“Gondolatok a demokráciáról” bővebben

"/>

Gondolatok a demokráciáról

7

A demokrácia, a néphatalom, a népuralom, a népfelség megvalósulása.

Az osztálytársadalmakban a demokrácia alapvetően az uralkodó osztály érdekképviselete!
A kapitalizmusban a demokrácia alapvetően a kizsákmányolók osztály érdekképviseletét szolgálja!
A szocializmusban a szocialista demokrácia a dolgozók osztály érdekképviseletét szolgálja!

A népuralom, a néphatalom a szocialista demokrácia csak a szocializmusban, majd a kommunizmusban valósulhat meg! A kapitalizmusban lehetetlen a népuralom, a néphatalom, mert a dolgozó proletár bérrabszolgáknak nincs és nem is lehet a hatalomban valódi, a gazdasági-politikai-társadalmi egyenlőségen alapuló demokratikus, törvényes, következetes osztály érdekképviselete.

A kapitalizmusban az értékeket a hatalom és osztály érdekképviselet nélküli dolgozó proletár bérrabszolgák hozzák létre, e nélkül azonban a kapitalista modell nem működik, így ebben a modellben hamis állítás a népuralomról, néphatalomról, népfelségről, demokráciáról beszélni. Ez a kapitalizmusban csak demagóg, szélhámos fecsegés!

szocializmusban azonban a dolgozó már nem bérrabszolga, hanem kollektív formában a hatalom birtokosa, így lehetővé válik a népuralom, a néphatalom, a valódi, a gazdasági-politikai-társadalmi egyenlőségen alapuló demokrácia, a valódi érdekképviselet, a „népfelség”.

népfelség: Az az elv, amelynek alapján minden jog forrása és letéteményese a nép egésze, amely közvetlenül v. képviselői útján gyakorolja az államhatalommal kapcs. jogokat. Alkotmányunk értelmében a népfelségből folyó minden jogot hazánkban az országgyűlés gyakorol. A „népfelség” elve … a királyi fenség elvének helyére lép. (Móricz Zsigmond)”

Megosztott emberiség és a demokrácia

A társadalomban élő emberek lehetőségei, érdekei, képességei, világnézete, erkölcse, tudati fejlettsége, civilizáltsága, földrajzi helyzete, faji, nemzeti, társadalmi helyzete, stb. eltérő, ez ellenérdekeltséget vált ki, ami végül is harcra vezet, vagy vezethet.

A kapitalizmusban ez az emberekben lévő különbség hatalmas fejlődőképességet, de szélsőségesen megosztott emberiséget hozott létre, antagonisztikus társadalmi osztályokat, ami világméretekben mindenképpen és elkerülhetetlenül a többség, a dolgozó proletárok feletti diktatúrában, sőt önkényuralomban valósult meg.

A kapitalizmusban a kedvezőbb, a jobb képességek, lehetőségekkel rendelkezők, magukkal húzzák az elmaradottabbakat, ami az egész emberiségnek hasznos. A valódi demokrácia, a társadalmi akarat lehet, lehetne az ellenérdekeltség feloldásának eszköze, amire azonban a kapitalista modell alkalmatlan. A kapitalizmusban az ember még csak a gondolkodó állat lehet! A gondolkodását alapvetően még úgy használja, mint az állat az agyarát. De ez is a fejlődést szolgálja. Az erősebb ember-állat felhasználja a jobb lehetőségét a jobb életre, ami az emberiség egészét húzza maga után.

Az egész dolgozó népre kiterjedő valódi demokrácia megvalósítása a társadalmi forma megváltoztatását igényli!

A szocializmus az alapvetően a körülményekből következő eltérő emberi tulajdonságokat igyekszik kiküszöbölni a tanulás, az oktatás, az egészségügy, a termelőeszközöknek a társadalom érdekében való működtetésével, a megélhetést biztosító munkahelyek és egyéb szociális körülmények tudatos, következetes szervezésével, biztosításával.

De ehhez elkerülhetetlen a következetesen objektív tudományos világnézet, a gondolkodó emberré válás lehetősége, ami akár lehetne a polgári demokráciában működő kapitalizmussal is, de reálisan a valódi demokratikus alternatívájával a népi demokrácia útján a termelőerők fejlődésével valósulhat meg. A kapitalizmus semelyik formája sem támogatja a következetesen objektív tudományos világnézetet, ezért a legkedvezőbb a szocializmusba fejlődésre a népi demokrácia. A következetesen objektív tudományos világnézet a marxizmus-leninizmus, amit a marxista-leninista vezérfonalat követő kommunista párt képvisel.

A szocializmus a gondolkodó emberré váláshoz a szocializmus értékeinek megvalósításával, a társadalom tudatos, tudományos szervezésével a körülményeket változtatja meg az ehhez szükséges formába. Tulajdonképpen a kapitalizmusban is van ehhez hasonló tendencia, de az individualizmus az uralkodó a kollektivizmussal szemben, ami lényegesen csökkenti a hatását. Így az emberek egymás elleni versengése, a harca a domináló, akár a másik kárára is. Persze ennek is van hatása a fejlődésre, nem is kicsi.

A szocializmusnak nem az egyforma emberek megteremtése a célja, de az egyenlő lehetőségek biztosítása és ennek érdekében a társadalmi összefogás megvalósítása, szervezése, a proletár rabszolgaság, a megosztott emberiség felszámolása, az emberi méltóság megvalósítása a feladata.

Azonban a diktatúra az osztálytársadalmakban elkerülhetetlen!

A diktatúra hosszútávon semmiképpen sem, éppen hogy nem alkalmas az érdekellentétek kezelésére, az elnyomás miatt ez idővel mindenképpen osztályharcra vezet. De a látszat, a formális demokrácia sem, mert az is csak elnyomja azt, ami előbb-utóbb ellenállásra és végül is harcra (osztályharcra) vezet és akár az előző diktatúra ellen diktatúrával válaszol. Ezért a diktatúrával nagyon csínján kell bánni, de az osztálytársadalmakban ez elkerülhetetlen. A termelési modell meghatározza a diktatúra élét.

A szocializmusban a proletárdiktatúrának és a szocialista demokráciának harmóniában kell működnie, mert a hibák kapitalista, fasiszta ellenforradalomra vezetnek. A diktatúra és a demokrácia harmóniája nagyon nehéz feladat, de mindenképpen meg kell oldani, lehetőleg emberségesen.

A kapitalizmusban a diktatúra és a demokrácia harmóniája alapvetően a joguralom, a terror, a szélhámos hazugságok, a hamis idealista, vallásos tudománytalan világnézet, a jobboldali felsőbbrendű erkölcs és ennek megvalósítása érdekében a proletár dolgozók gondolatai feletti uralommal valósítható meg. Így ezt megvalósítani csak embertelen, hazug módszerrel lehetséges, mert a túlnyomó többség az bérrabszolga és az ő valódi demokráciára törekvésüket kell letörni, mégpedig a fasizmussal, a szociális demagógiával, a hazug tudománytalan idealista világnézettel, az embertelen erkölccsel.

A demokrácia és a diktatúra együttélése

Az osztálytársadalmakban az uralkodó osztály érdekében a demokrácia és a diktatúra együtt létezik. A kizsákmányoló társadalmakban, amilyen a kapitalizmus, az uralkodó tőkésosztály élősködésének, hatalmának biztosítása érdekében szükségszerű a proletárok feletti diktatúra. Sőt szükséges a proletárok feletti önkényuralom is az osztályharc elnyomására, a hatalom kizárólagos tőkés birtoklása, különben az osztályharc erősödik és elsöpri a kapitalista diktatúrát, bár ez idővel mindenképpen bekövetkezik.

A kapitalizmus az élősködés ellen harcolók számára, a szocializmus azonban az élősködők ellen valósít meg diktatúrát, mert ez ott bűnnek számít, amit el kell nyomni. Vagyis a kapitalizmusban az élősködés elleni harc bűnnek számit, a szocializmusban, pedig az élősködés a bűn. Ezt a harcot kapitalizmusban a fasizmus, a szocializmusban pedig a proletárdiktatúra valósítja meg.

Kapitalizmus; demokrácia; diktatúra; önkényuralom; fasizmus

A kapitalizmusban a demokrácia valójában a tőkések egymás közötti érdekérvényesítési lehetősége, ami értelemszerűen a proletár dolgozó osztályok, a bérrabszolgák számára, nem jelenti, és nem jelentheti a saját osztályérdekeikben való részvételt a hatalomban, a törvényhozásban.

A proletárok – a bérrabszolgák – szükségszerűen a kizsákmányolás szenvedő alanyai, ezért a tőkéseknek értelmetlen lenne számukra biztosítani a hatalomban való részvételt, mert csak beszélőszerszámok. A kapitalizmusban a kizsákmányolás érdekében szükségszerű a tőkésosztály totális, önkényuralmi szintű hatalma, mert a kizsákmányoltak osztályharcát le kell törni. Így a kapitalizmusban a proletár dolgozó csupán termelési tényező, az áru előállításához nélkülözhetetlen költség, munkaerő áru, csak a szerszámok közül a beszélni tudó költség, a beszélőszerszám.

Kádár János Marxista Elektronikus Könyvtár

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com