“Van itt egy találós kérdés!” bővebben

"/>

Van itt egy találós kérdés!

De ki fizette a “révészt” – 100 milliónál többe kerülhetett Magyar Péter tüntetése

Homály fedi azt, hogy ki állta a cechet, ami egy kisebb budai ház értékének felel meg.

A múlt szombati, Kossuth térre szervezett sokezres demonstráció egy kisebb budai családi ház árát vihette el – írta a magyarnemzet.hu.

A lap mindezt korábbi hasonló események kiadásai alapján becsülte meg. A legnagyobb tétel a színpad, a hangosítás és a kivetítők jelentették – ez az összeg mintegy hetvenmillió forintba kerülhetett. Erre még rájön a kerítés, a kordon, a mobil illemhelyek és más rendezvényszervező eszközök további húsz milliót kóstálhattak.

Újabb tízmillió lehetett a molinók, zászlók, táblák, nyakbaakasztók és a kitűzők. A közösségi média újabb ötmillió, a közvetítés hatmillió, a biztosítás pedig négymillió forint. A VIP helyiség további másfél millióba kerülhetett, takarításra, szemétszállításra külön-külön félmilliót költhettek. A háromszázezer forintos áramdíj már csak aprópénznek tűnhet.

De ki fizette a "révészt" – 100 milliónál többe kerülhetett Magyar Péter tüntetése

A magyarnemzet.hu mindent fillére összeadott, így jött ki pontosan 121 millió forint. De vajon ki állt a cechet?

Korábban Magyar Péter azt mondta: részben saját pénzből, részben önkéntes felajánlásokból valósult meg, vagyis a „kisemberek adták össze”.

Ez korábbról már ismerősen csenghet: 2022. március 15-i Gyurcsány Ferenc-féle, Márki-Zay Péter vezette egyesült baloldal rendezvénye az Állami Számvevőszék által nyilvánosságra hozott jelentéséből kiderült: 383 millió forintba került. A számla 70 százalékát az amerikai forrásokkal kitömött Mindenki Magyarországa Mozgalom állta.                                                  (propeller)

A balrad.hu kommentje a “kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: A cikk címében megfogalmazott találós kérdés IGENIS JOGOS ÉS AKTUÁLIS!

“…Korábban Magyar Péter azt mondta: részben saját pénzből, részben önkéntes felajánlásokból valósult meg, vagyis a „kisemberek adták össze…”

-Amúgy pedig: a legfrissebb kalkulációk szerint kb. 120 ezren vettek részt azon az összeröffeneten. Ha pedig MINDEN RÉSZTVEVŐ ÁLDOZOTT (volna) egy- egy ezrest mint beugrót, máris összejöhetett (volna) 120 millió! Ebben az esetben pedig Petyának MÁR CSAK A MARADÉK 1 milliót kellett (volna) állnia!

OSZT’ MÁNIS KIGYÜTT A MATEK!  OSZT’ MÁN NEM IS KÖLL TANÁGATNI!

 

 

“Van itt egy találós kérdés!” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Ugyanaz az USA/CIA háttér áll “Magyar” Péter mögött is mint a $-baloldal korábbi, már leszerepelt celebjei mögött. Próbálkoznak, erőlködnek, hátha ezzel az újabb bohóccal talán sikeresebben tudnák keverni a sz@rt. A problémájuk viszont továbbra is a régi: ~ Nincs választék, ezért csak súlytalan, ostoba, un-intelligens senkiket tudnak előhúzni a tarsolyból.

  2. p(h). d. (tudományos fokozat, rang, tiszteletet parancsol)

    Te figyelj. Ha pl. téged kapott volna elő a CIA, mint egy nehézsúlyú, komoly, IQ200 bajnokot, te 3 nap alatt Schwechat-ig zavartad volna Orbánt és seregét, létrehoztad volna a valóban demokratikus Magyarországot, visszaszerezted volna az ellopott pénzt, elkezdted volna felépíteni a modern, polgári, valós alapjogokat adó és érvényesítő haza felépítését. Lám a CIA is tévedhet. Jelentkezned kellene.

      1. Már láttam, azóta is ezen kattog az agyam…
        Ennyire nem lehetek rossz ember ismerő!
        Ha ez igaz, akkor Pétert rendesen tőrbe csalták.
        Ha önként sétált, akkor nagyobbat nullázott, mint exnej a segítőivel!
        Érdemben azonnal reagálnia kell, különben hamvába halt minden!

  3. p(h). d.

    Elgondolkodtató a Mi Hazánk “leleplezése”. Miért lengetik be első helyen a fideszt, második helyen Csányit mint lehetséges háttértémogatót? Ezek a belengetések, bizonyíték nélkül is alkalmasak a lejáratásra. A Duda vonalból Éva koreográfus, táncművész. Molnár a férje, aki 11 évvel fiatalabb. Nem gyakori, hogy a férj legyen 11 évvel fiatalabb. De milyen kapcsolata van Duda Évának Magyar Péterrel? Erről nincs szó. Duda Ernő és ifj. Duda Ernő esetén az utóbbi lehet érdekes, mivel vállalkozóként és cégvezetőként kapcsolata lehet a BlackRock-kal, a Pfizerrel, stb. De milyen bizonyíték van arra, hogy ezek fizettek, fizetnek Magyar Péternek? Ez a “bizonyító videó” inkább arról győzött meg, amit sokan állítanak. A Mi Hazánk a fidesz fiók-pártja, kamuellenzék.

  4. Az egyértelmű, hogy Pressman messze túllépte egy nagykövet működését megszabó diplomáciai szabályok szerinti határokat, és nyíltan kritizálja a fogadó állam, Magyarország kormányát és miniszterelnökét. Ez mondhatjuk példátlan eset. Az USA szeretné Orbán bukását és mint tudjuk, nem szokott ölbe tett kézzel üldögélni. Nagy Ervin meghívása is nyilvánvaló üzenet, hiszen már régóta tudott, hogy nem kormánypárti a szinész. De akkor a kegyelmi botrányt is az USA készítette elő? Amiből láthatóan kinőtt a minden tisztségéről lemondó Varga Juditot otthagyó Magyar Péter politikai akciósorozata. Várjunk még a végleges ítélettel.

    1. Péter azt olvastam, már egy éve elvált, tehát amikor kirobbant a kegyelmi ügy, már hivatalosan nem volt köze a gyermekei anyjához.
      Tehát már itt sántít, hogy mégis pozícióban volt válás után is egy évvel, változatlanul, amíg saját döntésre fel nem állt. Nem a volt feleségre tekintettel volt munkája.
      Miért állhatott fel?!
      A 3 gyermek miatt.
      Aki visszaemlékezik, vagy van gyermeke, tudja, kíméletlenül kegyetlenek sokszor az igazságérzetükkel.
      Egy átlag iskolában az addig valakik gyermekei az édesanyjukról ömlő híreknek köszönhetően, milyen helyzetbe kerülhettek?!
      Csak egy gyermek kezdje el a cikizést, gyorsan akad segítője.
      Ezt akarta az apa védelemből árnyalni.
      Innen fejlődött szinte tornádóként a helyzet, ami vitte, sodorta magával, próbálva megfelelni annak a szerető bizalomnak, amit kétségbeesett lelke kapott.

      Minden szülő kétségbe lenne esve, hogy hogyan védje meg ezen indulatoktól ártatlan gyermekeit, akik koruknál és védett életüknél fogva tán nem is igazán értik, miről van szó.
      Sokan próbáltak fúzionálni, emlékszem mondta, nagy felelősség lesz az emberek kiválasztása, mert biztosan méltatlanokkal megpróbálják majd lejáratni, hiteltelenné tenni.
      Egy stabil erkölcsű család van mögötte, és ő is ezt közvetíti.
      Bízzunk benne, utánajár, és publikál róla!

  5. ” Péter azt olvastam, már egy éve elvált ”

    De előtte nem engedte a válást a FIDESZ !

    Hm ?
    Tehát ha asszonyverés volt a válóok,akkor a PÁRT tudott róla.
    Ha nem,akkor hazudik itt mindenki.

    Egyszerű mint a faék.

    1. MZP véleményét osztom kivételesen.
      Nem hangzott el a feleség részéről, hogy fizikailag bántalmazva volt, csak az, hogy ő pofonvágta.
      Erre reagált Péter, hogy soha nem bántotta, őt azonban nem egy alkalommal ököllel, és lábbal rúgva, mások előtt is.
      Egy lelki retorzióban tartott ember mer?! így megnyilvánulni?!
      Szerencsére nem tudom…
      Valamint egy másik aspektus: azt olvastam, a bántalmazók nem engedi el a bántalmazottakat.
      Itt Péter volt az, aki menni akart több alkalommal is a kapcsolatból.
      Ha ő a bántalmazó, miért engedné protokollon kívül el az “áldozatát”?!
      Tudom, mindig vannak kivételek…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com