Nyugaton.
https://www-linkedin-com.translate.goog/pulse/caution-information-diligently-covered-up-suppressed-us-gervais?_x_tr_sl=en&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=sc
Úgy emlékszem a Donaldot mégegyszer elkapták a Fekete-tengeren.
Eszembe jutott egy franciák által gyártott helokopter hordozó hadihajó, amiből jó 10 évvel ezelőtt az oroszok négyet is rendeltek. Aztán már az első teljesen kész volt, ki is volt fizetve (annyiba került , mint a teljes NATO költségvetése 1 évre), mégsem adhatták oda az oroszoknak. Nagy nehezen valami arab állam vette meg végül…
Ezek a németek 2-3 év múlva lépnének be – hivatalosan – a Balti Államokba.
Gondolom, akkor már nem lesz háború, de a nyugati szándék már most kiolvasható.
Fogy az ukrán haderő, de fogy az orosz haderő is. Addig, amíg Zelenszkij és bandája lesz hatalmon, addig még akkor sem lesz békemegállapodás, ha Zelenszkij esetleg felülbírálja korábbi álláspontját. A Nyugat ugyanis nem engedi, mind a franciák, mind az angolszászok, mind a balti mitugászok a konfliktus fenntartásában érdekeltek, és céljuk Oroszország meggyengítése. Miután – ahogy délelőtt már írtam -, Oroszország nem torolta meg a vörös vonalak nyugati átlépését, magára húzta az ellenséget, az ellenség már a torkát szorongatná….
És ha másként nem megy, vagy tényleg nem lesz elég ukrán élőerő , akkor jön a NATO élőerő.
Már ha Oroszország engedi. De Oroszország bizonyos területeken kénytelen lesz megengedni a NATO haderő belépését Ukrajnába, reálisan ez a Dnyeper folyótól nyugatra eső terület. Mert kilőhet majd egy-két rakétát a NATO haderőre, de 27 hónap alatt rohadt sok rakétát kilőtt az ukrán haderőre, amelyik aztán mégsem kapitulált.
És akkor ezzel búcsút is mondhat Odesszának, mert azt a NATO nem fogja elengedni. Én még Harkovot is billegő városnak tartom, mert Mariupol kivételével az oroszok nem vettek be nagy várost, a kisvárosok ostroma pedig 4-10 hónapot vett igénybe.
Tehát Nyugat Ukrajnát a NATO, Kelet Ukrajnát Oroszország tartja majd fogva, és a NATO simán megteheti egy legyengült Oroszországgal szemben, hogy az összes környező országban NATO alakulatokat állomásoztasson. A helyzet az NDK-NSZK , vagy Dél -, és Észak Koreai fél-államokra fog hasonlítani, ami nagyon nem lesz jó Oroszországnak, hiszen hivatalosan 1-2 ország fogja csak elismerni a népszavazott területeket orosznak.
És itt visszatérek a cikkhez: Nemcsak a balti államokban, hanem Kazahsztánban és Örményországban is NATO alakulatok fognak majd állomásozni, tehát Oroszország pontosan az ellenkező célt érte el a Tavaszi Hadjárat megindításával, mint amit eltervezett. (A kazahok éppen most tanakodnak azon, hogy átadják orosz fegyvereiket és haditechnikájukat Ukrajnának.)
Ahhoz, hogy ez nem így maradjon, Oroszországnak olyan erőt kellene felmutatnia, amelytől beszarna az egész Nyugat , és a veszteségminimalizálás érdekében Ők kényszerítenék ki Ukrajnától a békekötést, és ismertetnék el az új határokat ratikfikált szerződésekkel.
De az elmúlt 27 hónapban én ezt az erőt nem láttam Oroszországban, ezért szerintem marad néhány évtizedig a koreai verzió. És még ez is egy optimistább prognózis, mert lehet ennél még rosszabb is, pl. ha Kína a saját – langyos -, verzióját erőltetné Putyinra.
Érdekes okfejtés, amiből egyértelműen kiolvasható, hogy ha Oroszország nem lép fel teljes erőbedobással a NATO támogatású cionnáci ukrajna ellen és nem söpri el őket rövid időn belül, akkor valóban bekövetkezhetnek az általad felvázolt nyugati szándékú alternativák bármelyik verziója.
Nem gondolnám azonban hogy az orosz politikai-katonai vezetés nem látná előre hogy mire megy ki a Nyugat hazárdjátéka O.o. ellen, de a „Nagy Honvédő” háború erejével kellene fellépnie ellene, mivel a veszély igen nagy.
Svédországban egy NATO hadgyakorlaton több tucat svéd , olasz és magyar(!) ejtőernyős katona megsérült, amikor 400 m-es magasságból történt ugrás után a Földön egymásra estek (hullottak) a katonák. 11 katona kórházba került. Orosz kommentelők egy része ebből a hírből a következőket emeli ki: „Na tessék! Hiú ábránd volt Magyarország lojalitásában bízni….”Megértem az orosz kommentelők csalódottságát, de a Világ, és életünk, nem csupán fekete és fehér, és a magyar magatartás is jóval bonyolultabb és összetettebb annál, hogy kategórikusan minősítsük.
—-
Tényleg fogy az ukrán haderő. Ukrajnában 11 ezer büntetőeljárást függesztettek fel, mert a vádlottak „vállalták” ( 😀😀), hogy bevonulnak az ukrán hadseregbe. (Mennyire „előnyös csere” egy bolti tolvajnak a pénzbüntetést háborús rokkantságra cserélni……)
Nem volt ejtőernyő ?
Miféle országról beszél ehnaton, egy kifosztott, agyonoltott,lebutított,és kiirtásra szánt ország lehet hogy önnek ország, én nekem nem az!
Még mindig képtelenek felfogni hogy az agy menéseiket, és az eszük szórását annak a kurva Oroszországnak, és annak agyonszapult vezetőjének köszönhetik!?
Nagy az isten állatkertje,csak az a baj hogy alacsony a kerítés ezért vagyunk itt oly sokan!