Megjelent Bródy János legújabb dala: a „Mondd, te mit hiszel” kőkeményen üzen a mai “magyar” politikai vezetésnek
A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, szövegíró 78. születésnapja alkalmából a hagyományokat megtörve nem kapott, hanem maga adott egy ajándékot.
A legendás zenésznek most duplán is van oka az ünneplésre, hiszen születésnapján túl az Illés zenekar 60 éves pályáját is most ünnepli.
Ahogy arról korábban a Blikk beszámolt, Bródy János az utóbbi időben még inkább befelé fordult, egy, a napokban közzétett fotó tanúsága szerint a munkán kívül is a csendet keresi: előszeretettel járja a természetet, a képen a kutyájával éppen a budai hegyekben túrázik.
De bármennyire visszavonultan él is, azt aligha kerülheti el, hogy a rajongói és a barátai megünnepeljék: ma ugyanis 78 éves lett. A jeles alkalomból azonban nem várt az ajándékokra, hanem adott egyet: a Mondd, te mit hiszel című szám a születésnapján került nyilvánosságra.
“Az Illés zenekarban és később a Fonográfban is mindig a születésnaposnak kellett valamilyen ajándékkal felhívni a figyelmet a jeles napra, különben a többiek nem vettek róla tudomást. Akkoriban ez általában alkoholos italokat jelentett, most ebből az alkalomból egy sodró lendületű, klasszikusokat idéző dalt kap a közönségem”– mondta lapunknak Bródy János, akinek új szerzeménye a készülő albumára is felkerül.
Bródy új szerzeményében egyértelműen a mai Magyarország politikai rendszerének kritikáját fogalmazza meg, ahogy azt ő látja.
„Figyeljetek, az itt a rend / A vár ura maradjon fent / Ki nem lojális, elmehet akárhová / De hős itt nem lehet / Szívet szorít a félelem / Imádkozol, ne így legyen / Plakátviharban veszted el a lelkedet / Hát mondd, te mit hiszel” – énekli a dalban, amelyben a következőt is megfogalmazza:
A megafon recseg ropog megint jönnek a gyilkosok hazudnak rendületlenül, figyelj ma még büntetlenül.
(blikk)
A balrad.hu kommentje a “kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: A ZENE AZ JÓ, ÉS A SZÖVEG IS FÖLÖTTÉBB TALÁLÓ!
Csakhogy…-VAN/LEHET NÉMI HIÁNYÉRZETÜNK! Mert SZERINTÜNK CSAK AKKOR LEHETNE IGAZÁN HITELES Bródy RENDSZERKRITIKUS ÚJ DALA, HA “NÉMI” BŰNBÁNATOT IS BELESZŐTT VOLNA!
Valahogy így:
“…Anno VELED ÉN HITETTEM EL ITT MINDEN CSAKIS JOBB LEHET DE MINT ÉRZÉKELHETED – JÓL ÁT VERTELEK HÁT MONDD! MOST “ARRÓL” MIT HISZEL?…”
Amúgy meg Isten éltesse őt a 78. szülinapján! Abban a reményben, hogy a következő KEREK SZÜLETÉSNAPJÁRA – TALÁN! – föltámad Bródy Jánosban is némi BŰNBÁNAT! (Amivel sokra ugyan nem megyünk/mennénk, de…!)
Hát igen Ők is ott voltak, és mivel nincs önkritika így hiteltelenek…
A Horn&Orbán vita jutott eszembe.
Viktor lemosta anno, ifjú dinamizmusával.
Most mintha a sors ismétlést adna, fordított felállással…
Dinamizmus…
https://www.youtube.com/watch?v=58Zyfx3D99A
…Bródy írta a szöveget
https://www.youtube.com/watch?v=nArN19jU3nY
Beszartak.Már csak itt tudtam nézni a tüntetés élő közvetítését.Sok helyen letiltották a rettegő csőlakók.
https://www.youtube.com/watch?v=6BZB5DCZg7E
Vagy itt:
https://www.youtube.com/watch?v=gvkj3iaEUoU
Magyar Péter hivatalos
Youtube csatornán
kisebb összeomlásokkal minőségi volt.
A komment cunami miatt akadozhatott,
mivel a Talpra magyarok a Kossuth téren voltak,
így az ellen kommentelők nem fogták vissza magukat.
Jó hangulatú, hatalmas tömeg volt.
Péter nem fejből beszélt, mint a Rangos Katalin interjúban, hanem bele-belenézett a megírt beszédébe, amit még éjjel 2-kor is írt, ahogyan említette.
Meg is kapta a közvetítések alatti kommentekben, hogy csak olvasni tud:)
Nekem nem csalódottnak tűntek az emberek, hanem a komoly témák ellenére jókedvűeknek inkább.
Kíváncsi lennék, mekkorára lesz taksálva a megjelentek száma.
Ameddig a kamera ellátott, végig embertömegek voltak.
Kossuth téren tüntetni nem KIVÁLTSÁGOS egy kissé?
Mivel kivétel nélkül mindenki ellene van, így biztosítják neki a legnagyobb hitelt!
Vele csak az ott jelen lévők, és a szimpatizansaik vannak.
Ez garantálja, hogy hiteles:)
Mégjobban fel fog erősödni az ellenszél, hiszen a mai produktumot egyik sem tudná überelni.
El kellene gondolkodni, hogy miért?
Produktívabb lenne számukra, mint azon dolgozni, hogy leamortizáljàk a mai napot.
Elgondolkodtam, míg hallgattam Pétert, közben az oldalsávban olvasva a sok becsmérlő megjegyzést.
Nem pocskondiázik, nem gyűlölködik, nem veszi fel a kesztyűt szint alatt még akkor sem, ha bántják.
Ez hiányzott legjobban az embereknek, megcsömörlöttek az egymás elleni harctól.
Elegük lett az oszd meg és uralkodjból!
Tisztán látszott, aki figyelte őket.
Valami kölcsönös falka szeretet feelingje volt az egésznek…
A magyar eredetileg egy kedves, barátságos, szeretetteljes nép volt,
ebből lettünk intrikus acsarkodók:(
De a lélek nem akarja ezt tovább, ez volt ma látható nekem.
Ezt az igényt nehéz lesz semmibe venni!