Nagyot kaszáltak a lélegeztetőgépeken, a kisbefektetőik mégsem láttak ebből semmit
Nincs már vezetése, mérleget sem adnak le, a tőzsdei kibocsátólistáról is levették a lélegeztetőgép-beszerzéseknél még milliárdos bevétellel büszkélkedő OTT-One Nyrt.-t. A nagy tulajdonosok felszívódtak, több ezer kisbefektetőjük pénze elolvadt.
Már a tőzsdei kibocsátólistáról is törölte a Magyar Nemzeti Bank az OTT-One Nyrt.-t, amely pár éve sok milliárd forintért vehetett részt a lélegeztetőgép-beszerzésekben – írja a Telex. A lap szerint a cégnek évek óta nincs mérlege, egy ideje vezetése sem, többször is megbírságolta az MNB, és máig nem tudni, miért dőlt be, amin sok kisbefektető is nagyot bukott.
A cég, amely a lap szerint korábban mobiloperátoroknak, tévétársaságoknak szállított megoldásokat, fejlesztette a Google Drive-hoz hasonló szolgáltatást, vagy éppen részt vett egy kokacserjék azonosítására szolgáló, mesterséges intelligenciával felturbózott rendszer kifejlesztésében a kolumbiai hadsereg számára, a lélegeztetőgép-bizniszbe kínai kapcsolatai útján került: ide egy egészségügyi oktatási rendszert fejlesztett lengyel partnerével.



piktogrammra kattintva Pay-Pal-on